AVI 2018.1.7 A jogos várakozás elvére jogot alapítani, csak valamely tényleges, pozitív megállapításra, körülményre hivatkozással lehet [2003. évi XCII. tv. 170. § 171. §, 182. §]

A felperesnél az adóhatóság 2009-2010. évekre valamennyi adónemben bevallások utólagos vizsgálatát végezte. Az elsőfokú hatóság határozatával a két vizsgált év vonatkozásában több adónemben a felperes javára 7 765 000 Ft, terhére 55 079 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, mely után adóbírságot és késedelmi pótlékot számított fel. A jelen per szempontjából releváns tárgykörben rögzítette, hogy a felperes kereskedők közreműködésével gépjárművek értékesítéséhez nyújt hitelt. A felperes üzletszabályzata szerint a kereskedők közvetítői díjra és jutalékra jogosultak. A felperes a vizsgált években külföldi utazást szervezett a kereskedők részére teljesítményösztönző céllal szakmai út címén. A kereskedőkön kívül saját dolgozók is részt vettek az utazásokon. A kiküldetési utasításban foglaltak szerint a munkavállalók fel­adata a közvetítők részére szervezett teljesítményösztönző kampány keretén belül a bank képviselete volt. A felperes az utazással kapcsolatos számlákhoz az utazás céljára, a programokra, a szakmai út alátámasztására vonatkozóan semmiféle iratot nem csatolt. Az utazási költségeket mindkét évben rendezvénnyel kapcsolatos költség főkönyvi számlára könyvelte, és adót, járulékot nem számolt el. A revízió a külföldi luxusutakat nem tekintette tanulmányútnak, szakmai jellegét nem ismerte el, azok felperes által történő megszervezését, finanszírozását a kereskedők esetén a részükre nyújtott természetbeni juttatásnak, a saját munkavállalók esetében pedig magánszemély számára adott egyéb összevonandó jövedelemnek minősítette, amely adó- és járulékfizetési kötelezettséget von maga után a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban Szja. tv.) 3. § 22. pont, 4. § (1)-(2) bekezdése, 25. § (1) bekezdése, 29. § (1) bekezdés, 46. § (1) bekezdése, 47. § (1) és (18) bekezdése, 49. § (1) bekezdése, 69. § (1) bekezdés l) pontja és (2), (4), (5) bekezdése alapján. Mivel a felperes fizette a magánszemélyek utazásait, így ennek következtében ő kifizetőnek minősült, a kereskedők részére biztosított és a magánszemélyek által igénybe vett utaztatás pedig az Szja. tv. 69. § (1) bekezdés a) pontja szerinti kifizető által adott üzleti ajándéknak.

Megállapította továbbá az adóhivatal, hogy a felperes 2010 augusztusában a közvetítők részére teljesítményösztönző kampány keretében, azon belül 5 kiemelt kereskedést és 1 saját dolgozóját a magyar Forma 1 nagydíj futamára teljes körű ellátást biztosító belépővel jutalmazta. A 6 db belépőért 2 939 347 Ft-ot könyvelt a marketing költségek főkönyvi számlán. Az import áfát április hónapban bevallotta és befizette. A revízió a belépőjegyek ellenértékét és áfatartalmát saját dolgozó esetén egyéb összevonandó jövedelemnek, a kereskedők részére pedig természetbeni juttatásnak minősítette, mely adó- és járulékkötelezett von maga után. A határozat további adónemekben is megállapításokat tett, valamint az adóbírságot az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 170. § (1)-(2) bekezdése, 171. § (1) bekezdése, 182. § (1) bekezdésére figyelemmel szabta ki az adóhiány 50%-ában. Megállapította, hogy a felperes nem járt el kellő körültekintéssel, ezért az adóbírság mérséklésére nem látott lehetőséget.

