62001CJ0224[1]

A Bíróság szeptember 30.-i ítélete: 2003. Gerhard Köbler kontra Republik Österreich. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Landesgericht für Zivilrechtssachen Wien - Ausztria. Egyenlő bánásmód - Díjazás. C-224/01. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

2003. szeptember 30.(*)

"Egyenlő bánásmód - Egyetemi tanárok díjazása - Közvetett hátrányos megkülönböztetés - Szolgálati idő alapján járó pótlék - A tagállamok felelőssége a közösségi jog felróható megsértésével magánszemélyeknek okozott kárért - A nemzeti bíróság által elkövetett jogsértés"

A C-224/01. sz. ügyben,

a Bírósághoz a Landesgericht für Zivilrechtssachen Wien (Ausztria) által az EK 234. cikk értelmében benyújtott, az e bíróság előtt

Gerhard Köbler

és

a Republik Österreich

között folyamatban lévő eljárásban, egyrészt az EK-Szerződés 48. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk), másrészt a Bíróság C-46/93. és C-48/93. sz., Brasserie du Pêcheur és Factortame egyesített ügyekben 1996. március 5-én (EBHT 1996., I-1029. o.) és a C-54/96. sz. Dorsch Consult ügyben 1997. szeptember 17-én (EBHT 1997., I-4961. o.) hozott ítéleteinek értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában

A BÍRÓSÁG,

tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, J. P. Puissochet, M. Wathelet, R. Schintgen tanácselnökök, C. W. A. Timmermans tanácselnök (előadó), C. Gulmann, D. A. O. Edward, A. La Pergola, P. Jann, V. Skouris, F. Macken, N. Colneric, S. von Bahr, J. N. Cunha Rodrigues és A. Rosas bírák,

főtanácsnok: P. Léger,

hivatalvezető: H. A. Rühl főtanácsos,

figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:

- G. Köbler képviseletében A. König Rechtsanwalt,

- a Republik Österreich képviseletében M. Windisch, meghatalmazotti minőségben,

- az osztrák kormány képviseletében H. Dossi, meghatalmazotti minőségben,

- a német kormány képviseletében A. Dittrich és W. D. Plessing, meghatalmazotti minőségben,

- a francia kormány képviseletében R. Abraham, G. de Bergues és C. Isidoro, meghatalmazotti minőségben,

- a holland kormány képviseletében H. G. Sevenster, meghatalmazotti minőségben,

- az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében J. E. Collins, meghatalmazotti minőségben, segítői: D. Anderson QC és M. Hoskins barrister,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében J. Sack és H. Kreppel, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

G. Köbler (képviseli: A. König), az osztrák kormány (képviseli: E. Riedl, meghatalmazotti minőségben), a német kormány (képviseli: A. Dittrich), a francia kormány (képviseli: R. Abraham), a holland kormány (képviseli: H. G. Sevenster), az Egyesült Királyság Kormánya (képviseli: J. E. Collins, segítői: D. Anderson és M. Hoskins), valamint a Bizottság (képviselik: J. Sack és H. Kreppel) szóbeli észrevételeinek a 2002. október 8-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának a 2003. április 8-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 A 2001. május 7-i végzéssel, amely 2001. június 6-án érkezett a Bírósághoz, a Landesgericht für Zivilrechtssachen Wien az EK 234. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából öt, egyrészt az EK-Szerződés 48. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk), másrészt a Bíróság C-46/93. és C-48/93. sz., Brasserie du Pêcheur és Factortame egyesített ügyekben 1996. március 5-én (EBHT 1996., I-1029. o.) és a C-54/96. sz. Dorsch Consult ügyben 1997. szeptember 17-én (EBHT 1997., I-4961. o.) hozott ítéleteinek értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé.

2 A fenti kérdések a G. Köbler által az Osztrák Köztársaság ellen amiatt indított felelősség megállapítására irányuló kereset kapcsán merültek fel, hogy a Verwaltungsgerichtshof, a legfelsőbb közigazgatási bíróság egy ítélete megsértette a közösségi jogot.

Jogi háttér

3 Az 1956. évi Gehaltsgesetz (az illetményekről szóló 1956. évi törvény, BGBl. 1956/54) 48. §-ának (3) bekezdése, 1997-ben módosított változatában (BGBl. I, 1997/109, a továbbiakban: GG), a következőképpen rendelkezik:

"Amennyiben valamely hazai vagy külföldi tudós vagy művész szolgálatainak biztosítása céljából ez szükséges, a Szövetségi Elnök a 48. § (2) bekezdésében foglaltnál magasabb illetményt állapíthat meg egyetemi tanárrá (a Bundesgesetz über die Organisation der Universitäten [Az egyetemek szervezetéről szóló szövetségi törvény] BGBl. 1993/805, ún. "UOG 1993" 21. cikke), illetve egyetemek vagy más felsőoktatási intézmények rendes tanárává történő kinevezéskor."

4 A GG 50a. §-a (1) bekezdésének a szövege a következő:

"Az az egyetemi tanár (UOG 1993, 21. cikk), illetve az egyetem vagy más felsőoktatási intézmény rendes tanára, aki ebbéli minőségében tizenöt évnél hosszabb időt töltött osztrák egyetemen vagy más felsőoktatási intézményben, és aki legalább négy éven keresztül kapott az 50. § (4) bekezdése szerinti szolgálati idő alapján járó pótlékot, jogosult a fenti két feltétel együttes teljesülésének napjától a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék alapulvételére nyugdíjának kiszámítása céljából, amelynek összege megegyezik az 50. § (4) bekezdése szerinti szolgálati idő alapján járó pótlékkal."

Az alapeljárás

5 G. Köbler 1986. március 1-je óta áll alkalmazásban, mint rendes egyetemi tanár az Osztrák Állammal kötött közjogi szerződés alapján, Innsbruckban (Ausztria). Kinevezésekor a tízes besorolási osztálynak megfelelő rendes egyetemi tanári díjazásban részesült, amely szolgálati idejének növekedésével a szokásos mértékben emelkedett.

6 1996. február 28-án kelt levelében G. Köbler a GG 50a. cikkére hivatkozással kérte az egyetemi tanárok részére a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék odaítélését. Azt állította, hogy bár az előírt tizenöt éves tanári szolgálati idővel nem rendelkezik osztrák egyetemeken, rendelkezik az előírt szolgálati idővel, amennyiben figyelembe veszik a Közösség más tagállamainak egyetemein töltött szolgálati idejét. Állítása szerint az a feltétel, miszerint az előírt tizenöt éves szolgálati időbe kizárólag osztrák egyetemeken eltöltött idő vehető figyelembe, anélkül hogy a más tagállamok egyetemein eltöltött időt számításba vennék, az Osztrák Köztársaságnak a Közösséghez történő csatlakozását követően közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül, amelyet a közösségi jog nem enged meg.

7 A jogvitában, amelyhez G. Köbler kérése vezetett, a Verwaltungsgerichtshof (Ausztria) 1997. október 22-i végzésében előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult a Bírósághoz, amelyet a Bíróság Hivatala C-382/97. számon vett nyilvántartásba.

8 1998. március 11-i levelében a Bíróság hivatalvezetője felkérte a Verwaltungsgerichtshofot, hogy nyilatkozzék arról, hogy a C-15/96. sz. Schöning-Kougebetopoulou ügyben 1998. január 15-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-47. o.) fényében fenntartja-e előzetes döntéshozatal iránti kérelmét.

9 Az 1998. március 25-i végzésével a Verwaltungsgerichtshof felkérte a feleket, hogy nyilatkozzanak Bíróság hivatalvezetőjének kérdésével kapcsolatban, ugyanakkor előzetesen megállapította, hogy a fent említett előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát képező jogi kérdés G. Köbler javára dőlt el.

10 Az 1998. június 24-i végzésével a Verwaltungsgerichtshof visszavonta az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, és ugyanazon a napon hozott ítéletével elutasította G. Köbler keresetét azzal az indoklással, hogy a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék valójában olyan hűségjutalom, amely objektíven igazolja az eltérést a közösségi jog munkavállalók szabad mozgására vonatkozó előírásaitól.

11 Az 1998. június 24-i ítélet többek között kimondja:

"[...] A Verwaltungsgerichtshof az 1997. október 22-i, [a C-382/97. sz. ügyben] előzetes döntéshozatalra utaló végzésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy »a kinevezett egyetemi tanároknak a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék« természetét tekintve nem minősül sem hűségjutalomnak, sem külön díjazásnak, hanem az illetmény eleme, az előmeneteli rendszer szabályai szerint.

Ezt a közigazgatási peres eljárás feleire nézve nem kötelezően megfogalmazott jogértelmezést el kell vetni.

[...]

Ebből látható, hogy az illetményekről szóló 1956. évi törvény 50a. §-ában előírt szolgálati idő alapján járó különleges pótlék nem áll összefüggésben a kinevezési eljárás során alkalmazott »piaci érték megállapítással«, célja inkább annak ösztönzése, hogy a változó munkaerő piacon működő kutatók tudományos pályájukat osztrák egyetemeken töltsék be. Nem lehet tehát eleme a rendes illetménynek, és hűségjutalom jellegénél fogva bizonyos tartamú, kinevezett egyetemi tanárként osztrák egyetemeken eltöltött szolgálati időt feltételez. Ennek az értelmezésnek nem mond ellent a szolgálati idő alapján járó különleges pótléknak a havi kereset elemként való kezelése és a hűségjutalom ebből következően állandó jellege.

Tekintve, hogy Ausztriában - amennyiben az a jelen ügyet érinti - az egyetemek nevében kizárólag a szövetségi állam léphet fel, az illetményekről szóló 1956. évi törvény 50a. §-a csak egy munkáltatóra vonatkozik - ellentétben a Bíróság fent hivatkozott Schöning-Kougebetopoulou ügyben hozott ítéletében szereplő - Németországban fennálló helyzettel. A szolgálati idő korábbi szakaszainak figyelembevétele, amelyet a felperes kért, a »piaci értéknek« a kinevezése során folytatott meghatározásakor történik. A külföldön gyakorló, majd az oktatást Ausztriában folytató osztrák kutatók esetében sincs előírva a szolgálati idő korábbi szakaszainak figyelembevétele a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék megállapítása céljából, és az ilyen rendelkezés ellentétes lenne a munkáltató irányában tanúsított sokéves hűség jutalmazását célzó szándékkal, amelyről a Bíróság elismerte, hogy igazolhat olyan rendelkezést, amely önmagában megsértené a megkülönböztetés tilalmát.

Tekintve, hogy a felperes által érvényesíteni kívánt, az illetményekről szóló 1956. évi törvény 50a. §-ában előírt szolgálati idő alapján járó különleges pótlék esetében törvényben előírt hűségjutalomról van szó, és a Bíróság a fent hivatkozott indokok alapján elismerte, hogy az ilyen rendszer igazolhat egy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével némileg ellentétben álló szabályozást, a keresetet, amely a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésén alapul, megalapozatlannak kell ítélni, és így el kell utasítani. [...]"

12 G. Köbler keresetet nyújtott be a kérdéseket előterjesztő bíróság előtt az Osztrák Köztársaság ellen, a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék kifizetésének elmaradása miatt általa elszenvedett kár megtérítése iránt. Azt állítja, hogy a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítélete sérti a közösségi jog közvetlenül alkalmazandó azon rendelkezéseit, amelyeket a Bíróság értelmezett azon ítéleteiben, melyekben úgy ítélte, hogy a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék nem minősül hűségjutalomnak.

13 Az Osztrák Köztársaság azt állította, hogy a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítélete nem sérti a közvetlenül alkalmazandó közösségi jogot. Emellett álláspontja szerint az olyan végső fokon ítélkező bíróság határozata, mint a Verwaltungsgerichtshof, nem alapozhatja meg az állam kártérítési kötelezettségét.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

14 A Landesgericht für Zivilrechtssachen Wien, miután úgy vélte, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben a közösségi jog értelmezése bizonytalan, és hogy ítéletének meghozatalához szükséges annak értelmezése, úgy döntött, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

"1) A Bíróság ítélkezési gyakorlata, amely szerint az állam felelőssége megállapítható a közösségi jog megsértése esetén, függetlenül attól, hogy e jogsértés az állam mely szervének tudható be (többek között például a [fent hivatkozott Brasserie du pêcheur és Factortame egyesített ügyekben hozott] ítélet), abban az esetben is alkalmazandó-e, amikor valamely állami szerv szándékos, közösségi jogot sértőnek ítélt magatartása a tagállam legfelsőbb bíróságának határozatából ered, amely jelen esetben a Verwaltungsgerichtshof?

