EH 2001.428 I. A kórház kártérítési felelősséggel tartozik, ha a tárgyilagos, részletes, körültekintő és a valóságnak megfelelő tájékoztatást a betegnek nem adják meg.
II. A betegnek a kórházba való felvétele során adott, a kivizsgálásba, kezelésbe és műtétbe beleegyező nyilatkozata önmagában nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a beteg a műtét előtti megfelelő tájékoztatást megkapta [1972. évi II. tv. 45. § (1) bek., 47. § (3) bek., 15/1972. (VIII. 5.) EüM r. 83. § (1) bek., 87. § (2) bek.].
A felperest 1991. november 1-jén vette fel az alperes idegsebészeti osztálya kivizsgálás, illetőleg a nyaki gerinc problémájának esetleges műtéti megoldása végett. A CT-vizsgálat 1991. november 7-én volt, majd november 13-án megtörtént a nyaki gerincműtét is. Ez alkalommal "hátsó feltárásból laminectomiát" végeztek. A műtét alkalmával gerincvelő-károsodás következett be. A felperes állapota rosszabbodott, ezért másnap reoperációt hajtottak végre. A műtét következtében a felperes egészségkárosodása teljes mértékűvé vált.
A felperes keresetében kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Azt állította, hogy orvosai a műtét várható szövődményeiről nem tájékoztatták, csupán azt állították, hogy az állapota ennél jobb lesz. Ezért nem volt abban a helyzetben, hogy a kockázat ismeretében döntse el, vállalja-e az adott beavatkozást.
Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította: az alperes kártérítési felelőssége fennáll abban, hogy a felperesnek - a rajta 1991. november 13-án végrehajtott nyaki gerincműtét folytán-olyan mértékű gerincvelő-károsodása következett be, amellyel okozati összefüggésben a műtét előtti 67%-os mértékű rokkantsági foknak megfelelő egészségi állapota 100%-os mértékűre súlyosbodott.
A közbenső ítélet indokolása szerint az alperes még a felvétel napján, lényegében a műtétet megelőző vizsgálatok megkezdése előtt íratott alá a felperessel egy teljesen általános szövegű hozzájáruló nyilatkozatot, amelynek tartalmából nem állapítható meg, hogy a tájékoztatás, illetőleg felvilágosítás-adás mire terjed ki, milyen körű és mélységű volt. Az alperesnek a korábban hatályban volt, az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (Eü. tv) 45. §-ának (1) bekezdése, 47. §-ának (3) bekezdése és a törvény végrehajtására kiadott, az egészségügyről szóló 1972. évi Il. törvénynek a gyógyító-megelőző ellátásra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 15/1972. (VIII. 5.) EüM rendelet (R.) 83. §-ának (1) bekezdéséből következően tájékoztatnia kellett volna a felperest arról, hogy a műtéttel esetenként - egy-három százalékos gyakorisággal együtt járó szövődmény lehet az ideg- és gerincvelő-károsodás, amely a beteg állapotát lényegesen súlyosbítja. Az alperes nem bizonyította, hogy erről a lehetséges szövődményről - amely olyan súlyú károsodáshoz vezethet, amelyről a betegnek mindenképpen tudomást kell szereznie - a felperest tájékoztatta. Ezért a felperes a tájékoztatás hiányában nem volt abban a helyzetben, hogy eldöntse: vállalja-e a kockázatok ismeretében a műtétet vagy ahhoz nem járul hozzá.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.
A jogerős közbenső ítélet felülvizsgálatát az alperes kérte. A jogszabálysértést a közbenső ítélet megalapozatlanságában, a bizonyítékok téves mérlegelésében jelölte meg. Álláspontja szerint az általa elvégzett műtét és a felperes egészségromlása között az okozati összefüggés nem áll fenn, mert szakmai szabályt nem sértett, ezt a bíróság maga sem állapította meg. A felperes a műtéthez hozzájárult, a bíróság nem adta indokát annak, hogy még milyen tájékoztatást kellett volna nyújtania a felperes részére. Utalt arra, hogy a felperes eredeti keresetlevelében nem is a tájékoztatási kötelezettség elmulasztására hivatkozott, tehát a bíróságok az alperes kártérítési felelősségét erre nem alapíthatták. Álláspontja szerint a bíróságok az egészségromlás mértékét nem állapíthatták volna meg, mert ezt senki nem kérte, és a rokkantság fokának megállapítására csak a társadalombiztosítási szervek jogosultak.
A felperes ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte:
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát csak jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A megalapozatlan ítélet jogszabálysértő, és alapja lehet a felülvizsgálati kérelem előterjesztésének, megalapozatlanságról azonban csak akkor lehet szó, ha a tényállás feltáratlan maradt, vagy a megállapított tényállás iratellenes, illetve okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmaz. Az adott esetben a bíróságok a tényállást a jogvita eldöntéséhez szükséges mértékben felderítették, és megalapozott, érdemben helyes döntést hoztak.
Az alperes kártérítési felelősségének jogalapja nem a műtét során bekövetkezett hiba; hanem az Eü. tv.-ben és az R.-ben megfogalmazott tájékoztatási kötelezettség megsértése volt, mert orvosai az őket terhelő tárgyilagos, részletes, körültekintő és a valóságnak megfelelő tájékoztatást nem adták meg a felperes részére.
A felperes kártérítés iránt indított keresetet, és nem volt akadálya annak, hogy a per során a kárigényét a tájékoztatási kötelezettség elmulasztására is alapítsa. A bíróságok tehát nem sértettek jogszabályt, amikor ezt a kérdést vizsgálták, és az alperes kártérítési felelősségét erre alapították.
A rendelkezésre álló bizonyítékokból helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy a felvétel napján, még a vizsgálatok megkezdése előtt adott, a kivizsgálásba, kezelésbe és a műtétbe beleegyező nyilatkozata önmagában nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a felperes az R. 83. §-ában, 87. §-ának (2) bekezdésében előírt, műtét előtti megfelelő tájékoztatást megkapta. Az alperes által 1991. november 13-án elvégzett műtét olyan kockázattal járt, amely ha nem is túl gyakori, de - ismert, lehetségest és olyan súlyos károsodással járó szövődményt okozhat, amely mindenképpen indokolta volna az alperes orvosai részéről a felperes erről való tájékoztatását. Ez nem történt meg. Az alperes kártérítési felelőssége tehát orvosainak mulasztásában áll, mert a tájékoztatás elmulasztása folytán a felperes nem volt abban a helyzetben, hogy maga döntse el: a lehetséges kockázat és szövődmény ismeretében is vállalja-e a műtétet, vagy ahhoz a hozzájárulását megtagadja. A bíróságnak a közbenső ítéletében az alperes kártérítési felelősségének jogalapját kellett meghatároznia, és ezt csak úgy tehette meg, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján körülírta az egészségkárosodásnak azt a mértékét, amely a műtéttel okozati összefüggésben áll, amely a műtét előtti állapothoz képest a műtét után kialakult állapotnak megfelelő mértékére súlyosbodott, és amelyért az alperes felelősséggel tartozik. Ezzel a rendelkezéssel nem vonta el a társadalombiztosítási szervek jogkörét.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. III. 22. 083/1998. sz.)