3192/2012. (VII. 26.) AB határozat

egyedi normakontroll eljárásra irányuló bírói kezdeményezés elutasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa egyedi normakontroll eljárásra irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta az alábbi

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 9/D. § (3) bekezdés második mondata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére, és a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 7.P.88.674/2011. számon folyamatban lévő ügyben történő alkalmazhatóságának kizárására irányuló indítványt elutasítja.

Indokolás

I.

[1] 1. Az indítványozó Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája az előtte 7.P.88.674/2011. számon folyamatban lévő eljárásnak az akkor hatályos Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 38. § (1) bekezdése alapján történt felfüggesztése mellett a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 9/D. § (3) bekezdés második mondata alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint alkalmazásának a konkrét perben történő kizárását kérte az Alkotmánybíróságtól. Az Alaptörvény hatályba lépését követően az indítványozó bíró a bírósági eljárás felfüggesztésének jogalapját az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. §-ára módosította, a bírói kezdeményezést Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) rendelkezéseinek megjelölésével kiegészítette és indítványát fenntartotta.

[2] 2. Az indítványozó bíró szerint a támadott rendelkezés alaptörvény-ellenessége a következőkben nyilvánul meg:

[3] A helyi önkormányzat, illetve szolgáltató, valamint a várakozási terület igénybevevője között polgári jogviszony jön létre, a várakozási díj és a pótdíj megfizetéséért azonban a jármű üzembentartója felel, holott értelmezése szerint a szolgáltató és az üzembentartó között nem áll fenn jogviszony. Az indítványozó a közúti közlekedési nyilvántartásáról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 2. § 29. pontjára, valamint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 3. § 35. pontjára hivatkozással kiemeli, hogy a Kkt. nem határozza meg, ki minősül üzembentartónak.

[4] A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 198. § (1) és (3) bekezdéseire hivatkozva előadta, hogy az üzembentartó díjfizetési kötelezettsége jogszabályi előíráson alapul. A Kkt. 15/D. § (4) bekezdésére, illetve a 2/2006. PJE-re hivatkozva részletezte az üzembentartót terhelő felelősség korlátait, hozzátéve, hogy az üzembentartó az eljárásban nem tud olyan kifogással élni, amelyekről csak a tényleges szerződő félnek lehet tudomása. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés a parkolási díj érvényesítése védelmének érdekében aránytalanul korlátozza az üzembentartó szerződéskötési szabadságát, mivel a várakozási terület igénybevevője ráutaló magatartásával létrejövő közterület-használati szerződés hatálya annak akaratnyilvánítása vagy tudomása nélkül terjed ki az üzembentartóra.

[5] Kifejtette, valamely terület közlekedési célú használata magánterület vonatkozásában is felmerülhet, mely esetben a díjigény kizárólag a szerződést kötő féllel szemben érvényesíthető. Ezzel összefüggően részletezte, hogy a szabályozás alapján a szolgáltató nagyobb eséllyel nyerhet kielégítést az üzembentartó által, melynek következtében a köztulajdon többletjogot élvez a magántulajdonnal szemben.

[6] Az indítványozó bíró összességében a támadott rendelkezést ellentétesnek tartja az Alaptörvény M) cikk (1) és (2) bekezdésében foglaltakkal, mivel egyfelől aránytalanul korlátozza az üzembentartó szerződéskötési szabadságát, másfelől kedvezőbben védi a köztulajdont, mint a magántulajdont.

II.

[7] 1. Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései

[8] "M) cikk

[9] (1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik.

[10] (2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait."

[11] 2. A Kkt.-nak az indítvánnyal támadott rendelkezése:

[12] "9/D. § (3) A járművek helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánúton, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken történő várakozása a helyi önkormányzat, illetve az Ötv. 9. § (5) bekezdésben meghatározott szolgáltató és a várakozási terület igénybevevője közötti polgári jogi jogviszony. A várakozási díj és a pótdíj megfizetéséért a jármű üzembentartója felel."

III.

[13] Az indítvány nem megalapozott.

[14] 1. Az Alkotmánybíróság elsőként a támadott rendelkezésnek az Alaptörvény M) cikk (1) bekezdésébe ütközését vizsgálta.

[15] 1.1. Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata során a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (Alkotmány) 9. § (1) bekezdésének rendelkezéséből vezette le a szerződési szabadság jogát.

[16] Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése értelmében "Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."

[17] Az Alkotmány hivatkozott rendelkezésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság kimondta, hogy "az Alkotmány 9. § (1) bekezdése a magyar gazdaságot a tervezés előnyeit is felhasználó piacgazdaságnak minősíti. A piacgazdaság lényegi eleme a szerződési szabadság." [13/1990. (VI.18.) AB határozat, ABH 1990, 54, 55.]