2) Amennyiben az első kérdésre adott válasz igenlő:

A Bíróság ítélkezési gyakorlata, amely szerint az egyes tagállamok jogrendszere határozza meg, hogy melyik bíróság rendelkezik hatáskörrel a magánszemélynek a közösségi jog alapján fennálló jogát érintő jogvita eldöntésére (többek között például a [fent hivatkozott Dorsch Consult ügyben hozott] ítélet), abban az esetben is alkalmazandó-e, amikor valamely állami szerv szándékos, közösségi jogot sértőnek ítélt magatartása a tagállam legfelsőbb bíróságának határozatából ered, amely jelen esetben a Verwaltungsgerichtshof?

3) Amennyiben a második kérdésre adott válasz igenlő:

A Verwaltungsgerichtshof fent hivatkozott ítéletében szereplő jogértelmezés, amely szerint a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék a hűségjutalom egyik formája, ellentétes-e a közvetlenül alkalmazandó közösségi jog valamely rendelkezésével, különösen az EK-Szerződés 48. cikkében megállapított közvetett hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével, és a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatával?

4) Amennyiben a harmadik kérdésre adott válasz igenlő:

A közösségi jog e megsértett, közvetlenül alkalmazandó szabálya alanyi jogot teremt-e az alapeljárás felperese részére?

5) Amennyiben a negyedik kérdésre adott válasz igenlő:

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem megfogalmazása alapján a Bíróság valamennyi olyan információ birtokában van-e, amely lehetővé teszi annak eldöntését, hogy a Verwaltungsgerichtshof jelen esetben nyilvánvalóan és jelentősen túllépte-e mérlegelési jogkörét, vagy a kérdés megválaszolását az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet benyújtó osztrák bíróságra bízza?"

Az első és a második kérdésről

15 Első és második kérdésével, amelyet együttesen kell vizsgálni, a kérdéseket előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy az az elv, amely szerint a tagállamok kötelesek megtéríteni a közösségi jog nekik felróható megsértésével magánszemélyeknek okozott kárt, alkalmazandó-e akkor is, ha a kérdéses jogsértés végső fokon ítélkező bíróság határozatából ered, igenlő válasz esetén pedig az egyes tagállamok jogrendszere határozza-e meg, hogy melyik bíróság rendelkezik hatáskörrel az ilyen kártérítésekkel kapcsolatos jogviták eldöntésére.

A Bíróság elé terjesztett észrevételek

16 G. Köbler, a német és a holland kormány, valamint a Bizottság úgy véli, hogy tagállamok felelőssége megállapítható a közösségi jog valamely bíróságnak felróható megsértéséért. Ugyanakkor e kormányok és a Bizottság úgy vélik, hogy ez a felelősség korlátozott, és a fent hivatkozott Brasserie du Pêcheur és Factortame egyesített ügyekben hozott ítéletben már megfogalmazottak mellett egyéb, különböző megszorító feltételek esetén áll csak fenn.

17 Ezzel kapcsolatban a német és holland kormány azt állítja, hogy ezen ítélet értelmében vett "kellően súlyos jogsértés" csak akkor állapítható meg, ha a bírósági határozat az alkalmazandó közösségi jogot különösen súlyosan és nyilvánvalóan megsértette. A német kormány szerint valamely jogszabály bíróság által történő megsértése csak akkor minősíthető különösen súlyos és nyilvánvaló jogsértésnek, ha a közösségi jog értelmezése, illetve mellőzése egyrészt ténylegesen igazolhatatlan, másrészt szubjektív szempontok alapján szándékosnak minősíthető. Ezen megszorító feltételeket a jogerő elvének, másrészt az igazságszolgáltatás függetlensége elvének védelme igazolja. Egyébként az államot a hibás bírói döntésekért terhelő korlátozott felelősség rendszere a német kormány véleménye szerint megfelel a tagállamok jogában közös általános elveknek, ahogyan az az EK 288. cikkben szerepel.

18 A német és holland kormány azt állítja, hogy a tagállamok felelősségének továbbra is az olyan bírósági határozatokra kellene korlátozódnia, amelyek ellen nincs jogorvoslati lehetőség, különösen mivel az EK 234. cikk csak az ilyen határozatokat hozó bíróságokat kötelezi előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtására. A holland kormány véleménye szerint valamely állam felelőssége csak akkor állapítható meg, ha az ilyen kérelem benyújtására vonatkozó kötelezettséget sértik meg nyilvánvalóan és súlyosan.

19 A Bizottság szerint az állam bírói döntésekért fennálló felelősségének korlátozása minden tagállamban létezik, és ez azért szükséges, hogy biztosítsa a végső határozatok jogerejét és így a jogbiztonságot. Ezért javasolja, hogy a közösségi jog "kellően súlyos megsértése" csak olyan esetben legyen megállapítható, ha a nemzeti bíróság nyilvánvalóan visszaél hatáskörével, vagy nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyja a közösségi jog jelentését és hatályát. Jelen esetben a Verwaltungsgerichtshof által állítólag elkövetett hiba menthető, és ez a körülmény egyike azon kritériumoknak, melyek a kellően súlyos jogsértés hiányának megállapítását eredményezik (lásd a C-424/97. sz. Haim-ügyben 2000. július 4-én hozott ítélet ?EBHT 2000., I-5123. o.], 43. pontját).

20 Az Osztrák Köztársaság és az osztrák kormány (a továbbiakban a kettő együtt: Osztrák Köztársaság), a francia kormány, valamint az Egyesült Királyság Kormánya azt állítja, hogy a tagállamok felelőssége nem állapítható meg a közösségi jog egy bíróságnak felróható megsértése esetén. A jogerőre, a jogbiztonság elvére, a bírói függetlenségre, az igazságszolgáltatás közösségi jogrendben elfoglalt helyére és az EK 288. cikk alapján a Közösség felelősségének megállapítása érdekében a Bíróság előtt indítható eljárással való hasonlóságra hivatkoznak érvelésükben.

21 Az Osztrák Köztársaság különösen azt hangsúlyozza, hogy a végső fokon ítélkező bíróság jogi minősítésének felülvizsgálata nem összeegyeztethető az ilyen bíróság rendeltetésével, hiszen e határozatok célja a jogvita végleges lezárása. Egyébként, mivel a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítéletében részletesen vizsgálta a közösségi jogot, a közösségi joggal összhangban állna az osztrák bíróságok előtti további eljárás kizárása. Emellett az Osztrák Köztársaság azt állítja, hogy valamely tagállam felelősségének megállapítására vonatkozó feltételek nem különbözhetnek a hasonló körülmények esetén a Közösség felelősségének megállapításra vonatkozó feltételektől. Tekintve, hogy az EK 288. cikk második bekezdése nem alkalmazható abban az esetben, ha a közösségi jogot a Bíróság sértette meg, hiszen az ilyen ügyben olyan kárral kapcsolatos kérdést kellene eldöntenie, amelyet saját maga okozott, azaz a Bíróság egyszerre lenne fél és bíró, a tagállamok felelőssége sem állapítható meg a végső fokon ítélkező bíróság által okozott kár tekintetében.

22 Az Osztrák Köztársaság egyébként azt állítja, hogy az EK 234. cikk nem állapít meg jogokat a magánszemélyek részére. A Bíróság előtt folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárás keretében ugyanis az alapeljárásban részt vevő felek az előzetes döntéshozatali kérelemben feltett kérdéseket nem módosíthatják és nem minősíthetik tárgytalannak (lásd a 44/65. sz. Singer-ügyben 1965. december 9-én hozott ítéletet [EBHT 1965., 1191. o.]). Másrészt csak a magánszemélyek részére jogokat megállapító rendelkezések megsértése esetén állapítható meg a tagállam felelőssége. Ennek megfelelően a végső fokon ítélkező bíróság ilyen felelőssége nem állapítható meg az EK 234. cikk megsértése esetén.

23 A francia kormány hangsúlyozza, hogy a közösségi jognak valamely nemzeti bíróság jogerős határozatában történő állítólagos hibás alkalmazása miatt keletkezett kártérítési kötelezettség megállapítása ellentétes a jogerő elvével, amint azt a Bíróság a C-126/97. sz. Eco Swiss-ügyben 1999. június 1-jén hozott ítéletében (EBHT 1999., I-3055. o.) megállapította. A kormány azt állítja, hogy a jogerő sérthetetlenségének elve azon jogrendszerek alapvető értéke, amelyek a jog elsődlegességén és a bírósági határozatok tiszteletben tartásán alapulnak. Ezt az elsődlegességet és tiszteletben tartást kérdőjelezné meg, ha az állam felelőssége megállapítást nyerne a közösségi jog valamely bíróság általi megsértéséért.

24 Az Egyesült Királyság Kormánya azt állítja, hogy főszabály szerint - az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-i európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) által védett jog megsértésének esetétől eltekintve - a Korona ellen bírósági határozat miatt semmilyen felelősség megállapítását célzó keresettel nem lehet élni. Kifejti továbbá, hogy az állami felelősség elvi alapját adó elv, a közösségi szabályok által megállapított jogok hatékony védelme messze nem feltétlen, és e tekintetben a jogvesztő határidőkre hivatkozik. Ez az elv csak ritka esetekre és a nemzeti bíróságok határozatainak szigorúan körülhatárolt körében biztosítana kártérítési kereset az állam ellen. Ennek megfelelően csekély haszon származna az egyes bírósági határozatokból eredő károk megtérítésére vonatkozó jog elismeréséből. Az Egyesült Királyság Kormánya megállapítja, hogy ezt az előnyt kell egyes fontos fenntartásokkal egyensúlyba hozni.

25 E tekintetben elsőként a jogbiztonság és a jogerő elvére hivatkozik. A jog nem támogatja a bírósági határozatok kétségbe vonását, kivéve ha az perorvoslat útján történik. Ez védi a pernyertes fél érdekeit és a jogbiztonsághoz fűződő közérdeket. A Bíróság korábban hajlandó volt korlátozni a hatékony védelem elvét annak érdekében, hogy fenntartsa "a nemzeti igazságszolgáltatási rendszer alapelveit, mint amilyen a jogbiztonság és a jogerő elve, amelyek ezen elv kifejezései" (a fent hivatkozott Eco Swiss-ügyben hozott ítélet 43-48. pontja). Az állami felelősség elismerése az igazságszolgáltatás által elkövetett hibákért jogi zavart okozna, és a peres feleket helyzetüket illetően bizonytalanságban tartaná.

26 Másodszor, az Egyesült Királyság Kormánya azt állítja, hogy az igazságszolgáltatás tekintélye és jó hírneve csorbulna, ha a jövőben egy bírói hiba kártérítési igényre teremtene alapot. Harmadszor, arra hivatkozik, hogy a bírói függetlenség a nemzeti alkotmányos rendszerek alapelve minden tagállamban, amelyet azonban soha nem lehet eleve adottnak tekinteni. Az állam felelősségének elismerése az igazságszolgáltatás aktusaiért megkérdőjelezhetné a függetlenséget.

27 Negyedszer, a nemzeti bíróságokat megillető, a közösségi jog kérdéseiben való döntésre vonatkozó hatáskör megadása egyben annak elfogadását is jelenti, hogy e bíróságok néha olyan hibákat vétenek, melyek ellen nincsen jogorvoslat, vagy másképpen nem hozhatóak helyre. Ezt a hátrányt mindig elfogadhatónak tartották. E tekintetben az Egyesült Királyság Kormánya rámutat arra, hogy abban az esetben, ha az állam felelőssége megállapítható lenne az igazságszolgáltatás hibáiért, és így a Bíróság az erre vonatkozó előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről döntene, a Bíróság nemcsak a nemzeti legfelsőbb bíróságok határozatai helyességének elbírálására rendelkezne hatáskörrel, hanem az általuk elkövetett hibák komolyságának és menthetőségének megítélésére is. Ennek a helyzetnek a következményei a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti rendkívül fontos kapcsolatra minden bizonnyal károsak lennének.

