AVI 2014.3.23 A bizonylatot kibocsátó személy adófizetési kötelezettségét az ügylet adójogi minősítése nem érinti [1992. évi LXXIV. tv. 40., 44. §]

Az I. r. felperes a 2002. IV. negyedévi általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) bevallásában 179 504 000 Ft visszaigényelhető adót vallott, melynek kiutalását kérte. A levonható adó jelentős részét a II. r. felperes által kibocsátott számlát helyettesítő okmányon 685 400 000 Ft adóalap és 171 350 000 Ft áfa összegben szereplő "erudíció" megnevezésű apport képezte.

Az adóhatóság az I. r. felperesnél - 2002. IV. negyedévre - áfa adónemben bevallás utólagos vizsgálatára irányuló, pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzést végzett.

A megismételt eljárás eredményeként hozott elsőfokú határozatot helybenhagyva az alperes - határozatában - a felperes terhére 171 350 000 Ft jogosulatlan visszaigénylésnek minősülő áfa adókülönbözetet írt elő, és kötelezte 85 675 000 Ft adóbírság megfizetésére.

Az alperes érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdése a) pontjára, 35. § (1) bekezdés a) pontjára, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 166. §-ára, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a II. r. felperes által kibocsátott számlát helyettesítő okmány nem felel meg a törvényi előírásoknak, nem alapozza meg az I. r. felperes levonási jogát, mert tartalmilag hiteltelen, a bizonylaton feltüntetett összeg jelentősen eltér a valós forgalmi értéktől, a szakértői vélemény szerinti 25 000 000-35 000 000 Ft-tól.

Az adóhatóság a II. r. felperesnél is ellenőrzést végzett áfa adónemben 2002. december hónapra.

A megismételt eljárás eredményeként hozott elsőfokú határozatot az alperes határozatában - helybenhagyta. Az alperes a II. r. felperes terhére a bevalláshoz viszonyítva adókülönbözetet nem állapított meg, de ebben a határozatában is rögzítette, hogy az I. r. és II. r. felperes közötti apport ügylet az ellenérték tekintetében színlelt. Az "erudíció" vételára ugyanis értékaránytalan módon került meghatározásra, ennek rejtett indoka az aránytalanul magas ellenérték alkalmazásával az I. r. felperes feltőkésítése, illetve az áfa visszaigénylése volt. Az alperes e határozatát a korábbi határozatában foglalt törvényhelyekre, és az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdésére, illetve az Art. 130. §-ára alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a II. r. felperes adófizetési kötelezettsége független az ügylet adójogi megítélésétől, az az adóösszeget tartalmazó bizonylat kibocsátásán, mint jogi tényen alapul.

Az I. és II. r. felperes keresetében - eljárási és anyagi jogszabálysértésekre hivatkozva - az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, vagy megváltoztatását, a fizetési kötelezettség törlését kérte.

Az elsőfokú bíróság a felperesek bírósági felülvizsgálati iránti kérelmei alapján indult ügyeket egyesítette, és a felperesek keresetét elutasította.

Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja a következő volt:

Az alperes mindkét ügyben eleget tett a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, jogszerűen alkalmazta az Art. 1. § (7) bekezdését, helyesen minősítette a felek közötti jogügyleteket. A számlát helyettesítő okmány tartalmilag hiteltelen bizonylat, mert az az adás-vétel és az ellenérték tekintetében is színlelt, ezért erre adólevonási jog nem alapítható.

Nem fogadta el a felperesek szakvéleményt vitató érvelését, és az egyes eljárási szabályok be nem tartására, az adótitoknak, az Art. 130. §-ának megsértésére valamint arra való hivatkozását, hogy a jogvita eldöntésére az Áfa. tv. 2004. május 1-je utáni szabályait, illetve a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (továbbiakban: Gt.) rendelkezéseit kellene alkalmazni. Azt állapította meg, hogy az alperes mindkét ügyben - eljárási jogszabálysértés nélkül - megalapozott, érdemben jogszerű, az anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő határozatot hozott.

A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, kérték ennek és az adóhatósági határozatoknak a hatályon kívül helyezését, az ellenük indult "eljárások megszüntetését", és a "fizetési kötelezettségek mellőzését".

Hivatkoztak az Art. 130. §-ában foglaltak megsértésére, és arra, hogy az adóhatóság 2004. május 1-je után - az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 1. pontja értelmében - már nem volt jogosult az apport vizsgálatára.

Kifejtették, hogy a határozati megállapításokkal ellentétben az iratokat nem ismerhették meg, és mindig eleget tettek az együttműködési kötelezettségüknek. Vitatták a közigazgatási eljárásban kirendelt szakértő véleményét, továbbá az "erudíció" alkalmazásával, hasznosításával és a szálloda létesítésével kapcsolatos határozati megállapításokat, és hivatkoztak a tényállás jogszabálysértő voltára. Hangsúlyozták, hogy az adóbevallásaik helyesek és jogszerűek voltak, színlelt ügyletekre nem került sor, az apportálás és annak értéke pedig nem vonható kétségbe, mert azt a könyvvizsgálói jelentés és jogerős cégbírósági döntés is megerősíti.

Az alperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.

A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.

A felülvizsgálati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt. (Pp. 275. §-a, BH 2002/29.)