[18] A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében megfogalmazott piacgazdaságra utalást kifejezett módon nem tartalmazza. E szövegszerű változás azonban nem jelenti azt, hogy a szerződési szabadság-amely jellegénél fogva szoros kapcsolatban áll a vállalkozás szabadságával is - ne élvezné a továbbiakban az Alaptörvény védelmét. A piacgazdaságra való utalás mellőzése ugyanis annak következményeként értékelhető, hogy - ellentétben a szocialista tervgazdálkodásból a piacgazdaságra történő áttérés időszakával - e körülmény külön hangsúlyozása napjainkra szükségtelenné vált.

[19] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a piacgazdaság két létfontosságú eleme a vállalkozás és a verseny szabadsága. A piacgazdaság "plurálisan tagolt tulajdoni szerkezetű gazdaság, amely a különböző tulajdonformák egyenrangúságának, valamint a vállalkozás és verseny szabadságának alkotmányosan elismert elve alapján működik. A piacgazdaság körülményei között következetesen el kell határolni egymástól az állam közhatalmi és tulajdonosi minőségét, illetve az állami (államigazgatási) és a vállalkozói-gazdálkodási szférát." [59/1991. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1991, 293, 294-295.]

[20] "A piacgazdaság alapvető létformája a verseny. A piacgazdaságra alapozott társadalmi és gazdasági rend létfontosságú értéke a gazdasági verseny kibontakoztatása, védelme." [19/1991. (IV.23.) AB határozat, ABH 1991, 401, 402.]

[21] A piacgazdaság, és így az Alaptörvény M) cikke által védett vállalkozás és verseny szabadsága működésének elengedhetetlen feltétele a szerződési szabadság, amely ennek következtében szintén élvezi az Alaptörvény védelmét. Ezt támasztják alá a szerződési szabadságnak a Ptk.-ban foglalt garanciális szabályai is.

[22] 1.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően a szolgáltató és az üzembentartó közötti jogviszony jellegét vizsgálta.

[23] A Kkt. 9/D. § (1) bekezdése értelmében a közterületi parkolás a közterületek közlekedési célú használata. A kijelölt várakozási terület fenntartása a várakozási terület kezelőjének feladata. E közszolgáltatást a Kkt. 9/D. § (2) bekezdése értelmében a tulajdonos helyi önkormányzat, vagy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 9. § (5) bekezdés szerinti szolgáltató köteles ellátni.

[24] A Kkt. 9/D. § (3) bekezdése szerint a közterületi parkolás az Ötv. szerinti szolgáltató és a várakozási terület igénybevevője közötti polgári jogi jogviszony. A várakozási díj és a pótdíj megfizetéséért a jármű üzembentartója felel.

[25] A Kkt. - a korábbi bírói joggyakorlatnak megfelelően - ma már egyértelműen polgári jogi jogviszonyként tekint a parkolás kapcsán a szolgáltató és az igénybevevő közötti jogviszonyra. Az igénybevevő ráutaló magatartással hozza létre a közterület használati szerződést, amikor gépkocsiját a közterületen kijelölt várakozási területen időlegesen leállítja. A Kkt. szerint azonban nem az igénybevevő, hanem a gépjármű üzembentartója felel a várakozási díj és a pótdíj megfizetéséért.

[26] Alapesetben az igénybevevő és az üzembentartó személye megegyezik. Ugyanakkor nyilvánvalóan nagy számban fordulnak elő olyan esetek, amelyeknél az igénybevevő személye nem azonos az üzembentartóéval. Előfordul tehát az is, hogy az üzembentartó és a szolgáltató között úgy jön létre jogviszony, hogy arról az üzembentartó nem is szerez tudomást, mivel az igénybevevő a várakozási díjat megfizeti, így az igénybevevő és a szolgáltató közötti szerződés teljesül.

[27] Az igénybevevő és az üzembentartó személyének eltérése esetén az üzembentartó jellemzően csak akkor értesül a jogviszonya létrejöttéről és ebből fakadó kötelezettségéről, amennyiben az igénybevevő a jogszabályban előírt várakozási díjat nem, vagy nem megfelelően fizette meg és pótdíjazásra kerül sor.

