BH 2013.3.67 A végrendeletben az örökhagyó által használt helytelen jogi kifejezéseket az örökhagyó akaratának megfelelően kell értelmezni; nem az örökhagyó szóhasználatából kell kiindulni, hanem a végrendelet tartalmát egészében, a megítélésénél szerepet játszó valamennyi körülmény feltárásával, az örökhagyónak a végintézkedését követően, az alakszerűségi követelmények nélkül megtett nyilatkozatának figyelembevételével kell értelmezni [Ptk. 94. § (1) és (2) bek., 636-637. §, 641. § (1) bek., PK 82. állásfoglalás].

Az örökhagyó a 2003. január 22-i keltezésű írásbeli magánvégrendeletében úgy rendelkezett, hogy az általa birtokolt lakásban meglévő valamennyi ingóságát keresztlánya, a felperes örökölje. A hagyatékába tartozó ingóságokból két kivételt tett: egy portrét és a könyvtárának a hegymászó témájú könyveit a perben nem álló személyekre hagyta. Az örökhagyó 2003. október 6. napján egy "Függelék a Végrendelethez" elnevezésű - a perben az alábbiak szerint nem szó szerint hivatkozott - okiratot írt alá, amelyben a temetéséről rendelkezett, továbbá az eltemetése után az átutalási bankszámláján megmaradt összeget a végrendeletében megnevezett felperesnek kérte átadni.

A közjegyző a hagyatéki eljárásban az örökhagyó hagyatékába tartozó lakossági folyószámlán nyilvántartott 3 110 830 forintot és kamatait ideiglenes hatállyal az alperesnek adta át törvényes öröklés jogcímén. A hagyatékátadó végzés indokolása szerint a "Függelék" megnevezésű okirat alakilag hibás írásbeli magánvégrendelet, így a közjegyző az ezzel az okirattal érintett hagyatékot a törvényes öröklés rendje szerint adta át.

A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy a hagyatékátadó végzésben feltüntetett folyószámla-követelés végrendeleti örököse és kérte a feljogosítását arra, hogy annak összegét felvegye.

Az alperesnek a kereset elutasítására irányuló ellenkérelmében foglaltak szerint a végrendelet kizárólag a lakásban található ingóságokra terjed ki, ezért a folyószámla-követelésre nem.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az örökhagyó hagyatékához tartozó lakossági folyószámla-követelés végrendeleti örököse a felperes. Indokolásának jogi okfejtése szerint a "függelék a végrendelethez elnevezésű okirat" az írásbeli magánvégrendelet alaki követelményének nem felel meg, viszont ebből az okiratból következtetni lehet az örökhagyó 2003. január 22. napján kelt végrendeletében kifejezésre juttatott szándékára, valódi akaratára. A Legfelsőbb Bíróság PK 82. számú állásfoglalásában rögzített jogelvekre figyelemmel, továbbá a végrendelet tartalma, valamint a "függelék alapján" a végrendelkező örökhagyó végakaratát vizsgálva egyértelműen megállapíthatónak tartotta, hogy az örökhagyó az említett írásbeli magánvégrendeletében a végrendelkezés idején meglévő teljes vagyonáról kívánt végrendelkezni, amelybe beletartozik a folyószámla-követelés is.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és a keresetet elutasította.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául azzal a pontosítással fogadta el, hogy az adott, pénzintézetnél vezetett számla nem lakossági folyószámla, hanem bankszámla.

Az így pontosított tényállásból azonban eltérő jogi következtetést vont le. Megítélése szerint a "Függelék" tartalmából egyértelmű, hogy a bankszámlán kezelt pénzösszeg örököséül az örökhagyó a felperest kívánta tenni. A "Függelék" azonban - a felek által sem vitatottan - alakilag hibás, ezért joghatás kiváltására nem alkalmas. A felperes ezért kizárólag a 2003. január 22-én kelt végrendelet alapján örökölhet. Miután az örökhagyó a lakásában lévő ingóságai tekintetében kívánta a felperest örökösévé tenni, ezért a perben azt kellett vizsgálni, hogy a bankszámlán kezelt pénzösszeg "a megjelölt fellelési helyen lévő ingóság-e".

Kifejtette, hogy a tulajdonjog tárgya minden birtokba vehető dolog lehet; a pénzre a Ptk. 94. § (1) és (2) bekezdése értelmében a tulajdonjog szabályai alkalmazandók.

