EH 2008.1794 A választottbírósági ítélet érvénytelenítésére ad alapot, ha a választottbíróság olyan ténybeli és jogi alapra helyezi a döntését, amelyre a kereseti kérelem nem vonatkozott és ezért az ellenérdekű félnek nem volt módja arra, hogy ténybeli előadást tegyen és jogi érveit kifejthesse, ilyen módon az ügyének előterjesztésére sem volt képes [1999. évi LXXI. tv. 27. §, 55. § (1) bek. c) ponta].
A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint az I-II. r. alperes mint eladók és az I. r. felperes mint vevő szerződést kötöttek, melyben - többek között - a K. Kft. tőkéjének 90%-át képviselő üzletrészt az I. r. alperes, míg a további 10%-át képviselő üzletrészt a II. r. alperes eladta az I. r. felperes részére. Részletesen meghatározták a vételár számításának módját és a fizetés rendjét, melynek értelmében az ún. 1. árkomponens mínusz NewCo Váltó Vételár a Záráskor (Zárás Napja: 2003. július 3.), a 2. árkomponens legkésőbb 2003. szeptember 30-áig, a 3-4-5. árkomponens legkésőbb 2004. március 31-éig volt esedékes. A vételár összetevőit úgy határozták meg, hogy a számítást a 2002-es és 2003-as évekre megállapított korrigált EBITDA (kamatok, adók, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) értékéhez kapcsolták. Az üzletrész maximális vételára nem haladhatta meg a 6,5 milliárd Ft mínusz a NewCo Váltó Vételára összegét.
A vételár számításának módját a felek egyes részeiben feltételekhez kötötték. Abban az eseten, ha nem tudnak megállapodni a korrigált EBITDA nagyságáról, a vevőnek a KPMG könyvvizsgáló cég által megállapított korrigált EBITDA alapján meghatározott árkomponenseket kellett megfizetnie, és a felek az egyeztetést az eladók által előterjesztett és a KPMG által megállapított korrigált EBITDA alapján meghatározott vételárrészlet tekintetében folytathatták. A felek meghatározták, hogy azokat a kimutatott EBITDA számokat, amelyeket az üzletrész vételár meghatározásának képletében rendeltek felhasználni, milyen módon kell kiigazítani. Az eladók által kiszámított kiigazítás tényleges összegét a KPMG vizsgálhatta meg, amennyiben pedig valamelyik fél nem értett volna egyet a KPMG következtetéseivel, a végső kiigazításról az Ernst and Young Hungary dönthetett. Arra az esetre, ha az Ernst and Young Hungary nem lett volna független, a felek egy másik, nemzetközileg elismert könyvszakértői cég választását írták elő.
A keretszerződés aláírásával egy időben külön okiratban a felek megállapodtak abban, hogy a 2003. év első félévére eső korrigált EBITDA kiszámításánál hogyan járnak el. A megállapodás nem kívánta korlátozni a vevőnek azt a jogát, hogy az üzlettel kapcsolatos költségelszámolásokat ellenőrizze, azok helytelen elszámolása esetén korrigáljon.
A felek a szerződésükben választottbírósági szerződést is kötöttek, melyben megállapodtak abban, hogy a szerződésből és a benne említett megállapodásokból eredő és azokkal kapcsolatos minden vitát, illetve minden szerződésszegést, megszűnést, érvényességet és értelmezést kizárólag a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Budapest) mellett működő Választottbíróság dönthet el a saját eljárási szabályai szerint. A választottbírák számát három főben határozták meg, választottbíráskodási eljárás nyelveként pedig a magyar nyelvet kötötték ki.
Az I. r. felperes vevő 2003. szeptember 19-én visszavonta a II. r. alperesnek a K. Kft.-nél létesített ügyvezetői megbízását, illetve (az eredetileg 2003. július 1-jétől 2003. december 31-éig terjedő határozott időre szóló) munkaszerződését felmondással megszüntette.
A munkaszerződés megszűnésének napján az I. és II. r. alperesek elálltak az I. r. felperessel kötött szerződéstől, súlyos szerződésszegésre hivatkozással, majd 2003. szeptember 29-én keresetet nyújtottak be a Választottbírósághoz, melyben kérték a szerződéstől való jogszerű elállás megállapítását és kártérítés megfizetése iránti igényt érvényesítettek. E keresetüket azonban - az időközben lefolytatott tárgyalások alapján - visszavonták és a Választottbíróság 2003. október 9-én az eljárást megszüntette.
Később a keretszerződést aláíró felek 2004. június 22-én írásbeli megállapodást kötöttek, melyben a keretszerződés által előírt rendnek megfelelően meghatározandó vételár összegét 544 000 000 Ft-tal csökkentették.
A jelen per alperesei felperesekként 2004. július 20-án indítottak keresetet a Választottbíróság előtt jelen per mindkét felperesével mint választottbírósági alperesekkel szemben. Módosított keresetükben kérték a felperesek együttes kötelezését összesen 4 142 000 000 Ft további vételár és kamatai megfizetésére azzal, hogy saját EBITDA számításaik szerint a felpereseknek összesen 6 222 000 000 Ft vételárat kellett volna megfizetniük, amelyből 2 080 000 000 Ft-ot tekintettek kifizetettnek. Hivatkoztak arra, hogy a felperesek szerződésszegést követtek el és az I. r. felperes jogos ok nélkül tagadta meg a teljesítést. Szerződésszegésként jelölték meg, hogy az I. r. felperes jelen per II. r. alperesét az ügyvezetői tisztségétől megfosztotta, valamint az I. r. felperes 2003. szeptember 25-én a K. Kft. 100%-os üzletrészét jogellenesen és a keretszerződés rendelkezéseivel ellentétben álló módon ruházta át a II. r. felperesre. További szerződésszegésként jelölték meg, hogy I. r. felperes fontos dokumentumokat tartott jogosulatlanul vissza, késedelmesen hajtott végre felülvizsgálatot, illetve elmulasztotta a felülvizsgálat végrehajtását a fennmaradó vételárrész kifizetéséhez vezető EBITDA érték számítására és ellenőrzésére.
Egyben az alperesek a 2004. június 22-ei megállapodást - amelyben a meghatározandó vételár összegét csökkentették - tévedés jogcímén megtámadták és e körben az eredeti állapot helyreállításaként az I. r. felperes elszámolási kötelezettségének megállapítását kérték.
A felperesek érdemi ellenkérelmükben az alperesek keresetének elutasítását kérték. Arra hivatkoztak, hogy az alperesek követelése időelőtti, mert jogosulti késedelmük az I. r. felperes késedelmét kizárja. Az alperesek ugyanis a vételár kiszámításához és kifizetéséhez feltételül szolgáló auditált és korrigált EBITDA adatot nem határozták meg és ez a szerződés szerinti vételár meghatározást kizárja. Állították, hogy az I-II. r. alperes hátráltatta a KPMG vizsgálatának lefolytatását és még az eljárás megindításakor sem volt egyértelműen megállapítható, mennyi volt az E.M. Kft. III. r. alperes 2003. I. félévében elért, a kiadványokhoz kapcsolódó bevétele. A KPMG az EBITDA számítást az I-II. r. alperes felróható magatartásának következtében nem vizsgálhatta, ezért nem tudott végleges szakvéleményt adni, így az I. r. felperes sem tudott az eljárás megindításáig fizetést teljesíteni az I-II. r. alperes részére.
