3/2004. Büntető jogegységi határozat
az állam vagyoni sérelmével járó bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban benyújtható pótmagánvádról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető jogegységi tanácsa Budapesten, a 2004. szeptember hó 13. napján tartott ülésen meghozta és nyilvánosan kihirdette a következő
jogegységi határozatot:
I. Az állam vagyoni sérelmével járó bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban helye van pótmagánvádnak, minden olyan esetben, amikor annak a Be. 53. §-a (1) bekezdésében meghatározott feltételei fennállanak. Nincs jelentősége annak, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselekmény a vagyon elleni bűncselekmények (Btk. XVIII. fejezete) körében, vagy a Büntető Törvény Különös Része más fejezetében van-e elhelyezve.
II. Az államot, mint sértettet pótmagánvádlóként az a szerve képviseli, melynek érdekkörét a cselekmény érintette. Ez a szerv lehet állami vállalat (Ptk. 31. §-a), egyéb állami gazdálkodó szerv (Ptk. 35. §-a) vagy költségvetési szerv (Ptk. 36. §). A pótmagánvádat az e szervek képviseletére jogosult személyek [Ptk. 31. §-a (6) bekezdése és 36. §-a (2) bekezdése] terjeszthetik elő.
INDOKOLÁS
I.
A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) 31. §-a (1) bekezdésének a) pontja, illetve a Be. 440. §-a (1) bekezdésének a) pontja, továbbá a Bsz. 29. §-a (1) bekezdése a) pontja, illetve a Be. 439. §-a (1) bekezdése a) pontja alapján a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében, elvi kérdésben jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát indítványozta.
Az indítványban foglaltak szerint az 1998. évi XIX. törvény (Be.) 53. §-a új jogintézményként szabályozza a pótmagánvádlóként fellépés lehetőségét. A megjelölt törvényhely szerint a sértett az e törvényben meghatározott esetekben pótmagánvádlóként léphet fel, ha
a) az ügyész vagy a nyomozó hatóság a feljelentést elutasította, vagy a nyomozást megszüntette,
b) az ügyész a vádemelést részben mellőzte,
c) az ügyész a vádat elejtette.
A pótmagánvád a büntetőeljárás lényeges új eleme, amely eddig egyértelműként kezelt fogalmaknak a korábbitól elvileg eltérő értelmezését teszi lehetővé.
Azt, hogy a büntetőeljárásban ki a sértett, a hatályos törvény és a korábbi eljárásjogi törvények (1896. évi XXXIII. tc., 1973. évi I. törvény) tartalmilag azonosan határozzák meg.
A több mint száz éve azonos szabályozás alapján mindeddig nem merült fel az értelmezés szükségessége abban a kérdésben, hogy a büntetőeljárásban ki lehet sértett, illetve ki gyakorolhatja a sértetti jogokat.
Kérdésként merül fel, hogy az állam lehet-e a büntetőeljárás sértettje, s ha igen, a sértetti jogokat ki gyakorolhatja, az állam büntetőjogi sérelme esetén van-e helye pótmagánvádnak, tekintettel az ügyészség - mint közvádló -alkotmányos szerepére, helyzetére. Elképzelhető olyan álláspont, mely szerint ezekben az esetekben az ügyészséget - mint a közérdeket védő jogosítványokat gyakorló szervet - illetik meg a sértetti jogok, s ezért pótmagánvádnak nincs helye.
E körben további fontos kérdés lehet az, hogy az állam vagyoni sérelmével járó bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban van-e helye pótmagánvádnak és ki élhet ezzel a jogosítvánnyal. Kiemelést érdemel az a tény, hogy az állam vagyoni érdekeit nem kizárólag a vagyon elleni bűncselekmények (Btk. XVIII. fejezete), hanem más jogi tárgyat érintő bűncselekmények is (pl. Btk. 310. §-a, adó-és társadalombiztosítási csalás) sérthetik.
A pótmagánvád intézményének szabályozása tehát olyan új helyzetet eredményezett, amelyre tekintettel a sértett fogalmának korábbi egységes jogértelmezése vitathatóvá válhat, s ezért a Be. 439. §-a (1) bekezdése a) pontja értelmében - a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében -helye van jogegységi eljárásnak és jogegységi határozat meghozatalának.
