3322/2017. (XI. 30.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 35. § (2) és (6) bekezdése, 36. § (3) bekezdése, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 25.Gf.40.154/2015/9. sorszámú ítélete és a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.333/2016/5. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője jogi képviselője útján 2017. június 14-én nyújtotta be az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszát, melyben kérte a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 35. § (2) és (6) bekezdése, 36. § (3) bekezdése, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 25.Gf.40.154/2015/9. sorszámú ítélete és a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.333/2016/5. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.

[2] 1.1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló peres eljárásban megállapított tényállás szerint a felperes jogelődje, a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár 2004. február 3-án az Ebtv. 30. § (1) bekezdése szerinti finanszírozási alapszerződést kötött az indítványozóval - az alapügy alperesével - fogorvosi alapellátásra területi ellátási kötelezettséggel, beutalási, gyógyszerrendelési és gyógyászati segédeszköz rendelési jogosultsággal.

[3] Az Ebtv. 35. § (2) és (6) bekezdése, valamint a szerződés 7.5 és 7.7. pontja szerint az indítványozó a finanszírozás keretében folyósított összeget csak a finanszírozási szerződésben foglalt egészségügyi szolgáltatások nyújtására használhatta fel, és amennyiben az Egészségbiztosítási Alapból kapott összeget nem a finanszírozási szerződésben meghatározott szolgáltatás nyújtására használta fel, köteles volt a kapott összeget a késedelmi kamatokkal együtt megtéríteni.

[4] A felperes jogelődje 2010. augusztus 4-én elrendelte az Egészségbiztosítási Alapból folyósított pénzeszközök 2008. évi elszámolásának pénzügyi ellenőrzését. Az ellenőrzés megállapította, hogy az indítványozó a finanszírozási összeg meghatározott részével nem tudott elszámolni. A felperes ennek megfelelően keresetében kérte az alperes kötelezését 11 961 073 Ft finanszírozási díj és annak késedelmi kamata, valamint a felmerült perköltség megfizetésére.

[5] A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma a 2014. november 5. napján kelt 7.G.40.567/2013/39. sorszámú ítélete rendelkező részében arra kötelezte az indítványozót, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 11 618 083 Ft főkövetelést, valamint meghatározott késedelmi kamatot és perköltséget. Az elsőfokú bíróság a kereset összegszerűsége vonatkozásában a perben kirendelt igazságügyi szakértő által megállapított tényeket fogadta el.

[6] Az indítványozó fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2016. február 9. napján kelt 25.Gf.40.154/2015/9. sorszámú ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A fellebbezés indokaira tekintettel kifejtette, hogy az Egészségbiztosítási Alap terhére kifizetett finanszírozási összeg közpénznek minősül, amelynek felhasználásával az alperes mint egészségügyi szolgáltató közfeladatot lát el. Ezért az Ebtv. 36. § (3) bekezdése, valamint a perbeli szerződés 7.6. pontja alapján a felperes jogosult volt annak felhasználását ellenőrizni. A szerződésszerű felhasználást az indítványozónak kellett bizonyítania, ezen kötelezettségének azonban az elsőfokú bíróság által megállapított összeg erejéig nem tudott eleget tenni. A másodfokú bíróság utalt arra is, hogy az Ebtv. 35. § (6) bekezdése és 37. §-a között nincs ellentmondás, mivel az előbbi rendelkezés egyértelműen kimondja: ha az egészségügyi szolgáltató az Egészségbiztosítási Alapból kapott összeget nem a finanszírozási szerződésben meghatározott egészségügyi szolgáltatásokra használja fel, fennáll a megtérítési kötelezettsége. A másodfokú bíróság megjegyezte, hogy nem észlelte az Ebtv. rendelkezései Alaptörvénybe ütközését, ezért mellőzte az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezését.

[7] A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a 2016. december 6. napján kelt Gfv.VII.30.333/2016/5. sorszámú ítéletében hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet. A Kúria megállapította, hogy a peres felek között létrejött szerződés megkötésének időpontjára tekintettel alkalmazandó, a régi Ptk. 200. § (1) bekezdése értelmében a szerződés tartalmát a felek - jogszabály tiltó rendelkezése hiányában - szabadon határozhatják meg. A régi Ptk. 226. § (1) bekezdése ugyanakkor kimondta, hogy a jogszabály a szerződés egyes tartalmi elemeit meghatározhatja. Az alperes indítványozóval kötött szerződése az Ebtv., az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, valamint az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendeletben foglaltak alkalmazásával jött létre. Ennek értelmében a kifizetett díj nem minősül a Ptk. 389. §-ában szabályozott vállalkozói díjnak, a díj forrása miatt, és a finanszírozó ellenőrzési jogköre a szerződés 7.1. pontjára is figyelemmel kiterjed a finanszírozott szolgáltatások valódiságának és indokoltságának ellenőrzésére. A Kúria szerint az indítványozó a fentiekre tekintettel alaptalanul állította, hogy a felperes vele szemben erőfölényt alkalmazott, nem járt el tisztességesen, a vagyoni, illetve tulajdoni jogait sértette.

