2/2004. Büntető jogegységi határozat

a hamis vád és az intellektuális közokirat-hamisítás bűntettének halmazatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető jogegységi tanácsa Budapesten, a 2004. március 29., május 17. és 26. napján megtartott nem nyilvános ülés alapján a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének indítványára 2004. május 26. napján meghozta és nyilvánosan kihirdette a következő

jogegységi határozatot:

1. Ha az elkövető az ellene indított büntetőeljárás során más létező személynek adja ki magát, és az ennek megfelelő adat kerül az ügyben eljáró hatóságok által készített közokiratba, a hamis vád bűntette (Btk. 233. §) mellett az "intellektuális" közokirat-hamisítás [Btk. 274. § (1) bekezdés c) pont] bűntettét is elköveti.

2. Ha az elkövető a személyazonosságának az igazolására más nevére szóló valódi közokiratot is felhasznál, a hamis vád bűntette (Btk. 233. §) és az "intellektuális" közokirat-hamisítás [Btk. 274. § (1) bekezdés c) pont] bűntette mellett a Btk. 274. §-a (1) bekezdése b) pontjának III. fordulatába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét is elköveti.

INDOKOLÁS

A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény

(Bszi.) 31. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, illetve a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 440. §-a (1) bekezdésének a) pontja, a Bszi. 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja, illetve a Be. 439. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, a joggyakorlat továbbfejlesztése és az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta a következő kérdésben:

1. A joggyakorlat továbbfejlesztése, illetve a jogegységet sértő jogértelmezés lehetőségének elkerülése érdekében indokolt a kérdésben való állásfoglalás, hogy abban az esetben, ha az elkövető büntetőeljárás során magát más, létező személynek adja ki, és ennek folytán ez a más név kerül a hatóság által kiállított közokiratba, a hamis vád bűntette mellett meg kell-e halmazatban állapítani az ún. "intellektuális" közokirat-hamisítás bűntettét [Btk. 274. § (1) bek. c) pont].

2. Indokolt továbbá a kérdésben való állásfoglalás is, hogy ha az elkövető a büntetőeljárás során magát nemcsak más létező személynek mondja, hanem e más személy nevére kiállított valódi közokirattal igazolja személyazonosságát, ez a cselekménye a "felhasználásra" tekintettel további önálló bűncselekményként, a Btk. 274. §-a (1) bekezdése b) pontjának III. fordulatába ütköző közokirathamisítás bűntetteként értékelhető-e.

Az indítványozó a bírói gyakorlat megosztottságára a következő eseteket hozta fel:

A bíróságok az alábbi esetekben halmazatot állapítottak meg:

a) A Fejér Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság Bf.740/1996. számú ítéletében (BH 1997. 377.) megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az irányadó tényállásból okszerűen vont következtetést mindkét fellebbezéssel érintett vádlott bűnösségére. Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettében, folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pont] és bűnsegédként elkövetett lopás vétségének kísérletében. Az e körben irányadó tényállás szerint a lopási kísérlet elkövetése után az I. r. vádlott a III. r. vádlott lakásának a padlásán elrejtőzött. Másnap a rendőrőrs tagjai őt megtalálták, és előállították. Az I. r. vádlottnál nem volt személyi igazolvány, így a nyomozó hatóság az általa elmondottakat nem tudta nyomban ellenőrizni. A vádlott a helyzetet kihasználva, kihallgatása során magát K.T.-nek mondotta, és az ilyen nevű testvérének a személyi adatait diktálta be a felvett jegyzőkönyvbe. Mindezek eredményeként a büntetőeljárás a testvére ellen indult. Az I. r. vádlott ennek tudatában cselekedett a továbbiakban is. 1996. január 29-én, amikor előzetes letartóztatásának tárgyában bírósági meghallgatáson vett részt, újból a testvére nevét mondta be, és ismét annak a személyi adatai kerültek jegyzőkönyvbe foglalásra. A vádlott testvére egyébként minderről akkor még nem szerzett tudomást. Az I. r. vádlott 1996. február 12-én feltárta, hogy a személyi adataira vonatkozó állítása nem felelt meg a valóságnak. Elmondotta, hogy fivérének az adatait mondta be mindkét alkalommal a jegyzőkönyvbe, és fivérének az aláírását hamisította oda.