Az eldöntendő elvi kérdésben az indítványozó az alábbiakat fejtette ki:
A pótmagánvád előterjesztésére - a törvényben írt feltételek mellett - a sértett jogosult. A sértett fogalmát a büntetőeljárási törvény egyértelműen meghatározza. A Be. 51. §-a (1) bekezdése szerint sértett az, akinek a jogát, vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. A Be. 53. §-a (1) bekezdése szabályozza azokat az eseteket, amikor a sértett pótmagánvádlóként léphet fel. A büntető anyagi jog szabályait is figyelembe véve leszögezhető, hogy a sértett lehet természetes személy,jogi személy és lehet az állam is. Így van ez olyan bűncselekmények esetén is, amelyek vagyoni jellegű sérelmet okoznak.
A Ptk. 28. §-a (1) bekezdése értelmében az állam- mint vagyoni viszonyok alanya - jogi személy. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy e vagyoni viszonyok, melyeknek az állam az alanya, is sérülhetnek bűncselekményekkel oksági kapcsolatban.
Az eljárási törvénynek nincs olyan tételes rendelkezése, de a Be. hivatkozott szabályaiból sem vonható le olyan következtetés, mely szerint az említett sértetti kör valamelyikének bármely eljárási joga korlátozható, sőt elvonható lenne.
Amikor a törvényalkotó a pótmagánvádat szükségtelennek ítélte, azt tételes rendelkezéssel kizárta [Be. 474. §-a (5) bekezdése, katonai bűncselekmények miatt folytatott eljárás]. Ebből is az következik, hogy az államot is megilletik mindazok a jogok, amelyeket a törvény a sértettek számára biztosít, amennyiben bármely jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette, vagy veszélyeztette. Így -természetesen a képviselője útján - pótmagánvádlóként is felléphet.
Nincs jelentősége a kérdés megítélése során, hogy az államot a bűncselekménnyel okozott sérelem milyen minőségében érintette. A büntetőeljárásban - amennyiben sértett - az állam kizárólag a büntetőeljárási jogviszony szereplőjeként jár el. Ebben a minőségében nincsenek különleges (közhatalmi) jogosítványai, nincs több joga, mint bármely más sértettnek, de eltérő törvényi rendelkezés hiányában kevesebb sem lehet. Az állam, amikor bűncselekmény sértettjeként a büntetőeljárás alanyává válik, nem a hatósági jellegével él, ugyanolyan sértett, mint bárki más. Ez a helyzet akkor is, amikor az államot a bűncselekmény révén vagyoni sérelem érte. Közömbös az, hogy az állami vagyonban (a köztulajdonban) milyen jellegű bűncselekmény idézett elő tényleges károsodást.
Az állami vagyon sérelme elsősorban természetesen vagyon elleni bűncselekmények (Btk. XVII. fejezete) elkövetése révén valósulhat meg, de ilyen eredménnyel járhatnak a Btk. Különös Része más fejezeteiben szabályozott bűncselekmények is. A gazdasági bűncselekmények zöme (így különösen a Btk. 310. §-ában szabályozott adó-és társadalombiztosítási csalás) azon túl, hogy a gazdálkodás rendjét sérti vagy veszélyezteti a tulajdoni vagyoni viszonyok sérelmével is jár. Az adócsalás nem csupán az állami pénzgazdálkodás rendjét támadja, az adóbevétel csökkentése révén egyúttal a közvagyont is károsítja.
A pótmagánvádlóként fellépés lehetőségét a törvény az ilyen esetekben is biztosítja.
Ezt a felfogást támasztja alá az Alkotmánybíróság több döntése is [21/1990. (X. 4.), 7/1991. (II. 28.) stb.], melyek kiemelten hangsúlyozzák a különböző tulajdoni formák közötti egyenjogúságot, s különösen az egyenjogúságból eredő egyenlő védelmet. Az adócsalás (és más a tulajdoni vagyoni viszonyokat is védő bűncselekmények) szankcionálásával a törvényhozó a köztulajdont is védi, és a büntető eljárásjog biztosítja a védelem érvényesülését, kereteit. A pótmagánvád intézménye biztosítja ezeket az eljárásjogi kereteket abban az esetben, ha a közvádló ezt nem teszi meg.