A felperesek hivatkoztak az alpereseknél megvalósult könyvvezetési hibákra, egységes és ellenőrizhető, logikailag zárt könyvelési rendszer és megfelelő pénzügyi kontroll hiányára, bevételek és előlegek nem megfelelő elszámolására, barterekkel kapcsolatos könyvvezetési hibákra és hiányosságokra, nyomdai, kötési, grafikai költségek helytelen szerepeltetésére, bérköltségek indokolatlanul alacsony elszámolására, többször könyvelt számlák tartalmának szabálytalanságára, főkönyvi hivatkozások következetlenségére és dátumok utólagos megváltoztatására. A 2003. I. félévi pénzügyi beszámoló és a könyvvezetés hibáira utalással állították, hogy az E.M. Kft. könyvelése nem volt alátámasztható megfelelő dokumentumokkal, ezért valójában nem is volt auditálható. Ennek hiányában a KPMG nem volt abban a helyzetben, hogy a keretszerződésben előírt vizsgálatot el tudja végezni. A felperesek állítása szerint az alperesek nem tettek eleget a szerződésben megkövetelt, a vételár meghatározásához szükséges, US GAAP szerinti auditált EBITDA, illetve EBITDA korrekciók elkészítésére vonatkozó kötelezettségüknek. Állították továbbá, hogy a KPMG a keretszerződést aláíró felek által közösen kijelölt szakértőnek minősült. Az I. r. felperes kijelentette, hogy a keretszerződésben írtak szerint megállapítandó 2. és 3. vételár részletet hajlandó és kész kifizetni az I-II. r. alperesnek, amennyiben a vételár részletek összegét a keretszerződésnek megfelelően számítják ki.
A II. r. felperes azzal is védekezett, hogy az I. r. felperes keretszerződésből eredő tartozásait nem vállalta át, a fizetési kötelezettség alanya ezért változatlanul az I. r. felperes lehet.
Az I-II. r. alperes arra hivatkozott, hogy az általuk a választottbírósági eljárásban csatolt szakértői vélemény megállapításai alátámasztják az ő EBITDA számításukat. Az eljárás alatt hivatkoztak arra, hogy a KPMG, mint az I. r. felperes megbízottja nem tett eleget a feladatának, nem tudta megállapítani az EBITDA számot, ez azonban ellentétben állt azzal, hogy a választottbírósági eljárás tartama alatt, két hét alatt mégis sikerült a KPMG-nek az EBITDA összeg meghatározása. Ezt a számítást egyébként az alperesek helytelennek tartották.
Ezzel szemben a felperesek véleménye az volt, hogy amennyiben a Választottbíróság lehetőséget akar adni az alpereseknek arra, hogy az EBITDA szám helyességét és valódiságát ellenőrizzék, úgy az alpereseknek az Ernst and Younghoz kell fordulniuk a végső kiigazítások és vételár meghatározása érdekében. A keretszerződés a vételár meghatározása céljából egyéb eljárásra nem ad lehetőséget a felek részére.
Az I. r. felperes feljelentése alapján az Országos Rendőrfőkapitányság Bűnügyi Főigazgatóság Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztály Gazdasági Bűnözés elleni Osztály 2005. április 7-én nyomozást rendelt el csalás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt. Az I. r. felperes a feljelentésével a II. r. alperes és társai ellen kívánta megindítani a büntetőeljárást.
A Választottbíróság 2005. július 4-én kelt ítéletében az I. r. felperest kötelezte az I. r. alperes javára 1 863 900 000 Ft, a II. r. alperes javára 207 100 000 Ft és 2004. március 31-étől járó késedelmi kamata megfizetésére, ezt meghaladóan az I. és II. r. alperes vételár megfizetésére vonatkozó keresetét elutasította. Elutasította a Választottbíróság az 544 000 000 Ft vételár csökkentésére irányuló megállapodás érvénytelenségének megállapítása iránti keresetet is. A választottbírósági eljárás költségét 36 539 320 Ft-ban állapította meg és az azonos arányúnak megállapított pervesztességre, pernyertességre utalással az I. r. felperest kötelezte az alperesek által megelőlegezett eljárási költség megfizetésére az I. r. alperes javára 16 442 694 Ft, míg a II. r. alperes javára 1 826 966 Ft összegben. Egyebekben akként rendelkezett, hogy az eljárási költség fennmaradó részét a jelen per alperesei viselik, míg az ügyvédi, szakértői, fordítói és egyéb költségeket mindegyik fél maga viseli.
A Választottbíróság az I. és II. r. alperes marasztalás iránti keresetét részben találta alaposnak és mérlegelést alkalmazva a követelés 50%-ában (2 071 000 000 Ft-ban) marasztalta az I. r. felperest, a vételárat az üzletrészek tulajdoni arányában (90-10%-ban) megosztva az I és II. r. alperes között. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az I. r. felperes a 2003. június 23-ai szerződés létrejötte előtt kellő szintű üzleti információ birtokában volt, és így tett nem szokványos összegű vételi ajánlatot. A vételár szerződésben meghatározott számítási módjának alkalmazása mindegyik fél együttműködését indokolta volna, de az mindkét fél hibájából megszakadt. Az I. és II. r. alperes arra törekedtek, hogy különböző ügyeskedéssel a 2003. évi I. félévi EBITDA értéket, ezáltal a vételárat növeljék. Ugyanakkor az I. r. felperes szerződésszegését állapította meg a II. r. alperes ügyvezetői megbízásának visszavonása, illetve munkaszerződésének felmondása tekintetében. Arra az álláspontra jutott, hogy a felek szerződése szerinti vételár számítás a felek kellő együttműködési készsége esetén lett volna rendezhető. A vételár szerződés szerinti megállapítása azonban a felek magatartása folytán ellehetetlenült, a vitatott érték kiszámítása új szakértő bírósági kirendelése útján sem lenne biztosítható. Úgy ítélte meg, hogy az I. r. felperes a 2 080 000 000 Ft első vételárrészlet kifizetésekor ismerhette az alperesek könyvvezetési gyakorlatát, tisztában volt további vételár-fizetési kötelezettségével, ezért maximálhatta a vételárat 6 500 000 000 Ft-ban. A per végső szakaszáig elismerte, hogy vételárhátralékban van. Az időelőttiségre vonatkozó kifogást alaptalannak minősítette azzal az indokkal, hogy az utolsó vételár-fizetési határidő 2004. március 31-e volt.
A Választottbíróság úgy ítélte meg, hogy ha nem is lehetséges a szerződésben előírt vételár számítási módot alkalmazni, az I. r. felperes nem mentesülhet fizetési kötelezettsége alól. A vételár meghatározásáról mérlegelés alapján döntött, melynek során figyelembe vette a felek magatartását. Mérlegelése körében kifejtette, hogy a szerződésszegések sorozatát az I. r. felperes kezdte meg, az alperesek nem voltak abban a helyzetben, hogy megfelelő pénzügyi beszámolót szolgáltassanak, csak a korábbi évekre vonatkozó hipotetikus számításokra alapozhattak. Ugyanakkor megállapította azt is, hogy a 2003. év I. félévére vonatkozó pénzügyi beszámoló jelentős hiányosságokat, könyvelési szabálytalanságokat mutat, de ebből nem lehet levonni azt az általános következtetést, hogy a maga egészében nem volt jogszabályszerűen működő az eladott társaság. A vételár meghatározásának módja a felek nem szerződésszerű és jóhiszeműnek nem mondható eljárása következtében lehetetlenült, a II. r. alperes nem volt abban a helyzetben, hogy 2003. évre megalapozott beszámolót készíthessen. A vételár számítási mód meghiúsulásában az I. r. felperes közrehatása döntő mértékű volt. Erre figyelemmel a joggal való visszaélés legitimálását jelentené, ha jogosulti késedelem (időelőttiség) kizárná az I. r. felperes fizetési kötelezettségét. Mindezek alapján a Választottbíróság mérlegeléssel állapította meg az I. r. felperes által fizetendő vételárat és kinyilvánította, hogy ezzel nem módosította a felek szerződését és nem méltányossági alapon, hanem a Ptk. alapelveinek alkalmazásával hozott ítéletet. Álláspontja szerint a polgári jogi igazságosság alapelvének a lényegében 50%-os vételár megállapítás, illetve marasztalás felel meg.
