1427/B/1995. AB határozat
a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 176. § (3) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 176. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó álláspontja szerint a magánlaksértéssel kapcsolatos törvényi büntetési tételek nincsenek arányban az egyes elkövetési magatartások társadalomra veszélyességével.
Eszerint a Büntető Törvénykönyv (továbbiakban: Btk.) 176. § (3) bekezdésében büntetni rendelt elkövetési magatartás - másnak megakadályozása abban, hogy lakásába bejusson - sokkal súlyosabb, mint a lakásba való jogosulatlan bemenetel, behatolás, mégis a törvény ezt is alapesetként szabályozza, és vétségként bünteti.
Továbbá: az ilyen megakadályozás egyúttal a lakáshasználat akár tartós megzavarását is jelentheti, ennek ellenére a törvény nem tesz különbséget a bűncselekmény alapesetében felvett különböző elkövetési cselekmények között, és azokat azonos súllyal rendeli büntetni. Helytelen az is, hogy a lakáshasználat megakadályozásánál a törvény nem konstruál olyan minősített esetet, és nem teszi lehetővé súlyosabb büntetési tétel alkalmazását, amint ezt a lakásba történő bemenetelnél, behatolásnál teszi. Itt ugyanis a minősítő körülmények fennforgása esetén a cselekmény már bűntettet képez, és magasabb büntetési tételt von maga után.
Az indítványozó álláspontja szerint tehát alkotmányellenes az a helyzet, hogy ugyanazon törvényszakaszon belül aránytalanul enyhe, illetve, egymáshoz képest aránytalan mértékű büntetési tételek érvényesülnek. Mindez sérti az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált alapjogot, ezért a jogalkotót fel kell hívni, hogy a Btk. 176. § (3) bekezdésében meghatározott cselekmény törvényi büntetési tételét emelje fel, vagy fordítva, az arányosság követelményeinek megfelelően, az alapeset egyéb változatainak büntetési tételét szállítsa le.
Egyúttal indítványozta a Btk. 176. § (3) bekezdésének megsemmisítését.
II.
1. A Btk. 176. §-ban meghatározott magánlaksértés törvényi tényállása a következő volt az indítvány előterjesztésének időpontjában:
"176. § (1) Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy, vagy ott bent marad, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe, vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre, az ott lakónak, vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére, vagy megtévesztéssel
a) éjjel,
b) fegyveresen,
c) felfegyverkezve,
d) csoportosan bemegy vagy ott bent marad.
(3) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki az (1)-(2) bekezdésben meghatározott módon mást megakadályoz abban, hogy a lakásába, egyéb helyiségébe, vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen.
(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt a (2) bekezdésben írt módon követik el."
Az indítvány előterjesztését követően hatályba lépett 1997. évi LXXIII. törvény 15. §-a a magánlaksértés törvényi büntetési tételét annyiban módosította, hogy az (1) bekezdésben meghatározott alapesetnél a szabadságvesztést egy évről két évre felemelte.
Ezáltal a (2) és (3) bekezdésben meghatározott cselekmények büntetési tételei is megemelkedtek. Tehát az alapesetként meghatározott vétség valamennyi fordulata ma már két évi szabadságvesztéssel is büntethető.
Az indítványozó a beadvány 1999-ben történt ismételt kiegészítése során azonban változatlanul azt az álláspontot képviselte, hogy a (3) bekezdés szerinti elkövetési magatartást szigorúbban kellene büntetni, mint az (1) és (2) bekezdés szerintieket, mivel az tartós hátrányt okozhat a sértettnek.
2. Az Alkotmány a következő rendelkezést tartalmazza:
"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."
III.
Az indítvány alaptalan.
1. Az egyes bűncselekmények, és ezeken belül az alapeset, valamint a minősített eset szabályozása, a törvényi tényállási elemek, az egyes elkövetési magatartások, ezeken belül az egyes fordulatok, a kiemelt minősítő körülmények, valamint mindezekhez igazodóan a törvényi büntetési tételek meghatározása, mint a büntető anyagi jog tárgya, a jogalkotó - a törvényhozás - hatáskörébe tartozik.
2. Alkotmányos követelmény természetesen, hogy a büntetőjogi szabályozás ne sértse az Alkotmány rendelkezéseit, különösen pedig, hogy ne sértse az Alkotmány által deklarált emberi jogokat, valamint a jogállamiság, és ezen belül a jogbiztonság elvét.
Az Alkotmány egyetlen rendelkezéséből sem vezethető le azonban olyan követelmény, hogy a jogalkotó milyen módon és arányban szankcionálja valamely bűncselekmény alapesetét és minősített esetét, bűntetti és vétségi alakzatát, és az sem, hogy - mint a jelen esetben is - milyen, egymástól eltérő elkövetési magatartásokat von azonos büntetési tétel alá.
Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint a büntetőpolitika, a büntetési rendszer, az egyes bűncselekmények törvényi tényállásának mikénti szabályozása - az Alkotmány keretei között - a jogalkotó hatáskörét képezi. "Az Alkotmánybíróságnak nincs jogosítványa a büntetőpolitika által megfogalmazott szükségletek, követelmények és célok helyességéről és indokairól, így különösen azok célszerűségéről és hatékonyságáról határozattal dönteni. Az Alkotmánybíróság csak a normában testet Öltött politikai döntés alkotmányosságáról vagy alkotmányellenességéről határozhat. Ezt viszont olyan alkotmányossági vizsgálat keretében cselekszi, amelynek során figyelemmel van nemcsak az alaptörvény textusára, hanem annak normatív és intézményes összefüggéseire, és ugyanígy tekintettel van a Btk. rendelkezéseire és intézményeinek koherenciájára. Az Alkotmánybíróságnak tehát arra van jogosítványa, hogy a büntetőpolitika alkotmányos korlátait állapítsa meg, de ne a politika tartalmáról döntsön, ennek során pedig különös tekintettel legyen az alapjogok védelmének alkotmányos büntetőjogi garanciáira." (1214/B/1990. AB határozat, ABH 1995, 571., 573., 574.)
A 30/1992. (V. 26.) AB határozat a következő álláspontot fejtette ki:
"A büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio. Társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a büntetés szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek.
Az alkotmányos büntetőjogból fakadó tartalmi követelmény, hogy a törvényhozó a büntetendő magatartások körének meghatározásakor nem járhat el önkényesen. Valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni, akkor, ha az alkotmányos vagy az Alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges." (ABH 1992, 167., 176.)
Az Alkotmány alapjogként deklarálja a magánlakás sérthetetlenségét.
E jog védelmét a Büntető Törvénykönyv fentebb részletezett 176. §-a a büntetőjog eszközeivel is biztosítja. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 176. § és az Alkotmány 59. § (1) bekezdése között nincs ellentét. Ez a büntetőjogi szabályozás az alapjog védelme érdekében szükséges, aránytalan.
Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy nemcsak a büntetőjog, hanem a közigazgatási jog, a polgári jog és a polgári eljárásjog is különféle jogi eszközöket (birtokvédelem, birtokháborítás megszüntetése, lakáskiürítési per, stb.) biztosít ezen alkotmányos jog védelme érdekében. Az államra ugyanis olyan kötelezettség hárul, hogy az Alkotmányban felsorolt intézményeket és az ott deklarált alapjogokat többféle jogi eszközzel, és szükség esetén a büntetőjog eszközeivel is biztosítsa. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 2000. január 17.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró