BH 2001.4.182 A gazdasági társaság taggyűlési határozatai, tagi döntései esetében a Ptk.-nak a semmisségre vonatkozó szabályai nem érvényesülhetnek, hanem a külön törvény, a Gt. rendelkezéseit kell irányadóaknak tekinteni [Ptk. 200. § (2) bek., 234. § (1) bek., 296. § (1) bek., 1988. évi VI. tv. (a továbbiakban: régi Gt.) 17. § és 44-45. §-ai].

A felperes keresetében előadta, hogy az alperes a felperessel szemben fennálló, kölcsönszerződésen alapuló, 1994. április 15-i lejáratú kölcsöntartozását csak részben fizette meg. Ezért kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a 2 679 000 Ft és annak kamatai megfizetésére.

Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségekben marasztalását kérte. Nem vitatta, hogy a keresetben megjelölt összegű kölcsöntartozása áll fenn, azonban arra hivatkozott, hogy a felperessel szemben 2 914 000 Ft összegű követelése van, melynek beszámításával a felperesnek nem tartozik. Beszámítási kifogását a felperes cég 1994. február 9-én meghozott döntésére alapította, melynek meghozatalában tagként az alperes is részt vett. Kétharmados szótöbbséggel olyan döntés született, hogy a tagok között felosztják, éspedig vagyonarányosan az 1993. évi mérlegben szereplő amortizáció összegét, így az alperes jogosan követelheti az érvényes és senki által meg nem támadott döntés alapján a felperestől 2 914 000 Ft kifizetését.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a beszámítási kifogás elutasítása mellett a keresettel egyezően marasztalta az alperest, és perköltség fizetésére is kötelezte a felperes és a beavatkozó javára. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kereset jogalapjában és összegében is megalapozott, az alperes beszámítási kifogása viszont jogalapjában megalapozatlan. A beszámítási kifogás alapjául szolgáló döntésre nem lehet jogot alapítani, az a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján mint jogszabályba ütköző semmisnek minősül. Rámutatott arra: a számviteli törvény nem teszi lehetővé, hogy a tagok a költségként elszámolt amortizációt egymás között felosszák. Az amortizáció felosztása nem minősül a társaság szokásos üzleti tevékenységébe tartozó ügynek, és a tagok vagyoni betétjének csökkentését jelenti, így a felperes cég tagjai ilyen döntést csak egyhangúlag hozhattak volna.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte az alperest a le nem rótt illeték és másodfokú perköltség megfizetésére. A másodfokú ítélet egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi álláspontjával, hogy az amortizációnak a tagok közötti felosztása egyrészt a számviteli törvénybe ütköző, másrészt - mivel az ilyen döntés a vagyoni hozzájárulások mértékének csökkentésével jár együtt - azt érvényesen csak a társasági szerződés módosításával lehet végrehajtani. Jelen esetben a felperes cég tagjainak az 1988. évi VI. tv. (a továbbiakban: Gt.) 66. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontjában írtakra tekintettel egyhangúan kellett volna dönteniük. Mivel egyhangú döntés nem született, és nem került sor a társasági szerződés módosítására sem, a beszámítási kifogás alapjául megjelölt taggyűlési határozat a Gt. rendelkezésébe ütközött.

A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben azt kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogszabályoknak megfelelő határozatával adjon helyt beszámítási kifogásának, vagy a sérelmezett ítéletek hatályon kívül helyezése mellett az eljáró bíróságokat utasítsa új eljárásra és új határozat hozatalára. Álláspontja szerint az 1994. február 9-i taggyűlési határozat nem volt jogsértő, és különösen nem merülhetett fel a Gt. 66. §-a (2) bekezdésének b) pontjában írtak alkalmazása, mert "nyilvánvalóan nem minősíthető tevékenységnek egy számviteli adatnak a mérlegben való mikénti elhelyezése". Utalt arra is, hogy mindkét ítélet szakmailag elfogadhatatlan szakértői véleményre támaszkodik. A felülvizsgálati kérelem lényege annak kifejtését tartalmazta, hogy a beszámítási kifogás alapjául szolgáló határozat a meghozatalát követő 30 nap eltelte után akkor sem lenne vitatható, ha netán jogsértő lenne. A Gt. 17. §-a szerint a Ptk. csak mögöttes jogszabályként irányadó. Az elsődlegesen alkalmazandó Gt. 45. §-ának (1) bekezdése szerint pedig - jogvesztés terhe mellett - 30 napos határidő alatt van lehetőség a határozattal szembeni perindításra. Mivel jelen esetben a határozatot keresettel a felperes egyik tagja sem támadta meg, így az elsőfokú bíróság törvénysértően állapította meg a tagi döntés semmisségét. Tévesen hivatkozott a Ptk. 200. §-ának (2) és a Ptk. 234. §-ának (1) bekezdésében írtakra, mert e rendelkezések kizárólag a "kötelmi jog fejezetében érvényesülhetnek".

A másodfokú ítélet nem jogszabálysértő.

A Gt. 44-45. §-ai értelmében bármely tag kérheti a bíróságtól a gazdasági társaság által hozott olyan határozat felülvizsgálatát, mely a Gt. rendelkezéseibe, más jogszabályba vagy a társasági szerződésbe ütközik, és a jogsértő határozat felülvizsgálatára irányuló keresetet a határozat meghozatalától számított 30 nap alatt - jogvesztés terhe mellett - kell a gazdasági társaság ellen megindítani. Az ilyen perben eljáró bíróság állapíthatja meg, hogy a határozat jogszabályba ütközik, és dönthet annak hatályon kívül helyezéséről. A Ptk. 234. §-ának (1) bekezdése ugyanakkor úgy rendelkezik, hogy a semmis szerződés érvénytelenségére - ha a törvény kivételt nem tesz - bárki határidő nélkül hivatkozhat, és a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. Helyesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a gazdasági társaság taggyűlési határozatai, tagi döntései esetében a Ptk. 234. §-ának (1) bekezdésében írtak nem érvényesülhetnek, e vonatkozásban ugyanis külön törvény, a Gt. rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. A Gt. 44-45. §-ának speciális rendelkezései - a Gt. 17. §-ában írtakra tekintettel - a jelen esetben kizárják a Ptk. 234. §-a (1) bekezdésének alkalmazását. Ebből következően az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában nem állapíthatta volna meg, hogy az 1994. február 9-i tagi döntés a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján semmis, és e döntés jogszabályellenességére a másodfokú bíróság sem hivatkozhatott volna.