b) A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság a 6.B.XXI.102/2001/15. számú ítéletében a vádlottat a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmény miatt végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélte. A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság a 25.Bf.XXI.8147/2001/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlott cselekményét 2 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettének minősítette. Az irányadó tényállás szerint a vádlott egyrészt a rendőri igazoltatás során a más nevére kiállított anyakönyvi kivonattal való igazolással elkövette a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét. Másrészt a vérvételi jegyzőkönyvnek más néven történt aláírásával elkövette a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző (intellektuális) közokirat-hamisítás bűntettét. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott a cselekményeit nem ugyanazon közokiratokra követte el, így azok nem alkotnak természetes egységet. (A bíróság nem minősítette folytatólagosnak a vádlott cselekményeit.)

A Legfelsőbb Bíróság az alábbi esetben csak a hamis vád bűntettét látta megállapíthatónak, a közokirat-hamisítás bűntettét nem:

c) A Budai Központi Kerületi Bíróság a 15.B.XII.2134/1999/53. számú ítéletével, melyet a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság a 23.Bf.XII.8955/2000/7. számú, 2002. március 1. napján kelt és jogerős ítéletével helybenhagyott, az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rendbeli hamis vád bűntette és 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette, valamint más bűncselekmények miatt.

Az e körben irányadó tényállás szerint az I. r. terhelt és 3 társa több esetben betöréses lopásokat követtek el, illetve kíséreltek meg. 1999. március 1-jén a terhelteket tetten érték és az I. r. terhelt igazoltatás során a testvérének a pontos személyi adatait és nevét adta meg. Emiatt valótlan adatok kerültek a személyi szabadságot korlátozó intézkedésről készült közokiratba. Az I. r. terhelt tényleges személyazonosságának megállapítására a kerületi rendőrkapitányságra történt előállítását követően került sor.

Az eljárt bíróságok jogi indokolása szerint az I. r. terhelt azzal, hogy az ellene folytatott rendőri intézkedés során testvére nevét diktálta be, a hatóság előtt testvérét bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolta, mivel ezt a bűncselekmény kapcsán történő tettenéréskor tette. E nyilatkozatával ugyanakkor közreműködött abban, hogy a hatóság képviselője valótlan adatot foglaljon közokiratba; ami alkalmas annak közhitelű bizonyítására, hogy milyen jellegű bűncselekmény gyanúja kapcsán kivel szemben folytatott intézkedést a rendőrhatóság. Ekként megvalósította a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettét is.

Az I. r. terhelt felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerős határozatoknak a hamis vád bűntettében és a közokirat-hamisítás bűntettében bűnösséget megállapító része ellen, téves minősítést panaszolva. A Legfőbb Ügyészség BF.2365/2003. számú írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt a közokirat-hamisításra vonatkozó részében tartotta alaposnak. Álláspontja szerint a rendőri jelentés az ún. rendelkező közokiratok körébe tartozik, és intellektuális közokirat-hamisítás tárgya annyiban lehet, amennyiben a hamisítás, valótlanság a közhitelességgel esik egybe. Miután az igazoltatásról készített rendőri jelentés azt nem bizonyítja, s nem is bizonyíthatja közhitelességgel, hogy az intézkedés alá vont személy adatai a valóságnak megfelelnek; a közokirat-hamisítás bűntettében a terhelt bűnösségének a megállapítása anyagi jogi szabályt sért.

