BH 2005.11.394 A fogyatékossággal született gyermek saját jogon igényelhet kártérítést, ha a kórház alkalmazottainak hibás, vagy elmaradt tájékoztatása miatt a szülő nem élhetett a terhesség-megszakítással kapcsolatban a jogszabály által biztosított jogával, és a gyermeknek ennek következményeként sérülnek az élethez, emberi méltósághoz, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogai - A károsodás bekövetkeztének időpontja ez esetben a fogyatékos gyermek megszületésének időpontja [Ptk. 9. §, 326. §, 339. §, 360. §].

A II. és a III. r. felperesek gyermeke, az I. r. felperes a 40 éves II. r. felperes ötödik terhességéből 1996. szeptember 17. napján született. A II. r. felperes terhesgondozását az alperesnél végezték. Az I. r. felperesnél a szülést követően Down-kór fennállását diagnosztizálták.

A felperesek a vagyoni és nem vagyoni kártérítés iránti keresetüket arra alapították, hogy az alperes alkalmazottai a II. r. felperes terhességének gondozása során az egészségügyről szóló, akkor hatályos 1972. évi II. törvény (továbbiakban: Eü. tv.) 43. §-a (2) bekezdését megsértve nem diagnosztizálták a Down-kór fennállását, és ezáltal nem tették lehetővé a nem kívánt terhesség megszakítását.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal érvelt, hogy a szükséges vizsgálatok elvégzését elrendelte, és megadta a tájékoztatást a kockázati tényezőkről.

Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperest a felperesekkel szemben kártérítési felelősség terheli azzal összefüggésben, hogy az I. r. felperesnél fennálló Down-kór diagnosztizálása a terhesség 20. hetéig nem történt meg. Miután a II. r. felperes terhessége alatti ambuláns kezelésre vonatkozó dokumentáció nem volt fellelhető, az elsőfokú bíróság részletes tanúbizonyítást folytatott le és ennek alapján nem tartotta megállapíthatónak, hogy a kezelőorvos az átlagosnál nagyobb kockázati tényezőkről, a II. r. felperes vérében kimutatott AFP-érték kóros voltáról, illetőleg annak következményeiről tájékoztatást adott volna. Nem tartotta az elsőfokú bíróság bizonyítottnak azt sem, hogy az AFP-vizsgálat megismétlése azért maradt el, mert arra a beutalóval rendelkező II. r. felperes nem jelentkezett. Az elsőfokú közbenső ítélet szerint nem állapítható meg, hogy a kezelőorvos a II. r. felperest kromoszóma-vizsgálatra utalta volna. A beszerzett igazságügyi orvos-szakértői vélemény szerint a Down-kórnak, mint súlyos fejlődési rendellenességnek a kimutatása a terhesség 10. és 11., illetőleg a 16-18. hetében különböző vizsgálatokkal lehetséges, az AFP-szint kimutatott kóros csökkenése pedig a további vizsgálatokat indokolta volna. Az elsőfokú közbenső ítélet indokolásában a bíróság az Eü. tv. 43. §-ának (2) bekezdésében előírtak mellett utalt a terhesgondozásról szóló 33/1992. (XII. 23.) NM rendelet (továbbiakban: R.) 1. §-ára és 8. §-ának (1) bekezdésére is. Megállapította, hogy az alperes az előírt kötelezettségeinek nem tett eleget, megfelelő tájékoztatást nem adott, így a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Tv.) 6. §-ának (2) bekezdése alapján nem kérhette a II. r. felperes a terhessége megszakítását. Az alperes jogellenes magatartásával okozati összefüggésben keletkezett a felpereseknek az a kára, hogy az I. r. felperesnek az egész életét az emberi méltóságot sértő körülmények között kell leélnie, a II-III. r. felpereseknek pedig az addigi életkörülményeik több okból is hátrányosan változtak.