Az ítéletet alá nem író választottbíró különvéleményében az ítéletet tévesnek és az I-II. r. alperes keresetét megalapozatlannak tartotta. Akként foglalt állást, hogy olyan cselekmények jellemezték a szerződés teljesítését és az azzal összefüggő iratok keletkezését, amelyek miatt büntetőeljárás megindításának van helye. Az I. és II. r. alperes csalárd módon a dokumentációk meghamisítására törekedtek. Nem tartotta jogszabályszerűen működőnek az eladott társaságot. Számításai szerint a fizetendő vételár 2 131 000 000 Ft lett volna, 2 600 000 000 Ft teljesítésével azonban az I. r. felperes túlfizette a vételárat.
A felperesek a 2005. szeptember 2-án benyújtott keresetükben a választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérték a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (továbbiakban: Vbt.) 55. § (1) bekezdésének c), d), e) és 55. § (2) bekezdésének b) pontja alapján. Keresetük ténybeli alapjaként - az érvénytelenítési okok törvényi sorrendjét követve - az alábbiakra hivatkoztak:
Az ún. EBITDA kiszámításának lehetetlenné válásával összefüggésben sem kereseti kérelmet, sem ellenkérelmet nem terjesztettek elő és ezzel kapcsolatban bizonyítást sem folytatott le a Választottbíróság. A keretszerződés nem adott arra lehetőséget, hogy a Választottbíróság más alapon határozza meg a vételárat, mint amit a keretszerződés előírt, azaz a szerződésben meghatározott képlet segítségével, az auditált EBITDA értékhez kötve. Miután az EBITDA kiszámítás lehetetlenné válása nem volt a Választottbíróság elé terjesztett vita tárgya, ezért erre az I. r. felperes nem is tudott nyilatkozatot tenni az eljárás során, e körben a Választottbíróság előtt nem volt képes ügyét előterjeszteni.
A Választottbíróság az előterjesztett kereseti kérelemhez kötve volt. Az EBITDA érték kiszámítása lehetetlenülésének megállapításával olyan kérdésben hozott döntést, amelyre nem rendelkezett hatáskörrel és az előterjesztett kérelmeken túlterjeszkedve döntött.
A kereseti kérelmen való túlterjeszkedésnek minősítették a felperesek azt is, hogy a Választottbíróság a lehetetlenülés következményeit általa választott módon alkalmazta. E körben azzal érveltek, hogy ha a megvásárolt társaság könyveléséből a hamis számlákat eltávolítják, a költségeket helyesen jelenítik meg, megkapható az a tényleges EBITDA szám, amely a vételárszámítás alapja. Ez bár időigényes munka, de nem lehetetlen. A vételárat meg lehetett volna határozni akként, hogy e feladattal független szakértőt kellett volna megbízni.
Az a tény, hogy a Választottbíróság a vételárat mérlegelés útján határozta meg, olyan anyagi jogi jogkövetkezmény alkalmazását jelenti, amelyet a felek szerződése nem tartalmazott, és amit a magyar jog sem ismer. Ezért az ítélet sérti a jogbiztonságot, amely a közrend sérelmével jár.
A vitás kérdést a Választottbíróság nem a felek által választott jog rendelkezéseivel összhangban döntötte el, amikor felhatalmazás hiányában, méltányosság alapján döntött. Egyáltalán nem rendelkezett olyan ténybeli ismeretekkel, amelyekre a mérlegelését alapozhatta volna. Ötletszerűen marasztalta az I. r. felperest jóval magasabb összegben, mint amit az eljárás során bizonyítottak. Nem vizsgálta a Választottbíróság, hogy a megvásárolt üzletrész valójában milyen értéket képvisel.
A választottbírósági ítélet tartalmazza, hogy az alperesek a pénzügyi beszámoló adatainak meghatározásánál törvénytelenségeket, szabályszegéseket követtek el, s a valótlan adatokra tekintettel feltételezhető, hogy csalárd módon azért hamisították meg az adatokat, hogy a fizetendő vételár minél magasabb legyen. A választottbírósági ítélet ekként hamis mérlegadatokon alapul. Ezzel az üzleti élet tisztaságába és megbízhatóságába, a büntetőjog által védeni kívánt társadalmi, gazdasági értékekbe vetett bizalmat ingatja meg. Ezen túlmenően a jóerkölcsbe ütközik és a jogbiztonságot is veszélyezteti a valótlan tartalmú bizonyítékok és lényeges hibákkal terhes pénzügyi beszámoló figyelembevétele. Az ismertetett indokokból a Választottbíróság eljárási szabálysértéseit olyan súlyosnak nevezték, hogy annak alapján az ítélet magyar közrendbe ütközését is állították.
Vitatták, hogy a választottbírósági eljárás során az alperesek által benyújtott, a fél megbízására készült szakértői vélemény tartalma bizonyítékként figyelembe vehető és mérlegelhető. A büntetőeljárásból beszerzett szakértői vélemény alapján igazoltnak tekintették azt az állításukat, mely szerint jelentős mértékű eltérés mutatkozott a könyvelésben, az elkészült 2003. évi I. féléves beszámoló nem nyújthatott megbízható és valós képet a K.M. Kft. pénzügyi helyzetéről. Tényként kérték figyelembe venni, hogy pontos EBITDA adat a mai napig nincs a kérdéses időszakra vonatkozóan.
A II. r. felperes érvénytelenítési okként jelölte meg, hogy bár az ítéletből megállapíthatóan teljes egészében pernyertes lett, a Választottbíróság nem állapított meg részére perköltséget, hanem az ítélet alapján a költségeit magának kell viselnie. Ez azonban a választottbírósági díjakról, költségekről és a felek költségeiről szóló szabályzat rendelkezéseibe [6. § (1), 9. §] ütközik.
Az I. és III. r. alperes érdemi védekezésükben a kereset elutasítását kérték, vitatva, hogy az érvénytelenítési okok bármelyike is fennállna. Hivatkoztak arra, hogy a Választottbíróság döntése a felekre nézve végleges és kötelező, azt érdemben felülbírálni, újratárgyalni nem lehet, a felperesek pedig kérelmükkel ezt kívánják elérni.
A Választottbíróság a vételár meghatározása során okszerűen mellőzte az EBITDA számítást. A sérelmezett könyvvezetési hiányok 2002-től, de az adásvételi szerződés megkötését megelőzően mindenképpen ismertek voltak a vevő előtt. Az EBITDA-n alapuló elszámolás lehetetlenné válásának ellenére is jól meghatározható nagyságrendű vételár illette meg őket. Ez a mérlegelésen alapuló döntés alkotmányos alapelvet, feltétlen érvényesülést igénylő jogi rendelkezést nem érintett, ekként a közrendet nem sérthette.
A Választottbíróságnak a kereset elbírálásához nem az EBITDA szám meghatározására volt szüksége, hanem a vételárat kellett megállapítania. Az EBITDA szám esetleges meghamisítása esetén sem állapítható meg, hogy a Választottbíróság hamis bizonyítási eszközt használt fel. Az a büntetőeljárás ugyanis, amely az EBITDA szám meghamisításával függ össze, nem kapcsolható a választottbírósági eljáráshoz. Az EBITDA csak a követelést meghatározó egyik tény volt.
A II. r. alperes érdemi ellenkérelmében szintén a kereset elutasítását kérte, vitatva, hogy bármelyik megjelölt érvénytelenítési ok megállapítható lenne.
A közrend fogalmát és az érvénytelenítési perek elbírálásának szempontjait ismertető eseti bírósági határozatokra utalással hivatkozott arra, hogy nincs olyan komoly jogsérelem a választottbírósági ítélet tartalmából levezethetően, ami a magyar közrend sérelmével járna. Amennyiben a választottbírósági eljárásban meg is valósultak volna anyagi és eljárási szabálysértések, azok sem vezethettek a magyar közrendbe ütközéshez. Hangsúlyozta, hogy a Választottbíróság nem méltányosság, hanem mérlegelés alapján döntött, amely az ítélet indokolásából is kiderül.
Kiemelte, hogy az I. r. felperes a vétel előtt átvilágította az eladók könyvvezetési gyakorlatát. A felperesek a bizonyítási eszközeiket megjelölhették a választottbírósági eljárásban, ha ezt elmulasztották, erre az érvénytelenítési perben már nincs lehetőségük. Tagadta, hogy büntetőeljárás hatálya alatt állna. Vitatta, hogy bármilyen könyveléssel összefüggő üzleti eredményt befolyásoló okirat hamisítására lehetősége lett volna, illetve, hogy ezt megtette volna.
Mindhárom alperes a védekezésében hivatkozott arra, hogy a polgári perben a büntetőügyben eljárt hatóság határozatának csak a bűnösség kérdésében van kötőereje. A büntetőeljárásban készült szakértői véleményt a Polgári perrendtartásban nevesített bizonyítási eszközként nem lehet felhasználni, legfeljebb okirati bizonyítási eszközként. A büntetőeljárásban pedig olyan EBITDA szám vizsgálata folyik, amelynek megfelelő meghatározása érdekében a II. r. alperes mindent megtett. A Választottbíróság tudomásul vette, hogy a szerződéssel kitűzött vételár meghatározási mód alkalmazása lehetetlenné vált, ezért kellett más módot alkalmaznia a vételár meghatározása és megfizettetése érdekében. Az a tény, hogy a vételárat nem EBITDA számítás, hanem mérlegelés útján vezette le, nem jelenti sem a hatáskör hiányában való döntést, sem pedig a kereseti kérelmen való túlterjeszkedést.
A felpereseknek a választottbírósági eljárásban is lehetőségük lett volna arra, hogy szakértői vélemény beszerzését indítványozzanak, de ilyen indítványt nem tettek. A büntetőeljárásban készült szakértői vélemény EBITDA számításából pedig az következik, hogy a Választottbíróság azon a határon belül hozott marasztaló rendelkezést, amit a megnevezett szakértők által megjelölt EBITDA érték alapján is kiszámolhatott volna. Bár ténykérdés a vásárlást követő időszakban az üzleti eredmény csökkenése, de ez az ügyvezető és a vezető beosztású tisztségviselők, dolgozók eltávolításából adódhatott.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a Választottbíróság ítéletét érvénytelenítette. Egyetemlegesen kötelezte az alpereseket arra, hogy 15 napon belül fizessenek meg az I. és II. r. felperesnek külön-külön 28 315 164 Ft perköltséget.
A bíróság az I. r. felperes keresetét a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontjában, a II. r. felperes keresetét a Vbt. 55. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt érvénytelenítési okok megvalósulását megállapítva találta alaposnak. A jogerős ítéletben e körben kifejtett indokok szerint a választottbírósági eljárásban részt vevő felek a Vbt. 33. § (1) bekezdésében, illetve a Választottbíróság Eljárási Szabályzata (továbbiakban: Vbesz.) 35. § (1) bekezdésében írtak szerinti jogokat aszerint tudják gyakorolni, illetve a kötelezettségeket teljesíteni, ahogy egyrészt a jogállítás, másrészt a jog tagadása indokolja. A Vbesz. 35. § (4) bekezdése értelmében a bizonyítás módját a Választottbíróság is ezzel összhangban állapíthatja meg. Az alperesek az eljárást megindító beadványukban foglalt, majd a tárgyaláson előadott és meg nem változtatott nyilatkozatukkal az üzletrész-átruházási szerződésben írt ellenszolgáltatás teljesítésének követelésére irányuló jogot [Ptk. 300. § (1) bekezdés] érvényesítettek, e jog értékét a szerződésben meghatározott számítás útján jelölték meg. Keresetükben külön-külön az egyes árkomponensekre vetítve számították ki a felperesek együttes fizetési kötelezettségének értékét. Ezzel összhangban a felek előadásaikat az érvényesített jog értékének számításához is szükséges EBITDA összegre tették meg, minősítve egymás szerződéses magatartását.
A felek az ún. zárónyilatkozataikban is egyrészről az EBITDA szám helyességére alapozva, másrészről annak alaptalanságára utalással kérték a Választottbíróság döntését a vételár helyes összegének szerződésszerű meghatározásáról, s a fizetési kötelezettség megítéléséről. A Választottbíróság az ítéletét úgy hozta meg, hogy az valóban az ellenszolgáltatás teljesítésének követelésére irányuló jogot bírálta el, de döntését olyan jogi tényekre - az EBITDA szám meghatározhatatlanná válására, az átruházott üzletrész EBITDA számítástól független vagyoni értékére - alapította, amelyekre a felek az egymással szembeni kérelmeikben nem hivatkoztak, így azt bizonyítékokkal sem támasztották alá.
Ekként a Választottbíróság nem az indított kereset - az annak alapjául szolgáló jogi tényekből levezetve érvényesített anyagi jog - és az ezzel szembeni védekezés alapjául felhozott tények és bizonyítékok alapulvételével hozta meg a döntését, hanem az ítéletével - annak tartalma szerint - olyan jogi tényt bírált el, amivel kapcsolatban a felek tényállítást nem tettek és bizonyítékot nem jelöltek meg. A Választottbíróság a döntésében ténylegesen az átruházott üzletrész értékét állapította meg úgy, hogy eltért az alperesek azon kérelmétől, melyben a szerződéses árkomponensek alapján kérték a felperesek kötelezését. Az EBITDA kiszámíthatatlanságára vonatkozó megállapítása után azonban a Választottbíróság a Vbesz. 35. § (1) bekezdésében foglaltak ellenére nem szólította fel a feleket olyan tartalmú bizonyítékok megjelölésére, amelyekkel igazolhatták, hogy ha az EBITDA nem számítható ki, mi az üzletrész valódi értéke. A felperesek erre nézve bizonyítékokat nem is jelölhettek meg, hiszen az alperesek kérelme az egyes szerződéses árkomponensekből adódó ellenszolgáltatás teljesítésére, e számítástól független piaci értékből levezetett követelésre irányult.
A Választottbíróság arra nézve sem adott ki felhívást, hogy a felperesek milyen bizonyítékokkal kívánják igazolni azt az állításukat, hogy az EBITDA-tól független piaci értéket alapul véve is megtagadhatják a további teljesítést, a felperesek az erre vonatkozó védekezésük alapjául szolgáló tényeket és azok bizonyítékait meg sem jelölhették, ügyüket erre nézve nem terjeszthették elő. Ha a Választottbíróság a keresetben és a tárgyaláson is megnevezett jog alapjául szolgáló tényektől eltérően kívánta a marasztalási kérelmet megítélni, ezt csak a felek kérelmeihez, tényállításaihoz kötötten, a bizonyítékok beterjesztésére való felhívással tehette volna meg, a Vbt. 33. § (1) bekezdése és a Vbesz. 25. § (2) bekezdése értelmében.
