BH 2018.7.207 Az áfalevonási jog gyakorlásának feltételei között az Európai Unió Bíróságának irányadó döntései nagy hangsúlyt fektetnek az adóhatóságot terhelő bizonyítási kötelezettségre, amelynek során objektív tényekkel kell bizonyítania, hogy a számla befogadója tudott, vagy kellő körültekintés mellett tudhatott arról, hogy adókijátszás valósul meg, illetve ebben maga is közreműködött [1952. évi III. tv. (Pp.) 206. § (1) bek., 221. § (1) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes élőállat-nagykereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaság, 2008-2009. években szarvasmarhák felvásárlásával foglalkozott, és az állatokat osztrák vágóhidak felé értékesítette. A felvásárlásokat közvetítő útján bonyolította, az állatok felrakodása, súlyellenőrzése és a vételár számla ellenében történő átadása pedig a szállítást végző sofőrjének feladata volt.

[2] Az adóhatóság a szarvasmarhák beszerzését vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a számlakibocsátók nem szereztek tulajdonjogot az állatok felett, így azokat nem értékesíthették a felperesnek, miután az eladóknál nem kellőképpen került dokumentálásra a gazdasági esemény, nem követhető az állatok adásvétele. Minden egyes cég esetében elemezte, hogy az értékesítések dokumentáltságában és a cégek személyi- tárgyi feltételeiben milyen hiányosságok állnak fenn.

[3] A fentiek alapján két határozatban két különböző időszakra nézve állapított meg adóhiányt a felperes terhére, mely után adóbírságot, mulasztási bírságot, valamint késedelmi pótlékot szabott ki.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[4] A felperes keresetében mindkét határozat megváltoztatását, ennek keretében az adójogi jogkövetkezmények mellőzését kérte. Hivatkozott az Európai Unió Bíróságának magyar vonatkozású ítéleteire és a kialakított kúriai gyakorlatra. Szerinte az alperes olyan körülményeket értékelt terhére, melyek a számlakibocsátók érdekkörébe tartoznak és nem szolgálhatnak alapul áfalevonási jogának megtagadására. Az alperes nem bizonyított olyan objektív körülményeket, melyek alátámasztanák, hogy a felperes adókijátszásban vett részt. Az egyes állatok kapcsán valamennyi okmány rendelkezésre állt és az alperes egyoldalú következtetéseket vont le a beszállítók könyvelésére alapozva. A kereskedők minden alkalommal átadták az állatokhoz tartozó okmányokat, a felperes valamennyi ügylet kapcsán igazolni tudta az export megtörténtét, így a beszerzés és értékesítés nyomon követhető.

Az elsőfokú ítélet

[5] Az elsőfokú bíróság a keresettel támadott alperesi határozatokat az elsőfokú határozatokra is kiterjedően megváltoztatta akként, hogy a felperes terhére 2008 és 2009 adóévekre általános forgalmi adó adónemben tett megállapításait mellőzte.

[6] Rögzítette, hogy az alperesi határozatok indokolása szerint a kellő körültekintés a felperesi oldalon azért nem állapítható meg, mert a felperes, illetve a megbízásából eljárt üzletkötő nem tett meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy a felvásárlások jogszerűségét ellenőrizze, az állatok eredetére vonatkozóan információval nem rendelkezett. A felperes nem törekedett a megvásárolt állatokat egyedileg történő beazonosítására, holott rendelkezésére álltak az ehhez szükséges eszközök, így az állatok marhaútlevele, az ENAR nyilvántartás.

[7] Álláspontja szerint a felperes részére értékesítő gazdasági társaságok tulajdonszerzésének hiánya nem képezhette alapját a felperes adólevonási jogának megtagadására. Ehhez nézete szerint az adóhatóságnak objektív körülményekkel kellett bizonyítania azt, hogy a felperes tudott vagy kellő gondosság mellett tudhatott az adókijátszásban való részvételről. Vizsgálta, hogy a szarvasmarhákról vezetett ENAR-nyilvántartás és a marhaútlevelek milyen adatkörre terjednek ki, mely körülmények igazolását szolgálják, ezek megismerése, az abban feltüntetett adatok ismerete igazolja-e a felperesi tudattartalmat. Elemezte az ENAR-nyilvántartásról szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet előírásait. A jogszabályi rendelkezések szerint a felperes nem volt jogosult az ENAR-adatok megtekintésére, de jogosultság esetén sem lett volna lehetősége a tulajdonos személyének beazonosítására, mivel a nyilvántartás az állatok tulajdoni helyzetét nem tartalmazza.