Mindezeken túl az indítványozó rámutatott arra is, hogy az ügyészség jelenleg széles körű alkotmányos függetlenséget élvez, a végrehajtó hatalomtól - a közigazgatástól -teljesen elkülönül, függősége még az Országgyűléssel szemben is viszonylagos, mint ezt az Alkotmánybíróság a 3/2004. (II. 17.) számú határozatában leszögezte. E szinte teljes körű függetlenség viszont szükségessé teszi a pótmagánvádlóként fellépés jogának elismerését az állami vagyon sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban is. Az ügyészségnek bármely okra vagy körülményre visszavezethető tévedése vagy mulasztása e nélkül ugyanis orvosolhatatlan lenne.
A kifejtettek alapján az előterjesztő indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsa elvi éllel mondja ki:
I. Az állam vagyoni sérelmével járó bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban helye van pótmagánvádnak minden olyan esetben, amikor annak a Be. 53. §-a (1) bekezdésében szabályozott feltételei fennállanak. Nincs jelentősége annak, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselekmény a vagyon elleni bűncselekmények (Btk. XVIII. fejezete) körében vagy a Büntető Törvény Különös Része más fejezetében van-e elhelyezve.
II. Az államot mint sértettet pótmagánvádlóként az a szerve képviseli, melynek érdekkörét a cselekmény érintette. Ez a szerv lehet állami vállalat (Ptk. 31. §-a), egyéb állami gazdálkodó szerv (Ptk. 35. §-a) vagy költségvetési szerv. A pótmagánvádat az e szervek képviseletére jogosult személyek [Ptk. 31. §-a (6) bekezdése és 36. §-a (2) bekezdése] terjeszthetik elő.
II.
A legfőbb ügyész a BF. 1475/2004. számú átiratában kifejtettek szerint a jogegységi indítvánnyal nem ért egyet.
Az álláspontjának lényege a következő:
Amikor a sértett nem természetes személy,jogi képviseletére a Be. 56. §-a (3) bekezdése tartalmaz speciális rendelkezést.
E szerint állami szervet és gazdálkodó szervezetet a képviseletre feljogosított dolgozója, illetőleg az ügyintézésre jogosult tagja vagy alkalmazottja is képviselheti.
A törvény semmiféle rendelkezést nem tartalmaz arról, hogy az államot mint "entitást" bármelyik szervének alkalmazottja stb. képviselhetné. Ennek az a magyarázata, hogy az államnak mint a bűncselekmény sértettjének a jogait is a közvádló gyakorolja a büntetőeljárásban. Az állam érdeke nem választható szét a közérdek és a magánérdek kategóriái szerint; az államot ért jogsérelem esetén tehát fogalmilag kizárt, hogy az igazságszolgáltatás folyamatába - a sértetti jogok gyakorlása címén, de ágazati, vagy éppen politikai érdekek érvényesítése végett - a Be. II-IV. fejezetében fel nem sorolt hatóságok is beavatkozhassanak. Ez értelemszerűen vonatkozik a pótmagánvádra, mint a magánérdek járulékos érvényesítésének eszközére is.
Amennyiben az állam valamelyik szerve pótmagánvádlóként is felléphetne, az állampolgárt védő alkotmányos elvek már nem érvényesülnének, ugyanis a pótmagánvádlóként fellépő államot nem kötnék az ügyész közvádlói jogait korlátozó, a terhelt jogainak védelmét biztosító alkotmányos kötöttségek. Így valójában az ügyész közvádlói hatásköre kerülne olyan állami szervekhez, amelyek nem függetlenek. A jogegységi indítványban kifejtettek elfogadása valójában az ügyész kizárólagos közvádlói jogkörének más állami szervek általi kisajátításátjelentené.
Az állam mint "entitás" képtelen a pótmagánvádról, illetve az ilyen eljárásban a jogi képviseletéről esetenként rendelkezni. Ezt csak a törvény tehetné meg, de ilyen norma nincs.
Mindezek alapján leszögezi, hogy az állam jogi képviselője útján kizárólag akkor léphet fel pótmagánvádlóként, ha valamelyik szervét magánjogi jogviszony alanyaként érte sérelem.
