3089/2013. (IV. 19.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 17. § (3) bekezdése alap-törvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság, valamint egy gazdasági társaság alkotmányjogi panaszt nyújtottak be.
[2] Az Alkotmánybírósághoz 2012. június 25-én és június 28-án két indítvány érkezett, melyekben a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 17. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezték az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (2) bekezdése alapján. A két indítvány szövege teljesen, az indítványozók köre pedig részben azonos. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az ügyeket az Abtv. 58. § (2) bekezdése és az Ügyrend 34. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
[3] A támadott törvényi rendelkezés értelmében: "Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződésben a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult irányadóként kizárólag a magyar nyelvet, valamint a magyar jog alkalmazását, és jogvita esetére kizárólag a magyar bíróság - ide nem értve a választottbíróságot - joghatóságát kötheti ki. A nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult e jogviták eldöntésére választottbírósági eljárást nem köthet ki."
[4] Az indítványozók szerint az Nvt. 17. § (3) bekezdése sérti az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdését. Több kétoldalú és többoldalú nemzetközi egyezmény megjelölésével azt állították, hogy a kifogásolt szabály ellentétes a Magyarország által kötött nemzetközi szerződésekkel. Kezdeményezték, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 32. § (1) bekezdése alapján hivatalból vizsgálja meg a rendelkezés nemzetközi szerződésbe ütközését. Kifejtették, hogy sérülhet az Alaptörvény M) cikkének (2) bekezdése, mivel a tisztességes gazdasági verseny biztosítása nem épülhet arra, hogy az egyik szerződő fél közhatalmi eszközökkel ellehetetleníti az igényérvényesítés egyes formáit, hátrányt okozva a gazdasági versenyben az e formát előnyben részesítő szereplőknek. Utaltak az N) cikk (1) és (2) bekezdésének esetleges sérelmére is, mivel a választottbíráskodás kizárása Magyarország gazdaságának komoly hátrányt okoz. Sérülhet álláspontjuk szerint az Alaptörvény II. cikke is, mivel az emberi méltóság részét képező önrendelkezési jogot, azon belül pedig a perbeli önrendelkezési jogot korlátozza a törvény, amikor az állammal szerződött felek igényérvényesítésekor a választottbíráskodás választásának lehetőségét a törvény korlátozza. Felvetették a B) cikk (1) bekezdésének sérelmét is, mert az Nvt. megalkotásakor a zárószavazás előtti módosító javaslat teljesen megváltoztatta az eredeti javaslatot, méghozzá nem az akkor hatályos Házszabályban foglalt okokból [107. § (1) bekezdés]. Álláspontjuk szerint a jogállamisággal ellentétes az is, hogy az Országgyűlés jogalkotói hatalmával visszaélve zárta ki a választottbíráskodás lehetőségét, összemosta az állam közjogi és magánjogi jogosítványait: saját magát közhatalmi eszközökkel a szerződő partnereivel szemben megfelelő alkotmányos ok nélkül előnybe hozta. Hivatkoztak több olyan határozatra, ahol az Alkotmánybíróság közhatalommal való visszaélésnek minősítette, hogy a helyi önkormányzati képviselőtestület magánjogi jogviszonyban a saját álláspontja érvényesítése érdekében rendeletet alkotott.
[5] Az alkotmányjogi panasz befogadása tárgyában az Abtv. 49. § (6) bekezdés ba) pontja és 50. § (2) bekezdés f) pontja alapján a teljes ülés döntött.
[6] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26-27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz a törvényi feltételeknek az alábbi okok miatt nem felel meg.
[7] Az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti panasz érdemben akkor bírálható el, ha az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogai sérelmét állítja. A B) cikk (1) bekezdése (közjogi érvénytelenség), az M) cikk (2) bekezdése (tisztességes gazdasági verseny), az N) cikk (1) és (2) bekezdése (kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás követelménye), és a Q) cikk (2)-(3) bekezdése (nemzetközi jog és belső jog összhangja) nem fogalmaz meg ilyen jogokat. Az Országgyűlés jogalkotói hatalommal való visszaélése, az állam közhatalmi és magánjogi viszonyainak összemosása szintén nem vonható ebbe a körbe. E tekintetben az indítványozók érvelése azért is hibás, mert - szemben a helyi önkormányzatokkal - az Országgyűlés és a nemzeti vagyon vonatkozásában a jogalkotói hatalom és a tulajdonosi jogok gyakorlása nem fonódik össze. A már megkötött választottbírósági klauzulák érvényesülését az Nvt. 17. § (1) bekezdése továbbra is biztosítja, a jövőre nézve a választottbírósági út szerződési kikötésének törvényi kizárása - miként törvényi korlátozás hiányában az egyedi esetekben a választottbírósági út kikötésétől való elzárkózás -sem értékelhető joggal való visszaélésnek. Az M) cikkből (vállalkozás szabadsága, tisztességes gazdasági verseny) ugyan levezethető a szerződési szabadság [3192/2012. (VII. 26.) AB határozat], mellyel a választottbíráskodás összefüggésbe hozható, azonban erre az alkotmányos összefüggésre az indítványozók nem hivatkoztak, ezzel kapcsolatosan alkotmányjogi érvelést nem terjesztettek elő. Egyedül a II. cikk tartozik az Alaptörvényben biztosított jogok körébe, melynek állított sérelme alkotmányjogi panasz alapját képezheti. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a 3001/2013. (I. 15.) AB végzésben kifejtette: "Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmében a jogi személynek nincs emberi méltósága (az emberi méltóság alapjogából eredő, a természetes személyeket megillető általános cselekvési szabadsága), ezért a vizsgált esetben a jogi személy-indítványozó nem hivatkozhat az emberi méltóság sérelmére" (Indokolás [6]). Jelen ügyben is jogi személy (illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeti egység) indítványozók nyújtották be az alkotmányjogi panaszt, az ő vonatkozásukban így az emberi méltóság sérelme nem következhetett be.
[8] Mindezekre tekintettel az alkotmányjogi panasz nem felel meg a törvényi feltételeknek, ezért azt az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (3) bekezdésére figyelemmel az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján visszautasította.
[9] Az indítványozók azt is kezdeményezték, hogy az Alkotmánybíróság hivatalból vizsgálja a támadott rendelkezés nemzetközi szerződésbe ütközését. Tekintettel arra, hogy ezzel összefüggésben az alapvető jogok biztosa önálló indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, a testület ebben az ügyben külön határozatot hoz.
Budapest, 2013. április 2.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3136/2012.