[28] Ilyen esetben tehát elképzelhető, hogy az üzembentartó részéről teljes mértékben hiányzik nemcsak a jogviszony létrehozására irányuló szándék és a létrehozó aktus, hanem sokszor arról sincs tudomása, hogy ő a jogviszony alanyává vált. A Kkt. 9/D. § (3) bekezdésének második mondata csupán az igénybevevő és a szolgáltató közötti szerződés tekintetében az üzembentartó, mint a gépjárműnyilvántartás alapján a várakozási területet igénybevevő gépkocsihoz kapcsolható egyetlen, kétséget kizáróan azonosítható személy mögöttes felelősségét állapítja meg a díjfizetés biztosítása céljából. Erre tekintettel a szolgáltató és az üzembentartó közötti jogviszony ugyan polgári jellegű, de szerződésnek nem tekinthető.

[29] 2. Az indítványozó a Kkt. támadott, 9/D. § (3) bekezdése második mondata kapcsán az Alaptörvény M) cikk (1) bekezdésének sérelmét állította. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott jogszabályi rendelkezésben szabályozott jogviszony nem szerződéses jogviszony, így alkotmányjogilag értékelhető összefüggés az Alaptörvény M) cikk (1) bekezdéséből származtatott szerződési szabadság és a Kkt. 9/D. § (3) bekezdése második mondata között nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716, 717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 524.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.], ezért az indítványt e tekintetben elutasította.

[30] 3. Az indítványozó szerint a Kkt. támadott rendelkezése az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdését is sérti azáltal, hogy kedvezőbb védelemben részesíti a köztulajdont a magántulajdonnál.

[31] Az Ötv. 8. § (1) és (4) bekezdése értelmében az önkormányzatok közfeladatai közé tartozik a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken a közúti járművel történő várakozás (parkolás) biztosítása.

[32] A közterület tulajdonosa, egyben a közút kezelője fenntartja a közutakat, és a közút közösségi hozzáférésének biztosítása érdekében kijelöli a parkolás lehetséges helyszíneit és a használat időtartamát, figyelemmel arra, hogy a közlekedés egyéb módjának akadályozása nélkül mindenki számára elérhetőek legyenek a közúton a közintézmények és egyéb közfunkcióval bíró szolgáltatók. Az előírások, amelyek szükségképpen felmerülnek a forgalom rendjének - ideértve a parkolás rendjét is - kialakítása során, ahhoz szükségesek, hogy ne csak kevesek, hanem mindenki számára biztosítható legyen a közterületen való helyváltoztatás szabadságát magában foglaló mozgásszabadság, mint a személyi szabadság alapjoga egyik megnyilvánulásának gyakorlása [Összefoglalóan lásd: 109/2009. AB határozat, ABH 2009, 941, 954.].

[33] A közút - bizonyos esetektől eltekintve - díjtalanul is használható. Amint arra az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott, amennyiben a "nyugvó közlekedés" [1068/B/2005. AB határozat, ABH 2008, 3174, 3176; 109/2009. (XI. 18.) AB határozat, ABH 2009, 941, 956.] díjfizetéshez kötött, úgy a díj lényegében nem más, mint egyike a lehetséges "késztető eszközöknek" [1256/H/1996 AB határozat, 789, 799; 109/2009. (XI. 18.) AB határozat, ABH 2009, 941, 956.], amelyek a használat mérséklésére szolgálnak, a véges javak megfontolt, gazdaságos használatára vonatkozó szabályok betartását hivatottak biztosítani. A jogszerűtlen használat (a díj meg nem fizetése, előre meghatározott időtartam túllépése) bírság fizetését eredményezi, amelynek (a teljesítéshez igazodó) mértéke kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy a közlekedőt felelős magatartásra szorítsa.

[34] 4. A közterületi parkolás rendjének szabályozásának megalkotásakor a jogalkotó tehát nem a közterület védelme érdekében jár el, hanem a véges közjavak mindenki számára elérhetővé tételét kívánja biztosítani. Ennek egyik eszköze a díjfizetés, illetve a díj megfizettetésének biztosítása. Az olyan személyeknek és vállalkozásoknak, amelyek magánterületen, magánparkolókban haszonszerzési céllal biztosítanak várakozási területet gépkocsik számára, üzleti kockázatuk részét képezi az igénybevevő gépkocsik használóival a - közterületi parkolással ellentétben nem jogszabályban előírt - díj megfizettetésének biztosítása. A közterületi parkolás, mint közszolgáltatás és a magánparkolók összevetése ezért nem hozható érdemi alkotmányossági összefüggésbe a köztulajdon és a magántulajdon eltérő védelmével. Következésképpen - szemben az indítványozó álláspontjával - elméletileg sem vetődik fel az, hogy a Kkt. támadott rendelkezése alapján a köztulajdon többletjogot élvezne a magántulajdonnal szemben, így ezen az alapon nem lehet szó az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdés sérelméről sem.

[35] Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi, ezért az indítványt e tekintetben is elutasította.

Budapest, 2012. június 25.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

kijelölt tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Szalay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: III/15/2012.