A legfőbb ügyész észrevétele utal az Alkotmánybíróság 14/2004. (V. 7.) AB határozatára, melynek egyik megállapítása szerint "(Az) ... eljárás tisztességességét biztosító részgaranciák között felértékelődnek azok - az ügyészség alkotmányos szerepén alapuló - törvényi rendelkezések is, amelyek az ügyészt a közvádlói funkcióban is kötelezik a terhelt érdekeinek a védelmére".
Kifejti továbbá, hogy az indítványozó javaslata szerinti megoldás dogmatikailag is hibás, emellett a jogalkotó hatáskörét is sérti.
Ezért elsősorban az indítványnak, mint a törvényben kizártnak a Be. 442. §-a (2) bekezdése a) pontja szerinti elutasítását indítványozza.
Másodsorban azt javasolja, hogy a jogegységi tanács az indítványnak az abban foglaltaktól eltérően adjon helyt, s mondja ki azt, hogy az állam nevében pótmagánvádlóként senki sem léphet fel, de ha az állami szervet magánjogi jogviszony alanyaként éri sérelem, gyakorolhatja a sértett jogait, tehát pótmagánvádlóként is felléphet.
III.
A Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsa az indítvány kapcsán elöljáróban, abban a kérdésben foglalt állást, hogy az adott esetben van-e helye "érdemi" jogegységi határozat hozatalának.
Erre vonatkozóan álláspontja a következő:
A Be. 439. §-a (1) bekezdése a) pontja értelmében jogegységi eljárásnak akkor van helye, ha a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala szükséges. [A jogegységi határozat meghozatalát szükségessé tevő másik ok - Be. 439. §-a (1) bekezdése b) pontja - az adott esetben szóba sem kerülhet].
A jogegységi indítványban felvetett kérdés nem vitathatóan elvi jelentőségű, annak magas szintű megoldása szükséges.
Abból következően is, hogy a pótmagánvád intézményét a 2003. július hó 1. napján hatályba lépett 1998. évi XIX. törvény ötven évi szünet után vezette be, s az ezt követően eltelt idő rövidségére tekintettel, magával a pótmagánváddal összefüggésben létező joggyakorlat nincs. Nem születtek olyan jogerős határozatok sem, amelyek az adott elvi kérdésben egymástól eltérően értelmezték a törvényt.
Ugyanakkor leszögezhető, hogy a pótmagánvád szabályozása a büntetőeljárásjog olyan új fejleménye, amely eddig egyértelműnek tartott fogalmaknak a korábbitól eltérő értelmezését elvileg lehetővé teszik. Azt, hogy a büntetőeljárásban ki a sértett, az 1973. évi I. törvény (a korábbi Be.) 53. §-a (1) bekezdése és az 1998. évi XIX. törvény 51. §-a (1) bekezdése szó szerint azonosan határozza meg: "sértett az, akinek jogát, jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette". A fogalmat ugyan eltérő szóhasználattal, de teljesen azonos tartalommal határozta meg az 1900. január 1-jétől hatályos 1896. évi XXXIII. tc. (Bp.) 13. §-a. Annyi eltérés mutatható ki csupán, hogy amíg a Bp. félnek csupán az ügyészséget, a fő- és pótmagánvádlót, valamint azt tekintette, aki ellen a bűnvádi eljárás folyik, addig a hatályos Be. a sértettet a büntetőeljárásban részt vevő személyek között tartja számon.
A több mint száz éves azonos szabályozás alapján mindeddig nem merült fel az értelmezés szükségessége abban a kérdésben, hogy a büntetőeljárásban ki lehet sértett.
A jogegységi indítvány felveti azonban azt a lehetőséget, hogy az e körben egységes korábbi jogértelmezés vitathatóvá válik.
Erre figyelemmel a jogegységi tanács - a Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsának 4/2002. számú határozata 1. pontjában kifejtettekkel összhangban - megállapította, hogy a Be. 439. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján helye van jogegységi határozat hozatalának.
A jogegységi tanács leszögezi, hogy a jelen eljárás tárgya kizárólag annak a kérdésnek a megvizsgálása és eldöntése, hogy az állam vagyoni sérelmével járó bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban van-e helye pótmagánvádnak.
