3241/2013. (XII. 21.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálatára irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Debreceni Törvényszék 1.Pf.20161/2013/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
I.
[1] Az ügyvéd által képviselt indítványozó (a továbbiakban: panaszos) alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] 1. A panaszos a Debreceni Törvényszék 1.Pf.20161/2013/2. számú végzése ellen 2013. május 30-án terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt az ügyben első fokon eljárt Debreceni Járásbíróságnál, az Alkotmánybírósághoz címezve. Az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybírósághoz 2013. június 12-én érkezett be. A panaszos az alkotmányjogi panaszt 2013. július 24-én kiegészítette. A panaszbeadvány a Debreceni Törvényszék támadott végzését az Alaptörvény Nemzeti hitvallásában foglalt "az igazság kiteljesítése" fordulatával, a 28. cikkel, az R) cikk (3) bekezdésével valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdésével tartotta ellentétesnek. A Debreceni Járásbíróság a 2013. június 3-án kelt, 15.P.23.481/2012/24. számú végzésében az alkotmányjogi panasszal támadott bírói döntés végrehajtását felfüggesztette az Alkotmánybíróság eljárásának befejezéséig. Ezt a végzést a Debreceni Törvényszék 2013. július 22-én kelt, 1.Pkf.21.042/2013/2. számú végzése helybenhagyta.
[3] 2. Az Alkotmányjogi panasz előzményeként a mellékelt iratokból megállapítható, hogy a panaszos - aki a támadott bírói döntéssel befejezett eljárás perújító alperese volt - édesapja 1998-ban házasságot kötött. Házastársa az alkotmányjogi panaszban támadott bírói döntéssel befejezett eljárás perújított felperese. A felek között az életközösség 2002-ben megszakadt. A házasság felbontásáról, valamint a házastársi vagyon- és tulajdonközösség megszüntetéséről a Debreceni Városi Bíróság döntött 2006. március 29-én, a 15.P.21.251/2002/147. számú ítéletével.
[4] 2009. január 15-én azonban a panaszos édesapjának volt házastársa újabb keresetében 1 700 000 Ft megtérítésére kérte kötelezni a panaszos édesapját, házastársi közös vagyon megosztása címén, egy korábbi ingatlan (a továbbiakban: a jogvitában érintett ingatlan) értékesítéséből befolyt vételár elszámolása miatt. A panaszos édesapja 2010-ben elhunyt, volt házastársa ezért a törvényes örökös - a panaszos -, mint jogutód perbe vonásával tartotta fenn kereseti kérelmét. A panaszos ebben az eljárásban a szabályszerű idézések ellenére nem működött közre, érdemi ellenkérelmet, nyilatkozatot, bizonyítási indítványt nem tett; erre figyelemmel őt a Debreceni Városi Bíróság a felperesi kérelemben foglaltaknak megfelelően, a 2011. november 30-án kelt 3.P.21.137/2011/7. számú ítéletében kötelezte az 1 700 000 Ft megfizetésére. Ezen ítélet rendelkező részét a Debreceni Városi Bíróság 2012. február 28-án, a 3.P.21.137/2011/9. számú végzésével kijavította, mert abban az összegszerűséget illetően elírás történt. A döntés - kézbesítési vélelem beállta folytán - 2012. április 5-én emelkedett jogerőre; az ítéletet a panaszos személyesen 2012. június 22-én vette kézhez.
