A Fővárosi Törvényszék Mf.639599/2012/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 81. §, 135. §, 136. §, 157. §, 253. §, 349. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 5. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 3. §, 13. §, 87. §, 89. §, 92. §, 96. §, 97. §, 101. §, 173. §, 2009. évi CXXII. törvény (Takarékos tv.) 7. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 14. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Bérces Nóra, Takács Andrea, Váradi Erzsébet
Kapcsolódó határozatok:
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.2944/2011/6., *Fővárosi Törvényszék Mf.639599/2012/3.*, Kúria Mfv.10274/2013/5. (BH+ 2014.4.177)
***********
Fővárosi Törvényszék
mint másodfokú bíróság
59. Mf. .../2012/3.
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság
a Funtig Ügyvédi Iroda (fél címe .; ügyintéző: dr. Funtig Zoltán ügyvéd) által képviselt
(felperes neve) (felperes címe) felperesnek,
a dr. Szikes Péter ügyvéd (fél címe ) által képviselt
alperes neve (alperes címe) alperes ellen
kártérítés megfizetése iránt indított perében a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 2011. október 13. napján kelt 16. M. .../2011/6. sorszámú ítélete ellen az alperes által 7. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta az alábbi
ítéletet:
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, és az alperesi marasztalás összegét 316.558 (háromszáztizenhatezer-ötszázötvennyolc) Ft-ra leszállítja, a perköltség megfizetésére kötelezést mellőzi.
Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasítja.
A peres felek viselni tartoznak a saját költségeiket.
A le nem rótt 56.980 (ötvenhatezer-kilencszáznyolcvan) Ft fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.
I n d o k o l á s :
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 949.674 Ft felmondási időre járó átlagkeresetet, valamint 40.000 Ft perköltséget, s kimondta, hogy a perben felmerült illetéket az állam viseli.
Az általa megállapított tényállás szerint az alperes 2010. január 25. napjától dolgozott a felperesnél kommunikációs munkatárs munkakörben. A felek a munkaszerződés 14. pontjában 3 havi rendes felmondási időt kötöttek ki.
A határozatlan idejű munkaviszonyt az alperes a 2010. (helyesen 2011.) május 20. napján kelt, a felperessel 2011. május 24. napján közölt rendkívüli felmondással szüntette meg. A rendkívüli felmondás indokolása a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 96. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozott és arra, hogy a munkáltató a munkaviszony fennállása alatt megszegte ezen törvényhely rendelkezéseit.
Az alperes átlagkeresete a jogviszony megszüntetésekor 316.558 Ft volt.
Az ekképp megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperesnek az Mt. 101. § (1) bekezdésére alapított, 3 havi átlagkereset megfizetésére irányuló kereseti kérelmét alaposnak találta. Kifejtette, hogy a rendes felmondással szemben a rendkívüli felmondást nemcsak a munkáltató, hanem a munkavállaló is minden esetben indokolni köteles. A rendkívüli felmondás indokának valósnak, okszerűnek és világosnak kell lennie, és vita esetén a rendkívüli felmondással élő felet terheli az indok valóságának a bizonyítása. Az alperes által benyújtott rendkívüli felmondás az okszerűség, valósság és világosság követelményének nem felelt meg, ugyanis az csak jogszabályra való hivatkozást tartalmazott, e miatt jogellenes. Mindezek alapján az alperest 3 havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére kötelezte. Az ítéletben kitért arra is, hogy a rendkívüli felmondás alaki hiányosságai miatt eleve jogellenes volt, ezért nem lehetett vizsgálni azt sem, hogy az alperes ténylegesen miért szüntette meg a munkaviszonyát, így az alperes által bejelentett tanúk (tanú1), (tanú2), (tanú3) és (tanú4) ügyvezető meghallgatására sem volt a perben lehetőség.
A perköltség viselése körében a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdésének b) pontjára utalt.
Az ítélettel szemben az alperes fellebbezéssel élt, elsődlegesen a per megszüntetését; másodlagosan az ítélet megváltoztatását, utóbbi hiányában annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és újabb határozat meghozatalára történő utasítását kérve.
A per megszüntetésére azért tett indítványt, mert a felperes az ügy első tárgyalásán szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, és e mellett nem kérte a tárgyalás távollétében történő megtartását, az elsőfokú bíróság pedig kérelme ellenére nem alkalmazta Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 135. § és 136. § (1) bekezdését, valamint a 157. § d) pontjának rendelkezéseit. Utalt arra, hogy a felperes magatartása az Mt. 3. § (1) bekezdésében rögzített jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközött akkor, amikor az első tárgyaláson megkísérelt egyeztetés kapcsán nem nyilatkozott, illetve az egyezségkötést az ügyvédi munkadíj megfizetésétől tette függővé.
Az ítélet megváltoztatása iránti kérelmét annak megalapozatlanságával indokolta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság határozata meghozatala során figyelmen kívül hagyta azt, hogy a munkavállaló rendkívüli felmondása a munkaviszonyt a munkáltató hozzájárulása nélkül megszünteti, és ha a munkáltató a rendkívüli felmondás indokát nem fogadja el, illetőleg annak jogszerűségét más okból vitatja, a rendkívüli felmondáshoz kapcsolódó jogkövetkezmények alkalmazása iránt a munkavállalónak kell keresetet indítania, a munkáltató a felmondás jogellenességének megállapítása iránt munkaügyi vitát nem kezdeményezhet. A munkaviszony megszűntével ráadásul a munkaügyi jogvita kezdeményezésének azon feltétele sem áll fenn, mely szerint az kizárólag a munkaviszony alanyai között állhat fenn. A BH 1998. évi 556. számú eseti döntésre hivatkozással megjegyezte, hogy a munkáltató a munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása iránt peres eljárást nem kezdeményezhet, kizárólag a felmondás jogellenességének jogkövetkezményeit alkalmazhatja. A felperes azonban nem így járt el, kizárólag azt közölte, hogy bizonyos feltételek mellett hozzájárul a felmondás visszavonásához. Abból, hogy a felperes a rendkívüli felmondás visszavonásához hozzájárult, továbbá feltételként ehhez csak a perköltség megfizetését és azt kötötte ki, hogy rögzítsék, miszerint a munkáltató jogsértést a munkavállalóval szemben nem követett el, az következik, hogy a felperes a rendkívüli felmondásra okot adó és az általa is ismert körülményeket a megegyezéssel kívánta elleplezni; ezen felül további anyagi előnyt szeretett volna érvényesíteni a tisztességtelenül magas összegben meghatározott ügyvédi munkadíjjal.
Nem értett egyet azzal az ítéleti megállapítással sem, mely szerint a felmondás oka a perben ne lenne vizsgálható. Rámutatott arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság MK. 95. számú állásfoglalásának II. pontja szerint elfogadott, és elegendő az indok összefoglaló megjelölése is. A rendkívüli felmondás az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontján alapult, és az akkor is megfelelt az Mt. előírásainak, ha abban nem került rögzítésre, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a munkaviszony fennállásának időtartama alatt vele szemben megalázó, munkakörébe nem tartozó munkavégzésre kényszerítő, számtalan esetben munkáltatói jogkör gyakorlójához méltatlan magatartást tanúsított, olyat amely számára lehetetlenné tette a munkaviszony további fenntartását. Az elsőfokú bíróság erre figyelemmel megalapozatlanul utasította el a bizonyítási indítványát, hiszen a munkáltatói jogkör gyakorlója magatartásának a bizonyítása kizárólag tanúk által lett volna lehetséges. Az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontja a munkáltató részéről megnyilvánuló szubjektív emberi magatartás esetére szabályozza a rendkívüli felmondás lehetőségét, ennek értékelése pedig szubjektív eredményhez vezet, ezért szükséges az objektív alapon történő tanúbizonyítás. A bizonyítási indítvány előterjesztése során figyelemmel voltak arra is, hogy a felperes a rendkívüli felmondását csak a keresetlevele előterjesztésével vitatta.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!