28 Ötödször, az Egyesült Királyság Kormánya rámutat az állam felelősségével kapcsolatos ügyek elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság kijelölésének nehézségére is, különösen az Egyesült Királyságban, ahol egységes a bírósági rendszer és a stare decisis szigorú elve érvényesül. Hatodszor, azt állítja, hogy ha az állam felelőssége megállapítható az igazságszolgáltatás hibáiért, akkor a Közösség felelőssége is megállapítható a közösségi bíróságok által elkövetett hibákért.

29 Különösen a második kérdésre vonatkozóan G. Köbler, valamint az osztrák és német kormány úgy érvel, hogy az egyes tagállamok jogrendszerének feladata a közösségi jog alapján magánszemélyeket megillető jogokkal kapcsolatos jogviták eldöntésére hatáskörrel rendelkező bíróság kijelölése. Ezért erre a kérdésre igenlő választ kell adni.

A Bíróság válasza

Az állami felelősség elvéről

30 Mindjárt az elején fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a Bíróság már megállapította, hogy azon elv, amely szerint valamely tagállam felelős a közösségi jog neki felróható megsértésével a magánszemélyeknek okozott kárért, szerves része a Szerződés rendszerének (a C-6/90. és C-9/90. sz., Francovich és társai egyesített ügyekben 1991. november 19-én hozott ítélet ?EBHT 1991., I-5357. o.] 35. pontja; a fent hivatkozott Brasserie du Pêcheur és Factortame egyesített ügyekben hozott ítélet 31. pontja; a C-392/93. sz. British Telecommunications ügyben 1996. március 26-án hozott ítélet ?EBHT 1996., I-1631. o.] 38. pontja; a C-5/94. sz. Hedley Lomas-ügyben 1996. május 23-án hozott ítélet ?EBHT 1996., I-2553. o.] 24. pontja; a C-178/94., C-179/94., C-188/94., C-189/94. és C-190/94. sz. Dillenkofer és társai egyesített ügyekben 1996. október 8-án hozott ítélet ?EBHT 1996., I-4845. o.] 20. pontja; a C-127/95. sz. Norbrook Laboratories ügyben 1998. április 2-án hozott ítélet ?EBHT 1998., I-1531. o.] 106. pontja és a fent hivatkozott Haim-ügyben hozott ítélet 26. pontja).

31 A Bíróság azt is megállapította, hogy ez az elv alkalmazandó minden ügyre, amelyben valamely tagállam megsérti a közösségi jogot, függetlenül attól, hogy a tagállam mely szervének cselekvése vagy mulasztása a jogsértés előidézője (a fent hivatkozott Brasserie du Pêcheur és Factortame egyesített ügyekben hozott ítélet 32. pontja; a C-302/97. sz. Konle-ügyben 1999. június 1-jén hozott ítélet ?EBHT 1999., I-3099. o.] 62. pontja és a fent hivatkozott Haim-ügyben hozott ítélet 27. pontja).

32 Ha a nemzetközi jogban az állam, amely felelős egy nemzetközi kötelezettség megszegéséért, egységes mivoltában szerepel, függetlenül attól, hogy a jogsértés, amelynek alapján a kár keletkezett, a törvényhozónak, az igazságszolgáltatásnak vagy a végrehajtó hatalomnak tulajdonítható-e, ennek annál is inkább így kell lennie a közösségi jogrendben, mivel minden állami hatóság, köztük a jogalkotó is, feladata ellátása során köteles tiszteletben tartani azokat a normákat, amelyeket a közösségi jog előír, és amelyek közvetlenül meghatározzák a magánszemélyek helyzetét (a fent hivatkozott Brasserie du Pêcheur és Factortame egyesített ügyekben hozott ítélet 34. pontja).

33 Az igazságszolgáltatásnak a magánszemélyeket a közösségi jogszabályok alapján megillető jogok védelmében betöltött alapvető szerepére tekintettel ezen szabályok hatékonysága kérdőjeleződne meg, és az általuk elismert jogok védelme gyengülne meg, ha ki lenne zárva, hogy a magánszemélyek bizonyos körülmények között kártérítést kapjanak, ha jogaikat a végleges döntést hozó tagállami bíróság által hozott, a közösségi joggal ellentétes határozat sérti.

34 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a végső fokon ítélkező bíróság fogalmából következik, hogy ez az utolsó igazságszolgáltatási fórum, amely előtt a magánszemélyek a közösségi jogban elismert jogaikat érvényesíthetik. Mivel az e jogok megsértését jelentő végleges ítélet ellen rendes úton fellebbezni már nem lehet, a magánszemélyeket nem lehet megfosztani az állami felelősség megállapításának lehetőségétől, és ezáltal jogaik megfelelő védelmének lehetőségétől.

35 Továbbá, különösen a magánszemélyeknek a közösségi jog által biztosított jogok védelme érdekében, az EK 234. cikk harmadik albekezdése alapján az a bíróság, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, köteles a Bírósághoz fordulni.

36 Így a magánszemélyeket a közösségi jog alapján megillető jogok védelmének követelményéből következően rendelkezniük kell azzal a lehetőséggel, hogy a nemzeti bíróság előtt kártérítést kapjanak azon károk után, amelyek végső fokon ítélkező bíróság jogsértő határozatából származnak (lásd ezzel kapcsolatban a fent hivatkozott Brasserie du Pêcheur és Factortame egyesített ügyben hozott ítélet 35. pontját).

37 Egyes kormányok, amelyek észrevételeket terjesztettek elő az eljárás során, kijelentették, hogy a magánszemélyeknek a közösségi jog megsértésével okozott károkért fennálló állami felelősség elve nem alkalmazható a végső fokon ítélkező nemzeti bíróság határozataira. Ezzel kapcsolatban elsősorban a jogbiztonság elvére, különösen a jogerő, a bírói függetlenség és tekintély elvére, valamint az ilyen határozatokból eredő állami felelősséggel kapcsolatos jogviták eldöntésére hatáskörrel rendelkező bíróság hiányára alapozott érveket hoztak fel.

38 E tekintetben a jogerő elvének fontossága nem vitatható (lásd a fent hivatkozott Eco Swiss ügyben hozott ítélet 46. pontját). Annak érdekében, hogy biztosítva legyen mind a jog, mind a jogviszonyok stabilitása, illetve az igazságszolgáltatás megfelelő működése, fontos, hogy ne lehessen többé vita tárgyává tenni azokat a bírósági határozatokat, amelyek jogerőre emelkedtek a rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerítését, vagy az azok előterjesztésére nyitva álló határidők leteltét követően.

