2180/B/1991. AB határozat
a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 95. § (3) és (4) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága jogszabályok alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 95. § (3) és (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja; az 1967. évi II. törvény 25. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozók első csoportja a Munka Törvénykönyvéről szóló, 1991. évi XLVIII. törvénnyel módosított 1967. évi II. törvény (a továbbiakban: Mt1.) 25. § (3) bekezdés "a 27/A. § (3) bekezdése kivételével" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
Álláspontjuk szerint az, hogy az áthelyezett dolgozó munkaviszonyát az őt megillető végkielégítés mérvének megállapításakor nem kell figyelembe venni, sérti az Alkotmány 70/A. § (1)-(3) bekezdését, a 70/E. § (1) bekezdését, a 8. § (2) bekezdését és a 9. § (1) bekezdését és ellentétben áll az Mt1. 2. §-ával is.
2. További indítvány az Mt1. 27/A. § (3) és (4) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát és e jogszabályok megsemmisítését kérte. Az indítványozó álláspontja szerint a végkielégítés mértékével kapcsolatos rendelkezések ellentétesek az Mt1.-nek a hátrányos megkülönböztetés tilalmára [18. § (3) bek.] vonatkozó szabályaival.
Hivatkozott az indítványozó az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére is. Véleménye szerint a végkielégítés előfeltételének legalább hároméves munkaviszonyhoz való rendelése egyéb helyzet (életkor) szerinti negatív diszkriminációt valósít meg.
Álláspontja szerint az Mt1. 27/A. § (3) és (4) bekezdése ellentétben áll az Alkotmány 16. §-ának az ifjúság érdekeinek védelmét kimondó rendelkezéseivel is, mert éppen az ifjúsági munkavállalók rétegének létbiztonságát és érdekeit sérti.
II.
Az 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-a iktatta be az Mt1.-be a végkielégítés jogintézményét. Az Mt1. 27/A. § (3) bekezdése értelmében a végkielégítésre való jogosultság feltétele - egyebek között - az, hogy a munkaviszony a munkáltatónál a (4) bekezdésben meghatározott időtartamban fennálljon. A (4) bekezdés szerint a végkielégítés mértéke
a) legalább három év esetén: egyhavi;
b) legalább öt év esetén: kéthavi;
c) legalább tíz év esetén: háromhavi;
d) legalább tizenöt év esetén: négyhavi;
e) legalább húsz év esetén: öthavi átlagkereset összege.
Ugyanennek a törvénynek az 1. §-a a munkaviszony alapján járó végkielégítés szabályaihoz igazította az Mt1. 25. § (3) bekezdése rendelkezését. E szerint az áthelyezett dolgozónak az áthelyezést megelőző munkaviszonyát - a 27/A. § (3) bekezdése kivételével - úgy kell tekinteni, mintha azt az új munkáltatónál töltötte volna el. Vagyis a végkielégítés mértéke szempontjából a jogszabály az áthelyezés előtti munkaviszony figyelembevételét kizárta.
III.
Az Alkotmánybíróság az indítványozók első csoportjának indítványát, az Mt1. 25. § (3) bekezdése és a 27/A. § (3) bekezdése közötti tartalmi összefüggés miatt, az Mt1. 27/A. § (3) bekezdésére kiterjedtnek tekintette.
Az Mt1. 25. § (3) bekezdése ugyanis a 27/A. § (3) bekezdése szabályaival összhangban álló rendelkezést tartalmaz, mert mindkettő azt fejezi ki, hogy a végkielégítésre jogosultság feltételeinél illetőleg a végkielégítés mértékénél csak azt az időtartamot kell figyelembe venni, amit a munkavállaló annál a munkáltatónál töltött, amelyiknél a munkaviszonya a munkáltató felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnt meg.
Az indítványok benyújtása után lépett hatályba az új Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.), amelynek a 203. § (3) bekezdés a) pontja 1992. július 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte az Mt1.-t és az 1991. évi XLVIII. törvényt.
Az Mt. áthelyezésre vonatkozó szabályokat nem tartalmaz, ezért az Mt1. 25. § (3) bekezdését is támadó indítvány e részében tárgytalanná vált, de az Mt. 95. § (3)-(4) bekezdése az Mt1. 27/A. § (3)-(4) bekezdésével lényegében azonos tartalommal rendelkezik. Az Alkotmánybíróság ezért a vizsgálatot az Mt. e rendelkezései tekintetében folytatta le.
Az Mt. 95. § (3) bekezdése szerint ugyanis a végkielégítésre való jogosultság feltétele, hogy a munkaviszony a munkáltatónál a (4) bekezdésben meghatározott időtartamban fennálljon.
Az Mt. 95. § (4) bekezdés szerint a végkielégítés mértéke
a) legalább három év esetén: egyhavi;
b) legalább öt év esetén: kéthavi;
c) legalább tíz év esetén: háromhavi;
d) legalább tizenöt év esetén: négyhavi;
e) legalább húsz év esetén: öthavi;
f) legalább huszonöt év esetén: hathavi átlagkereset összege.
IV.
Az indítványok alaptalanok.
1. Az Mt.-nek a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó szabályai (5. §) értelmében a munkaviszonnyal kapcsolatosan tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni a munkavállalók között - egyebek között - koruk miatt.
Az indítványozók szerint a kifogásolt rendelkezések ezzel ellentétesek, mert életkor szerinti megkülönböztetést valósítanak meg.
Azt is állították, hogy lehetőséget ad a végkielégítés mértékével kapcsolatos szabály arra, hogy a munkáltatók formális átalakulásokkal anyagilag hátrányos helyzetbe hozzák a dolgozókat; ezért az ellentétes azokkal a rendelkezésekkel, amelyek a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére, a joggal való visszaélés tilalmára, valamint a felek együttműködési kötelezettségére vonatkoznak [Mt1. 2. §-a, illetőleg az Mt. 3. § (1) és 4. § (1) bekezdése].
Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy azonos szintű jogszabályok között, illetőleg ugyanazon jogszabályon belül, a rendelkezések ellentmondása önmagában nem alkotmányossági kérdés. A Munka Törvénykönyvén belüli valódi vagy vélt ellentmondás jogértelmezéssel való feloldása nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.
Annak megállapítása, hogy a vizsgált rendelkezés gyakorlati alkalmazása során az Mt. alapelvei esetleg sérelmet szenvednek-e, a munkaügyi viták elbírálására hivatott szervek hatáskörébe tartozik.
2. A Munka Törvénykönyvének a végkielégítés mérvével kapcsolatosan vizsgált rendelkezései nincsenek ellentétben az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt szabállyal.
Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése értelmében minden embernek veleszületett joga van az emberi méltósághoz.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint:
"A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére és a 70/A. §-ban foglaltakra figyelemmel több határozatában foglalkozott a diszkriminációval kapcsolatos alkotmányos követelményekkel [pl.: 9/1990. (IV. 25.) AB hat., 21/1990. (X. 4.) AB hat., 1590/B/1990/3. AB hat].
Egyebek között megállapította, hogy bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése az emberi, illetve állampolgári jogok tekintetében tiltja a különbségtételt, az egyéb jogokra vonatkozó szabályok sem tehetnek olyan megkülönböztetést, amely az emberi méltóság alapjogát csorbítja.
A végkielégítéshez való jog nem tartozik az emberi, illetve állampolgári jogok körébe. A jogalkotó a végkielégítésre vonatkozó elosztási szabályokban a munkavállalók alkalmazási körülményei szerinti megkülönböztetést tehet, ha ez egyébként nem sérti az emberi méltóságot. A végkielégítésre jogosultnak ahhoz van alkotmányosan védett joga, hogy a vele azonos jogállásúak között ne érje tilos megkülönböztetés.
Az Mt. 95. § (1) bekezdése a munkavállalót - a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel - végkielégítésre jogosítja abban az esetben, ha munkaviszonya akár a munkáltató rendes felmondása, akár a munkáltatónak jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg.
Az ugyanazon meghatározott módon megszűnt munkaviszonyú munkavállalók között a végkielégítés további feltételei különbséget tesznek. Az egyik ismérv az, hogy a munkavállaló munkaviszonya milyen időtartamban állott fenn; a másik pedig az, hogy csak azt az időtartamot kell figyelembe venni, amit a munkavállaló az adott munkáltatónál töltött el.
Ez a helyzetbeli megkülönböztetés az emberi méltóságot nem érinti, tilos megkülönböztetést nem valósít meg, mert éppen a végkielégítés intézményének lényegéből fakad. A végkielégítés ugyanis egyrészt támogatás azoknak a munkavállalóknak, akiknek munkaviszonya önhibán kívüli okból szűnt meg; másrészt annak az értéknek az elismerése, amelyet a munkáltatónál fennállott munkaviszonyuk keretében létrehoztak.
3. Miként arra az Alkotmánybíróság 650/B/1991/2. számú határozatában rámutatott, az Alkotmány az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedéseket a 70/A. § (3) bekezdésében állami feladatként határozza meg. Ugyancsak állami feladat az Alkotmány 16. §-a értelmében az ifjúságról való különleges gondoskodás is. Ebből az következik, hogy e körben az ilyen intézkedések valamely meghatározott formájára - vagy hiányára - alanyi jogként hivatkozni nem lehet, arra alkotmányos követelés vagy igény nem alapítható. A végkielégítés feltételrendszerével kapcsolatban ezeknek az alkotmányos jogoknak a sérelme nem állapítható meg.
Az Mt. 95. § (3) és (4) bekezdése nincs közvetlen összefüggésben - így ellentétben sem - a szociális biztonsághoz való joggal, ezért nem sérti az Alkotmány 70/E. §-át sem.
4. A végkielégítéshez való jog nem tartozik az alapvető jogok körébe; szabályai nem érintik a tulajdonformák egyenjogúságának elvét és egyébként sem csorbítják a megszerzett jogosultságokat, ezért a vizsgált rendelkezés a felvetett alkotmányossági kérdés szempontjából nincs összefüggésben az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével és a 9. § (1) bekezdésével sem.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította.
V.
Az 1967. évi II. törvényt az Mt. 203. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte. Az Mt. áthelyezésre vonatkozó szabályokat nem tartalmaz, ezért az 1967. évi II. törvény 25. § (3) bekezdését is támadó indítvány e részében tárgytalanná vált, e tekintetben az eljárás megszüntetésének volt helye.
Budapest, 1992. október 20.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Herczegh Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró