62004CJ0300[1]

A Bíróság (nagytanács) 2006. szeptember 12-i ítélete. M. G. Eman és O. B. Sevinger kontra College van burgemeester en wethouders van Den Haag. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Raad van State - Hollandia. Európai Parlament - Választások - Választójog - Hollandiai lakóhelyre vonatkozó feltételek az arubai holland állampolgárok számára - Európai uniós polgárság. C-300/04. sz. ügy.

C-300/04. sz. ügy

M. G. Eman és O. B. Sevinger

kontra

College van burgemeester en wethouders van Den Haag

(a Raad van State [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

"Európai Parlament - Választások - Választójog - Hollandiai lakóhelyre vonatkozó feltételek az arubai holland állampolgárok számára - Európai uniós polgárság"

Az ítélet összefoglalása

1. Európai uniós polgárság - A Szerződés rendelkezései - Személyi hatály

(EK 17. cikk és EK 299. cikk, (3) bekezdés)

2. Parlament - Választások - Aktív és passzív választójog - Jogosultak

(EK 19. cikk, EK 189. cikk, EK 190. cikk; az Európai Parlament képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány)

3. Tengerentúli országok és területek társulása - A Szerződés általános rendelkezéseinek alkalmazhatatlansága kifejezett utalás hiányában

(EK 19. cikk, (2) bekezdés, EK 182. cikk, EK 189. cikk és EK 190. cikk)

4. Parlament - Választások - A részvételből a közösségi joggal ellentétes nemzeti rendelkezés alapján kizárt személy

5. Közösségi jog - Magánszemélyek számára biztosított jogok - Tagállam általi megsértés - Magánszemélyeknek okozott kár megtérítésére vonatkozó kötelezettség

1. Azok a személyek, akik valamely tagállam állampolgárságával rendelkeznek, és akiknek a lakóhelye vagy tartózkodási helye az EK 299. cikk (3) bekezdésében említett tengerentúli országokhoz és területekhez tartozó területen található, hivatkozhatnak az uniós polgárok számára az EK-Szerződés második részében elismert jogokra.

(vö. 29. pont, a rendelkező rész 1. pontja)

2. A közösségi jog jelenlegi állása szerint az európai parlamenti választásokon aktív és passzív választójoggal rendelkezők körének meghatározása a közösségi jog tiszteletben tartása mellett az egyes tagállamok hatáskörébe tartozik.

Ugyanis sem az EK 189. és EK 190. cikk, sem az Európai Parlament képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány nem jelöli meg kifejezetten és pontosan, hogy az európai parlamenti választásokon kiket illet meg aktív és passzív választójog. Így semmilyen egyértelmű következtetést nem lehet levonni az Európai Parlamentre vonatkozó EK 189. és EK 190. cikkből, amelyek megállapítják, hogy az a tagállamok népeinek képviselőiből áll, mivel a "népek" kifejezésnek - amely nincs meghatározva - a tagállamok szerint, valamint az Unió nyelvei alapján különböző jelentése lehet. Egyébiránt a Szerződés uniós polgárságra vonatkozó második részének rendelkezései nem ismernek el az Unió polgárai részére feltétlen aktív és passzív választójogot az európai parlamenti választásokon. Az EK 19. cikk (2) bekezdése ugyanis arra szorítkozik, hogy az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét alkalmazza ezen aktív és passzív választójogra.

Következésképpen, a közösségi jog jelenlegi állása szerint semmi nem tiltja, hogy a tagállamok a közösségi jogot tiszteletben tartva az európai parlamenti választásokra vonatkozó aktív és passzív választójog feltételeit az azon a területen való lakóhellyel rendelkezés kritériumára hivatkozással határozzák meg, ahol a választásokat tartják.

Az egyenlő bánásmód elve mégis akadályát képezi annak, hogy a választott kritériumok azzal a következménnyel járjanak, hogy az összehasonlítható helyzetben lévő állampolgárokat eltérő módon kezeljék, anélkül hogy ezen eltérő bánásmód objektívan igazolható lenne.

(vö. 44-45., 52-53., 61., a rendelkező rész 2. pontja)

3. A tengerentúli országok és területek (TOT) a Szerződés negyedik részében (EK 182-EK 188. cikk) a társulásra vonatkozóan meghatározott különleges szabályok alá tartoznak, oly módon, hogy a Szerződés általános rendelkezései kifejezett utalás nélkül nem alkalmazhatók rájuk.

Ebből következik, hogy az Európai Parlamentre vonatkozó EK 189. cikk és az EK 190. cikk nem alkalmazható ezen országokra és területekre, és hogy a tagállamok nem kötelesek azokban európai parlamenti választásokat tartani.

Egyebekben az EK 19. cikk (2) bekezdése, amely az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét alkalmazza az európai parlamenti aktív és passzív választójogra, nem alkalmazható arra az uniós polgárra, aki TOT-on rendelkezik lakóhellyel, és abban a tagállamban kívánja a választójogát gyakorolni, amelynek állampolgára.

(vö. 44., 46-47., 53. pont)

4. Így az európai parlamenti aktív és passzív választójoggal kapcsolatos jogviták terén való közösségi szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogába tartozik azon intézkedések megállapítása, amelyek lehetővé teszik azon személy részére a jóvátételt, akit a közösségi joggal ellentétes nemzeti rendelkezés alapján az európai parlamenti képviselők 2004. június 10-i választása céljából nem vettek fel a választói névjegyzékbe, tehát kizárták az ezen választásokon való részvételből. Ezen intézkedéseknek, amelyek a tagállamnak felróható közösségi jogi jogsértés révén okozott kár megtérítését foglalhatják magukban, nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló, belső joggal kapcsolatos keresetekre vonatkozóak (az egyenértékűség elve), illetve nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy nem nehezíthetik meg túlzottan a közösségi jogrend által védett jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).

(vö. 67., 71., a rendelkező rész 3. pontja)

5. Azon elv, amely szerint valamely tagállam felelős a közösségi jog neki felróható megsértésével a magánszemélyeknek okozott kárért, szerves része a Szerződés rendszerének, és a tagállamnak meg kell térítenie az okozott károkat, ha a megsértett jogszabály jogokat állapít meg a magánszemélyek részére, ha a jogsértés kellően egyértelmű, és közvetlen okozati összefüggés áll fenn az államot terhelő kötelezettség megsértése és a károsult felek által elszenvedett kár között, ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy az állami felelősség kevésbé szigorú feltételek mellett is megállapítható legyen a nemzeti jog alapján.

A fenti pontban említett feltételek együttes fennállása esetén a közösségi jogból közvetlenül eredő kártérítéshez való jog fenntartásával az államnak a nemzeti jog felelősségi szabályainak keretei között kell az okozott kár következményeit orvosolnia, azzal a feltétellel, hogy a károk megtérítésére vonatkozó, a nemzeti jogszabályok által meghatározott feltételek nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak, valamint nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék a kártérítés elérését.

(vö. 69-70. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2006. szeptember 12.(*)

"Európai Parlament - Választások - Választójog - Hollandiai lakóhelyre vonatkozó feltételek az arubai holland állampolgárok számára - Európai uniós polgárság"

A C-300/04. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Raad van State (Hollandia) a Bírósághoz 2004. július 15-én érkezett, 2004. július 13-i határozatával terjesztett elő az előtte

M. G. Eman,

O. B. Sevinger

és

a College van burgemeester en wethouders van Den Haag

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Skouris elnök, P. Jann, C. W. A. Timmermans, A. Rosas (előadó), K. Schiemann és J. Makarczyk tanácselnökök, J.-P. Puissochet, P. Kūris, Juhász E., E. Levits és A. Ó Caoimh bírák,

főtanácsnok: A. Tizzano,

hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2005. július 5-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- M. G. Eman és O. B. Sevinger képviseletében A. G. Croes,

- a holland kormány képviseletében H. G. Sevenster és C. M. Wissels, meghatalmazotti minőségben,

- a spanyol kormány képviseletében N. Díaz Abad és F. Díez Moreno, meghatalmazotti minőségben,

- a francia kormány képviseletében R. Abraham, G. de Bergues, E. Puisais és C. Jurgensen, meghatalmazotti minőségben,

- Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának kormánya képviseletében R. Caudwell, meghatalmazotti minőségben, segítői D. Anderson és D. Wyatt QC, valamint M. Chamberlain barrister,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében C. Ladenburger és P. van Nuffel, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2006. április 6-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgya az EK 17. cikk, az EK 19. cikk (2) bekezdése, az EK 189. cikk, az EK 190. cikk és az EK 299. cikk (3) bekezdése értelmezése.

2 E kérelmet az M. G. Eman és O. B. Sevinger (a továbbiakban: az alapeljárás fellebbezői) − akik mindketten holland állampolgárok, és lakóhelyük Oranjestad (Aruba) − és a College van burgemeester en wethouders van Den Haag (Hollandia) közötti jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya az európai parlamenti képviselők 2004. június 10-i választása céljából a választói névjegyzékbe való felvétel iránti kérelmük utóbbi általi elutasítása.

Jogi háttér

A nemzetközi jog

3 Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyvének (a továbbiakban: az EJEE első kiegészítő jegyzőkönyve) 3. cikke így rendelkezik:

"A Magas Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy ésszerű időközönként, titkos szavazással szabad választásokat tartanak olyan körülmények között, melyek a törvényhozó testület megválasztását illetően biztosítja a nép véleményének kifejezését."

A közösségi jog

4 Az EK 17. cikk értelmében:

"1) Létrejön az uniós polgárság. Uniós polgár mindenki, aki valamely tagállam állampolgára. Az uniós polgárság kiegészíti és nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot.

(2) Az uniós polgárokat megilletik az e szerződés által rájuk ruházott jogok, és terhelik az e szerződésben előírt kötelezettségek."

5 Az EK 19. cikk (2) bekezdése kimondja:

"A 190. cikk (4) bekezdése és az annak végrehajtására elfogadott rendelkezések sérelme nélkül minden uniós polgár, akinek a lakóhelye olyan tagállamban van, amelynek nem állampolgára, a lakóhelye szerinti tagállamban az európai parlamenti választásokon választójoggal rendelkezik és választható ugyanolyan feltételekkel, mint az adott tagállam állampolgárai. [...]"

6 E rendelkezéssel összhangban az Európai Unió Tanácsa elfogadta az állampolgárságuktól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező uniós polgárok aktív és passzív választójogának az európai parlamenti választásokon történő gyakorlására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1993. december 6-i 93/109/EK irányelvet (HL L 329., 34. o.; magyar nyelvű különkiadás 20. fejezet, 1. kötet, 7. o.). Az irányelv a 3. cikkének első bekezdésében előírja:

"Minden olyan személy, aki a referenciaidőpontban:

a) a Szerződés 8. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerinti uniós polgár, és

b) nem állampolgára a lakóhelye szerint tagállamnak, de az aktív és passzív választójog tekintetében teljesíti mindazokat a feltételeket, amelyeket az adott állam joga saját állampolgárai számára előír,

jogosult arra, hogy a lakóhelye szerinti tagállamban az európai parlamenti választásokon választó és választható legyen, kivéve ha ezektől a jogoktól a 6. és 7. cikk szerint megfosztották."

7 A 93/109 irányelv 5. cikke így rendelkezik:

"Ha a lakóhely szerinti tagállam állampolgárainak egy meghatározott minimális időtartamon keresztül az adott állam választási területén lakóhellyel kell rendelkezniük ahhoz, hogy választók vagy választhatók legyenek, akkor az aktív vagy passzív választójoggal rendelkező közösségi választópolgárt, amennyiben már ugyanennyi időtartamon keresztül rendelkezett lakóhellyel valamely másik tagállamban, úgy kell tekinteni, mint aki ezt a feltételt teljesíti. Ez a rendelkezés egyetlen olyan sajátos feltételt sem érint, amely egy adott választókerületben vagy településen való lakóhellyel rendelkezés időtartamára vonatkozik."

8 Az EK 189. cikk első bekezdése előírja:

"Az Európai Parlament, amely a Közösségben egyesült államok népeinek képviselőiből áll, az e szerződésben ráruházott hatásköröket gyakorolja."

9 Az EK 190. cikk szövege a következő:

"(1) A Közösségben egyesült államok népeinek európai parlamenti képviselőit közvetlen és általános választójog alapján választják.

[...]

(4) Az Európai Parlament javaslatot dolgoz ki a közvetlen és általános választójog alapján valamennyi tagállamban egységes eljárás szerint vagy valamennyi tagállamban közös elveknek megfelelően tartandó választásokra vonatkozóan.

Az Európai Parlament tagjai többségével elfogadott hozzájárulásának elnyerését követően a Tanács egyhangúlag megfelelő rendelkezéseket fogad el, amelyeket a tagállamoknak alkotmányos követelményeiknek megfelelő elfogadásra ajánl.

[...]"

10 ,Az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz (HL L 278., 1. o.) csatolt, a 2002. június 25-i, illetve szeptember 23-i 2002/772/EK, Euratom tanácsi határozattal (HL L 283., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 137. o.) módosított, az Európai Parlament képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány (a továbbiakban: az 1976-os okmány) 8. cikke előírja:

"Ezen okmány rendelkezéseire is figyelemmel, a választási eljárásra az egyes tagállamok saját nemzeti rendelkezései az irányadók.

Ezek a nemzeti rendelkezések, amelyek adott esetben figyelembe vehetik a tagállam sajátos körülményeit, a választási rendszer alapvetően arányos voltát nem változtathatják meg."

11 Az említett okmány 11. cikkének a szövege a következő:

"A képviselők mandátumát az Európai Parlament igazolja. Ennek során az [...] tudomásul veszi a tagállamok által hivatalosan kinyilvánított választási eredményeket, és dönt az ezen okmány rendelkezései alapján felmerülő minden vitás esetben, kivéve azokat, amelyek az ezen okmányban említett nemzeti szabályokból erednek."

12 Az EK 299. cikk szerint:

"(1) Ezt a szerződést a [...]a Holland Királyságra [...] kell alkalmazni.

(2) E szerződés rendelkezéseit alkalmazni kell Franciaország tengerentúli megyéire, az Azori-szigetekre, Madeirára és a Kanári-szigetekre.

[...]

(3) Az e szerződés II. mellékletében felsorolt tengerentúli országokra és területekre az e szerződés negyedik részében a társulásra vonatkozóan meghatározott különleges szabályokat kell alkalmazni.

[...]"

13 Az EK-szerződés II. mellékletében szereplő, a "Tengerentúli országok és területek, amelyekre e szerződés negyedik részének rendelkezéseit kell alkalmazni" című listán említésre kerül Aruba és a Holland Antillák.

A nemzeti jog

14 A holland választójogi törvény (Nederlandse Kieswet) B 1 cikke rendelkezik a Holland Parlament képviselőtestülete (Tweede Kamer der Staten-Generaal) tagjainak választásáról:

"A Tweede Kamer der Staten-Generaal tagjainak választására azok jogosultak, akik a jelöltállítás napján holland állampolgárok, és a választás napján betöltötték 18. életévüket, kivéve azokat, akik a jelöltállítás napján a Holland Antillákon és Arubán rendelkeznek tényleges lakóhellyel.

2. E kivétel nem vonatkozik:

a) arra a holland állampolgárra, aki legalább tíz évet Hollandiában tartózkodott;

b) arra a holland állampolgárra, aki a Holland Antillákon vagy Arubán a holland közszolgálatban dolgozik, valamint házastársára, nyilvántartásba vett partnerére vagy élettársára, és gyermekeire, amennyiben vele közös háztartásban élnek."

15 Az említett törvény Y 3 cikke rendelkezik az Európai Parlament tagjainak választásáról:

"Választójoggal rendelkeznek:

a) akik választójoggal rendelkeznek a Tweede Kamer der Staten-Generaal tagjainak választásán;

b) azon nem holland állampolgárok, akik az Európai Unió más tagállamának állampolgárai, feltéve, hogy:

1° tényleges hollandiai lakóhellyel rendelkeznek a jelöltállítás napján,

2° a választás napján betöltötték a 18. életévüket, és

3° nem fosztották meg őket a választójoguktól sem Hollandiában, sem azon tagállamban, amelynek állampolgárai."

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

16 A kérdést előterjesztő bíróság elé vitt jogvita során az alapeljárás fellebbezői vitatják az európai parlamenti képviselők választása céljából a választói névjegyzékbe való felvételük amiatti megtagadását, hogy Arubán laknak. Azzal érvelnek, hogy az EK 17. cikk (1) bekezdésének megfelelően az Európai Unió polgárai. Azt állítják, hogy az EJEE első kiegészítő jegyzőkönyvének 3. cikke fényében értelmezett EK 19. cikk (2) bekezdése elismeri számukra az európai parlamenti választásokon a választójogot, akkor is, ha olyan területen laknak, amelynek a nevét nem említi a szerződés II. mellékletében szereplő, a tengerentúli országok és területek (a továbbiakban: TOT) listája.

17 A kérdést előterjesztő bíróság elismeri, hogy mivel az Európai Parlament képviselőinek megválasztása már megtörtént, túl késő, hogy az alapeljárás fellebbezői választói névjegyzékbe való felvételének megtagadását megsemmisítő határozat lehetővé tegye az érdekeltek részvételét ezen a választáson. A bíróság nem zárja ki azonban, hogy a közösségi jog alkalmazásával jóvátételt ("rechtsherstel") kelljen nekik adni.

18 Ilyen körülmények között döntött a Raad van State az eljárás felfüggesztése mellett, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

"1) A Szerződés második része alkalmazandó-e azokra a személyekre, akik valamely tagállam állampolgárságával rendelkeznek, és akiknek a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük az EK 299. cikk (3) bekezdésében említett TOT-hoz tartozó olyan területen található, amely ezzel a tagállammal különleges kapcsolatban áll?

2) Amennyiben az első kérdésre nemleges a válasz, a tagállamok az EK 17. cikk (1) bekezdése második mondatára tekintettel adhatnak-e állampolgárságot azoknak a személyeknek, akiknek a tartózkodási helyük vagy lakóhelyük az EK 299. cikk (3) bekezdésében említett TOT-on található?

3) Az EK 19. cikk (2) bekezdését az EK 189. cikk és az EK 190. cikk (1) bekezdésének fényében úgy kell-e értelmezni, hogy - eltekintve a nemzeti jogrendszerekben nem szokatlan, a büntetőítéletekkel és a cselekvőképtelenséggel kapcsolatos, többek között a választójog megvonásával járó kivételektől - a TOT-on tartózkodási hellyel vagy lakóhellyel rendelkező uniós polgár jogállása egyszerűen maga után vonja az európai parlamenti választásokon való aktív és passzív választójogot?

4) Ellentétes-e az EK 17. cikk és az EK 19. cikk (2) bekezdésének együttes, és a[z EJEE első kiegészítő] jegyzőkönyve 3. cikkének első bekezdése fényében olvasott rendelkezéseivel - az Emberi Jogok Európai Bíróságának értelmezése alapján -, hogy a nem uniós polgárok az európai parlamenti választásokon aktív és passzív választójoggal rendelkezzenek?