[8] 1.2. Az indítványozó szerint a kifogásolt jogszabályi rendelkezések sértik az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jogot és az M) cikk (2) bekezdésében foglalt erőfölénnyel való visszaélés tilalmába ütköznek. Az indítványozó ennek alátámasztására előadta, hogy a "jogszerűen" finanszírozott összeg felhasználásának ellenőrzése sérti a tulajdonhoz való jogát, mivel álláspontja szerint fogalmilag kizárt a finanszírozási szerződéstől eltérő felhasználás tekintettel arra, hogy a kifizetésre a teljesítést követően kerül sor. Ezen túlmenően álláspontja szerint a "pontatlanul megfogalmazott jogszabályi rendelkezés szó szerinti értelmezése esetén a szerződő felek jogviszonya felborul, a felperes uralmi helyzetbe kerül az egészségügyi szolgáltatóval szemben, a felperes jogtalanul veheti vissza a vállalkozótól a részére jogszerűen kifizetett ellenértéket, mely által a legalapvetőbb polgári jogok szenvednek csorbát."

[9] Az indítványozó - az Alkotmánybíróság Hivatalának hiánypótlási felhívását követően - 2017. április 10. napján kiegészítette indítványát. Ebben elsődlegesen az Ebtv. 35. § (2) és (6) bekezdése, valamint a 36. § (3) bekezdése, másodlagosan a bírói döntések alaptörvény-ellenességét kifogásolta. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti panasz indokolását azzal egészítette ki, hogy a szolgáltató a szerződés jellegénél fogva a vállalkozás bevételével szabadon rendelkezik, ezért annak elvonása sérti a tulajdonhoz való jogot. Az Abtv. 27. § szerinti panasszal összefüggésben arra hivatkozott, hogy a bíróság nem vizsgálta meg kellő alapossággal, hogy az Ebtv. milyen ellentmondásokat tartalmaz, és nem vette figyelembe a felperes ellentmondásos gyakorlatát.

[10] 2.1. Az indítványozó a bírósági eljárásban alperesként vett részt, így érintettsége a támadott ítéletekkel összefüggésben egyértelműen megállapítható. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése és 27. §-a azonban nem csupán az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló ügyben való érintettséget követeli meg, hanem feltételezi az összefüggést az alapügy és az alkotmányjogi panasz eljárás között. Az alkotmányjogi panasz funkciója a jogorvoslat, amely az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogainak sérelmét feltételezi. Ezért az alkotmányjogi panasz érdemben csak akkor bírálható el, ha az indítványozó az Alaptörvényben biztosított jogai sérelmét állítja.

[11] Az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésében megfogalmazott erőfölénnyel visszaélés tilalmára alkotmányjogi panasz eljárásban nem lehet alappal hivatkozni, mivel az önmagában nem veti fel az indítványozó Alaptörvényben garantált jogainak sérelmét.

[12] 2.2. Az indítványozó a kifogásolt jogszabályi rendelkezésekkel összefüggésben az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét is állította azzal az indokolással, hogy a "jogszerűen" finanszírozott összeg felhasználásának ellenőrzése sérti a tulajdonhoz való jogát, illetve a szolgáltató a szerződés jellegénél fogva a vállalkozás bevételével szabadon rendelkezik, ezért annak elvonása sérti a tulajdonhoz való jogot.

[13] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában "az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével. Az alapjogként védett tulajdonhoz való jog tartalmát a mindenkori közjogi és (alkotmányos) magánjogi korlátokkal együtt kell érteni" (26/2013. (X. 4.) AB határozat, Indokolás [161]). Ennek megfelelően az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való jog a már megszerzett tulajdont, illetve kivételes esetekben a tulajdoni várományokat védi (3115/2013. (VI. 4.) AB határozat, Indokolás [34]).

[14] Az Alkotmánybíróság a konkrét esetben megállapítja, hogy a tulajdonhoz való jog sérelme nem merül fel, mivel arra az indítványozó nem a megszerzett, hanem a kifogásolt bírói döntések szerint nem jogszerűen elszámolt finanszírozási összeggel összefüggésben hivatkozott.

[15] 2.3. Az indítványozó a kifogásolt bírói döntésekkel összefüggésben is hivatkozott az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésére azzal az indokolással, hogy a bíróság nem vizsgálta meg kellő alapossággal az Ebtv.-ben foglalt ellentmondásokat és a felperes ellentmondásos gyakorlatát.

[16] Az Abtv. 29. §-a az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Ezen feltételek vagylagos jellegűek, ezért teljesítésüket az Alkotmánybíróság külön-külön vizsgálja (3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]).

[17] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza állandó gyakorlatát, mely szerint "[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírósági határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogorvoslat nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ami nem adhat alapot számára minden olyan esetben történő beavatkozásra, amikor vélt, vagy esetleg valós jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor" (3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22]).

[18] Az Alkotmánybíróság a konkrét ügyben megállapította, hogy a finanszírozott összeg felhasználása jogszerűségének megítélése és ennek során az Ebtv. rendelkezéseinek alkalmazása, valamint a felperes gyakorlatának megítélése kizárólag a bíróságokra tartozó szakjogi kérdés, ezért nem vet fel sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.

[19] Tekintettel arra, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 26. § (1) bekezdésében, 27. §-ában és 29. §-ában foglalt tartalmi feltételeknek, az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2017. november 21.

Dr. Schanda Balázs s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Pokol Béla s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Stumpf István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szívós Mária s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Varga Zs. András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/982/2017.