1403/B/1991. AB határozat

a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről szóló 1990. évi CIV. törvény kiemelt előirányzatai, továbbá a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény 30. § (5) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény 1. számú melléklete XI. fejezetének 9. címe 1, 2 és 6 alcímeihez tartozó kiemelt előirányzatok, továbbá a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény 30. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt és megsemmisítésükre irányuló kérelmet elutasítja.

INDOKOLÁS

1. A Békés megyei Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Szövetségének és a Mezőgazdasági Szövetkezetek Üdülőjének képviselői a rendelkező részben írt törvények megjelölt rendelkezéseit alkotmányellenesnek tartják. Az 1990. évi CIV. törvény 1. sz. melléklete XI. Népjóléti Minisztérium fejezete 9. címe ugyanis - a törvény (egyébként az 1992. évi költségvetésről és az államháztartás vitelének 1992. évi szabályairól szóló 1991. évi XCI. törvény 73. §-ával már hatályon kívül helyezett) 21. § (2) bekezdésében felsorolt intézmények jogosultságaihoz kapcsolódva - az 1, 2 és 6 alcímhez tartozó kiemelt előirányzatok között diszkrimináló különbséget tesz, mert míg az állami költségvetés az Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság és igazgatóságai kiadásainak fedezetére több milliárd forintot juttat, addig a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (a MOSz) üdültetéseinek támogatására semmit nem biztosít.

A szövetkezeti tagság hátrányos megkülönböztetését látják az 1989. évi XLV. törvény - módosított - 30. § (5) bekezdése rendelkezésében is, amely az átvállalt üdülési költség 50%-át meghaladó részét adózás alá eső bevételnek minősíti, így a szövetkezet által "támogatott mezőgazdasági dolgozóknál az 50%-on felüli részt megadóztatják".

Fenti jogszabályok diszkriminatív rendelkezései folytán - indítványozók számításai szerint - az üdülési szolgáltatásért a mezőgazdasági közös üdülőbe beutaltaknak közel négyszeres összeget kell fizetniük "az állami-szakszervezeti" üdültetésben részesülőkhöz képest,

A támogatás elmaradása s a megnövekedett beutalási kiadások csökkentik az üdülők kihasználtságát, s e miatt a mezőgazdasági termelőszövetkezetek egy része tulajdoni részarányának eladására kényszerül.

Mindebből az indítványozók azt a következtetést vonják le, hogy az idézett jogszabályi rendelkezések sértik az Alkotmánynak az emberek hátrányos megkülönböztetését tiltó 70/A. § (1) bekezdésében, az esélyegyenlőségek kiküszöbölése elősegítését előíró 70/A. § (3) bekezdésében, a pihenéshez való jogot biztosító 70/B. § (4) bekezdésében, a testi és lelki egészség védelméről szóló 70/D. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseit. Ellentétben vannak továbbá az Alkotmány 77. § (2) bekezdésével is, mely szerint az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire kötelezőek.

2. Az indítvány megalapozatlan.

Az Alkotmány valóban deklarálja az indítványozók által idézett alapvető jogokat. A pihenéshez, a szabadidőhöz, a fizetett szabadsághoz való jog [Alkotmány 70/B. § (4) bekezdés], a testi és lelki egészséghez való jog [Alkotmány 70/D. § (1) bekezdés] azonban nem vonja maga után azt a kötelezettséget, hogy e jogok érvényesüléséhez szükséges feltételeket teljes mértékben az állami költségvetésből kell előteremteni. Az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdéséből, illetőleg 70/B. § (1) bekezdéséből nem vezethető le alanyi jog sem arra nézve, hogy minden magyar állampolgár évenként jogosult az állami költségvetésből üdülési költségtérítésre, sem pedig arra, hogy valamennyi, üdülőt fenntartó szerv jogosult lenne költségvetési támogatásra. A költségvetési támogatás címzettjei és összegei - a törvényhozó mérlegelése alapján - évente változnak. Megállapítható, hogy az 1990. évi CIV. törvény indítványozók által kifogásolt támogatást nyújtó rendelkezései nem tartalmaznak hátrányos megkülönböztetést vagy esélyegyenlőtlenséget, melyek egyébként az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdésébe ütköznének. Az Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság és igazgatóságai ugyanis az üdültetési szolgáltatást munkavállalói jogon kötelesek biztosítani. Az igénybevétel lehetőségéből a MOSz tagjai sincsenek kizárva. A törvényhozó által mérlegelt címzett - és csak az 1991. évre szóló - költségvetési támogatás ezen általános igényelhetési jogkör miatt nincs ellentétben, sőt éppen összhangban van az Alkotmány felsorolt rendelkezéseivel. Természetesen az sem lett volna alkotmányellenes, ha az Országgyűlés a MOSz üdültetés 1991. évi támogatására is előirányzott volna meghatározott összeget. Ha azonban ezt az 1990. évi CIV. törvényben nem tette meg, ezzel semmilyen alkotmányos előírást nem sértett. Arra is utal az Alkotmánybíróság, hogy miként az Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság és igazgatóságai költségvetési támogatásban részesültek, akként ugyanezen 1990. évi CIV. törvény 2. számú melléklete szerint (ugyancsak a 9 cím 1-2 alcíme alatt) költségvetési bevételt képező jelentős összegű befizetésre is kötelezettek lettek. Befizetési kötelezettséget természetesen a törvény a MOSz-ra nem írt elő. Az 1991. évi XCI. törvény pedig a Főigazgatóság és igazgatóságai 1992. évi támogatási előirányzatát nagymértékben csökkentette, a befizetési kötelezettséget viszont emelte.

Az Alkotmánybíróság a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló - de az azonos elnevezéssel kiadott 1991. évi XC. törvény 60. § (3) bekezdése alapján 1992. január 1-jétől kezdődően már hatályát vesztett - 1989. évi XLV. törvény 30. § (5) bekezdése rendelkezését sem látja diszkriminálónak, s az Alkotmány - indítványozók által hivatkozott - előírásaival ellentétesnek. E jogszabályi rendelkezés ugyanis a beutalójegy eredetétől függetlenül, mindenféle különbségtétel nélkül tekintette a kifizető által átvállalt, üdülési költség címen juttatott bevétel adómentes hányadát meghaladó összegét a magánszemély olyan bevételének, amellyel szemben költség nem számolható el. A "megadóztatás" kötelezettsége tehát nemcsak a mezőgazdasági dolgozókra vonatkozik.

A kifejtettekből következik, hogy az Alkotmány 77. § (2) bekezdésére is tévesen utalnak az indítványozók, hiszen a támadott jogszabályok éppen azt az elvet érvényesítik, hogy az "Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok a társadalom valamennyi szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek."

Végezetül az Alkotmánybíróság rámutat: az indítvány alapján kifejezetten az 1991. évre vonatkozóan, az akkor fennállott tulajdonviszonyok és gazdasági szervezeti formák alapulvételével vizsgálta az Alkotmány 70/A. §-ának érvényesülését a munkavállalók és a szövetkezeti tagok tekintetében, a kedvezményes üdülés igénybevételi lehetőségét illetően. Az alkotmányossági vizsgálat végeredménye tehát nem jelent egyszer s mindenkorra szóló állásfoglalást; a tulajdoni formák átalakulása ugyanis kihatással lehet az Alkotmánybíróság mindenkori álláspontjára.

Budapest, 1992. február 10.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Herczegh Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék