BH 2017.5.148 I. A tisztességes tárgyaláshoz való jog, ezen belül az eljárás észszerű időn belül történő befejezéséhez való jog sérelme esetén az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény rendelkezései az Egyezményben részes országok bíróságai előtt, az egyedi jogvitákban közvetlen igényérvényesítési lehetőséget nem teremtenek (1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Római Egyezmény).

II. A büntetőeljárás indokolatlan elhúzódásával okozott nem vagyoni hátrány kiküszöbölése iránti igényt valamely személyhez fűződő jog megsértésének igazolása alapozhatja meg. Az eljárás észszerű időt meghaladó elhúzódása önmagában személyhez fűződő jogot nem sért [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 76. §, 1998. évi XIX. tv. 278. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes rágalmazás vétsége miatt magánvádlóként büntetőeljárást kezdeményezett a perben nem álló személy ellen. Az eljárás iratai 2011. július 19-én érkeztek meg a bírósághoz. A bíróság 2011. szeptember 30-án meghallgatást tartott, majd 2012. január 24-én az ügyet más ügyekkel egyesítette. A bíróság az ügyben 2013. szeptember 27-én hozott ítéletet, amelyben a vádlottat felmentette a felperes által emelt vád alól. A felperes az ítélet ellen fellebbezéssel élt. A fellebbezés folytán felterjesztett iratok 2013. december 2-án érkeztek meg a másodfokú bírósághoz, amely 2014. november 12-én meghozott végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[2] A felperes keresetében kérte megállapítani: az alperes megsértette az eljárás észszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a magánvádas büntetőeljárást több mint három év elteltével fejezte be. Kérte továbbá az alperes kötelezését elégtétel adására és 400 000 forint nem vagyoni kártérítés, valamint a perrel felmerült költségei megfizetésére. Kereseti álláspontja szerint a büntetőeljárásban eljárt bíróságok megsértették az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében biztosított és a régi Ptk. 75. § (1) bekezdésében védett, az eljárás észszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő személyiségi jogát. Az eljárás elhúzódása számára bizonytalanságot, feszültséget okozott, ez a hátrány a nem vagyoni kártérítés iránti követelését megalapozza.

[3] Az alperes a kereset elutasítását indítványozta. Azzal védekezett, hogy az eljárás észszerű időn belül történő befejezéséhez való jog eljárási jog, nem személyhez fűződő jog.

Az első- és másodfokú ítélet

[4] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 400 000 forintot, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában úgy foglalt állást, hogy a büntetőügyben eljárt bíróságok megsértették a Be. 278. § (3) bekezdését azzal, hogy nem törekedtek az eljárás észszerű időn belül történő befejezésére. Az eljárás észszerű időn belül történő befejezéséhez való jog azonban nem személyhez fűződő jog. Az eljárási jogok megsértése csak akkor sért személyhez fűződő jogot is, ha az eljárási szabálysértést a bíróság a fél személyiségének lényegét adó tulajdonsága miatt követte el. A felperes a perben nem bizonyította, hogy a büntetőügyben eljárt bíróságok a személyére tekintettel sértették meg az eljárási szabályt. Az elsőfokú bíróság arra hivatkozással, hogy a bíróság a polgári perben nincs kötve a kereset jogcíméhez, a felperes nem vagyoni kártérítés iránti keresetét a régi Ptk. 349. §-a alapján találta teljesíthetőnek. Megállapította, hogy a bíróságok azzal okoztak nem vagyoni hátrányt a felperesnek, hogy az elhúzódó eljárásban több évig nem volt információja az eljárás állásáról, amely számára idegfeszültséget, bizonytalanságot okozott. Az elsőfokú bíróság a felperes által követelt kártérítés összegét nem találta eltúlzottnak, ezért az alperest a keresetnek megfelelően marasztalta.

[5] Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a felperes keresetét teljesen elutasította, továbbá rendelkezett a másodfokú eljárási illetékek viseléséről.

[6] A másodfokú bíróság rögzítette: a felperes a keresetét arra alapította, hogy az alperes és szervezeti egysége megsértette a felperes által emelt magánvád folytán indult büntetőeljárás észszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő személyiségi jogát, és ezzel kárt okozott. Keresete jogalapjaként a Római Egyezmény 6. cikkét, az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését, a régi Ptk. 75. § (1) bekezdését, valamint a régi Ptk. 84. § (1) bekezdés a), c) és e) pontjait jelölte meg.

[7] Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (továbbiakban: Egyezmény) 6. cikk 1. pontja kimondja, hogy mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.

[8] Magyarország az Egyezményben vállalt kötelezettségének a kihirdetést követően - 2011. december 31-éig hatályos - a bíróságok szervezetéről és működéséről szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bsz.) 9. §-ával, jelenleg - a 2012. január 1-jétől hatályos - Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel tett eleget. A büntetőeljárásokra vonatkozóan a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 278. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tárgyalás határnapját az ügyek érkezési sorrendjének figyelembevételével és a soronkívüliségre vonatkozó rendelkezések szem előtt tartásával a lehető legközelebbi napra úgy kell kitűzni, hogy a bíróság az ügyet lehetőleg elnapolás nélkül, észszerű határidőn belül be tudja fejezni. Az Egyezmény 6. cikkében deklarált, a bírósági eljárások észszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő jogot a Bsz. 9. §-a, az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése és a Be. 278. § (3) bekezdése eljárási alapjogként fogalmazza meg. A különböző jogszabályokban az eljárás résztvevői számára biztosított eljárási jogok azonban nem minősülnek egyben személyhez fűződő jognak is, akkor sem, ha eljárási alapjogról van szó. Személyhez fűződő jognak csak a személyiség lényegi elemeinek, a személy egyediségét, azonosságtudatát, környezetének értékítéletét meghatározó tulajdonságainak és külső megnyilvánulásainak védelmét szolgáló jogok tekinthetők, amelyek abszolút szerkezetűek. A bírósági eljárások észszerű időt meghaladó elhúzódása okozhat kárt vagy egyéb érdeksérelmet az egyén számára, nem jár azonban az eljárásban résztvevők személyiségének sérelmével. Ezért helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az eljárás észszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő eljárási jog nem személyhez fűződő jog, így megsértése esetén nem alkalmazhatók a régi Ptk. 84. § (1) bekezdése alapján a személyhez fűződő jog megsértéséhez kapcsolódó szankciók.