A kifejtett indokok miatt a jogerős ítélet arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a Választottbíróság az érvényesített jog alapjául felhozott jogi tényektől eltérően olyan tartalmú kötelezettség teljesítését írta elő, amire a felperesek az ügyüket nem adhatták elő, a védekezésük alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékaikat nem jelölhették meg, és nem is voltak abban a helyzetben, hogy ezt megtegyék, hiszen az alperesek keresetindítása a védekezést nem is így határozhatta meg. Erre tekintettel a Választottbíróság ítéletét az I. r. felperessel szemben a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontja alapján érvénytelenítette.
A Vbt. 55. § (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott érvénytelenítési ok körében a jogerős ítélet kifejtette, hogy ennek megvalósulását akkor lehet megállapítani, ha a Választottbíróság az összetételével, vagy az eljárásával a felek választottbírósági szerződésben foglalt előírását nem teljesíti. A választottbírósági tanács azonban szabályszerűen alakult meg, a választottbírák személyükben eljárásuk során a Vbt. 11. §-ában meghatározott kötelezettségüket nem sértették meg. A Választottbíróság a feleket megidézte a tárgyalásra, akik ott egymás kérelmeivel szemben tényállításaikat megtették, bizonyítékaikat megjelölték. Nem hagyta figyelmen kívül a Választottbíróság az eljárás nyelvére és az alkalmazandó jogra vonatkozó megállapodást sem. Az eljárási rendet mind az idézések kibocsátásánál, mind az iratok kézbesítésénél, mind a tárgyalás megtartásánál, berekesztésénél és az ítélethozatalnál is megtartotta. Ebből az elsőfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy az I. r. felperes alaptalanul kérte a választottbírósági ítélet érvénytelenítését, erre az érvénytelenítési okra hivatkozással.
Megállapította azonban, hogy a II. r. felperes a választottbírósági eljárásban pernyertes lett. Ezt ugyan az ítélet rendelkező része nem nyilvánította ki, de az indokolásból megállapítható, hogy vele szemben a Választottbíróság elutasította az alperesek keresetét. A választottbírósági díjakról, költségekről és a felek költségeiről szóló szabályzat (Díjszabályzat) 9. §-a alapján a fél indokolt költségeit a pervesztes fél viseli [6. § (1) bekezdés]. A II. r. felperes pernyertes lett, vele szemben az alperesek pervesztesek, ebből következően a Választottbíróságnak az a rendelkezése, hogy a II. r. felperes költségeit maga viseli, az Eljárási Szabályzattal ellentétben áll. Ezért a választottbírósági ítélet költségviselésre vonatkozó részét a II. r. felperessel szemben, a Vbt. 55. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelenítette.
A Vbt. 55. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt érvénytelenítési ok körében a jogerős ítélet arra a jogi következtetésre jutott, hogy a peres felek üzletrész átruházási szerződéssel vegyesen megkötött választottbírósági szerződése feljogosította az alpereseket az ellenszolgáltatás teljesítése iránti jog Választottbíróság előtti érvényesítésére. Így a Választottbíróság az alperesek által érvényesített jog elbírálására jogosult volt, a választottbírósági szerződéssel szabott határon túl nem végzett eljárási cselekményt, döntésével a szerződéssel reá ruházott jogának megfelelően a szerződéses jogvitát döntötte el. Ezért a Vbt. 55. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt érvénytelenítési ok megvalósulását nem találta megállapíthatónak.
A fentieken túlmenően az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az érvénytelenítési perben az állam bírósága azt ítélheti meg, hogy a Választottbíróság döntése a felek által szabott határon belül alakította e jogviszonyuk tartalmát, illetve az ítélet tartalma alapján járt-e a döntés és annak indokolása a közösségre kiható nem kívánatos következménnyel.
Ennek előrebocsátása után az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy az Vbt. 55. § (2) bekezdésének b) pontjában foglalt érvénytelenítési ok megvalósult-e, azaz megállapítható-e a választottbírósági ítélet közrendbe ütközése.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a közrend sérelmével járhat az is, ha a Választottbíróság az ítélet indokolásában olyan bizonyítékokat mérlegelt, amelyek a Választottbíróság által is felismerhetően bűncselekmény elkövetésével jöttek létre. Az I. r. felperes feljelentésére indult büntetőeljárás azonban az elsőfokú bíróság tárgyalásának berekesztéséig nem fejeződött be, abból nem lehet arra következtetni, hogy a Választottbíróság ítéletében mérlegelt bizonyítékokat a felek olyan bizonyítási eszközökkel szolgáltatták, amelyeket bűncselekmény elkövetésére lehet visszavezetni. A büntetőeljárás befejezése nem előkérdése az érvénytelenítési pernek. Megjegyezte azonban a bíróság, hogy álláspontja szerint, a Vbt. 55. § (2) bekezdésében nevesített érvénytelenítési okokra a Vbt. 55. § (1) bekezdésében megállapított jogvesztő, keresetindítási határidő nem vonatkozik. Így a határidő elteltét követően is indíthat érvénytelenítési keresetet új ténybeli alapon az, aki a közrend sérelmét megalapozó tényről később szerzett tudomást.
A közrend sérelmét vezették le a felperesek az érvényesített jog megítélésének jellegéből is. Ezzel kapcsolatban a jogerős ítélet kifejtette, hogy az állam bírósága a Választottbíróság jogkövetkeztetéseit a jogelméleti logika szabályainak való megfelelőségét az érvénytelenítési perben nem jogosult felülbírálni, ha azok csak a felek relatív hatályú jogviszonyán belül hatnak, az állam polgárainak egészét, vagy nagyobb részét megtestesítő közösségre kiható következményekkel nem járnak. A Választottbíróság ítéletének az a része, amely a polgári jog alapelveivel összevetve értékelte a felek szerződés teljesítése során tanúsított magatartását, nem jelentheti a közjó, közerkölcs és a jogrend alapvető és feltétlen elvárásainak nyilvánvaló tagadását, az ítélet indokolása nem mutat túl a felek relatív hatályú polgári jogviszonyán. Alkotmányos elveket, kötelezettségeket nyilvánvalóan nem sértett meg, azok kötelező erejét nem vonta kétségbe. Mindebből a jogerős ítélet arra a következtetésre jutott, hogy a Választottbíróság ítélete a tartalma szerint nem ütközik a magyar közrendbe.
Az érvénytelenítés folytán pervesztes alpereseket a Pp. 82. § (1) és a 78. § (1) bekezdésére hivatkozással kötelezte a lerótt eljárási illetékből, fordítási költségből és ügyvédi munkadíjból álló perköltség megfizetésére.
A jogerős ítélet ellen az alperesek felülvizsgálati kérelmet, míg a felperesek csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be.
Az alperesek felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új határozat hozatalával a felperesek keresetének elutasítását, valamint a perköltségben való marasztalásukat kérték. Jogszabálysértésként azt jelölték meg, hogy a jogerős ítélet által megállapított tényállás hiányos, az arra alapított jogi döntés pedig a Vbt. 55. § (1) bekezdésének c) pontjába ütközik, mert megalapozatlanul állapította meg, hogy ez az érvénytelenítési ok megvalósult.
