BH 2006.6.184 I. A mobilhálózat kiépítése érdekében létesített antennatorony által a szomszédos ingatlanokban okozott kár elbírálására a szomszédjog általános szabálya és a szerződésen kívüli kártérítés szabályai az irányadóak.

II. A felperest terheli annak bizonyítása, hogy az alperes az antennatorony létesítésével szomszédját szükségtelenül zavarja [Ptk. 100. §, 108. §, 339. §; Pp. 164. §].

Az alperesek által kötött vállalkozási szerződés alapján az I. r. alperes 2000 nyarán a perbeli ingatlanon egy 54 méter magas antennatornyot épített, amelyen 3 mikrohullámú és 2 GSM antenna található. A létesítmény a II. r. alperes tulajdonában és üzemeltetésében áll.

A felperesek a torony közelében lévő ingatlanok tulajdonosai, akik az alperesek által elutasítani kért keresetükben a torony jelenlétével összefüggő és az ingatlanaik forgalmi értékének csökkenéséből eredő káraik megtérítését igényelték az alperesektől.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében a Ptk. 100. §-a és 339. §-ának (1) bekezdése alapján a II. r. alperest kötelezte, hogy a 2000. június 1-jétől a kifizetés napjáig járó késedelmi kamataival együtt fizessen meg az I-II-III-IV. r. felpereseknek egyetemlegesen 30 000 forint, az V-VI. r. felpereseknek 35 000, a VII. r. felperesnek 100 000, a VIII. r. felperesnek 12 000, a IX. r. felperesnek 4000 és a X. r. felperesnek 80 000 forint kártérítést; az I. r. alperessel szemben előterjesztett kereseteket elutasította. Az elsőfokú bíróság az antennatorony ingatlan forgalmiérték- csökkentő hatásának százalékos arányait és az ingatlanok forgalmi értékeit Cs. A. igazságügyi ingatlanszakértő szakvéleménye alapján határozta meg. Dr. K. T. igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján pedig megállapította, hogy a bázisállomás kialakításának körülményei az adott helyszínen megfelelőek voltak és az építmény a szakmai előírásoknak, engedélyeknek megfelelően és a legnagyobb gondossággal létesült. Közel azonos lefedettség azonban nagyobb távolságra is biztosítható, ha ott építésre alkalmas helyszín található.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a közérdek nem lega­lizálhatja a magánérdek sérelmét. A közérdekből épült technikai berendezésnek is meg kell teremtenie az összhangot a környezettel, ennek hiányában az elsőfokú bíróság szerint megállapítható, hogy a torony létesítésével a Ptk. 100. §-ában szabályozott szomszédjogok sérültek, a szomszédos ingatlanok tulajdonosai károsodtak.

A II. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében helybenhagyta. A másodfokú ítélet indokolása szerint a II. r. alperes tevékenysége közcélú szolgáltatás és ennek érdekében létesült az antennatorony. A II. r. alperesnek az ezzel kapcsolatos tevékenysége a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint jogellenesnek nem tekinthető, azonban az adott esetben nem a Ptk. 100. §-át, hanem a 108. §-ának (1) bekezdését kell alkalmazni. Így a zavarás "szükségtelen" voltának sincs jelentősége. A felperesek valójában az elsőfokú ítéletben meghatározott összegekre kártalanítás címén tarthatnak igényt.

A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a II. r. alperes elsődlegesen a felperesek keresetét elutasító, másodlagosan a másodfokú bíróságot új eljárásra utasító döntés meghozatalát kérte. Jogi álláspontja szerint sem a Ptk. 108. §-a (1) bekezdésének helyes értelmezésével kártalanítás, sem pedig a Ptk. 100. §-a és 339. §-ának (1) bekezdése alapján kártérítés megfizetésére nem kötelezhető. A torony létesítése a II. r. alperes szerint nem valósít meg szükségtelen zavarást, figyelemmel a korábban hatályos, a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény (továbbiakban: Hkt.) 32. §-ának (2) bekezdésére, illetőleg a helyébe lépő, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (továbbiakban: Eht.) 96. §-ának (2) bekezdésére.

A II. r. alperes szerint a Ptk. 108. §-ának (1) bekezdése azért nem alkalmazható, mert a torony nem a felperesek ingatlanain épült, az e jogszabályi rendelkezésben szabályozott feltételek nem állnak fenn. A felperesek birtoklási, használati, hasznosítási és rendelkezési joga nem sérült. A másodfokú ítélet szerint ugyan nincs jelentősége a zavarás szükséges vagy szükségtelen voltának, azonban a másodfokú bíróság helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, amely a zavarás szükségtelen voltát - tévesen -megállapította. Az elsőfokú bíróság a II. r. alperes szerint helytelenül állapította meg a kártérítő felelősséget az ingatlanok forgalmiérték-csökkenésének tényére alapítva. A zavarás önmagában nem tekinthető szükségtelennek, ilyen vélelmet semmilyen jogszabály nem állít fel. A szükségtelen zavarásról a Hkt. 32. §-ának (2) bekezdése rendelkezik, az azt megelőzően hatályos, a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény (továbbiakban: Tvt.) még ilyen szabályt nem tartalmazott. A Hkt. azonban éppen a korábban már kialakult gyakorlatot szabályozta, figyelembe véve, hogy egy közcélú, a Magyar Államtól koncesszió keretében átvállalt szolgáltatás biztosításával kapcsolatos beruházásról van szó, amelyet - mint szükségszerű zavarást - a szomszédok kötelesek tűrni, ha a létesítmény a körülményekhez képest a legkevesebb zavart kelti. Ez utóbbi tényt pedig a szakértői vélemény alátámasztotta. A II. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében utalt arra, hogy tisztázni kell a bizonyítási teher kérdését is. Érvelése szerint a Ptk. 100. §-a tekintetében annak bizonyítása, hogy szükségtelen zavarás történt, a felpereseket terhelte, ezért a szakértői véleményből következő "bizonytalanságot" a II. r. alperes terhére értékelni nem lehet. A II. r. alperes vitatta továbbá a szakértői vélemény alapján meghatározott értékcsökkenés mértékének megfelelő kártérítési összegeket is. Szerinte a szakértő túlzott jelentőséget tulajdonított a szubjektív, nem igazolható elemeknek és az értékcsökkenés mértékét kellően nem is indokolta meg, ezért a kár mértéke nem bizonyított.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása során hozott határozatával a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.

A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Álláspontjuk szerint a II. r. alperest a Ptk. 108. §-ának (1) bekezdése szerint marasztaló jogerős ítélet nem jogszabálysértő, mert a kártalanítási kötelezettség nemcsak a tulajdoni korlátozásokkal közvetlenül érintett ingatlanra vonatkozik. A szükségtelen zavarás kapcsán a felperesek szerint a II. r. alperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy az építményt máshol nem lehetett felépíteni. A kár mértékének, az ingatlan értékcsökkenésének a megállapításánál pedig a felperesek szerint a szubjektív elemeket is figyelembe kell venni.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Pp.-nek az ügy elbírálására irányadó, korábban hatályos és az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozatával módosult 270. §-a (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a jogerős határozat a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okok miatt az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő-e.