A jogegységi indítványban felvetett kérdés érdemét illetően a jogegységi tanács szükségesnek tartja arra utalni, hogy a pótmagánvád a magyar büntetőeljárásjogban nem új jogintézmény. Az 1896. évi XXXIII. tc. (Bp.) 2. és 42. §-a széles körben elismerte a pótmagánvád lehetőségét, s ezek a szabályok 1954-ig a büntetőeljárásjog részei voltak.
A Magyar Királyi Kúria több döntésében is állást foglalt arról, hogy van-e helye pótmagánvádnak azokban az esetekben, amikor a bűncselekmény az állam vagyoni érdekeit sértette.
A Kúria ítélkezési gyakorlatának a lényege az alábbiak szerint foglalható össze:
Az állam (ill. állami szerv) sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban van helye pótmagánvádnak (K. 7893/1922., 3769/1937.). Azokban az esetekben viszont, amikor az állam financiális, fiskális érdekeit sértő bűncselekményről van szó, nincs. Az utóbbira példaként hozható fel az a határozat, amely leszögezte, hogy adócsalási ügyben a vád képviseletére kizárólag az ügyészség hivatott, a pótmagánvádlói jogkör a pénzügyi hatóságot nem illeti meg (B.484/1937.). Ez esetben azonban ezért volt kizárt a pótmagánvád, mert maga az eljárási törvény hatalmazta fel a vád kizárólagos képviseletére az államügyészt.
A legfőbb ügyész észrevételében kifejtett nézet valójában nagy hasonlóságot mutat a Kúria által kialakított ítélkezési gyakorlattal.
A Kúria azonban a jelenlegitől lényegesen eltérő alkotmányos helyzetben alakította ki az ismertetett álláspontot.
Az ügyészség alkotmányos közjogi helyzete azóta alapvetően megváltozott. Míg korábban a Kormánynak volt alárendelve, ma a végrehajtó hatalomtól - közigazgatástól - teljesen elkülönülő független szervezet, amelynek alávetettsége még az Országgyűléstől is viszonylagos.
Az Alkotmánybíróság a 3/2004. (II. 17.) AB határozata 2. pontjában leszögezte, hogy a legfőbb ügyész és az ügyészség nincs alárendelve az Országgyűlésnek. A legfőbb ügyész ezért sem közvetlenül, sem közvetve nem utasítható valamely meghatározott tartalmú egyedi döntés meghozatalára vagy megváltoztatására. Az Alkotmánybíróság a határozat indokolásában rámutatott arra is, hogy a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén a vádemelésről vagy annak elejtéséről - a magánvád és a pótmagánvád törvényben meghatározott eseteit kivéve - kizárólag az ügyészség dönthet. Ezt a döntést más szerv - így sem az Országgyűlés, sem annak (vizsgáló) bizottsága nem vizsgálhatja.
Az ügyészségnek a fentiek szerint vázolt széles körű függetlensége viszont szükségessé teszi a pótmagánvádlói jogok elismerését, az állami vagyon sérelmével járó bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban is. Az ügyészségnek bármely okra vagy körülményre visszavezethető tévedése vagy mulasztása e nélkül ugyanis orvosolhatatlan lenne. A jogalkotó ezt is szem előtt tartva vezette be ismét a pótmagánvád intézményét. Ezzel szűkítette az ellenőrizhetetlen hatalom körét, eleget téve a jogállami követelményeknek.
Ezzel áll összhangban a törvény miniszteri indokolása is, amely szerint "a hatósági tétlenség és tárgyszerűtlen eljárás talán legfontosabb korrekciós eszköze a pótmagánvád intézménye".
A Be. rendelkezéseire és az eddig kifejtett érvekre tekintettel a jogegységi tanács a jogegységi indítványnak helyt adott.
A pótmagánvád megengedhetősége kérdésében nem lehet ugyanis döntő szempont, hogy az államot a vagyoni sérelem milyen jellegű bűncselekmény eredményeként érte.
A pótmagánvád előterjesztésére - a törvényben írt feltételek mellett - a sértett jogosult.