A jogerős ítélet tényállásának kiegészítését kérték az általuk megjelöltek szerint. A kiegészítést azért tartották szükségesnek, mert azzal érveltek, hogy a kiegészített tényállásból vonható le egyértelműen az a következtetés: a választottbírósági eljárás során a felek és a Választottbíróság is tisztában voltak azzal a körülménnyel, hogy a vételár meghatározása során a szerződés rendelkezései szerinti EBITDA érték már nem állapítható meg. Ebből következően e körülményről a Választottbíróságnak a feleket nem volt kötelezettsége tájékoztatni. Ezt a feleknek az elvárható gondosság és jóhiszeműség mellett tudniuk kellett volna. Így a Választottbíróságnak a között kellett választania, hogy valamely utólagos módszerrel megállapít egy hipotetikus EBITDA értéket, amely szükségszerűen eltér a szerződésben meghatározott eljárástól, vagy az EBITDA értéktől eltekintve a bizonyítékok alapján mérlegeléssel állapítja meg a vételárat. Az ügy előterjeszthetőségének fogalmi meghatározása a Vbesz. 17. § (2) bekezdéséből vezethető le. A jogerős ítéletben hivatkozott Vbesz. 35. § (1) bekezdése a félre ró kötelezettséget és a Választottbíróságnak ad jogot. Ebből okszerűen következik, hogy a jogerős ítélet szerinti választottbírósági kötelezettség - nevezetesen, hogy nem szólította fel a feleket olyan tartalmú bizonyítékok megjelölésére, amelyekkel igazolhatták, hogy az EBITDA kiszámíthatóságának hiányában valójában mi lehet az üzletrész valódi értéke - és annak megszegése, az Eljárási Szabályzat 35. § (1) bekezdéséből nem vezethető le. Ezen túlmenően az ügy előterjeszthetőségének körébe a jogerős ítélet által felhozott tájékoztatási kötelezettség elmaradása nem sorolható.
A Választottbíróság eljárása megfelelt a Vbtv. 27. §-ának és 33. § (2) bekezdésében foglaltaknak, miután mindegyik félnek lehetősége volt arra, hogy ügyét előadhassa, és nyilatkozataikkal együtt mindazon okiratokat is előterjeszthették, amelyek megítélésük szerint az üggyel összefüggnek. Hivatkozhattak továbbá minden olyan okiratra, vagy egyéb bizonyítékra, amelyet elő kívántak terjeszteni.
A Választottbíróságnak a bizonyítás felvételével kapcsolatos döntése az ügy érdeméhez tartozó döntés, ezért a jogerős ítélet szerint megkívánt felhívás elmaradása nem tekinthető eljárási szabálysértésnek. Ebből az is következik, hogy a jogerős ítélet a választottbírósági döntés érdemében döntött, amikor a bizonyítási eljárással kapcsolatban állapított meg szabálysértést.
Ezen túlmenően a jogerős ítélet ellentétes a Vbesz. 35. § (4) bekezdésével is, mely szerint a Választottbíróság a bizonyítás módját maga állapítja meg - tehát a Vbesz. 35. § (1) bekezdésével összhangban a Választottbíróság szabadon dönthet arról, hogy valamely bizonyítás előírása a felek felé szükséges-e. Amikor a jogerős ítélet jogszabálysértést lát abban, hogy a Választottbíróság nem adott ki a felek részére külön felhívást, lényegét tekintve a bizonyítás kiegészítéseként, megsértette a választottbíráknak a bizonyítékok szabad mérlegelésére vonatkozó jogát. A Legfelsőbb Bíróság BH 2003/127. szám alatt közzétett eseti döntése ugyanakkor megállapítja, hogy a Választottbíróságnak a bizonyítással kapcsolatos döntése nem tartozik az ügy előterjeszthetőségének fogalmi körébe.
A jogerős ítélet érvelését aggályosnak találták azért is, mert az elsőfokú bíróság által megkívánt felhívás szükségszerűen prejudikációt jelentett volna.
Az alperesek jogszabálysértőnek állították a jogerős ítéletnek azt a rendelkezését is, mellyel a Vbt. 55. § (1) bekezdés e) pontja alapján a II. r. felperes keresete alapján érvénytelenítette a Választottbíróság ítéletét. Arra hivatkoztak, hogy a jogerős ítéletben megjelölt 9. § és 6. § (1) bekezdés nem a Vbesz., hanem a Díjszabályzat részét képezi. E Díjszabályzat rendelkezéseit a Választottbíróság nem sértette meg, de amennyiben ilyen sérelem fennállna, az esetben sem állapítható meg a Vbt. 55. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt érvénytelenítési ok, mert ennek csak akkor van helye, ha a Választottbíróság összetétele, vagy eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának. A Választottbíróság eljárása során azonban mind a felperesek, mind az alperesek a költségigényüket együttesen jelölték meg. A II. r. felperes továbbá a perre okot adott, hiszen a választottbírósági eljárás előtt az alperesek számára nem lehetett világos, hogy az ügylet tárgyát képező társasági üzletrészt tulajdonló II. r. felperes az üzletrész ellenértékéért helytállni köteles-e, vagy sem. Megállapítható továbbá, hogy a Választottbíróság az alperesek keresetének csak részben adott helyt. E körülményekből következtetve a Választottbíróság jogszerűen és eljárási szabályt nem sértve döntött a felek költségigényeiről ugyancsak együttesen. A Választottbíróságnak ez az eljárása teljesen összhangban áll a Vbesz. 15. § (1) bekezdésével.
Hivatkoztak az alperesek arra is, hogy a felperesek az érvénytelenítési perben is együttesen jelentettek be perköltségigényt. Ezért jogszabálysértő a jogerős ítéletnek az a rendelkezése is, hogy a felpereseknek külön-külön és egyenlő összegben állapított meg költséget anélkül, hogy tisztázta volna, hogyan oszlik meg a költség a felperesek között (pl. az illeték és fordítási költségeket melyik felperes viselte).
A felperesek csatlakozó felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet rendelkező részének hatályában való fenntartása és az alperesek perköltségben való marasztalása mellett az ítélet indokolását kérték kiegészíteni akként, hogy nemcsak az elsőfokú bíróság által megállapított okból érvénytelen a választottbírósági ítélet, hanem a keresetükben hivatkozott további, a Vbt. 55. § (1) bekezdésének d) és e) pontjában, valamint 55. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt érvénytelenítési okok is megvalósultak. E körben fenntartották a kereseti kérelemben kifejtett jogi álláspontjukat.
Az alperesek felülvizsgálati kérelmére tett ellenkérelmükben kiemelték, hogy az alperesek a felülvizsgálati kérelmükben állították először azt, a választottbírósági eljárás során tisztában voltak a szerződés rendelkezései szerinti EBITDA érték megállapíthatatlanságával. Ezzel szemben a választottbírósági iratokból - melyet a felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben pontosan megjelöltek - az állapítható meg, hogy az alperesek végig az általuk helyesnek tartott EBITDA értékek alapján kérték a felperesek marasztalását. E körben idézték a választottbírósági különvéleményben foglaltakat, mely szerint az alperesek sem a keresetükben, sem az eljárás során soha nem kérték annak megállapítását, amit a Választottbíróság kimondott: a hátralékos vételár megfizetésének szerződésben meghatározott módja a felek nem szerződésszerű és jóhiszeműnek nem mondható eljárásának következtében ellehetetlenült. Ez a téves megállapítás túlment a kereseti kérelmen.
A felperesek - állításuk szerint - nem voltak tisztában azzal, hogy az EBITDA kiszámítása ellehetetlenült volna. Az alperesnek a felülvizsgálati kérelemben foglalt ellentétes állítása alaptalan. Mind a mai napig a felperesek állítják - mint ahogyan azt az eladók is állították a Választottbíróság előtt -, hogy az EBITDA érték kiszámítása lehetséges, sőt egy gazdálkodó szervezetre nézve jogszabály írja elő olyan éves beszámoló elkészítését, amely alapján egyszerű matematikai művelettel az EBITDA meghatározható. Ehhez csak az szükséges, hogy a II. r. alperes cége a III. r. alperes valós dokumentumok és adatok alapján, jogszerűen készítse el a mérlegét.
E körben az ellenkérelmüket akként összegezték, hogy a Fővárosi Bíróság ítéletében helytállóan rögzítette tényként azt: nem volt a Választottbíróság előtt semminemű kérelem a keretszerződés szerinti vételár számítási mód ellehetetlenülésének megállapítására.
