EH 2008.1837 A szennyezett terület kármentesítéséért egyetemleges felelősség terheli azt is, aki az ingatlan korábbi tulajdonosaként (üzemeltetőjeként) környezetszennyező tevékenységet folytatott [1995. évi LIII. tv. 102. §; 219/2004. (VII. 21.) Korm. r. 21. § (2) bek.].[1]

Az elsőfokú közigazgatási szerv határozatával a felszámolás alatt álló MM Részvénytársaságot (MMRT "f. a."), továbbá a felperesi K. Kereskedelmi és Ipari Részvénytársaságot (K. Rt.), valamint a felszámolás alatt álló "T" Lemezalakító Korlátolt Felelősségű Társaságot ("T" Kft. "f. a.") - mint a M. K. L. u. 39-41. szám alatti üzem területén feltehetően környezetszennyezést okozó módon termelő tevékenységet folytató, illetve a telephelyet üzemeltető gazdasági társaságokat -, végül a MMW F. Részvénytársaságot (F. Rt.) - mint telephely-tulajdonos gazdasági társaságot - a telephely területén valószínűsített talaj- és talajvízszennyezés kármentesítése érdekében részletes tényfeltárás végrehajtására egyetemlegesen kötelezte a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 21. §-a alapján. Határozata indokolásában rögzítette, hogy a felperesi társaságot - mint a telephely akkori üzemeltetőjét és tulajdonosát - már az 1998-ban indult kárelhárítási eljárás keretében kötelezte a 889-1/1999. számú határozatával a környezetszennyezés megszüntetésére. A környezetvédelemről szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 101-104. §-aira hivatkozással megállapította, hogy a telephelyen valószínűsített környezetszennyezésért fennálló felelősség a felperesi gazdasági társaságot, továbbá a K. Rt.-t, a T. Kft.-t tevékenység végzése, folytatása, illetve a jogutódlás vonatkozásában, míg a F. Rt.-t a szennyezett terület tulajdonjogának megszerzése vonatkozásában terheli. A megismételt eljárásban rendelkezésre álló adatok birtokában a hatóság - bizonyítható módon - nem képes megállapítani a jogsértő tevékenységért fennálló felelősség mértékét az egyes kötelezettek vonatkozásában. A jogszabályi előírások értelmében abban az esetben alkalmazható az egyetemleges felelősség, amennyiben az ingatlannak a tulajdonosa és birtokosa (használója) nem azonos, továbbá nem tisztázott a jogsértő tevékenységért való felelősség. A megismételt kármentesítési eljárásban a hatóság egyértelműen nem tudta megállapítani azt, hogy a telephelyen valószínűsített szennyezettséget milyen mértékben, melyik társaság termelő tevékenysége és/vagy mulasztása okozta, ugyanakkor bizonyított a szennyezettség ténye és jellege, továbbá az okozati összefüggés a telephelyi tevékenységek és a szennyezés, illetve a termeléshez felhasznált anyagok és mintákban kimutatott szennyező komponensek között, valamint nyilvánvaló módon elkülönült a tulajdonos és a birtokos (használó) személye.

A felperes fellebbezése folytán az alperes a 2006. szeptember 12. napján meghozott határozatával a teljesítési határidő tekintetében megváltoztatta az elsőfokú közigazgatási határozatot, egyebekben a Kvt. 101-102. §-ai, és a Korm. rendelet 19. §-a és 21. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta a másodfokú döntést.

A felperes keresetében kérte az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és új eljárásra kötelezését.