A felek fellebbezése folytán meghozott másodfokú ítéletben a bíróság a közbenső ítéletet megváltoztatta, a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság a tényállást azzal egészítette ki, hogy a felperesek a keresetlevél 2002. december 23. napján történt benyújtását megelőzően, 2001. augusztus 30-án jelentették be írásban kártérítési igényüket az alperesnél. A másodfokú ítélet indokolása szerint a Ptk. 9. §-án alapuló feltételes - az élve születéstől függő - jogképességből nem következik, hogy a magyar jog elismerné a magzat alanyi jogát a születésre, vagy arra, hogy életét művi beavatkozással elvegyék. Alanyi jog hiányában pedig az I. r. felperes tekintetében hiányzik az alperes magatartásának jogellenessége, ezért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján nem kötelezhető kártérítésre. A II-III. r. felperesek tekintetében az alperes elévülési kifogását a másodfokú bíróság alaposnak tartotta. A másodfokú ítélet indokolása szerint az alperes kártérítő felelősségét az adja, hogy elzárta a II-III. r. felpereseket a "károsodásukhoz vezető folyamat jogszabály adta megszakításának lehetőségétől". Ez az utolsó időpont a terhesség 20. hetének letelte, azaz az esedékesség időpontja 1996. május 31. napja. A követelésük ezért 2001. május 31. napjáig volt érvényesíthető. Miután a II-III. r. felperesek az igényüket 2001. augusztus 30. napján jelentették be, ezért követelésük elévült. A másodfokú bíróság az ítéletének indokolásában kitért arra is, hogy a szülés időpontjáig az elévülés a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése alapján nyugodott. Az akadály megszűnésének időpontjában azonban a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése szerinti elévülési idő még nem telt el, illetve abból egy évnél több volt hátra, ezért az elévülés nyugvásának jogi relevanciája nem volt.

A jogerős ítélet ellen a felperesek éltek felülvizsgálati kérelemmel, amely az alperes kártérítő felelősségét megállapító közbenső ítélet meghozatalára irányult olyan tartalommal, hogy a bíróság az 1996. szeptember 17-én született I. r. felperes fejlődési rendellenességének fel nem ismerésével kapcsolatban keletkezett károkért állapítsa meg az alperes felelősségét. A felperesek szerint a jogellenesség és a felróhatóság vizsgálata nem választható szét az I. r., illetőleg a II-III. r. felperesek tekintetében. Mind a három felperes esetében az a kártérítő felelősség alapja, hogy a fejlődési rendellenességet az alperes kellő időben nem ismerte fel, és csak a felelősség mértéke, módja között lehet különbség. A másodfokú bíróság ezért jogszabálysértő módon állapította meg azt, hogy az I. r. felperessel szemben az alperes magatartása nem jogellenes. Az Alkotmánybíróság 48/1998. (XI. 23.) AB határozata szerint a magzat jogilag nem ember, a terhesség-megszakításról a szülők dönthetnek, ha annak törvényi feltételei fennállnak. A másodfokú ítéletben azonban a bíróság ezzel ellentétes álláspontot képvisel, a tanács elnöke alkotmánybírói különvéleményének megfelelően, az ítélet azonban csak a hatályos jogszabályokon alapulhat. A felperesek utaltak a Legfelsőbb Bíróság 941. számú elvi határozatára is, amely arról rendelkezik, hogy az egészséges gyermek megszületése nem tekinthető kárnak. Ebben az esetben azonban nem egészséges gyermek született, így más elvi kérdés merült fel.

A felperesek szerint az elévülési idő kezdete nem helyezhető korábbra, mint a károsodás bekövetkezése. Ha a károsodás bekövetkeztének az a feltétele, hogy az befejezetté és visszafordíthatatlanná váljék, akkor ez az időpont a megszületési időpont, amelyhez képest a követelés nem évült el. A terhesség-megszakítási időpontnak annyiban van jelentősége, hogy meddig terheli az alperest a legnagyobb gondosság annak érdekében, hogy a genetikai károsodás felismerhetővé váljék. A Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése értelmében az elévülés nyugvása is csak a károsodás bekövetkezte után kezdődhet el. Ennek folytán jogszabálysértő a másodfokú ítéletnek az az okfejtése, miszerint a károsodás bekövetkezte a Down-kóros magzati állapot volt és az elévülés a gyermek születéséig nyugodott. E körben a felperesek a Pp. 139. §-a alapján arra is utaltak, hogy a bíróság jogszabálysértő módon vette figyelembe az elévülést, mint ellenkérelmet, mert az alperes bizonyítékok és tények nélkül terjesztette elő kifogását, amelyet a bíróság töltött meg tartalommal. A kereset ezért az elévülés miatt nem volt elutasítható.