A felperesek álláspontja szerint a Vbesz. 35. § (1) bekezdése továbbra is a Választottbíróság ítélete érvénytelenítésének egyik legfontosabb hivatkozási alapja. A felek szerződése ugyanis a hátralékos vételár kiszámításához nem teszi lehetővé más módszer alkalmazását, mint az EBITDA alapú számítást. A Választottbíróság ezzel szemben olyan vételár számítási módot alkalmazott, amelyet a felek szerződése nem tartalmazott, illetve melyet a felek nem kértek és amelyre az eladók nem hivatkoztak a követelésük megalapozásaként. Összegezve fenntartották azt az álláspontjukat, hogy a Választottbíróság a Vbtv. 55. § (1) bekezdésének c) és e) pontját is megsértette akkor, amikor úgy járt el, hogy az nem felelt meg a felek megállapodásának, valamint nem felelt meg a Vbtv. rendelkezéseinek sem, mert a felek kérelméről nem, más kérdésről (a lehetetlenülésről, amely nem képezte a felek vitájának tárgyát) azonban döntött. Azért állapítható meg, hogy a felperesek nem tudták ügyüket előterjeszteni, mert a Választottbíróság ítélete végül olyan kérdésben (a lehetetlenülés kérdésében) született, amelyre nézve nem is volt kereseti kérelem, így arra nézve a felperesek nem tudták védekezésüket előterjeszteni, ügyüket előadni.
A Választottbíróság nem mondta ki az ítéletének indokolásában, hogy mit mérlegelt a döntése meghozatalakor, ugyanis nem is volt mit mérlegelnie. Így az ítéletből csak azt a következtetést lehet levonni, hogy a Választottbíróság ítélete méltányosság és nem mérlegelés alapján felezte meg az eladók kereseti kérelmében foglalt összeget, a méltányosság gyakorlására viszont nem volt felhatalmazva.
A Vbesz. alperesek által hivatkozott 35. § (4) bekezdésével kapcsolatban kifejtették, hogy a Választottbíróság azokat a bizonyítékokat mérlegelheti szabadon, melyek azokra a kérdésekre vonatkoznak, melyeket a felek szerződése tartalmaz. A választottbírósági eljárásban azonban nem volt kereseti kérelem arra nézve, hogy a Választottbíróság állapítsa meg a keretszerződés szerinti vételár kiszámítási mód ellehetetlenülését és ehelyett más vételár számítási módot alkalmazzon.
Végül a választottbírósági Díjszabályzat megsértésével kapcsolatos álláspontjukat továbbra is fenntartották.
A felülvizsgálati bíróságnak a felülvizsgálati kérelem és csatlakozó felülvizsgálati kérelem alapján elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a választottbírósági ítéletnek a jogerős elsőfokú ítéletben foglalt érvénytelenítése a Vbt. 55. § (1) bekezdésének c) pontjába, illetve a II. r. felperes tekintetében a Vbt. 55. § (1) bekezdésének e) pontjába ütközik-e. Továbbá megállapítható-e a jogerős ítélet jogszabálysértése amiatt, hogy a felperesek különböző mértékű érdekeltsége ellenére részükre külön-külön azonos összegű perköltség megfizetésére kötelezte egyetemlegesen az alpereseket.
A felülvizsgálati kérelem elbírálására irányadó Vbt. 55. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében a fél a választottbírósági ítélet érvénytelenítését akkor kérheti a bíróságtól, ha a választottbíró kijelöléséről, illetve a Választottbíróság eljárásáról nem volt szabályosan értesítve, vagy egyébként nem volt képes az ügyét előterjeszteni. A szerződő felek megállapodása szerint a Választottbíróság eljárására irányadó Vbesz. 17. §-ának (2) bekezdése értelmében az eljárás során tiszteletben kell tartani a felek egyenlőségének, egyenlő elbánásának az elvét, valamint minden félnek azt a jogát, hogy a választottbírósági eljárás anyagát, a többi fél beadványait, az általuk előterjesztett bizonyítékokat, az eljáró tanács által foganatosított eljárási cselekményeket megismerhesse és álláspontját a választottbírósági eljárás során szóban és írásban kifejthesse.
A Vbesz. 35. § (1) és (4) bekezdése akként rendelkezik:
(1) A fél köteles bizonyítani azokat a körülményeket, amelyekre követelése, vagy védekezése megalapozásául hivatkozik. Az eljáró tanács felszólíthatja a felet további bizonyítékok beterjesztésére, elrendelheti szakértői vélemény beszerzését, bekérhet bizonyítékokat harmadik személyektől és elrendelheti tanuk kihallgatását.
(4) A bizonyítás módját az eljáró tanács állapítja meg. A választottbírák meggyőződésük szerint mérlegelik a bizonyítékokat.
A felülvizsgálati bíróság a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt érvénytelenítési ok megvalósulásának vizsgálata során abból az elvi tételből indult ki, hogy a választottbíráskodás a polgárok és szervezeteik szerződésén alapuló, az államot, a bírósági szervezetet mellőző vitarendezési mód (lásd a Vbtv. általános törvényi indokolását).
Az állam azonban a Választottbíróság döntéseit csak akkor ismeri el és hajtja végre, ha a választottbírósági eljárásban a jogvita igazságos eldöntésének eljárási feltételeit biztosították és ezt be is tartották. A Vbt. 27. §-a rendelkezik arról, hogy a feleket a választottbírósági eljárás során egyenlő elbánásban kell részesíteni, és mindegyik félnek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ügyét előadhassa. A törvény indokolása is hangsúlyozza, hogy a Vbt.-nek ez a szabálya a választottbírósági eljárás egészében és minden részében érvényesítendő, sarkalatos rendelkezése, a választottbíráskodás egyik alapelve. A szabály magában foglalja, hogy a Választottbíróságnak a feleket meg kell hallgatnia, előterjesztéseik megtételére alkalmat kell adnia. A Vbt. 27. §-ának e garanciális szabályát vette át és részletezi a Vbesz. 17. § (2) bekezdésének a korábban már ismertetett rendelkezése. A félnek a Vbt. 27. §-ában és ennek alapján a Vbesz. 17. § (2) bekezdésében megfogalmazott jogai érvényesülését, a fél jogos érdekének védelmét biztosítja a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontjának az a rendelkezése, amely lehetővé teszi, hogy a fél a választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérje abban az esetben, ha nem volt képes az ügyét előterjeszteni.
A jogerős elsőfokú ítélet helytállóan állapította meg, hogy a Választottbíróság ítéletében annak megállapításával, hogy a szerződés szerinti EBITDA érték megállapítása lehetetlenült, olyan tényt állapított meg, amelyet a választottbírósági eljárás során egyik fél sem állított. Ebből következik, hogy olyan ténybeli alapra helyezte a döntését, amellyel kapcsolatban a feleknek nem volt módjuk kifejteni az álláspontjukat és ilyen értelemben az ügyüket nem adhatták elő.
E körben súlytalan az alpereseknek az a felülvizsgálati kérelemben foglalt érvelése, miszerint mindkét félnek tudnia kellett, hogy a szerződés szerinti EBITDA érték a szerződésben foglalt eljárás útján már nem állapítható meg. A tény az - amit a jogerős ítélet is helytállóan megállapított -, hogy az alperesek a választottbírósági eljárásban keresetükben a szerződés teljesítését a szerződés szerinti EBITDA érték meghatározása alapján kérték. Következésképpen az ellenérdekű felpereseknek is ennek alapulvételével kellett a védekezésüket előterjeszteni és ennek megfelelően is jártak el.