A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a per alá vont terület szénhidrogénnel történt szennyeződése nem vitásan a használat következménye, tehát a Kvt. 102. §-ának (2) bekezdése szerint a felperest egyetemleges felelősség terheli annak a tevékenységnek a következtében, amelyet a perbeli telepen folytattak. Nem sértette meg az alperes a Kvt. 101-102. §-ait, tekintettel arra, hogy a közigazgatási eljárás során több mintavételezési eljárással is alátámasztottan bizonyítást nyert, hogy a felperes tevékenysége, illetve jogelődjének tevékenysége alkalmas volt a szénhidrogén-szennyezés létrejöttére.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését és a megyei bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Álláspontja szerint a megyei bíróság ítélete jogszabálysértő, mert a per eldöntése szempontjából releváns jogszabályi rendelkezéseket tévesen, illetőleg téves tartalommal alkalmazta. A felperes relációjában a Kvt. 102. § (2) bekezdésében foglalt tényállás nem valósult meg, a felperes az érintett ingatlanoknak nem tulajdonosa, használója, birtokosa, ezen a jogalapon a felperes terhére egyetemleges felelősség nem állapítható meg.

A Kvt. 101. § (1) bekezdésére hivatkozással előadta a felperes, hogy a megyei bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a környezetszennyezési hatósági ügy egy olyan szakvélemény alapján indult, amely tényként állapította meg, hogy a kiterjedt környezetszennyezés elsősorban az MM Vállalat, az Rt. jogelődje tevékenységével összefüggésben következett be az 1970-es, 1980-as években a felperesi K. Nyrt. tulajdonba kerülése előtt. A telephely későbbi tulajdonosa nem változatlan formában folytatta az MM Művek tevékenységét. A K. Nyrt. elismerése a szakértői vélemény alapján kezdettől fogva a környezetszennyezés tekintetében nem bizonyított, csak valószínűsített minimális mértékre vonatkozott amiatt, hogy a szakvélemény a K. Nyrt. környezetszennyezését nem zárta ki.

A megyei bíróság a Korm. rendelet 19. §-ának (6), (8), (9) bekezdésére és a 21. § (1) és (4) bekezdésére való hivatkozás megalapozottsága tekintetében semmilyen utalást nem tesz. E tényből szükségszerűen következik, hogy a megyei bíróság a legfontosabb körülmény, a jogalap tekintetében tévedésben van. A Korm. rendelet 21. §-ának (1) bekezdése alapján egyértelmű, hogy a valószínűsítettség a környezetszennyezésre vonatkozik és nem az okozóra. A környezetszennyezést okozó felelősségét nem elég valószínűsíteni, azt bizonyítani kell.

Előadta továbbá a felperes, hogy a megyei bíróság ítélete nem tartalmaz arra nézve megállapítást, hogy az alperes nem tett eleget a 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 50. § (1) bekezdésében foglaltaknak, a hatóság tényállástisztázási kötelezettségének.

A Kvt. 101. §-ának (1) bekezdésére és 104. §-ára hivatkozással előadta végül a felperes, hogy a megyei bíróság ítéletével tudomásul vette, miszerint a közigazgatási hatóságok úgy hozták meg határozatukat, hogy az ingatlan jelenlegi tulajdonosának a tevékenységét nem vizsgálták.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását. Előadta, hogy a Kvt. 101. § (1) bekezdése alapján helyesen állapította meg a megyei bíróság, hogy a felelősség megállapításához nem szükséges a környezetvédelmi előírások megszegése, elegendő a környezetszennyező tevékenység folytatása. Helytállóan állapította meg a megyei bíróság, hogy a per alá vont terület szénhidrogénnel történt szennyezése a használat következménye, ennek megfelelően a felperest a Kvt. 102. § (2) bekezdésének rendelkezései szerint egyetemleges felelősség terheli annak a tevékenységnek a következtében, amelyet a perbeli területen folytatott.

Előadta továbbá az alperes ellenkérelmében, hogy a Korm. rendelet felperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt rendelkezéseit (19-21. §-ok) a kereseti kérelem nem tartalmazta, ezért a felülvizsgálati kérelemnek a Korm. rendelet egyes rendelkezéseire történő hivatkozása olyan új körülményre, tényre történő hivatkozásnak tekintendő, amelyet a felülvizsgálati eljárásban már nem lehet figyelembe venni.

A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Kvt. 101. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy aki tevékenységével vagy mulasztásával a környezetet veszélyezteti, szennyezi vagy károsítja, illetőleg tevékenységét a környezetvédelmi előírások megszegésével folytatja, az e törvényben foglalt és a külön jogszabályokban meghatározott felelősséggel tartozik.

A Kvt. 102. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogsértő tevékenységért való felelősség a büntetőjogi és szabálysértési jogi felelősség kivételével - az ellenkező bizonyításig - annak az ingatlannak a tulajdonosát és birtokosát (használóját) egyetemlegesen terheli, amelyen a tevékenységet folytatják, illetőleg folytatták.

A (2) bekezdés alapján a tulajdonos mentesül az egyetemleges felelősség alól, ha megnevezi az ingatlan tényleges használóját és kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a felelősség nem őt terheli.

A Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének a) pontja értelmében a kármentesítésre az köteles, aki a szennyezettséget okozó tevékenységet folytatta vagy folytatja, illetve annak jogutódja.

A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló periratok alapján - egyezően a megyei bírósággal - megállapította, hogy az alperesi hatóságok az idézett jogszabályi rendelkezések alkalmazásával törvényes határozatot hoztak a perbeli üzem területére vonatkozó kármentesítés végrehajtására a felperesi társaság és az érintett gazdasági társaságok egyetemleges kötelezéséről.

Az eljárt hatóságok egyértelműen nem tudták megállapítani azt, hogy a telephelyen valószínűsített szennyezettséget melyik társaság termelő tevékenysége vagy mulasztása okozta, ugyanakkor bizonyított az ingatlan szennyezettsége.

Amint azt a megyei bíróság is helyesen állapította meg ítéletében a Kvt. 102. §-ának (2) bekezdése szerint a felperest egyetemleges felelősség terheli annak a tevékenységnek a következtében, amelyet a perbeli telepen folytattak.

Téves a felperes azon álláspontja, hogy terhére az egyetemleges felelősség nem állapítható meg, mivel a jelen eljárásban az érintett ingatlanoknak nem tulajdonosa (használója, birtokosa). A Kvt. és a Korm. rendelet fentebb idézett szabályai annak is előírják az egyetemleges felelősségét, aki, illetőleg amely az érintett ingatlanon környezetkárosító tevékenységet folytatott. A felperesi társaság egyetemleges felelőssége tehát azért áll fenn a kármentesítés végrehajtásában, mert 1998-ban a perbeli telephely tulajdonosa és üzemeltetője volt.

Tévesen értelmezte a felperes felülvizsgálati kérelmében a Kvt. 21. §-ának rendelkezését is. Az alperesi hatóságok tényként állapították meg a valószínűsíthető szennyezettséget, ekkor kármentesítést kell végezni, amelyre a felperest, mint a perbeli területen környezetszennyező tevékenységet folytatott tulajdonost és üzemeltetőt az egyetemleges felelősség szabálya alapján kötelezni kellett.

Az előzőekben kifejtetteken túlmenően a felperes a bizonyítékok Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti szabad mérlegelését is támadta felülvizsgálati kérelmében azzal az állításával, hogy a közigazgatási eljárásban általa becsatolt szakvélemény szerint környezetszennyező tevékenysége nem bizonyított (csak valószínűsített).

A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre alapítottan lehet a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérni. Anyagi jogi és eljárási szabályok megsértése egyaránt alapot adhat a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére. Amennyiben a bírósági ítélet tényállása iratellenesen került megállapításra, okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó módon történt a bizonyítékok mérlegelése, akkor az eljárási szabálysértést megállapítható. Nem állapítható meg ugyanakkor jogszabálysértés, ha a felülvizsgálati kérelem - mint a perbeli esetben is - a bizonyítékok szabad mérlegelését támadja.

A Legfelsőbb Bíróság jelen ügyben olyan eljárási szabálysértést nem észlelt, amely a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indokolná, a megyei bíróság a bizonyítékok helyes mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a felperesi társaság egyetemleges felelősségét megalapozó környezetszennyező tevékenységet folytatott a perbeli telephelyen.

Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Kfv. III. 37.145/2007.)