5) A közösségi jog előír-e az olyan esetben biztosítandó jóvátétel [rechtsherstel] jellegére vonatkozó követelményeket, amikor a nemzeti bíró - figyelembe véve többek között a Bíróságnak a fent megfogalmazott kérdésekre adott válaszát - megítélése szerint helytelen volt, hogy azokat a személyeket, akiknek a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük a Holland Antillákon vagy Arubán van, és akik holland állampolgársággal rendelkeznek, a 2004. június 10-i választások céljára nem vették fel a választói névjegyzékbe?

A Bíróság előtti eljárás

19 A 2004. július 13-i külön levelében és a 2005. február 22-i levelében a Raad van State kérte a Bíróságot, hogy az eljárási szabályzat 104a. cikkének első bekezdése alapján az előzetes döntéshozatal tekintetében gyorsított eljárást alkalmazzon. A Bíróság elnökének 2004. augusztus 23-i és 2005. március 18-i végzései elutasították ezeket a kérelmeket.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első kérdésről

20 A Raad van State első kérdésével azt szeretné megtudni, hogy a szerződés uniós polgárságra vonatkozó második része alkalmazandó-e azokra a személyekre, akik valamely tagállam állampolgárságával rendelkeznek, és akiknek a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük az EK 299. cikk (3) bekezdésében említett TOT-hoz tartozó területen található.

A Bíróság elé terjesztett észrevételek

21 Az alapeljárás felei − akárcsak az Egyesült Királyság Kormánya és az Európai Közösségek Bizottsága − azt állítják, hogy a szerződés második része alkalmazandó azokra a személyekre, akik valamely tagállam állampolgárságával rendelkeznek, és akiknek a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük a TOT-hoz tartozó területen van. Azt állítják, hogy EK 17. cikk (2) bekezdése az uniós polgársághoz és a Szerződés által biztosított jogokkal való rendelkezéshez a valamely tagállam állampolgárságával rendelkezésen kívül semmilyen egyéb feltételt nem ír elő. Ezért kevéssé lényeges, hogy valamely tagállam állampolgára harmadik országban vagy egy TOT-on rendelkezik lakóhellyel.

22 A holland kormány előzetesen arra hivatkozik, hogy az 1954. évi Statuut van het Koninkrijk der Nederlanden-nek megfelelően (a továbbiakban: Statuut) a Holland Királyság három országból áll, vagyis Hollandiából, a Holland Antillákból és Arubából. A Statuut 41. cikkének rendelkezése szerint e három ország "autonóm módon igazgatja a saját ügyeit". Így Hollandiának saját alkotmánya van, a Holland Antilláknak és Arubának pedig megvan a saját Staatsregeling-je. A Királyságban a Statuut-ban a "Királyság ügyeiként" meghatározottakat kivéve minden egyes ország, amely rendelkezik parlamenttel és saját közigazgatással, saját jogalkotási hatáskörrel bír.

23 Az állampolgárság a "Királyság ügye", és megadását a Királyság holland állampolgárságról szóló törvénye (Rijkswet op het Nederlanderschap) szabályozza. "Osztatlan állampolgárságról" van szó, azaz a törvény nem tesz semmilyen különbséget egy arubai lakos és egy hollandiai, de a Királyságon kívül tartózkodó lakos között.

24 A külkapcsolatok szintén a "Királyság ügyének" minősülnek. Nemzetközi jogilag az egyetlen jogalany a Holland Királyság. A nemzetközi megállapodásokban azonban a Királyság mindegyik országra külön köthet szerződést. Ez a gyakorlatban "a Holland Királyság" (Hollandiára vonatkozóan), "a Holland Királyság" (a Holland Antillákra vonatkozóan) vagy "a Holland Királyság" (Arubára vonatkozóan) megjegyzésekkel nyilvánul meg. Ebből jogi síkon az következik, hogy a szerződés csak az érintett országot köti. A holland kormány e tekintetben kifejti, hogy az EGK-Szerződést eredeti változatában kizárólag a Királyság európai területére és Új-Guineára vonatkozóan ratifikálták, vagyis "a Holland Királyságra vonatkozóan (Hollandiára és Új-Guineára vonatkozóan)" megjegyzéssel. A kormány bemutatja egyébként az Európai Unióról szóló szerződést megerősítő okmányt, melyet a Királynő "a Holland Királyságra (Hollandiára vonatkozóan)" hagyott jóvá.

25 A holland kormány szerint az EK-Szerződésnek, és különösen a második részének a területi hatályát az EK 299. cikknek megfelelően, de a Szerződést megerősítő okiratokra is tekintettel kell meghatározni. Ezen okiratok vizsgálata megállapítja, hogy sem az eredeti Szerződést, sem az Európai Unióról szóló szerződést nem erősítették meg Arubára vonatkozóan. Az EK-Szerződés tehát nem alkalmazandó ezen ország területére, kivéve a Szerződés negyedik részében a társulásra vonatkozóan meghatározott különleges szabályokat.

26 E tekintetben nincs jelentősége azon ténynek, hogy a Holland Királyság osztatlan állampolgárságot vezetett be. Az arubai vagy a holland antillákbeli holland természetesen holland állampolgársággal rendelkezik, és következésképpen uniós polgár, de ez nem vonja maga után, hogy az uniós polgársághoz kapcsolódó jogok összessége is mindenkor megilleti. Míg az érdekelt Aruba vagy a Holland Antillák területén tartózkodik, a Szerződésnek egyáltalán nincs hatálya a helyzetére. Ha azonban esetleg elhagyná Aruba vagy a Holland Antillák területét, igényt tarthat az uniós polgársághoz kapcsolódó jogokra.

A Bíróság válasza

27 Az EK 17. cikk (1) bekezdésének második mondata előírja, hogy "[u]niós polgár mindenki, aki valamely tagállam állampolgára." E tekintetben nem releváns, hogy valamely tagállam állampolgárának az EK 299. cikk (3) bekezdésében említett TOT-hoz tartozó területen található a lakóhelye vagy tartózkodási helye.

28 Az EK 17. cikk (1) bekezdése egyébiránt előírja, hogy az uniós polgárokat megilletik a Szerződés által rájuk ruházott jogok, és terhelik a Szerződésben előírt kötelezettségek.

29 Ebből következik, hogy az első kérdésre adandó válasz az, hogy azok a személyek, akik valamely tagállam állampolgárságával rendelkeznek, és akiknek a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük az EK 299. cikk (3) bekezdésében említett TOT-hoz tartozó területen található, hivatkozhatnak az uniós polgárok számára a Szerződés második részében elismert jogokra.

A második kérdésről

30 Ez a kérdés − amely a tagállamok azon jogára vonatkozik, hogy az EK 17. cikk (1) bekezdése második mondatára tekintettel állampolgárságot adhatnak azoknak a személyeknek, akiknek a tartózkodási helyük vagy a lakóhelyük az EK 299. cikk (3) bekezdésében említett TOT-hoz tartozó területen található − abban az esetben merül fel, ha a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy a Szerződés második része nem alkalmazható olyan személyekre, akik valamely tagállam állampolgárságával rendelkeznek, és akiknek a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük az EK 299. cikk (3) bekezdésében említett TOT-hoz tartozó területen található.

31 Az első kérdésre adott válaszra tekintettel a második kérdést nem szükséges megválaszolni.

A harmadik kérdésről

32 A harmadik kérdésével a Raad van State azt szeretné megtudni, hogy az EK 19. cikk (2) bekezdését az EK 189. cikkel és a 190. cikk (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell-e értelmezni, hogy a TOT-on tartózkodási hellyel vagy lakóhellyel rendelkező uniós polgár az európai parlamenti választásokon rendelkezik aktív és passzív választójoggal.

A Bíróság elé terjesztett észrevételek

33 Az alapeljárás fellebbezői azzal érvelnek, hogy még ha a Szerződés értelmében Aruba a TOT közé tartozik is, a Királyság ügyeire − mint a védelem vagy a külkapcsolatok − vonatkozó jogszabályok alá tartozik, amelyeket a közösségi jog befolyásol. A belső jogot befolyásolja a közösségi szabályozás is, amely indokolja, hogy az európai parlamenti képviselők választásán − az EJEE Első kiegészítő jegyzőkönyve 3. cikkének megfelelően − szavazhassanak az arubai hollandok. Szintén kiemelik a hátrányos megkülönböztetést, amelynek az arubai és a holland antillákbeli hollandok estek áldozatául. Példaként azzal érvelnek, hogy egy antillákbeli hollandot aszerint illet meg vagy nem a választójog, hogy a Saint Martin sziget francia vagy holland részén található a lakóhelye.

34 A holland kormány kifejti, hogy a választójog nem minősül a Királyság ügyének, hanem a Statuut értelmében az ország hatáskörébe tartozik. Utóbbi 46. cikke e tekintetben úgy rendelkezik, hogy az ország képviselőtestületeit az érintett ország holland lakosai választják. E cikk (2) bekezdése meghagyja az országoknak a lehetőséget, hogy választójogot adjanak azoknak a hollandoknak, akiknek a lakóhelyük nem az érintett országban található. A holland választási törvény ez utóbbi lehetőséget korlátozott módon érvényesítette, amikor választójogot adott azoknak az arubai és holland antillákbeli lakosoknak, aki több mint tíz évet Hollandiában laktak.

35 A holland, a francia kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság úgy vélik, a közösségi jog nem írja elő, hogy választójogot adjanak a tagállamok olyan állampolgárainak, akik nem rendelkeznek lakóhellyel azon a területen, amelyre a közösségi szabályok alkalmazandók. A TOT-on lakóhellyel rendelkező állampolgárok nem következtethetnek ilyen jogra az EK 19. cikk (2) bekezdéséből, amely csak annak biztosítására vonatkozik, hogy azon uniós polgárok, akik egy másik tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, ugyanolyan feltételek mellett rendelkeznek választójoggal, mint az adott tagállam állampolgárai.

36 Másfelől a holland kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság emlékeztetnek arra, hogy az EK 189. cikk és 190. cikk (1) bekezdése, mint a Szerződés általános rendelkezései, kifejezett utalás nélkül nem alkalmazhatók a TOT-ra (a C-260/90. sz. Leplat-ügyben 1992. február 12-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-643. o.] 10. pontja, és a C-110/97. sz., Hollandia kontra Tanács ügyben 2001. november 22-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-8763. o.] 49. pontja). Úgy vélik, hogy tekintettel azon tényre, hogy a Szerződés nem alkalmazandó Arubára, és hogy a TOT-tal való társulás nem ad az Európai Parlamentnek semmilyen szerepet, utóbbi nem minősülhet az EJEE első kiegészítő jegyzőkönyvének 3. cikke szerinti "törvényhozó testületnek", amelynek megválasztásán a TOT lakosainak joguk van részt venni (lásd az EJEB, 1999. február 18-i Matthews kontra Egyesült Királyság ítéletet, Ítéletek és Határozatok tára 1999-I).

37 A Közösség mindenesetre csak részben gyakorolta az EK 190. cikk (4) bekezdése által az egységes választási eljárás elfogadására vonatkozóan ráruházott hatáskört. Az 1976-os okmány nem tartalmaz egyetlen olyan rendelkezést sem, amely pontosan meghatározná, kik jogosultak választójogra, olyannyira, hogy csak a nemzeti rendelkezések alkalmazandók. Ezek többek között lakóhellyel kapcsolatos feltételeket írhatnak elő.

38 A holland, a francia kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság úgy vélik, a közösségi joggal nem ellentétes, hogy a tagállamok választójogot adjanak azoknak az uniós polgároknak, akik harmadik országban vagy TOT-on rendelkeznek lakóhellyel. A francia kormány e tekintetben kifejti, hogy az európai parlamenti képviselők választásáról szóló francia törvény visszautal a francia választási kódexre, amely nem tesz semmilyen különbséget az anyaországban lakóhellyel rendelkező franciák és a többi francia között. Így azok a franciák, akik tengerentúli megyékben vagy TOT-on rendelkeznek lakóhellyel, ugyanolyan feltételek mellett vesznek részt az európai parlamenti választásokon, mint azok a franciák, akik az anyaországban rendelkeznek lakóhellyel.

39 A Bizottság azonban emlékeztet arra, hogy a tagállamoknak figyelembe kell venniük a közösségi jog általános jogelveit. Az egyenlő bánásmód általános elve alapján azon nemzeti jogalkotónak, aki úgy dönt, hogy az európai parlamenti választásokra vonatkozó választójogot kiterjeszti azon állampolgárokra, akik harmadik országban rendelkeznek lakóhellyel, e választójogot meg kellene adnia azon állampolgároknak is, akik TOT-on rendelkeznek lakóhellyel. A fortiori azon sajátos kapcsolat okán is, amely a TOT-ot a Közösséghez köti. A jelen esetben, mivel a holland jogalkotó az említett választásokon való részvétel jogát megadja minden olyan hollandnak, aki nem Arubán vagy a Holland Antillákon rendelkezik lakóhellyel, akárhol legyen is a tartózkodási helye, e jogot szintén meg kellene adni az arubai vagy holland antillákbeli hollandoknak. Ennek hiányában a jogszabály indokolatlanul tenne különbséget azon holland között, aki például New-Yorkban, és aközött, aki Arubán rendelkezik lakóhellyel.