A sértett fogalmát a büntetőeljárási törvény egyértelműen határozza meg. Ezen eljárásban a Be. 51. §-a (1) bekezdése szerint sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. A Be. 53. §-a (1) bekezdése meghatározza azokat az eseteket, amikor a sértett pótmagánvádlóként léphet fel. A büntető anyagi jog szabályait is figyelembe véve leszögezhető, hogy sértett lehet természetes személy, jogi személy, és lehet az állam is. A Ptk. 28. § (1) bekezdése értelmében az állam - mint a vagyoni viszonyok alanya - jogi személy. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy e vagyoni viszonyok bűncselekménnyel oksági kapcsolatban is sérülhetnek. Az eljárási törvénynek nincs olyan tételes rendelkezése, de a Be. hivatkozott előírásaiból olyan következtetés sem vonható le, mely szerint e sértetti kör valamelyikének bármely eljárási joga korlátozható, sőt elvonható lenne. Azokban az esetekben, amikor a törvényalkotó a pótmagánvádat szükségtelennek ítélte, azt tételes rendelkezéssel kizárta [pl. Be. 474. § (5) bekezdés, katonai bűncselekmény miatt folytatott eljárásban].
Ebből pedig az következik, hogy az államot is megilletik mindazok a jogok, amelyeket a törvény a sértettek számára biztosít, amennyiben vagyoni jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sérti, vagy veszélyezteti. Így - természetesen képviselője útján - pótmagánvádlóként is felléphet.
A legfőbb ügyész észrevétele tévesen tulajdonít jelentőséget annak, hogy az államot a közhatalom gyakorlójaként vagy "magánjogi jogviszony alanyaként" érte-e sérelem. A büntetőeljárásban - amennyiben sértett - az állam soha sem a közhatalom gyakorlójaként, hanem a büntetőeljárásjogi jogviszony szereplőjeként jár el. Ebben a minőségében közhatalmi jogosítványai nincsenek, nincs több joga, mint bármely más sértettnek, de eltérő törvényi rendelkezés hiányában kevesebb sem lehet.
Az állam vagy bármely szerve, amikor bűncselekmény sértettjeként a büntetőeljárás alanyává válik, nem a hatósági jellegével él, ugyanolyan sértett, mint bárki más. Ezért helytelen az az érvelés, mely szerint a pótmagánvádlóként fellépése esetén két állami szerv vitájáról kellene a bíróságnak dönteni. Az állam, ha a büntetőeljárásban sértettként szerepel, nem hatóság, hanem a büntetőeljárásban részt vevő személyek (Be. V. fejezete) egyike.
Az ügyészség és más sértettként fellépő állami szerv vitájára a büntetőeljárásban ténylegesen eddig is sor kerülhetett. (Pl. ha a magánfél és az ügyészség álláspontja eltér a bűncselekménnyel okozott kár összegszerűségét illetően.)
Az ügyészség mint közvádló - a magánvádas eljárás esetét kivéve - természetes személyek érdekeit is érvényesíti, s ez az említettek büntetőeljárási jogait semmiben sem korlátozza. Éppen ezért téves az a nézet, mely szerint kizárólag az ügyészség gyakorolhatja a sértett jogait abban az esetben, ha az államot mint a közhatalom gyakorlóját éri sérelem, s ezért nincs helye pótmagánvádnak. A sértettnek a törvény szerint számos más eljárási joga van a pótmagánvádlóként fellépésén túl is. Az indítvány érveinek elfogadása esetén kérdés: a további sértetti jogok miként érvényesülnek.
Téves az az álláspont is, melynek végső eredménye szerint a gazdasági bűncselekmények esetében nincs, a vagyon elleni bűncselekmények esetében pedig van helye pótmagánvádnak, ha az állam a sértett. A legfőbb ügyész érvelése szerint a gazdasági bűncselekmények esetén a pótmagánvád azért is kizárt, mert a pótmagánvádló a büntetőeljárásjog rendszerében magánérdeket érvényesít. A köztulajdon sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények esetében azonban nyilvánvalóan nem csupán magánérdekről, hanem közérdekről van szó. Azáltal, hogy az állam - egyes szervei útján - pótmagánvádlóként léphet fel, a sértett jogait gyakorolhatja, s ez nem jár együtt a közvádlói jogkör kisajátításával, az így fellépő állami szerv nem válik az "ügyben eljáró hatósággá".