A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes az elsőfokú határozatot az indokolás kiegészítésével akként változtatta meg, hogy a felperes javára 7 662 000 Ft, terhére pedig 50 838 000 Ft adókülönbözetet állapított meg. Az adóbírság összegét 25 419 000 Ft-ra, a késedelmi pótlékot pedig 15 618 000 Ft-ra módosította, továbbá adózással összefüggő kötelezettség elmulasztása miatt 1 464 000 Ft, a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettség elmulasztásáért és a nyilvántartás hibás vezetéséért 4 000 000 Ft mulasztási bírságot is kiszabott. Megállapította, hogy az ösztönzőkampány keretében nyújtott jutalomutak az üzleti kapcsolatokra tekintettel a magánszemélyeknek nyújtott üzleti ajándéknak, ezáltal adóköteles természetbeni juttatásnak minősültek. A felperes munkavállalói esetében pedig helytálló az Szja. tv. 25. §-ára hivatkozás, hiszen ez a bevétel a magánszemélyek nem önálló tevékenységéből származott, és azt helyesen vette figyelembe az összevont adóalap részeként az elsőfokú hatóság. Az nem vitás, hogy a belépőjegyek szórakoztatási célú nyújtása üzleti érdekből történt, de ez a természetbeni juttatás lényegén nem változtat.

A felperes keresetében kérte a határozat keresettel támadott részében megállapított adókülönbözet megváltoztatását, az ebből eredő bírságra és késedelmi pótlékra is kiterjedően, illetőleg a határozat hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését. Álláspontja szerint az adóhatóság téves megállapítást tett az ügyletek valódi tartalma tekintetében. Az Art. 1. § (7) bekezdés hangsúlyozásával kifejtette, hogy a per lényegi kérdése, hogy kik között állt fenn a jogviszony. Mivel a jutalomutakon való részvételi jogot a felperes mindig a gépjármű-kereskedő partnereinek adta, ezért a két gazdasági társaság között jött létre a jogviszony, vagyis a partnerek közötti jogviszonyban nincs olyan fél, amelyik magánszemély lenne, ezért erre a jogviszonyra értelemszerűen nem terjed ki az Szja. tv. hatálya. Ennek következtében pedig a felperes üzleti ajándékot sem adhatott a magánszemélyeknek, ily módon az alperes alaptalanul hivatkozott az Art. 178. § 18. pontjára. A felperes szerint az ügylet a Ptk. 592. §-ában foglalt díjkitűzésnek tekintendő, ami két gazdálkodó szervezet között jött létre, a felperes nem lehet a magánszemélyek vonatkozásában kifizető. A saját alkalmazottak esetén pedig előadta, hogy nézete szerint a munkavállalók munkát végeztek, mert a felperes tevékenységével összefüggő feladatok ellátása érdekében vettek részt az utazásokon, azokat az alkalmazottaknál munkavégzésként számolta el a felperes, továbbá kiküldetési rendelvényt is kiállított számukra, családtagokat pedig nem vihettek magukkal.

A felperes hivatkozott keresetében a jogos várakozás elvére is, hangsúlyozva, hogy a 2004. évi adókötelezettségének teljesítését 2008-ban átfogóan ellenőrizte az adóhivatal, akkor jogkövetőnek találta a felperes eljárását a jutalomutakkal kapcsolatban, ugyanis az ellenőrzési jegyzőkönyv semmilyen megállapítást nem tett. Ilyen körülmények között egyik adózótól sem várható el, hogy egy ellenőrzéssel lezárt időszak után bármilyen releváns jogszabályváltozás nélkül változtasson az elszámolási gyakorlatán. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió Bírósága már 1983-ban megfogalmazta ezt az elvet, rögzítette annak alapját és tartalmát, amit ezt követően a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata is átvett. Jelen ügyben a jogos várakozás elvének minden részeleme megvalósult. Az objektív alap nem más, minthogy az alperes a korábbi ellenőrzéskor nem kifogásolta a felperesi gyakorlatot, és ugyancsak megvalósult a jogos várakozás szubjektív feltétele is, mivel a fennálló helyzet jogszerűségében a felperes okkal bízhatott. Emiatt tehát az alperes nem állapíthatott volna meg adóhiányt, illetve nem alkalmazhatott volna szankciókat még akkor sem, ha a felperesi elszámolás jogszabálysértő lenne. A felperes a kifejtettekre tekintettel másodlagosan kérte az adóbírság és a késedelmi pótlék megváltoztatását, illetve a késedelmi pótlék esedékessége időpontjának későbbi időpontban történő meghatározását.