A Bíróság válasza

40 Meg kell állapítani, hogy a Szerződés rendelkezései nem tartalmaznak olyan szabályt, amely kifejezetten és pontosan meghatározná az európai parlamenti választásokon aktív és passzív választójoggal rendelkezők körét.

41 Az EK 190. cikk (4) bekezdése hivatkozik az e választásokra vonatkozó eljárásra. E rendelkezés szerint az Európai Parlament tagjainak választása közvetlen és általános választójog alapján valamennyi tagállamban egységes eljárás szerint vagy valamennyi tagállamban közös elveknek megfelelően történik.

42 Az 1976-os okmány az első cikkében előírja, hogy az Európai Parlament tagjait az arányos képviselet elve, valamint általános választójog alapján, szabadon, közvetlen és titkos szavazással választják. Az 1976-os okmány 8. cikke szerint ezen okmány rendelkezéseire is figyelemmel a választási eljárásra az egyes tagállamok saját nemzeti rendelkezései az irányadók, de ezek a nemzeti rendelkezések, amelyek adott esetben figyelembe vehetik a tagállam sajátos körülményeit, a választási rendszer alapvetően arányos voltát nem változtathatják meg.

43 Azonban sem az EK 190. cikk, sem az 1976-os okmány nem határozza meg kifejezetten és pontosan, hogy az európai parlamenti választásokon kik rendelkeznek aktív és passzív választójoggal.

44 E tekintetben semmilyen egyértelmű következtetést nem lehet levonni az Európai Parlamentre vonatkozó EK 189. és 190. cikkből, amelyek megállapítják, hogy az a tagállamok népeinek képviselőiből áll, mivel a "népek" kifejezésnek − amely nincs meghatározva − a tagállamok szerint, valamint az Unió nyelvei alapján különböző jelentése lehet.

45 A fenti megállapításokból következően a közösségi jog jelenlegi állása szerint az aktív és passzív választójoggal rendelkezők körének meghatározása a közösségi jog tiszteletben tartása mellett az egyes tagállamok hatáskörébe tartozik. Meg kell vizsgálni azonban, hogy ezzel a joggal nem ellentétes-e egy olyan helyzet, mint az alapügybeli, ahol az Arubán lakóhellyel rendelkező holland állampolgárok az európai parlamenti választásokon nem rendelkeznek aktív és passzív választójoggal.

46 Először is emlékeztetni kell arra, hogy a TOT a Szerződés negyedik részében (EK 182−188. cikk) a társulásra vonatkozóan meghatározott különleges szabályok alá tartozik, oly módon, hogy a Szerződés általános rendelkezései kifejezett utalás nélkül nem alkalmazhatók rájuk (lásd a fent hivatkozott Leplat-ítélet 10. pontját és a Hollandia kontra Tanács ítélet 49. pontját).

47 Ebből következik, hogy az EK 189. cikk és az EK 190. cikk nem alkalmazható ezen országokra és területekre, és hogy a tagállamok nem kötelesek azokban európai parlamenti választásokat tartani.

48 Az EJEE első kiegészítő jegyzőkönyvének 3. cikkével nem ellentétes ez az értelmezés. Ugyanis, mivel a Szerződés rendelkezései nem alkalmazandók a TOT-ra, az Európai Parlament nem tekinthető az utóbbiak e rendelkezés szerinti "képviselőtestületének". A Közösség és a TOT közötti társulás keretében létrehozott szervekben viszont ezen országok és területek lakossága az őt képviselő hatóságok közvetítésével megnyilatkozhat.

49 E tekintetben nem lehet jogszerűen arra hivatkozni, hogy a közösségi jog hatást gyakorol az Arubán alkalmazandó jogra. E hatás eredhet ugyanis a közösségi jognak a társulás keretében a TOT-ra alkalmazandóvá tett rendelkezéseiből. Ami e jog egyéb rendelkezéseit illeti − amint azt a főtanácsnok az indítványa 161. pontjában a fent hivatkozott Matthews kontra Egyesült Királyság ítélet 34. pontjára utalással megállapította − valamely jogszabály közvetett hatása nem elég ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, e jogszabály a lakosságot ugyanolyan módon érinti, mint a helyi közgyűléstől eredő jogszabály.

50 Szintén nem lehet vitatni azon tényt, hogy más tagállamok tarthatnak európai parlamenti választásokat azon a TOT-on, amellyel különleges kapcsolatban állnak. A Szerződés erre vonatkozó külön rendelkezéseinek hiányában ugyanis a tagállamok feladata az alkotmányos felépítésüknek leginkább megfelelő szabályok elfogadása.

51 Másodszor, ami a Hollandiában tartott európai parlamenti választásokra vonatkozó aktív és passzív választójogot illeti, azt a holland választási törvény határozza meg, és ugyanazokat a feltételeket tartalmazza, mint amelyek a holland parlament képviselőtestülete tagjainak megválasztására vonatkoznak, azaz hogy az aktív és passzív választójogot nem ismerik el többek között azon hollandok esetében, akik a Holland Antillákon vagy Arubán rendelkeznek tényleges lakóhellyel.

52 Amint az a jelen ítélet 41−44. pontjában említésre került, sem az EK 189. és EK 190. cikk, sem az 1976-os okmány nem jelöli meg kifejezetten és pontosan, hogy az európai parlamenti választásokon kiket illet meg aktív és passzív választójog. Másfelől, a Szerződés uniós polgárságra vonatkozó második részének rendelkezései nem ismernek el az Unió polgárai részére feltétlen aktív és passzív választójogot az európai parlamenti választásokon.

53 Az EK 19. cikk (2) bekezdése ugyanis, amelyre az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben utalás történt, arra szorítkozik, hogy az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét alkalmazza ezen aktív és passzív választójogra, kimondva, hogy minden uniós polgár, akinek a lakóhelye olyan tagállamban van, amelynek nem állampolgára, a lakóhelye szerinti tagállamban az európai parlamenti választásokon választójoggal rendelkezik és választható ugyanolyan feltételekkel, mint az adott tagállam állampolgárai. A 93/109 irányelv 3. cikke első bekezdésének b) pontja e tekintetben pontosan meghatározza, hogy minden uniós polgár, aki nem állampolgára a lakóhelye szerinti tagállamnak, de az aktív és passzív választójog tekintetében teljesíti mindazokat a feltételeket, amelyeket az adott állam joga saját állampolgárai számára előír, jogosult arra, hogy a lakóhelye szerinti tagállamban választó és választható legyen. Ugyancsak, az említett irányelv 5. cikke egyértelműen azon a feltevésen alapszik, hogy valamely tagállam a "választási területen" való lakóhellyel rendelkezés meghatározott időtartamát írhatja elő a választójog feltételéül. Az EK 19. cikk (2) bekezdéséből, és az annak a végrehajtására hozott intézkedésekből kiderül, hogy a Szerződés ezen rendelkezése nem alkalmazható arra az uniós polgárra, aki TOT-on rendelkezik lakóhellyel, és abban a tagállamban kívánja a választójogát gyakorolni, amelynek állampolgára.