Megjegyzi a jogegységi tanács, hogy az ügyész közvádló jogköre a törvény rendelkezése folytán nem kizárólagos (magánvád, pótmagánvád).
A legfőbb ügyész érvelése - a kifejtetteken túl - nincs összhangban az Alkotmány rendelkezéseivel és az Alkotmánybíróság döntéseivel sem.
A gazdasági bűncselekmények zöme, így különösen a Btk. 310. §-ában szabályozott adó- és társadalombiztosítási csalás, azon túl, hogy a gazdálkodás rendjét sértik vagy veszélyeztetik, a tulajdoni, vagyoni viszonyok sérelmével is járnak. Az adócsalás nem csupán az állami pénzgazdálkodás rendjét támadja, az adóbevétel csökkentése révén egyúttal a közvagyont is károsítja.
Az Alkotmánybíróság több döntésében is állást foglalt az Alkotmány 9. §-a (1) bekezdésének értelmezésében, illetve az Alkotmány által elismert köz- és magántulajdon közötti egyenlő elbánás biztosítása érdekében 21/1990. (X. 4.), 7/1991. (II. 28.), 27/1991. (V. 20.), 6/1992. (I. 30.).
E határozatok kiemelten hangsúlyozzák a fent említett tulajdoni formák közötti egyenjogúságot, s különösen az egyenjogúságból eredő egyenlő védelmet. Az adócsalás (és más gazdasági bűncselekmények) szankcionálásával a törvényhozó a kifejtettek szerint a köztulajdont is védi, és a büntetőeljárásjog biztosítja a védelem érvényesülését, kereteit. A pótmagánvád intézménye biztosítja ezeket az eljárásjogi kereteket abban az esetben, ha a közvádló ezt nem teszi meg.
Ebből pedig levonható: a különböző tulajdoni formák egyenjogúságából következő egyenlő védelem alkotmányos elve sérülne abban az esetben, ha az állam sértetti jogait (így a pótmagánvádhoz való jogát) jogértelmezéssel korlátozná a Legfelsőbb Bíróság.
Ez az elv egyébként más jogterület keretei között felmerült jogvitában is kifejeződött. A Legfelsőbb Bíróság a Gfv.X.31.639/2001. számú határozatában leszögezte, hogy "a jogerős ítélet azon álláspontja, amely szerint az alperes (az állam) a vagyoni viszonyok körében korlátozott jogalanyisággal rendelkezik, sérti az Alkotmány 9. §-a (1) bekezdését és 70. §-a (1) bekezdését".
A Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsa megállapította tehát: az állam vagyoni érdekeit sértő vagy veszélyeztető bűncselekmények megvalósulása esetén a pótmagánvád soha nem zárható ki, ha annak a Be.-ben megfogalmazott törvényi feltételei megvalósultak.
Ezekben az esetekben az államot az a szerve képviseli pótmagánvádlóként, amelynek érdekkörében a bűncselekmény sérelmet vagy veszélyhelyzetet idézett elő. Ez a szerv lehet állami vállalat (Ptk. 31. §-a) egyéb állami gazdálkodó szerv (Ptk. 35. §-a), vagy költségvetési szerv. A pótmagánvádat az e szervek képviseletére jogosult személy [Ptk. 31. §-a (6) bekezdése és 36. §-a (2) bekezdése] terjesztheti elő.
A jogegységi tanács nem vizsgálta és nem foglalt állást azonban az esetekben, amikor a bűncselekmény az állam nem vagyoni sérelmével járt.
A Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsa a Be. 443. § (2) bekezdése alapján a rendelkező részben elvi kérdésben kifejtett iránymutatásával kívánta előmozdítani a sértett fogalmával kapcsolatban az ítélkezési gyakorlatban kialakult bírói jogértelmezés egyöntetűségét.
A Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsának határozata a Be. 442. § (3) bekezdésén, továbbá a Be. 443. § (1) bekezdésén, és a 445. § (2) bekezdésén alapszik.
Budapest, 2004. szeptember 13.
Dr. Rabóczki Ede s. k.,
a jogegységi tanács elnöke
Dr. Édes Tamás s. k.,
előadó bíró
Dr. Bíró András s. k.,
bíró
Dr. Horváth Ibolya s. k.,
bíró
Dr. Kaposvári Bertalan s. k.,
bíró