Ebből következik, hogy amikor a Választottbíróság arra a következtetésre jutott, hogy a választottbírósági felek kérelme és ellenkérelme keretei között maradva az alperesek kereseti kérelme nem teljesíthető, de más, a szerződéstől eltérő tények alapulvételével és más számítási mód alkalmazásával lehetséges az elszámolás, akkor - a tisztességes eljáráshoz való, minden eljárásban érvényesülő alapjog figyelembevételével - fel kellett volna hívnia a felek figyelmét arra, hogy másodlagosan e tények alapulvételével is terjesszék elő kérelmeiket, ellenkérelmeiket, illetve ennek keretei között bizonyítási indítványaikat. A felek - és ez az adott esetben mindkét oldalon álló felekre vonatkozik - ugyanis nem hozhatók olyan helyzetbe, hogy a bíróság (jelen esetben a választottbíróság) jogvitájukat olyan tények és jogi érvek alapulvételével bírálja el, amelyre az eljárás során nem hivatkoztak, amelynek tárgyában tényelőadásukat nem tették meg, jogi érveiket nem adhatták elő, bizonyítékaikat nem jelölhették meg.
A Választottbíróságnak ez a tájékoztatási kötelezettsége közvetlenül a Vbt. 27. §-ából, illetve a Vbesz. 17. §-a (2) bekezdéséből következik, de közvetett módon kapcsolódik a jogerős ítéletben hivatkozott Vbesz. 35. § (1) bekezdésében foglaltakhoz is olyan értelemben, ahogy arra az elsőfokú bíróság a jogerős ítéletében helytállóan hivatkozott.
Az alperesek a felülvizsgálati kérelmükben alaptalanul hivatkoztak arra, hogy a jogerős ítélet kétségbe vonja a választottbíráknak a bizonyítékok szabad mérlegeléséhez való jogát és az abban megkövetelt felhívás teljesítése prejudikációt jelentene. A választottbírák ugyanis csak a kérelemhez kötöttség szabályát betartva, azokat a bizonyítékokat mérlegelhetik szabadon, amelyekre vonatkozóan a feleknek lehetőségük volt kifejteni az álláspontjukat. Ha e kereten túl kívánnak lépni, arra előzetesen a felek figyelmét fel kell hívniuk annak érdekében, hogy a felek a Vbt. 27. §-ában biztosított jogukkal élhessenek.
A kifejtett indokok miatt a jogerős ítélet helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy a Választottbíróság a felek által érvényesített jog alapjául felhozott jogi tényektől eltérően - az EBITDA érték lehetetlenülését alapul véve - olyan tartalmú kötelezettség - üzletrészérték megfizetése - teljesítését írta elő, amire a felek az ügyüket nem adhatták elő, a védekezésük alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékaikat nem jelölhették meg, és nem is voltak abban a helyzetben, hogy ezt megtegyék. Ez a tényállás a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt érvénytelenítési ok körébe esik. Ebből következően a bíróság ez okból helytállóan érvénytelenítette a Választottbíróság ítéletét.
A jogerős ítélet a Választottbíróság ítéletének abból a rendelkezéséből, hogy az alperesek által perbevont két felperes közül csak az I. r. felperest marasztalta, míg ezt meghaladóan mind a vételár megfizetése, mind pedig a szerződésmódosítás érvénytelenségének megállapítására irányuló alperesi keresetet elutasította, helytállóan vonta le azt a jogi következtetést, hogy a választottbírósági eljárásban a II. r. felperes pernyertesnek minősült.
A választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti jogi érdekeltsége annyiban állapítható meg, hogy az ő javára a Választottbíróság nem kötelezte az ellenérdekű felet perköltség megfizetésére, ennek indokát sem adta az ítéletében, ugyanakkor az ítélet rendelkező része szerint a perrel felmerült költségeit magának kell viselnie.
A jogerős elsőfokú ítélet e tényállás alapján helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy a II. r. felperes tekintetében megvalósult a Vbt. 55. § (1) bekezdésének e) pontjában szabályozott az az érvénytelenítési ok, hogy a Választottbíróság eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának, mert e megállapodásukban alkalmazni rendelt, a választottbírósági díjakról, költségekről és a felek költségeiről szóló szabályzat (Díjszabályzat) 6. és 9. §-ában foglalt rendelkezésekbe ütközik. E rendelkezések szerint ugyanis a fél indokolt költségeit a pervesztes félnek kell viselnie.
A felperesek tartalmilag egy kereseti kérelmet nyújtottak be, amelyben a választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérték, ennek alternatív jogcímeként több érvénytelenítési okot is megjelölve.
Miután a felülvizsgálati bíróság azt állapította meg, hogy az alperesek felülvizsgálati kérelme érdemben alaptalan, mert a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül állapította meg a felülvizsgálati kérelemben sérelmezett érvénytelenítési okok [Vbt. 55. § (1) bekezdés c) és e) pont] megvalósulását, a csatlakozó felülvizsgálati kérelemben foglalt további - alternatív - érvénytelenítési okok fennállásának elbírálása tárgytalanná vált. A csatlakozó felülvizsgálati kérelem ugyanis mint jogorvoslati eszköz arra szolgál, hogy a jogerős ítéletet a bíróság a felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél terhére változtassa meg.
A felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint az alperesek a felülvizsgálati kérelmükben helytállóan sérelmezték azt, hogy az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a felperesek javára személyenként állapított meg perköltséget azonos összegben. A felperesek érdekeltsége ugyanis - a fentebb már kifejtettek szerint - a jelen perben eltérő volt. Az érvénytelenítési jogvita a II. r. felperest csak a perköltség megállapításának hiánya és a költségek meghatározott részének viselése tekintetében érintette, mert egyébként a vele szemben előterjesztett keresetet a Választottbíróság elutasította. Ebből következően a II. r. felperes érvénytelenítés iránti keresete is csak ebben a keretben értelmezhető.
Ekként az elsőfokú bíróság a kereseti kérelemhez kötöttség szabályát sértette meg, amikor a felperesek részére külön-külön állapított meg perköltséget. Miután a felperesek javukra együttesen kérték a perköltség megállapítását, ebből az is következik, hogy - szoros gazdasági érdekeltségükre tekintettel - nem akarták a bírósággal elbíráltatni, hogy a perrel kapcsolatban felmerült költségek közöttük hogyan oszlanak meg.
A felülvizsgálati bíróság az elsőfokú bíróság e jogszabálysértése jogkövetkezményének elbírálásánál abból indult ki, hogy a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése értelmében, ha a felülvizsgálni kért határozat a jogszabályoknak megfelel, vagy olyan eljárási szabálysértés történt, melynek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása nem volt, a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot hatályában fenntartja.
A felülvizsgálati bíróság megítélése szerint az elsőfokú perköltségnek a felperesek részére személyenként történő megállapításával elkövetett jogszabálysértésnek azért nincs az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása, mert az elsőfokú pertárgyérték - 4 142 000 000 Ft [Pp. 40. § (3) bekezdés] - alapulvételével a két felperes részére együttesen az elsőfokú ítéletben megítélt perköltség a Pp. 78. § (1) bekezdése és a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet alkalmazásával megállapítható, figyelemmel az ügy nagy terjedelmére, bonyolultságára és rendkívüli munkaigényességére is, továbbá arra a körülményre, hogy a felperesek együttes perköltségigénye 200 000 000 Ft volt. Így az elsőfokú bíróság részéről az abszolút összeg kétfelé osztásában olyan eljárási szabálysértés történt, amelynek az ügy érdemi elbírálására az alperesek szempontjából lényeges kihatása nincs, az I. r. felperes pedig ezt nem kifogásolta.
A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.