A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárás során hozott Bfv.I.2.085/2003/5. számú ítéletében - a Legfőbb Ügyészség érveit mindenben osztva - az I. r. terheltet a közokirat-hamisítás bűntettének vádja alól felmentette. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében kifejtette, miszerint a tettenérés során foganatosított kényszerintézkedésről készített rendőri jelentés valóban megfelel a Pp. 195. §-a (1) bekezdésében adott fogalom meghatározásának, hiszen azt hatóság, ügykörében eljárva, a megszabott alakban állítja ki, s az közhitelességgel tanúsítja a rendőri intézkedés megtörténtét. Nevezetesen azt, hogy az intézkedést mikor, hol, kik és milyen körülmények mellett foganatosították; került-e sor, s ha igen, milyen kényszerintézkedés alkalmazására, továbbá, hogy az eljárási cselekmény szabályszerű, jogszerű volt-e. Azt azonban már nem bizonyítja - s nem is bizonyíthatja -, hogy az intézkedés alá vont egyén személyi adatai a valóságnak megfelelnek-e, hanem csupán azt, hogy az érintett milyen személyi adatokat mondott be, vagy milyen személyi okmányt adott át. Ezért a rendőri jelentés az ún. rendelkező és nem az ún. bizonyító közokiratok sorába tartozik. Töretlen a bírói gyakorlat abban (BH 1991. 7.), hogy a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontja szerinti intellektuális közokirat-hamisítás kizárólag az ún. bizonyító közokiratok tekintetében valósulhat meg, vagyis olyan közokiratok esetében, amelyek önmagukban is közhitelességgel igazolják a bennük foglalt adatok, tények valóságát. A rendőri jelentés rendelkező közokirati jellegéből tehát következik, hogy hamis személyi adatok rendőri jelentésbe kerülése nem valósítja meg a c) pont szerinti közokirat-hamisítás bűntettét. Különösen szemléletes ez a jelen esetben, amikor az igazoltatás nem erre a célra szolgáló bizonyító közokirattal (útlevél, személyi igazolvány), hanem bemondás alapján történt.

Amint az ismertetett jogesetekből is kitűnik, a hamis vád bűntette megállapíthatóságával kapcsolatban nem merült fel jogértelmezési probléma, nem alakult ki eltérő gyakorlat. Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy ha az elkövető az ellene indított büntetőeljárás során más, létező személynek adja ki magát, ez a cselekménye a Btk. 233. §-ába ütköző hamis vád bűntettét megvalósítja. Cselekménye ugyanis alkalmas arra, hogy olyan személy ellen folyjon büntetőeljárás, aki a terhére rótt bűncselekménynek nem volt az elkövetője.

Eltérő gyakorlat a körben alakult ki, hogy az elkövetőnek az a magatartása, hogy közreműködik abban, hogy a büntetőeljárás során a hatóságok nem a valóságos elkövető, hanem valaki másnak a nevét rögzítsék a büntetőeljárás során keletkező közokiratokba, megvalósítja a-a hamis vád bűntette mellett - a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét.

A kérdés eldöntésekor a jogegységi tanács a következőkre volt figyelemmel:

Az okirat bizonyítás, hitelesítés céljára készült irat. Fogalmát a Pp. 195. §-a határozza meg, mely szerint az olyan okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül a megszabott alakban állított ki, mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Ugyanilyen bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet más jogszabály közokiratnak nyilvánít.

A közokirat bizonyító ereje abban áll, hogy az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyító erővel bizonyítja

- az okirattal tanúsított adatok és tények fennállását vagy fenn nem állását. Így a hatóság által vezetett anyakönyv közhitelesen igazolja a benne foglalt adatok valódiságát (anyagi bizonyító erő);

- az okiratban foglalt határozat, intézkedés tartalmát, annak megtörténtét, az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint azt, hogy az érdekelt személy a nyilatkozatot mikor és milyen módon tette meg (alaki bizonyító erő). A közokiratba foglalt hatósági határozatnak, intézkedésnek és nyilatkozatnak anyagi bizonyító ereje nincs, mert a benne szereplő tények valódiságát nem bizonyítja.

A fentiek tükrében az vizsgálandó, hogy az intellektuális közokirat-hamisítás mely közokiratokra követhető el.

Vannak ugyanis anyagi bizonyító erővel is bíró (röviden: "bizonyító"), és (csak) alaki bizonyító erővel bíró (röviden - és kissé pontatlanul -: "rendelkező") közokiratok.

Az intellektuális közokirat-hamisítás "bizonyító" közokiratra elkövetése a tipikus: általában ugyanis a hatóság megtévesztésével nem érhető el, hogy a közokirat a tekintetben ne a valóságot tükrözze, hogy mely szerv állította ki, az abban rögzített nyilatkozat mit tartalmaz, azt mikor és hol tették, illetve a hatóság milyen intézkedést tett és rendelkezést hozott. Arra nézve azonban, hogy a nyilatkozatot ki tette, már nem zárható ki a hatóság megtévesztése. Az ily módon létrejövő közokirat a nyilatkozó személyt közhitelesen tanúsítja (alaki bizonyító erő), és ha az nem azonos azzal, aki a nyilatkozatot tette, ezt az adatot nem a valóságnak megfelelően tartalmazza, tehát hamis. Ez akkor is így van, ha a nyilatkozat valóságnak megfelelőségét már nem tanúsítja közhitelesen.