39 Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a végső fokon ítélkező bíróság határozataiért fennálló állami felelősség elvének elismerése önmagában nem jelenti a határozatok jogerejének megkérdőjelezését. Az állam felelősségrevonását célzó eljárás tárgya és az abban részt vevő felek nem feltétlenül azonosak a jogerőt nyert határozat alapjául szolgáló eljárásban szereplőkkel. Az állam felelősségének megállapítására iránti kereset felperese javára pernyertessége esetén ugyanis az államot az okozott kár megtérítésére kötelező határozat születik, amely azonban nem szükségszerűen szünteti meg a kárt okozó határozat jogerejét. Mindenesetre a közösségi jogrendszer szerves részét képező állami felelősség elve megköveteli az effajta kártérítést, de nem követeli meg a kárt okozó bírósági határozat megváltoztatását.

40 Ebből következik, hogy a jogerő elve nem zárja ki a végső fokon ítélkező bíróság határozataiért fennálló állami felelősség elvének elismerését.

41 A bírói függetlenségre és tekintélyre alapozott érvek sem fogadhatók el.

42 Ami a bírói függetlenséget illeti, pontosítani kell, hogy az itt vizsgált felelősségi elv nem a bíró személyes felelősségére, hanem az állam felelősségére vonatkozik. Ezért nem tűnik úgy, hogy a közösségi joggal ellentétes bírósági határozatokért való állami felelősség elismerése bizonyos feltételek mellett különleges kockázatot jelentene a végső fokon ítélkező bíróság függetlensége vonatkozásában.

43 Ami azt az érvet illeti, hogy a végső fokon ítélkező bíróság tekintélyét befolyásolhatja, ha jogerőre emelkedett határozatait közvetetten vitatni lehet egy, az állam ilyen döntésekért fennálló felelősségének megállapítására alkalmat adó eljárás során, meg kell állapítani, hogy egy ilyen jogi út létezése, mely bizonyos körülmények között lehetővé teszi egy hibás bírói döntés káros következményeinek orvoslását, ugyanúgy jelentheti a jogrendszer minőségének javítását, és végső soron az igazságszolgáltatás tekintélyének növelését.

44 Több kormány is azt az ellenérvet hozta fel, hogy az államot a végső fokon ítélkező nemzeti bíróság határozatáért terhelő felelősség elvének alkalmazását az ilyen határozatból származó kártérítéssel kapcsolatos jogvita eldöntésére hatáskörrel rendelkező bíróság kijelölésének nehézsége eleve kizárja.

45 E tekintetben figyelembe kell venni, hogy mivel, elsősorban a magánszemélyeket a közösségi jog alapján megillető jogok védelmével összefüggő okokból következően, az államoknak a közösségi jogrendből fakadó felelőssége a végső fokon ítélkező nemzeti bíróság határozataiért is fennáll, a tagállamok dolga, hogy biztosítsák az érintettek számára az ezen elvre való hivatkozás lehetőségét megfelelő jogi út rendelkezésre bocsátásával. Ezen elv alkalmazását nem lehet elvitatni a hatáskörrel rendelkező bíróság hiányára való hivatkozással.

46 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint közösségi jogszabály hiányában a tagállamok belső jogrendszerének feladata kijelölni a hatáskörrel rendelkező bíróságot, és meghatározni a bírósághoz fordulás azon eljárási szabályait, amelyek célja, hogy biztosítsák azoknak a jogoknak a hiánytalan védelmét, amelyek a közösségi jog szabályai alapján illetik meg a magánszemélyeket (lásd a 33/76. sz. Rewe-ügyben 1976. december 16-án hozott ítélet ?EBHT 1976., 1989. o.] 5. pontját; a 45/76. sz. Comet-ügyben hozott ítélet ?EBHT 1976., 2043. o.] 13. pontját; a 68/79. sz. Just-ügyben 1980. február 27-én hozott ítélet ?EBHT 1980., 501. o.] 25. pontját; a fent hivatkozott Francovich és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 42. pontját és a C-312/93. sz. Peterbroeck-ügyben 1995. december 14-én hozott ítélet ?EBHT 1995., I-4599. o.] 12. pontját).

47 Feltételezve, hogy minden esetben a tagállamok feladata a közösségi jogrendből eredő személyes jogok hatékony védelmének biztosítása, a Bíróságnak nem feladata az olyan hatásköri kérdések megoldásában való részvétel, amelyeket bizonyos jogi helyzetek közösségi jog alapján történő minősítése vethet fel a nemzeti igazságszolgáltatás rendszerében (a C-446/93. sz. SEIM-ügyben 1996. január 18-án hozott ítélet ?EBHT 1996., I-73. o.] 32. pontja és a fent hivatkozott Dorsch Consult ügyben hozott ítélet 40. pontja).

48 Hozzá kell tenni, hogy bár a jogerő elvének vagy a bírói függetlenség elvének tiszteletben tartásával kapcsolatos megfontolások ahhoz vezethettek, hogy a nemzeti jogrendszerek bizonyos, néha szigorú korlátozásokat tartalmaznak a hibás bírósági határozatok által okozott károkért fennálló állami felelősség megállapításának lehetősége tekintetében, ezek a megfontolások nem zárják ki teljes egészében a felelősség megállapítását. Az állam bírósági határozatokért fennálló felelőssége elvének alkalmazását ugyanis a legtöbb tagállamban ilyen vagy olyan formában elfogadták, amint arra indítványának 77-82. pontjában a főtanácsnok rámutatott, még ha erre korlátozó jellegű és különböző feltételek vonatkoznak is.

49 Megjegyezhető az is, hogy ehhez hasonlóan az EJEE és különösen annak 41. cikke felhatalmazza az Emberi Jogok Európai Bíróságát arra, hogy az alapvető jogot megsértő államot azon károk megtérítésére kötelezze, amely e magatartásból a sértett felet érte. E bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az ilyen kártérítést akkor is meg kell ítélni, ha a jogsértés valamely végső fokon ítélkező nemzeti bíróság határozatának tartalmából ered (lásd az EJEB, 2000. március 21-i Dulaurans kontra France ítéletet, még nem tették közzé).

50 A fentiekből következik, hogy az az elv, mely szerint a tagállam köteles megtéríteni a magánszemélyeknek okozott olyan károkat, amelyek a közösségi jog felróható megsértéséből erednek, akkor is alkalmazandó, ha a kérdéses jogsértés a végső fokon ítélkező bíróság határozatából ered. Az egyes tagállami jogrendszerek feladata az ilyen kártérítésekkel kapcsolatos jogviták elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság kijelölése.

Az állam felelősségének feltételeiről

51 Ami azokat a feltételeket illeti, amelyek esetében a tagállamoknak meg kell téríteniük a közösségi jog nekik felróható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkat, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy három ilyen feltétel van, azaz a megsértett jogszabály jogokat állapít meg a magánszemélyek részére, a jogsértés kellően súlyos, és közvetlen okozati összefüggés áll fenn az államot terhelő kötelezettség megsértése és a károsult felek által elszenvedett kár között (a fent hivatkozott Haim-ügyben hozott ítélet 36. pontja).

52 A végső fokon ítélkező nemzeti bíróságnak a közösségi jog valamely szabályát sértő határozata által okozott kárért fennálló állami felelősségre ugyanezen feltételek érvényesek.

53 Különösen a második feltétel, és annak a végső fokon ítélkező nemzeti bíróság határozatáért fennálló esetleges állami felelősség megállapítása során történő alkalmazása tekintetében figyelembe kell venni az igazságszolgáltatás különleges természetét és a jogbiztonság követelményét, amint arra az észrevételeket előterjesztő tagállamok is felhívták a figyelmet. A végső fokon ítélkező nemzeti bíróság határozatáért fennálló állami felelősséget csak abban a kivételes esetben lehet megállapítani, ha a bíróság az alkalmazandó jogot nyilvánvaló módon hagyta figyelmen kívül.

54 Annak megítélése érdekében, hogy e feltétel teljesül-e, a kártérítési igényt elbíráló nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie az általa tárgyalt ügy összes körülményét.

55 Ilyen tényezők különösen a megsértett jogszabály egyértelműségének és pontosságának foka, a jogsértés szándékossága, a jogi hiba menthetősége vagy menthetetlensége, esetleg valamely közösségi intézmény állásfoglalása, illetve az a körülmény, hogy a kérdéses bíróság nem tett eleget az előzetes döntéshozatalra utalás - EK 234. cikk harmadik bekezdésében foglalt - kötelezettségének.

56 Mindenesetre a közösségi jog megsértése kellően súlyos akkor, ha az adott határozat meghozatala a Bíróság e tárgyban kialakított ítélkezési gyakorlatának nyilvánvaló figyelmen kívül hagyásával történik (lásd a fent hivatkozott Brasserie du Pêcheur és Factortame egyesített ügyekben hozott ítélet 57. pontját).

57 A jelen ítélet 51. pontjában említett három feltétel szükséges és elégséges a magánszemélyek számára a kártérítéshez való jog megalapozására, bár ez nem jelenti azt, hogy az állam felelőssége nem állapítható meg a nemzeti jog kevésbé szigorú feltételei alapján (lásd a fent hivatkozott Brasserie du Pêcheur és Factortame egyesített ügyekben hozott ítélet 66. pontját).

58 A közvetlenül a közösségi jog által e feltételek fennállása esetén biztosított kártérítéshez való jog létezésétől függően a felelősségre vonatkozó nemzeti jog keretein belül kell az államnak az okozott károk következményeit orvosolnia, azzal a feltétellel, hogy a kártérítési felelősség nemzeti jogszabályokban szabályozott feltételei nem lehetnek szigorúbbak, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak, valamint nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék a kártérítés megszerzését (a fent hivatkozott Francovich és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 41-43. pontja és a fent hivatkozott Norbrook Laboratories ügyben hozott ítélet 111. pontja).

59 A fentiekből az következik, hogy az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az az elv, mely szerint a tagállamoknak meg kell téríteniük a közösségi jog nekik felróható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkat, akkor is alkalmazandó, ha a kérdéses jogsértés végső fokon ítélkező bíróság határozatából ered, amennyiben a megsértett jogszabály jogokat állapít meg a magánszemélyek részére, a jogsértés kellően súlyos, és közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn az államot terhelő kötelezettség megsértése és a károsult felek által elszenvedett kár között. Annak megállapítása érdekében, hogy a jogsértés kellően súlyos-e abban az esetben, ha a kérdéses jogsértés ilyen határozatból ered, a nemzeti bíróságnak az igazságszolgáltatás sajátosságaira is figyelemmel, meg kell határoznia, hogy a jogsértés nyilvánvaló-e. Az egyes tagállami jogrendszerek feladata az ilyen kártérítésekkel kapcsolatos jogviták elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság kijelölése.

A harmadik kérdésről

60 Előzetesen fel kell idézni, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az EK 234. cikk alkalmazása során nem rendelkezik hatáskörrel annak eldöntésére, hogy valamely nemzeti rendelkezés összeegyeztethető-e a közösségi joggal. A Bíróság ugyanakkor a nemzeti bíróság által feltett kérdések szövegéből és az általa előadott tények alapján megadhatja a közösségi jog értelmezéséhez szükséges elemeket, amelyek alapján az adott bíróság az előtte lévő problémát meg tudja oldani (lásd például a C-332/92., C-333/92. és C-335/92. sz., Eurico Italia és társai egyesített ügyekben 1994. március 3-án hozott ítélet ?EBHT 1994., I-711. o.] 19. pontját).

61 Harmadik kérdésével a nemzeti bíróság arra keres választ, hogy a Szerződés 48. cikkét, valamint a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.) 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes egy, a GG 50a. §-ában foglalt feltételek fennállása esetén a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék odaítélése, amely a Verwaltungsgerichtshof által az 1998. június 24-i ítéletében adott értelmezés szerint hűségjutalom.

A Bíróság elé terjesztett észrevételek

62 G. Köbler állítása szerint a GG 50a. §-ában előírt szolgálati idő alapján járó különleges pótlék nem minősíthető hűségjutalomnak, az az illetmény rendes eleme, ahogy azt a Verwaltungsgerichtshof eleinte állította. Emellett a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítéletét megelőzően egyetlen osztrák bíróság sem minősítette hűségjutalomnak a kérdéses pótlékot.