54 Amint azt a főtanácsnok az indítványa 157. és 158. pontjában megállapította, az EJEE első kiegészítő jegyzőkönyve 3. cikkével nem ellentétes, hogy a szerződő államok tartózkodási feltételeket fogadjanak el az aktív és passzív választójoggal rendelkezők körének szűkítése érdekében. Amikor a választási jog tárgyában döntött, az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy vélte, hogy a választójog gyakorlásához a nemzeti területen való lakóhellyel rendelkezés kötelezettsége olyan feltétel, amely önmagában nem ésszerűtlen vagy önkényes, és amely több oknál fogva indokolt (EJEB, 2004. október 19-i Melnitchenko kontra Ukrajna ítélet, Ítéletek és Határozatok Tára, 2004-X, 56. §). Egyebekben elismerte, hogy a passzív választójogra az aktív választójogra vonatkozóknál szigorúbb feltételeket is meg lehet állapítani (fent hivatkozott Melnitchenko kontra Ukrajna ítélet, 57. §).

55 Ezen elemekre figyelemmel elvileg nem tűnik úgy, hogy a lakóhelyhez kötött feltétel nem lenne megfelelő annak meghatározásához, kiket illet meg aktív és passzív választójog az európai parlamenti választásokon.

56 Az alapeljárás fellebbezői, valamint a Bizottság azonban úgy érvelnek, hogy a holland választójogi törvény sérti az egyenlő bánásmód elvét, amennyiben az európai parlamenti választásokon való aktív és passzív választójogot elismeri minden harmadik országban lakóhellyel rendelkező holland számára, ezt a jogot azonban nem ismeri el a Holland Antillákon vagy Arubán lakóhellyel rendelkező hollandoknak.

57 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a közösségi jog általános elvei közé tartozó egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, amennyiben objektívan nem igazolható az ilyen bánásmód (a C-453/03., C-11/04., C-12/04. és C-194/04. sz., ABNA és társai egyesített ügyekben 2005. december 6-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-10423. o.] 63. pontja, és a C-344/04. sz., IATA és ELFAA ügyben 2006. január 10-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-403. o.] 95. pontja).

58 A jelen esetben a releváns összehasonlítási elemek egy Holland Antillákon vagy Arubán lakóhellyel rendelkező holland és egy harmadik országban lakóhellyel rendelkező holland. E személyekben az a közös, hogy holland állampolgárok, és nem Hollandia területén rendelkeznek lakóhellyel. Mégis fennáll az eltérő bánásmód e két személy között, mivel a másodiknak van aktív és passzív választójoga a Hollandiában tartott európai parlamenti választásokon, míg az elsőnek nincs ilyen joga. Az ilyen eltérő bánásmódot objektívan kell igazolni.

59 A tárgyaláson a holland kormány kifejtette, hogy a holland választójogi törvény célja az, hogy lehetővé tegye a külföldön lakóhellyel rendelkező hollandiai hollandoknak, hogy szavazzanak, mivel e polgárokról feltételezhető, hogy kapcsolatuk van a holland társadalommal. Az említett kormány által a tárgyaláson adott magyarázatokból azonban az is kiderül, hogy az a holland, aki az arubai lakóhelyét harmadik országba teszi át, ugyanazon a jogcímen rendelkezik választójoggal, mint az a holland, aki a hollandiai lakóhelyét harmadik országba teszi át, míg egy Arubán lakó hollandnak nincs ilyen joga.

60 E tekintetben a holland jogalkotó azon célja, amely a Hollandiával kapcsolatban álló vagy állt hollandok számára az aktív és passzív választójog megadásából áll, az e jogalkotót a választások tartására vonatkozóan megillető mérlegelési lehetőségbe tartozik. Meg kell azonban állapítani, hogy a holland kormány nem bizonyította kellőképpen, hogy a harmadik országban lakóhellyel rendelkező, illetve a Holland Antillákon vagy Arubán lakóhellyel rendelkező hollandok között megállapított eltérő bánásmód objektívan igazolható, és ezért nem minősül az egyenlő bánásmód elve megsértésének.

61 Ezen elemekre tekintettel, a harmadik kérdésre adandó válasz az, hogy a közösségi jog jelenlegi állása szerint még ha nem is tiltja semmi, hogy a tagállamok a közösségi jogot tiszteletben tartva az európai parlamenti választásokra vonatkozó aktív és passzív választójog feltételeit az azon a területen való lakóhellyel rendelkezés kritériumára hivatkozással határozzák meg, ahol a választásokat tartják, az egyenlő bánásmód elve mégis akadályát képezi annak, hogy a választott kritériumok azzal a következménnyel járjanak, hogy az összehasonlítható helyzetben lévő állampolgárokat eltérő módon kezeljék, anélkül hogy ezen eltérő bánásmód objektívan igazolható lenne.

A negyedik kérdésről

62 A negyedik kérdésével a Raad van State azt szeretné megtudni, ellentétes-e az EJEE első kiegészítő jegyzőkönyve 3. cikkének fényében olvasott EK 17. cikkel és az EK 19. cikk (2) bekezdésével, hogy a nem uniós polgárok az európai parlamenti választásokon aktív és passzív választójoggal rendelkezzenek.

63 Meg kell állapítani, hogy - amint arra a holland kormány és a Bizottság felhívja a figyelmet - e kérdés egyáltalán nem kapcsolódik az alapjogvitához, hiszen az alapeljárás fellebbezői uniós polgárok, és ezért az említett kérdésre nem szükséges válaszolni.

64 Mindenesetre a Bíróság ezen a napon ítéletet hozott a C-145/04. sz., Spanyolország kontra Egyesült Királyság ügyben (EBHT 2006., I-7917. o.), amely e tekintetben pontosításokkal szolgál, amennyiben szükséges.

