BH 2023.4.106 Az Mt. 82. § (2) bekezdésében foglalt tizenkéthavi távolléti díjnak megfelelő kártérítési limit nem időkorlátot, hanem összeghatárt jelent, ezért nem kizárt, hogy a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeként a munkavállaló az eltelt időszak bármely részére érvényesítse elmaradt jövedelem iránti igényét [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 82. § (2) bek.].

Pertörténet:

Veszprémi Törvényszék M.70181/2020/26., Győri Ítélőtábla Mf.30020/2022/7., Kúria Mfv.10139/2022/5. (*BH 2023.4.106*)

***********

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás

[1] A felperes 2014. augusztus 14-től állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél, ahol üzemi minőségellenőr munkakörben dolgozott. A felperesnek 2018. szeptember 22-én gyermeke született, ezért szülési, majd fizetés nélküli szabadságot vett igénybe, utóbbi az alperessel közölt nyilatkozata alapján 2020. szeptember 23-tól megszűnt. A felperes havi távolléti díja 215 000 forint volt.

[2] Az alperes a felperessel 2020. szeptember 23-án felmondást közölt, amelynek indokolása szerint: "A más által be nem töltött és az Ön által végzettségének, képzettségének megfelelően betölthető munkakör nem ajánlható fel Önnek."

[3] A felperes munkaviszonya 2020. október 28-i megszűnését követően, 2020. november 9-től 90 nap időtartamban napi 5 366,66 forint álláskeresési járadékban, majd 2021. február 7-től gyermekgondozást segítő ellátásban részesült.

[4] A felperes az alperes felmondását követően állást keresett, azonban újabb munkaviszonyt 2021. február 26-ig nem létesített, ezen a napon veszélyeztetett terhességét állapították meg.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[5] A felperes a módosított keresetében a felmondás jogellenességének megállapítása mellett a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. § (1) és (2) bekezdése alapján 2019. október 29-től 2020. szeptember 30-ig számítottan havi 215 000 forint távolléti díja alapulvételével 1 964 700 forint elmaradt jövedelemből eredő kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kártérítési igényét azzal indokolta, hogy álláskeresési támogatást vett igénybe, aktívan munkát keresett, ugyanakkor az a későbbi várandósága és a pandémia miatt nem vezetett eredményre.

[6] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az összegszerű kereset körében arra hivatkozott, hogy a felperes nem tett eleget az őt terhelő kárenyhítési kötelezettségének, így az igény megalapozatlan és eltúlzott.

Az első- és a másodfokú bíróság határozata

[7] A törvényszék ítéletével a felperes keresetét elutasította.

[8] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító ítéletét arra alapította, hogy a felmondási korlátozás a felperest gyermeke 3. életévének betöltéséig illette meg, ugyanakkor a felmondás közlésekor ez a védelem már nem állt fent. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felmondás indoka valós, világos és okszerű volt, nem ütközött felmondási korlátozásba.

[9] A felperes fellebbezése alapján eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként 315 242 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[10] A másodfokú bíróság a felperes fellebbezését a jogalapot érintően megalapozottnak találta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság iratellenesen rögzítette ítéletében, hogy a felperes gyermeke a felmondás közlésekor már a harmadik életévét betöltötte, mivel a gyermek születési dátumából következően ezen időpontban csupán kétéves volt.

[11] Az ítélőtábla álláspontja szerint az Mt. 66. § (4) és (6) bekezdésében foglalt korlátozás mellett az alperes felmondása nem felelt meg az Mt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak sem, mert a felmondásban rögzített indokolás felmondási okként nem volt értelmezhető. Mindezek alapján a munkaviszony megszüntetése jogellenes volt.

[12] A másodfokú bíróság a felperes keresetének összegszerűségét az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján vizsgálta. E körben a tényállást kiegészítve rögzítette, hogy a felperes a 2021. szeptember 21-i perfelvételi tárgyaláson történt személyes meghallgatásában, valamint a jogi képviselője által 2021. október 21-én előterjesztett 17. sorszámú beadványában előterjesztett nyilatkozata alapján megállapítható volt, hogy a felperes 2021. február 26-tól veszélyeztetett terhes volt, amely tényből arra következtetett, hogy az ezt követő időszakban keresőképtelensége miatt nem tudott volna munkát végezni, ennek hiányában pedig a havi 215 000 elmarad munkabérre sem lett volna jogosult.

[13] Mindezek alapján a felperes kártérítési igényét kizárólag az igényérvényesítése kezdő időpontjától, 2020. október 29-től 2021. február 26-ig terjedő időre találta alaposnak és ennek összegszerűségét vizsgálta. E körben nem találta megalapozottnak az alperes kárenyhítési kötelezettség elmulasztására alapított érvelését. Kifejtette, hogy önmagában abból a tényből, hogy a felperes egy áruházban 8 órás munkaidőben nem létesített munkaviszonyt, nem lehet következtetést levonni a kárenyhítési kötelezettsége megsértésére. A felperes okszerű indokát adta annak, hogy gyermekét csak 2021 tavaszán vették fel a bölcsődébe, ezért ezen időpontig csak 4 órás állást kívánt vállalni.