[5] 2012. szeptember 26-án a panaszos perújítási kérelmet terjesztett elő a Debreceni Városi Bíróságnál, amelyben kérte, hogy a bíróság engedje meg a perújítást, a felperesi keresetet teljes terjedelemben utasítsa el, a folyamatban lévő végrehajtási eljárást pedig a per jogerős befejezéséig függessze fel. A perújítás okául a panaszos elsődlegesen a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 260. § (1) bekezdés c) pontjára hivatkozott, mert állítása szerint az alapperben ugyanerre a jogra nézve már korábban jogerős ítéletet hoztak (a vagyoni igény befektetési jegy formájában már korábban elszámolásra került); másodlagosan a panaszos hivatkozott a Pp. 260. § (1) bekezdés a) pontjára is, mert szerinte a bíróság egy bizonyítékot (a befektetési jegy pénztárbizonylatát, melynek dátuma és a rajta feltüntetett összeg igazolhatja, hogy azt a jogvitában érintett ingatlan vételárából vásárolták) nem bírált el, pedig az reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna. A Debreceni Városi Bíróság a 2012. december 6-án kelt 15.P.23.481/2012/13-I. számú végzésével ez utóbbi indok alapján a perújítást megengedte. A perújított felperes e döntéssel szemben fellebbezéssel élt, mert véleménye szerint a panaszos új bizonyítékra nem hivatkozott, az pedig önmagában nem alapozza meg a perújítási kérelmet, hogy a levelei átvételéről nem gondoskodott. A fellebbezés kapcsán a Debreceni Törvényszék 2013. március 7-én, az - alkotmányjogi panasszal támadott -1.Pf.20161/2013/2. számú végzésével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, és a perújító alperes (a panaszos) perújítási kérelmét elutasította. A végzés indokolása kiemeli, hogy a panaszos eredménnyel nem hivatkozhat a kézbesítési szabályok megsértésére perújítási kérelmében. Az alapeljárásban a panaszos nem terjesztett elő védekezést, emiatt állítása valóban olyan új ténynek minősülhetne, amelyet a bíróság az alapperben nem bírált el, a Pp. 260. § (1) bekezdés a) pontja alapján azonban - a végzés érvelése szerint - csak akkor lehet perújítással élni, ha a fél az ott említett tényt, bizonyítékot vagy határozatot a korábbi eljárás során önhibáján kívül nem érvényesítette. Jelen esetben a kézbesítési vélelem megdöntésére nyitva állt határidő már eltelt, ezért törvényi vélelem szól amellett, hogy a panaszos az alapeljárásban keletkezett iratokat megkapta és megismerhette. A szabályszerű kézbesítés miatt pedig, tekintettel a panaszos önhibájára, már a perújítási kérelemben sem terjeszthető elő az alapeljárásban elmulasztott védekezés illetve tényállítás.
[6] 3. A panaszos a Debreceni Törvényszék 1.Pf.20161/2013/2. számú végzését azért tartja alaptörvény-ellenesnek, mert az - álláspontja szerint - sérti a Nemzeti hitvallásnak "az igazság kiteljesítésére" vonatkozó fordulatát, valamint nem veszi figyelembe a bíróságok jogalkalmazására vonatkozó, a 28. cikkben szereplő értelmezési szabályt. A történeti tényállás és a perújítási kérelemben foglaltak ismertetését követően - melyek tartalma abban foglalható össze, hogy a vitatott befektetési jegyeket a panaszos édesapja a jogvitában érintett ingatlan vételárából vásárolta, és azt a Debreceni Városi Bíróság a vagyonmérlegben már figyelembe vette, amikor a házasság felbontása kapcsán a közös vagyon megosztásáról döntött - a panaszbeadvány sérelmezte, hogy a támadott döntésben a Debreceni Törvényszék nem ténybeli hiányosságnak, hanem jogalkalmazási hibának tekintette a perújítási kérelemben előadott kifogásokat, amelyek kiküszöbölésére a perújítás nem alkalmazható. A panaszos helytelennek találta azokat az eseti határozatokat is, amelyekre a támadott bírósági döntés az indokolásában az érvelés alátámasztásaként hivatkozott (BH1996.605., BH1997.538., BH2003.285., valamint BDT2008.1731.). Véleménye szerint a Debreceni Törvényszék azzal, hogy a perújítási kérelemben előadottakat jogalkalmazói hibára történő hivatkozásnak minősítette, téves jogi álláspontra helyezkedett, és nem teszi lehetővé, "hogy a valós tények, az ítélt dolog és ebből következően a jogi igazság egy későbbi eljárásban érvényesüljön, az Alaptörvény megfogalmazása szerint kiteljesüljön." A Debreceni Törvényszék ezen jogértelmezése a panaszbeadvány szerint ellentétes az Alaptörvény 28. cikkében foglalt, a jogalkotói céloknak megfelelő jogértelmezés követelményével is. Érvelése szerint az, hogy a felperes a per tárgyát képező összeghez egyszer már jogerős ítélet alapján hozzájutott, külön bizonyítás nélkül is felismerhető lett volna. Hibásnak tartja az alapügyben hozott döntést is a panaszos amiatt, mert bár a per során a felperes 1 700 000 Ft-ról 1 500 000 Ft-ra csökkentette a követelt összeget, a bíróság mégis még a kijavított döntésben is 1 700 000 Ft-ot ítélt meg a részére. A panaszbeadvány szerint a perújítás, mint nem fellebbviteli perorvoslati lehetőség, az alapeljárás ténybeli hibáinak, és nem az esetleges jogalkalmazási hibáknak a kiküszöbölésére szolgál. A jogalkotó célja az volt, hogy ezen eljárás kezdeményezhető legyen ugyanazon jogra vonatkozóan hozott korábbi jogerős ítéletre alapozva is. A Debreceni Törvényszék a támadott döntésében ezt a jogalkotói célt kirekesztette a vizsgálata köréből, márpedig a panaszos szerint a korábbi jogerős határozat a jelen per szempontjából már ténynek minősül, és erre hivatkozva a perújítást meg kellett volna engedni. Ennek ellenére "eljárási kérdések értelmezése került az ügy megítélésében relevánssá, miközben az igazság megállapítása a Törvényszék legjobb szándéka ellenére sem teljesedett ki, miszerint a per tárgyát képező összeghez már a felperes egyszer jogerős ítélet alapján hozzájutott [...]".
[7] A panaszos 2013. július 24-én - az Alkotmánybíróság főtitkárának hiánypótlásra történő felhívását követően - panaszbeadványát kiegészítette. A kiegészítésben arra hivatkozott, hogy a Debreceni Törvényszék 1.Pf.20161/2013/2. számú végzése az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogát sérti. Ennek alátámasztására idézte a 6/1998. (III. 11.) AB határozatot is, amely - elsősorban büntető eljárásokra - megfogalmazta, hogy: "A "tisztességes eljárás" (fair trial) követelménye nem egyszerűen egy a bíróságnak és az eljárásnak itt megkövetelt tulajdonságai közül (ti. mint "igazságos tárgyalás"), hanem az idézett alkotmányi rendelkezésben foglalt követelményeken túl - különösen a büntetőjogra és eljárásra vonatkozóan - az 57. § többi garanciájának teljesedését is átfogja. Sőt, az Egyezségokmánynak és az Emberi Jogok Európai Egyezményének - az Alkotmány 57. §-a tartalmához és szerkezetéhez mintát adó - eljárási garanciákat tartalmazó cikkei általában elfogadott értelmezése szerint a fair trial olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás "méltánytalan" vagy "igazságtalan", avagy "nem tisztességes"." [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95.] A 6/1998. (III. 11.) AB határozatban foglaltak a panaszos álláspontja szerint a polgári bíróság érdemi döntéseire is irányadók, így "az igazságosság érvényesülésének elmaradása" sértheti a fél tisztességes eljáráshoz való jogát. A panaszbeadvány érvelése alapján - mivel az Alaptörvény rendelkezéseit az R) cikk (3) bekezdése szerint a Nemzeti hitvallással összhangban kell értelmezni, továbbá a 28. cikk szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a józan ész, a közjó és az erkölcsösség szempontjait is kötelesek figyelembe venni -"amennyiben a közjó és az erkölcsösség mércéjével nem összeegyeztethető a tényállásból felismerhető valóság, és ez egy polgári peres eljárásban külön bizonyítás nélkül, a rendelkezésre álló okiratok alapján is megállapítható, akkor az ettől eltérő következtetésen alapuló döntés, az Alaptörvényben megfogalmazott jogértelmezés követelményeivel ellentétes, nem járul hozzá az igazság kiteljesedéséhez, és ezzel sérti az indítványozó tisztességes eljáráshoz való jogát."
[8] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése előírja, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása előtt dönteni kell annak befogadásáról. Az alkotmányjogi panasz befogadásáról az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján - figyelemmel az Abtv. 47. § (1) bekezdésére, 50. § (1) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1) és (2) bekezdéseire - tanácsban eljárva dönt. A panaszt akkor lehet befogadni, ha az megfelel a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek, különösen az Abtv. 26-27. § és 29-31. §-aiban foglalt feltételeknek. Ezeken kívül az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)-f) pontjaiban foglalt kritériumoknak.
[9] Jelen esetben a panasz nem felel meg ezeknek a követelményeknek.
[10] 5. A panaszos az alkotmányjogi panaszban a Nemzeti hitvallásban foglalt "az igazság kiteljesítése" fordulatának, az Alaptörvény 28. cikkének, valamint az R) cikk (3) bekezdésének a sérelmére hivatkozott. Az Abtv. 27. § a) pontja értelmében alkotmányjogi panaszban az indítványozó valamely Alaptörvényben biztosított jogának a sérelmére kell hivatkozni. Az Alaptörvény 28. cikke egy a jogalkalmazói tevékenységre irányuló értelmezési segédszabály, amelynek címzettjei a bíróságok. Az R) cikk (3) bekezdése az Alaptörvény értelmezésére irányadó rendelkezés. A Nemzeti hitvallás hivatkozott fordulata pedig - éppen az R) cikk (3) bekezdése alapján - olyan absztrakt módon megfogalmazott tételmondat, amely az Alaptörvény rendelkezéseinek értelmezése során nyerhet jelentőséget. A jelen ügy kontextusában ezek a cikkek az indítványozóra vonatkoztatható Alaptörvényben biztosított jogot nem tartalmaznak.
[11] Az Alkotmánybíróság ezért az Alaptörvény 28. cikkére, valamint az R) cikk (3) bekezdésére alapított panasz-elemeket - Az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 27. § a) pontjára -visszautasította.
[12] 6. A panaszos megjelölte az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot is, mint a támadott bírói döntéssel megsérteni vélt alapjogot. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg. Az Abtv. 29. §-a értelmében az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. A panaszos a Debreceni Törvényszék 1.Pf.20161/2013/2. számú végzését azért tartja kifogásolhatónak, mert az a perújítás megengedhető-ségéről az első fokú döntéssel ellentétes jogi álláspontra helyezkedett, és a perújítási kérelmet elutasította. A támadott döntés jogértelmezése az első fokú végzést meghozó Debreceni Városi Bíróságétól a panaszos (perújító alperes) önhibájának értékelésében, illetve az új bizonyítékra történő hivatkozás kérdésében tért el. A panaszos a beadványában az ezekhez kapcsolódó bírósági érvelés kritikáját fogalmazta meg, és ezáltal egy rá nézve előnyösebb, a perújítást megengedő döntés elfogadását kívánta elérni.
[13] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza: "Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja fogalmazza meg, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. A bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik a testület hatáskörébe. Ezért fogalmaz úgy az Abtv. 27. §-a, hogy alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A jogalkotó ezzel a 2012. január 1-jétől hatályos rendelkezéssel teremtette meg a bírói jogalkalmazás és jogértelmezés alkotmányossága vizsgálatának korábban nem ismert lehetőségét. A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz azonban nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének. Miként az Alaptörvény és az Abtv. fent idézett rendelkezéseiből is kitűnik, az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna." (3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]). "A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga [...] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el. [...] A bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése nem teszi automatikusan tisztességtelenné az egész eljárást, mivel az ilyen tévedések teljesen soha nem küszöbölhetők ki, azokat az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza" (3325/2012. (XI. 12.) AB végzés; Indokolás [13]-[15]).
[14] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a panaszos a támadott bírósági döntéssel, az abban foglalt mérlegelési és jogértelmezési kérdésekkel kapcsolatosan nem állított olyan pontosan körülírt, releváns alkotmányjogi érvekkel alátámasztott alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vetne fel. Az Alkotmánybíróságnak nem feladata, hogy mintegy felettes fórumként a bíróságtól a perújítás megengedhetőségéről való döntés hatáskörét átvegye. Az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában írott feltételeknek. Az Alkotmánybíróság ezért az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésére alapított alkotmányjogi panasz-elemet is visszautasította, az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján.
Budapest, 2013. december 16.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/923/2013.