Az ötödik kérdésről

65 Az ötödik kérdésével a Raad van State azt szeretné megtudni, hogy a közösségi jog előír-e az olyan esetben biztosítandó jóvátétel (rechtsherstel) jellegére vonatkozó követelményeket, amikor a nemzeti bíró - figyelembe véve többek között a Bíróságnak a fent megfogalmazott kérdésekre adott válaszát - megítélése szerint helytelen volt, hogy azokat a személyeket, akiknek a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük a Holland Antillákon vagy Arubán van, és akik holland állampolgársággal rendelkeznek, a 2004. június 10-i európai parlamenti választások céljára nem vették fel a választói névjegyzékbe.

66 E tekintetben az 1976-os okmány 11. cikkéből következik, hogy az Európai Parlament csak az ezen okmány rendelkezései alapján felmerülő, választásokkal kapcsolatos vitás esetekben dönt, kivéve azokat, amelyek az ezen okmányban említett nemzeti szabályokból erednek. Mivel az európai parlamenti választásokon aktív és passzív választójoggal rendelkezők meghatározása az egyes tagállamok hatáskörébe tartozik, az e személyeket meghatározó nemzeti rendelkezésekkel kapcsolatos jogviták szintén a nemzeti jogra tartoznak.

67 Így az európai parlamenti aktív és passzív választójoggal kapcsolatos jogviták terén való közösségi szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendszerének feladata az illetékes bíróságok kijelölése, és a jogalanyokat a közösségi jog alapján megillető jogvédelem biztosítására irányuló keresetekre nézve az eljárási rendelkezések szabályozása, amennyiben egyrészt ezek a rendelkezések nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló, belső joggal kapcsolatos keresetekre vonatkozóak (egyenértékűség elve), illetve nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy nem nehezíthetik meg túlzottan a közösségi jogrend által védett jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve) (lásd többek között a C-443/03. sz. Leffler-ügyben 2005. november 8-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-9611. o.] 49. és 50. pontját).

68 Ami az azon személy részére történő esetleges jóvátételt (rechtsherstel) illeti, akinek az európai parlamenti képviselők választása céljából a választói névjegyzékbe való felvételét közösségi joggal ellentétes nemzeti rendelkezés alapján utasították el, ezen jóvátétel szintén a nemzeti jog feltételeivel és részletes szabályaival összhangban történhet, mivel nyilvánvaló, hogy e feltételeknek és részletes szabályoknak tiszteletben kell tartaniuk az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét (lásd ebben az értelemben a 199/82. sz. San Giorgio ügyben 1983. november 9-én hozott ítéletet [EBHT 1983., 3595. o.). A megfelelő jóvátétel megítéléséhez a nemzeti bírónak célszerű lehet a nemzeti jogszabályoknak a tagállam intézményeire vonatkozó választások keretében történő megsértése esetére előírt jóvátétel részletes szabályaira hivatkozni.

69 Ezzel összefüggésben egyebekben emlékeztetni kell arra, hogy azon elv, amely szerint valamely tagállam felelős a közösségi jog neki felróható megsértésével a magánszemélyeknek okozott kárért, szerves része a Szerződés rendszerének, és a tagállamnak meg kell térítenie az okozott károkat, ha a megsértett jogszabály jogokat állapít meg a magánszemélyek részére, ha a jogsértés kellően egyértelmű, és közvetlen okozati összefüggés áll fenn az államot terhelő kötelezettség megsértése és a károsult felek által elszenvedett kár között (a C-46/93. és C-48/93. sz., Brasserie du Pêcheur és Factortame ügyben 1996. március 5-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-1029. o.] 31. és 51. pontja, és a C-224/01. sz. Köbler-ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-10239. o.] 30. és 51. pontja), ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy az állami felelősség kevésbé szigorú feltételek mellett is megállapítható legyen a nemzeti jog alapján (a fent hivatkozott Brasserie du pêcheur és Factortame ítélet 66. pontja).

70 A fenti pontban említett feltételek együttes fennállása esetén a közösségi jogból közvetlenül eredő kártérítéshez való jog fenntartásával az államnak a nemzeti jog felelősségi szabályainak keretei között kell az okozott kár következményeit orvosolnia, azzal a feltétellel, hogy a károk megtérítésére vonatkozó, a nemzeti jogszabályok által meghatározott feltételek nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak, valamint nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék a kártérítés elérését (a fent hivatkozott Brasserie du pêcheur és Factortame ügyben hozott ítélet 67. pontja).

71 Az ötödik kérdésre adandó válasz ezért az, hogy az egyes tagállamok belső jogába tartozik azon intézkedések megállapítása, amelyek lehetővé teszik azon személy részére a jóvátételt, akit a közösségi joggal ellentétes nemzeti rendelkezés alapján az európai parlamenti képviselők 2004. június 10-i választása céljából nem vettek fel a választói névjegyzékbe, tehát kizárták az ezen választásokon való részvételből. Ezen intézkedéseknek, amelyek a tagállamnak felróható közösségi jogi jogsértés révén okozott kár megtérítését foglalhatják magukban, tiszteletben kell tartaniuk az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét.

A költségekről

72 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján, a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1) Azok a személyek, akik valamely tagállam állampolgárságával rendelkeznek, és akiknek a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük az EK 299. cikk (3) bekezdésében említett tengerentúli országokhoz és területekhez tartozó területen található, hivatkozhatnak az uniós polgárok számára az EK-Szerződés második részében elismert jogokra.

2) A közösségi jog jelenlegi állása szerint, még ha nem is tiltja semmi, hogy a tagállamok a közösségi jogot tiszteletben tartva az európai parlamenti választásokra vonatkozó aktív és passzív választójog feltételeit az azon a területen való lakóhellyel rendelkezés kritériumára hivatkozással határozzák meg, ahol a választásokat tartják, az egyenlő bánásmód elve mégis akadályát képezi annak, hogy a választott kritériumok azzal a következménnyel járjanak, hogy az összehasonlítható helyzetben lévő állampolgárokat eltérő módon kezeljék, anélkül hogy ezen eltérő bánásmód objektívan igazolható lenne.

3) Az egyes tagállamok belső jogába tartozik azon intézkedések megállapítása, amelyek lehetővé teszik azon személy részére a jóvátételt, akit a közösségi joggal ellentétes nemzeti rendelkezés alapján az európai parlamenti képviselők 2004. június 10-i választása céljából nem vettek fel a választói névjegyzékbe, tehát kizárták az ezen választásokon való részvételből. Ezen intézkedéseknek, amelyek a tagállamnak felróható közösségi jogi jogsértés révén okozott kár megtérítését foglalhatják magukban, tiszteletben kell tartaniuk az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: holland.