BH 1993.1.11 Ha az alapügyben eljárt bíróság a végrehajtási kegyelem feltételi fennállásának vizsgálatát elmulasztja, vagy pedig a bíróság jogerős határozatának a meghozatala után merülnek fel olyan újabb adatok, amelyeket az eljárt bíróságok nem is vizsgálhattak: a végrehajtási kegyelem tárgyában való állásfoglalás a büntetés-végrehajtási bírói hatáskörébe tartozik; más a helyzet, ha az alapügyben eljárt bíróság ezt a kérdést vizsgálta, és a végrehajtási kegyelem feltételei kérdésében határozott álláspontot foglalt el: ebben az esetben a bv.-bíró nem helyezkedhet az alapügyben eljárt bíróságokétól eltérő álláspontra [1990. évi XXXIX. tv. 1. § (2) bek. f) pont, 13/1990. (VI. 19.) IM r. 1. § (1) bek.].

I. 1. A kerületi bíróság az 1991. február 15. napján kelt ítéletében a terhelt bűnösségét természet elleni erőszakos fajtalanság büntettében, 7 rb. megrontás büntettében és 2 rb. természet elleni fajtalanság büntettében állapította meg, ezért - halmazati büntetéskén - 2 évi börtönbüntetésre, 2 évre a közügyek gyakorlásától eltiltásra, továbbá végleges hatályú foglalkozástól eltiltásra mint mellékbüntetésekre ítélte.

A másodfokú bíróság az 1992. február 25. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a büntetés kiszabására vonatkozó részében annyiban változtatta meg, hogy a terheltre kiszabott börtönbüntetés tartamát 1 év 6 hónapra enyhítette, továbbá a foglalkozástól eltiltást 5 évre, a humán asszisztensi foglalkozástól eltiltásra mérsékelte, egyben megállapította, hogy a terheltre kiszabott szabadságvesztés - a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény folytán - az egynyolcadával csökken.

2. A másodfokon eljárt bíróság a jogerős szabadságvesztésről kiállított szabadságvesztés értesítést a jogerős határozat meghozatalának a napján adta át a bíróság büntetésvégrehajtási irodájának, ennek alapján a büntetés-végrehajtási bíró (a továbbiakban: bv.-bíró) a terheltet 1992. március 12. napjára hívta fel a szabadságvesztés megkezdésére.

A terhelt 1992. március 17. napján kérelmet nyújtott be és a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 1. §-a (2) bekezdésének f) pontjára utalva a végrehajtási kegyelem alkalmazását kérte arra hivatkozással, hogy gyógyíthatatlan, súlyos betegségben szenved.

A bv.-bíró 1992. április 8. napján igazságügyi orvos szakértőt rendelt ki annak megállapítása végett, hogy a terhelt szenved-e az általa hivatkozott megbetegedésben.

Az orvos szakértői intézet 1992. május 22. napján kelt szakvéleményében megállapította, hogy a terhelt eszméletvesztéssel és görcsökkel járó szervi-idegrendszeri megbetegedésben (epilepsia temporalis) szenved, a gyógykezelése ellenére a rosszullétei gyakran ismétlődnek, ezért ideg- és elmeorvosi szempontból a betegsége súlyos és gyógyíthatatlan betegségként értékelhető. A szóban forgó szakvélemény nem tér ki ugyan arra, hogy ez a betegsége a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény hatálybalépésekor (1990. június 18. napján) is fennállott-e, utalást tartalmaz azonban a szakvélemény arra, hogy a terhelt 13 éves kora óta szenved a jelzett megbetegedésben, állandó gyógyszeres kezelésre szorul, havonta két-három alkalommal vannak eszméletvesztéses rohamai.

3. A bv.-bíró az igazságügyi orvos szakértői véleményre tekintettel az 1992. május 27. napján kelt végzésében mentesítette az elítéltet a szabadságvesztés végrehajtása alól, megállapítva, hogy a terhelt a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 1. §-a (2) bekezdésének f) pontja folytán végrehajtási kegyelem alá esik.

A főügyész "fellebbezést" nyújtott be a bv.-bíró említett határozata ellen, melyet részletesen indokolt.

4. A főügyész által bejelentett fellebbezés alapján a másodfokú bíróság az 1992. június 9. napján kelt végzésében az ügyészi fellebbezés elbírálását "mellőzte", és felhívta a bíróság büntetés-végrehajtási csoportját, hogy a végrehajtási kegyelem hatálytalanítása tárgyában hozzon határozatot, majd utasította, hogy az iratokat küldje meg a kerületi bíróságnak a végrehajtási kegyelem alkalmazhatóságának a vizsgálata érdekében.

A másodfokú bíróság határozatának indokolásában kifejtette, hogy a bv.-bíró fellebbezéssel megtámadott végzése ellentétben áll a törvény rendelkezésével. A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 10. §-ában foglalt rendelkezés értelmében a bv.-bíró kizárólag abban az esetben dönthet a végrehajtási kegyelem alkalmazásáról, ha a közkegyelem tárgyában hozott törvény hatálybalépésekor az ítélkező bíróság már gondoskodott a büntetés végrehajtásáról. Minthogy pedig az adott esetben a terhelt büntetőügyében az elsőfokú bíróság ítélete - a másodfokú bíróság ítélete folytán - 1992. február 25. napján emelkedett jogerőre, a végrehajtási kegyelem alkalmazhatósága kérdésében kizárólag az alapügyben eljárt kerületi bíróság jogosult határozatot hozni. A másodfokon eljárt bíróság álláspontja szerint a bv.-bírót az a jogosultság sem illette meg, hogy igazságügyi orvos szakértői vizsgálatot rendeljen el, erre is csak az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság lett volna jogosult.