BH 1982.11.463 Szolgálati lakás esetén a bérlő házastársának jogi helyzete nem azonosítható a szívességi lakáshasználóéval; a közös lakáshasználat rendezése esetén a lakásbérletnek a volt házastársakra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a nem bérlőtárs volt házastárs a szolgálati lakás kizárólagos használatára nem tarthat igényt [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 99. § (5) bek., 118. § (2) bek.].

A felek házastársak voltak. Utolsó közös lakásuk B. Város E. u. 32., VIII. emelet 51. szám alatti két és félszobás összkomfortos lakás volt, amely a B. minisztérium szolgálati lakása és bérlője a felperes. A házassági perben megkötött és a bíróság által jóváhagyott egyezségben a felek a lakás használatát megosztották.

A felperes keresetében kérte az alperest a lakás kiürítésére kötelezni azzal, hogy elhelyezéséről maga köteles gondoskodni, a lakás fenntartásához való hozzájárulás címén pedig 2940 Ft-ot igényelt az alperestől.

Az alperes elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan - a lakás kiürítésére kötelezése esetén - annak megállapítását kérte, hogy mint jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó másik megfelelő lakásra tarthat igényt.

Az első fokú bíróság ítéletével - a keresetnek részben helyt adva - kötelezte az alperest a lakás 30 nap alatti kiürítésére azzal, hogy az elhelyezéséről a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni, komfort nélküli másik lakás biztosításával. Kötelezte továbbá az alperest 1934 Ft és 700 Ft perköltség megfizetésére. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a volt házastársak közötti kényszerű együttlakásból következően a viszony feszült volt, ezt egyikük sem okozta kizárólagosan, de a felperes élettársának a lakásba való költözése folytán a helyzet tovább éleződött. Az alperes szívességi lakáshasználónak tekinthető, akitől a használati jogot a felperes indokolás nélkül jogosult volt visszavonni. Az alperes ugyanakkor jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó, aki az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 119. §-ának (1) bekezdése szerint elhelyezésre tarthat igényt. A perköltségben való marasztalást az első fokú bíróság a Pp. 78. §-ára alapította.

Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezett annak megállapítása végett, hog}^ legalább komfortos lakásra tarthat igényt. Kérte továbbá az indokolás módosítását úgy, hogy az együttlakás lehetetlenné válását kizárólag a felperes okozta valamint a perköltségre vonatkozó rendelkezés megváltoztatását.

A másodfokú bíróság az első fokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét pedig helyben hagyta, és kötelezte az alperest 150 Ft perköltség megfizetésére. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a volt házastárs helyzete erősebb ugyan a szívességi lakáshasználóénál, az 1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelet (Vhr.) 46. §-a értelmében azonban az alperes nem bérlőtársa a szolgálati lakásnak, ezért elhelyezésére nem az R. 118. §-ának (2) bekezdése alapján, hanem a családtagra irányadó rendelkezések szerint (R. 119. §-a) tarthat igényt. Utalt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak az alperes által említett eseti döntése [BH 1980. I. 16.] nem irányadó a perbeli jogvita elbírálásánál, mert nem hasonló tényálláson alapul.