A jogerős ítélet indokolása szerint: A bankszámlán elhelyezett összeg az örökhagyó tulajdonában volt ugyan, azonban "az örökség fellelésének helyén nem". A Ptk. 529. § (1) és (2) bekezdéséből következően a bankszámlára befizetett pénzösszeg a számlavezető pénzintézet birtokába kerül, az kezeli, visszaszolgáltatási kötelezettsége a számla egyenlegére áll fenn. A számlán elhelyezett pénzösszeg mint ingóság [Ptk. 94. § (2) bekezdés] tehát kikerül a számlatulajdonos birtokából, annak visszakövetelésére kötelmi igénye van. E kötelmi igényt a bankszámlaszerződés testesíti meg, azonban ha ez az okirat bárkinek a birtokába is kerül, a jogutódlás a számlakövetelésre még nem következik be. Ehhez az szükséges, hogy a kötelmi igény vonatkozásában kerüljön sor jogutódlásra. A végrendelet azonban kötelmi igény tekintetében semmilyen rendelkezést nem tartalmaz. A bankszámlán kezelt pénzösszeg ingóságként nem volt az örökhagyó által birtokolt lakásban, ezért ennek az összegnek a tulajdonjogát a felperes öröklés jogcímén nem szerezhette meg.

A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Indokolásul előadta, hogy a jogerős ítélet sérti a Ptk. 636. és 637. §-ában foglaltakat, a másodfokú bíróság a végrendelet tartalmát nem kellő körültekintéssel értékelte. A favor testamenti elvét alkalmazva, az örökhagyó feltehető akaratát vizsgálva szerinte a perbeli esetben az örökhagyó végrendelete nem értelmezhető másként, minthogy minden vagyonát reá szándékozott hagyni, lévén, hogy a gyermektelen örökhagyónak ő jelentette a családot. Hivatkozása szerint egyértelmű, hogy az örökhagyó nem kívánta a törvényes öröklés érvényesülését. Ezt támasztja alá az alaki hibája miatt végrendeletként érvénytelen "Függelék" is.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

A felülvizsgálati eljárásban már nem volt vitás, hogy a pénzt - így a folyószámla-követelést is - ingó dolognak kell tekinteni. A Kúriának a felülvizsgálati eljárásban abban a kérdésben kellett állást foglalnia: a másodfokú bíróság az irányadó jogszabályok alkalmazásával helytállóan jutott-e arra a jogi következtetésre, hogy az örökhagyó hagyatékába tartozó lakossági folyószámla-követelésen a felperes öröklés jogcímén nem szerzett tulajdonjogot.

Ennek elbírálása érdekében elsődlegesen az örökhagyó valódi végakaratát kellett felderíteni. Azt kellett vizsgálat tárgyává tenni, hogy a végintézkedésből minden kétséget kizáróan kitűnik-e az örökhagyó valóságos akarata, a végintézkedés minden vonatkozásban kifejezésre juttatja-e az örökhagyó szándékát.

A jogtudománynak az ítélkezési gyakorlatban követett egyöntetű álláspontja szerint a végrendeletet mindig az akarati elv szem előtt tartásával, a favor testamenti elvének érvényre juttatásával kell értelmezni. A végrendeletet kétség esetén úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyó akarata a legmesszebbmenően érvényre jusson, a végrendelet érvényes legyen és hatályban maradjon. A magyar magánjogban évszázadok óta töretlenül érvényesül az az elv, hogy az örökhagyó végintézkedését a végrendelkező akaratának (mens testatoris) tiszteletben tartásával, a végrendelet lehető érvényben tartása (favor testamenti) követelményét szem előtt tartva kell értelmezni. Mind a Magyar Királyi Kúria gyakorlatában (Dt.XI.k.216. számú 1913.), mind a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága PK 82. számú állásfoglalásában és a többi között a BH 1988.99. szám alatt közzétett eseti döntésben megjelenik az a követelmény, hogy az értelmezés során irányadónak tartott akarati elv érvényesülése tekintetében minden olyan adatot figyelembe kell venni, amely a végrendelkező akaratára világosságot derít. Ennek szellemében a PK 82. számú állásfoglalásban írtak szerint a végintézkedés körülményeiből, különösen magának az örökhagyónak a végrendelkezésen kívül, azt megelőzően vagy azt követően bármilyen alakban tett nyilatkozataiból, kijelentéseiből vagy akár ráutaló magatartásából is lehet következtetni arra, hogy a végrendelkezőnek mi volt a valódi akarata.