[8] A felperesnek tehát - függetlenül attól, hogy közvetítő útján járt el - nem volt lehetősége azt ellenőrizni, hogy az állatok feletti tulajdonjogot a részére értékesítő felvásárlók valóban megszerezték-e, az állatok tulajdonjogi helyzetét a rendelkezésre álló eszközök alapján nem tudta vizsgálni. Megítélése szerint az állatok fülszáma feltüntetésének hiánya sem minősült olyan bizonyítéknak, amely a tudta vagy tudhatta feltételt igazolja. A felperes által felvásárolt szarvasmarhák egyedileg beazonosítható nyilvántartási számmal rendelkeztek, mely a szállításukat kísérő okmányokon szerepelt. Az ilyen egyedi beazonosíthatóság hiányában az exportra sem kerülhetett volna sor, az állat-egészségügyi forgalomképesség hatósági igazolása ennek hiányában nem lett volna lehetséges. Hangsúlyozta, hogy az alperes nem vitatta, hogy a felvásárolt állatokat a felperes külföldön értékesítette, ami feltételezte az egyedi azonosítást. A bíróság megítélése szerint az a körülmény sem utal a felperes pozitív tudattartalmára, hogy megbízottja a felvásárlótól szervezői díjat kapott, ahogy az sem, hogy az egyes társaságok ügyvezetői egymásra vagy az ügyletre nem emlékeztek.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[9] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra történő utasítása érdekében. Hangsúlyozta, hogy az alperes határozatait nem kizárólag az ENAR-nyilvántartásra, a marhalevél, marhaútlevél adataira alapozta. Számos olyan egyéb bizonyítékot sorolt fel, amelyek azt igazolták, hogy a felperes nem járt el kellő körültekintéssel a felvásárlások során. A bizonyítékokat a bíróságnak vizsgálnia kellett volna, amelynek nem tett eleget.

[10] Hangsúlyozta - többek között -, hogy az EUB ítéleteiben nemcsak azt szögezte le, hogy az adóalany joga az adólevonási jog, hanem azt is, hogy a jogalanyok az uniós jog normáira nem hivatkozhatnak csalárd módon vagy visszaélésszerűen. Ugyanis nem ellentétes az irányelvvel és az adósemlegesség elvével, ha a jogvita keretében az adóhatóság vizsgálja, hogy a számlakibocsátó maga teljesítette-e a szóban forgó ügyletet és ennek érdekében figyelembe veszi az adott ügyben felmerült összes körülményt, pl. az arra vonatkozó adatokat, hogy rendelkezett-e a számlakibocsátó a számla szerinti gazdasági esemény teljesítéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, a gazdasági eseményt ténylegesen ő teljesítette vagy sem.

[11] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.

A Kúria döntése és jogi indokai

[12] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.

[13] A Kúria hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A Pp. ezen rendelkezéseit figyelembe véve az általánosan kialakult és következetes bírói gyakorlat szerint, nem állapítható meg jogszabálysértés akkor, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja. A Pp. 206. §-a szerinti szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálata - amennyiben az nem iratellenes vagy kirívóan logikátlan - nem lehet eredményes, a felülvizsgálati eljárásban ugyanis felülmérlegelésnek nincs helye. A bizonyítékok mérlegelése alapján hozott döntés felülvizsgálati kérelemmel eredményesen csak akkor támadható, ha a mérlegelés jogszabálysértő. A felülvizsgálati eljárás keretében ugyanis nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelése. A felülvizsgálat csak arra szorítkozhat, hogy a mérlegelés körébe vont adatok, tények értékelésénél nincs-e nyilvánvalóan helytelen következtetés (Kfv.II.39.063/2007/4.).