EH 1999.165 Jogszerűtlen az áfa-visszaigénylés, ha az alapul szolgáló számlán feltüntetett ellenérték megfizetésére nem került sor és az ott megjelölt jogügylet a valóságban nem történt meg [1992. évi LXXIV. tv. 32. §].[1]

Az első fokú adóhatóság a felperesnél 1994. június hónapra vonatkozóan adóellenőrzést végzett általános forgalmi adó adónemben. Az ellenőrzés eredményeként meghozott határozatában a felperes terhére 1 250 000 Ft adókülönbözetet állapított meg és a jogosulatlanul visszaigényelt ezen adókülönbözet után vele szemben 625 000 Ft adóbírságot szabott ki. Az adóhiány megállapítására azért került sor, mert az alperes a felperes és a Q. T. Részvénytársaság között 1994. február 1-jén szellemi termékek értékesítése céljából létrejött megállapodást színlelt ügyletnek és a felperes eljárását - az általános forgalmi adó visszaigénylését - jogosulatlan igénylésnek minősítette.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az 1995. április 11-én kelt határozatával az első fokú határozatot helybenhagyta.

A felperes keresetében az alperesi határozat felülvizsgálat keretében való hatályon kívül helyezését kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, megállapítva, hogy a felperes és a Q. T. Részvénytársaság között létrejött megállapodásban a vétel konkrét tárgya nem került feltüntetésre, a felek a vételárban nem állapodtak meg és nem tartalmazza a megállapodás a tulajdonjog átruházására irányuló szándék kinyilvánítását sem. A felperes részéről pénzügyi teljesítés nem történt, a felperes tényleges gazdasági tevékenységet bizonyítani nem tudott. Mindezen körülmények alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a megállapodás alapján az általános forgalmi adó fizetési kötelezettséget megelőzően kívánt adólevonási (visszaigénylési) jogot gyakorolni. Minderre figyelemmel pedig a felperes az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art. ) 1. § (7) bekezdése, a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése és az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: áfa törvény) 32. § (1) bekezdésének a) pontja alapján nem volt jogosult az adólevonási jog gyakorlására.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokaira utalással - helybenhagyta, a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel kiemelve, hogy a perbeli megállapodásnak gazdasági eredménye nem volt. A felperesi visszaigénylés így a visszaigénylés alapjául szolgáló számla, a tényleges kifizetés és a számla hiányosságából fakadóan is jogszerűtlen volt.

A jogerős ítélet felülvizsgálata iránt a felperes nyújtott be kérelmet annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a keresetének helyt adó határozat hozatala iránt. Kérelmében kifejtett álláspontja szerint közte és a Q. T. Rt. között termékértékesítési szerződés jött létre, melynek megfelelően az Rt. ténylegesen átadta részére a szellemi termék tulajdonjogát és a vételárat leszámlázta. Téves tehát a bíróság azon következtetése, hogy a felperes gazdasági tevékenység gyakorlása nélkül kívánt adóvisszaigénylési jogával élni, mert visszaigénylése jogszerű volt, az ahhoz rendelkezésre álló számla alakilag is megfelelő volt. Egymagában az a körülmény, hogy a számlakibocsátó részére a felperes a vételárat nem fizette ki - álláspontja szerint - nem eredményezi a szerződés színleltségét.

Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, előadva, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmében a már elbíráltakon felül újabb szempontot nem tárt fel, a bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényállás felülbírálását kérte.

A felülvizsgálati kérelem alaptalan.

Az áfatörvény 32. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből [48. § (1) bek.] levonhatja azt az összeget, amelyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az áfa- törvény 35. §-ának (1) bekezdése értelmében az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 84. §-ának (2) bekezdése szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hiteleseknek, megbízhatóknak és helytállóknak kell lenniük.

Az adólevonási jog gyakorlására tehát a fenti törvényi előírások szerint csak formai és tartalmi feltételek együttes megléte esetén kerülhet sor. Míg a formai feltételek a felszámított adó összegét igazoló dokumentumra vonatkoznak, addig a tartalmi feltételek meglétén belül az vizsgálandó, hogy a gazdasági esemény valóságosan végbement-e, a termékértékesítés ellenértékét a vevő megfizette-e, illetőleg másik adóalany részéről sor kerülhetett-e az adó áthárítására.

Amennyiben csak egy önmagában formailag szabályos számla áll rendelkezésre, ez önmagában még nem ad alapot az adólevonásra, ha a felsorolt tartalmi feltételek közül bármelyik hiányzik.

A perbeli esetben az eljárt bíróságok a tényállást helyesen állapították meg és az abból levont jogi következtetésük is mindenben helytálló volt. A peradatok szerint 1993-ban ugyanazon tagok által alapított felperes és a Q. T. Rt. között létrejött megállapodás színlelt volt, tényleges gazdasági tevékenységet nem folytattak, így a jogügyletnek gazdasági eredménye sem volt. A tartalmi feltételek hiányában a felperes adólevonási, illetőleg adóvisszaigénylési jogát jogszerűen nem gyakorolhatta.

Az elsőfokú bíróság a tényállást az általa beszerzett bizonyítékok mérlegelése alapján állapította meg. Ez a tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó, az attól való eltérésnek csak akkor lenne helye, ha a bíróság által megállapított tényállás iratellenes, vagy nyilvánvalóan okszerűtlen, illetve logikai ellentmondást tartalmaz. Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által elfogadott tényállás azonban nem iratellenes, logikai ellentmondást nem tartalmaz, így a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadó felülvizsgálati kérelem megalapozatlan.

Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. II. 27. 324/1997. sz.)