Arra nézve pedig, hogy ki a volt nyilatkozó személy, jelentős jogi relevancia fűződhet.

Aki tehát a büntetőeljárás során más, valós személynek adja ki magát, a hamis vád mellett megvalósítja a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét is, ha ez az adat a hatóság által készített közokiratba kerül.

A két bűncselekmény között nincs ugyanakkor olyan szükségszerű (rend szerinti) kapcsolat, amely kizárná a halmazat megállapíthatóságát, a hamis vád elkövethető intellektuális közokirat-hamisítás nélkül is. Ha valaki, pl. a rendőrségen vagy az ügyészségen hamis tartalmú feljelentést tesz, mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolva, akkor erről jegyzőkönyv (közokirat) készül. Ez nem hamis közokirat, mivel az azt kiállító hatóságtól származik, és a valóságnak megfelelően tartalmazza, hogy a feljelentő hol, mikor és mit mondott, milyen nyilatkozatot tett (alaki bizonyító erő). Attól függetlenül nem hamis, hogy a feljelentés tartalma megfelel-e a valóságnak, annak valótlansága nem eredményez hamis közokiratot, mivel ez a közokirat nem anyagi jogi bizonyító erővel is bíró közokirat, azaz közhitelesen a nyilatkozat valóságát nem tartalmazza. Az elkövető tehát a valóságnak meg nem felelő feljelentéssel a hamis vád bűntettét megvalósítja, de a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző közokirathamisítás bűntettét nem.

2. További jogértelmezési problémaként vetődik fel, hogy ha az elkövető a büntetőeljárás során személyazonosságának az igazolására más nevére szóló valódi közokiratot is felhasznál, akkor:

a) ez a felhasználás további bűncselekményt valósít meg, és ezért a hamis vád bűntette mellett 2 rb. közokirat-hamisítás bűntettét kell megállapítani,

b) a hamis vád bűntette mellett csak a más nevére szóló valódi közokirat felhasználása értékelhető bűncselekményként, tehát a hamis vád bűntette mellett 1 rb., a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) pontja III. fordulatába ütköző közokirat-hamisítás bűntettét kell megállapítani,

c) a hamis vád bűntette mellett csak a hamis közokirat készítésében való közreműködés nyer önálló értékelést, tehát a hamis vád bűntette mellett 1 rb., a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettét kell megállapítani.

A jogegységi tanács álláspontja szerint az a) pontban kifejtett álláspont a helyes, azaz a hamis vád bűntette mellett a más nevére szóló valódi közokirat felhasználásának is [Btk. 274. § (1) bek. b) pont III. fordulat], és a hamis közokirat (pl. jegyzőkönyv) készítésében való közreműködésnek is [Btk. 274. § (1) bek. c) pont] önálló bűncselekményként való értékelése indokolt, ezért a hamis vád bűntette mellett 2 rb. közokirat-hamisítás bűntette valósul meg, az alaki halmazat tehát valóságos.

A közokirat-hamisítási cselekmények halmazati értékelését az indokolja, hogy a közokirat-hamisítási bűncselekmények nem azonos, hanem két különböző közokiratra nézve valósulnak meg. Egyrészt arra, amelyet az elkövető felhasznál (pl. más nevére szóló személyazonossági igazolvány), másrészt a hatóság eljárása során keletkező közokiratra (pl. jegyzőkönyv).

A közokirat-hamisítási cselekmények azonos büntetési tétellel fenyegetettek, a konszumpció elve sem szól tehát a halmazati értékelés ellen, de az alaki halmazat valóságosságát kizáró más elv (specialitás, szubszidiaritás) sem ismerhető fel, a két különböző közokiratra történő elkövetés tehát a halmazati értékelést teszi indokolttá.

A jogegységi tanács a Bszi. 32. §-ának (4) bekezdése alapján a Magyar Közlönyben közzéteszi döntését.

Budapest, 2004. május 26.

Dr. Kónya István s. k.,

a tanács elnöke

Dr. Katona Sándor s. k.,

előadó bíró

Dr. Belegi József s. k.,

bíró

Dr. Édes Tamás s. k.,

bíró

Dr. Szabó Győző s. k.,

bíró