63 Következésképpen, még ha ez a pótlék hűségjutalom lenne is, és ha ez a jutalom igazolná is a közvetett megkülönböztetést, G. Köbler szerint a Bíróságnak erre vonatkozóan nincs állandó és biztos ítélkezési gyakorlata. Ilyen körülmények között a Verwaltungsgerichtshof túllépte hatáskörét, amikor visszavonta előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, és egyedül döntött, mivel a közösségi jog fogalmainak értelmezése és meghatározása a Bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.

64 Végül G. Köbler azt állítja, hogy a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék odaítélésének feltételei kizárják a vele szemben alkalmazott közvetett hátrányos megkülönböztetés igazolását. Ez a pótlék attól függetlenül jár, hogy a felperes szolgálati idejét mely osztrák egyetemen töltötte, és még az sem követelmény, hogy a kérelmező tizenöt éven keresztül ugyanazon tárgyat oktassa.

65 Az Osztrák Köztársaság, megállapítva, hogy a Bíróság nem értelmezheti a nemzeti jogot, azt állítja, hogy a harmadik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést úgy kell értelmezni, hogy az előterjesztő bíróság a Szerződés 48. cikkének értelmezésére vonatkozóan nyújtott be kérelmet. E tekintetben azt állítja, hogy e rendelkezés nem zárja ki olyan illetményrendszer alkalmazását, amely más nemzeti vagy külföldi munkáltatóknál megszerzett minősítést is figyelembe vesz az illetmény megállapítása során, és amely ezen túlmenően olyan további pótlékot kínál, melyet hűségjutalomként is lehet értelmezni, és amelynek megszerzése az ugyanazon munkáltatónál eltöltött meghatározott szolgálati időtől függ.

66 Az Osztrák Köztársaság kifejti, hogy tekintettel arra, hogy G. Köbler rendes egyetemi tanárként közjogi alkalmazásban áll, munkáltatója az osztrák állam. Ezért a tanár munkáltatója nem változott azáltal, hogy egyik osztrák egyetemről egy másikra ment oktatni. Az Osztrák Köztársaság rámutat arra, hogy vannak magánegyetemek is Ausztriában. Az ott tanító tanárok ezeknek az intézményeknek, és nem az államnak az alkalmazottai, így alkalmazotti viszonyukra nem terjed ki a GG hatálya.

67 A Bizottság a maga részéről megállapítja, hogy a GG 50a. §-a sérti a Szerződés 48. cikkét az Ausztriában, illetve más tagállamban eltöltött szolgálati idő megkülönböztetésével.

68 A Bizottság álláspontja szerint a Verwaltungsgerichtshof végső következtetésében hibásan értelmezte a Schöning-Kougebetopoulou ügyben hozott ítélet hatályát. A nemzeti jog értelmezésének új elemei alapján a Bizottság úgy véli, hogy e bíróságnak az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét fenn kellett volna tartania, más megfogalmazással. A Bíróság ugyanis soha nem ítélte kifejezetten azt, hogy a hűségjutalom alapján igazolható valamely, más tagállamok munkavállalóit sújtó megkülönböztető előírás.

69 Ezen túlmenően a Bizottság azt állítja, hogy még az alapeljárás tárgyát képező, a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék sem minősíthető hűségjutalomnak, és nem igazolhatja a munkavállalók szabad mozgását akadályozó intézkedést. Kifejti továbbá, hogy főszabály szerint a közösségi jog nem tiltja, hogy a munkáltatók a jól képzett munkavállalók megtartása érdekében személyzetüknek fizetésemelést vagy jutalmat ajánljanak a vállalkozásnál eltöltött szolgálati idő függvényében. Mindenesetre a GG 50a. §-ában előírt "hűségjutalmat" meg kell különböztetni azoktól a jutalmaktól, amelyek hatásukat kizárólag a vállalkozásokon belül fejtik ki, mivel az előbbi az érintett tagállam szintjén fejti ki hatásait, más tagállamok kizárásával, és így közvetlenül érinti a tanárok szabad mozgását. Ráadásul az osztrák egyetemek nem csak más tagállamok intézményeivel, hanem egymás között is versenyeznek. Mégis, az említett előírás nincs hatással ez utóbbi versenyre.

A Bíróság válasza

70 Az osztrák állam mint munkáltató által az egyetemi tanároknak a GG 50a. §-a alapján odaítélt, a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék az egyébként is a szolgálati idő alapján meghatározott alapilletményhez hozzáadódó pénzbeli juttatás. Egy egyetemi tanár akkor kap ilyen pótlékot, ha hivatását legalább tizenöt évig osztrák egyetemen gyakorolta, és ha legalább négy éve kapta a szolgálati idő alapján járó rendes pótlékot.

71 Ennek megfelelően a GG 50a. §-a kizárja a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék odaítélése szempontjából bármilyen, az Osztrák Köztársaságon kívüli más tagállamban töltött szolgálati idő figyelembevételét.

72 Meg kell állapítani, hogy ez a rendszer nagy valószínűséggel két szempontból is korlátozza a munkavállalók szabad mozgását.

73 Először is ez a rendszer hátrányosan érinti az Osztrák Köztársaságon kívüli más tagállamokból származó migráns munkavállalókat, mivel ezeknek a munkavállalóknak az ezen államokban egyetemi tanárként eltöltött szolgálati idejét csak azon az alapon nem ismerik el, hogy ezeket az időszakokat nem osztrák egyetemen töltötték el (lásd ebben az értelemben egy hasonló görög rendelkezéssel kapcsolatban a C-187/96. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 1998. március 12-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-1095. o.] 20. és 21. pontját).

74 Másodszor, az Osztrák Köztársaságon kívüli más tagállamban egyetemi tanárként eltöltött időszakok elismerésének teljes elutasítása akadályozza a munkavállalók szabad mozgását Ausztriában, mivel jellegénél fogva ez utóbbiakat eltéríti attól, hogy az ország elhagyásával éljenek e szabadsággal. Ausztriába való visszatérésükkor a más tagállamban szerzett egyetemi tanári gyakorlatuk éveit, amelyeket tehát hasonló gyakorlatnak tekinthetők, nem veszik figyelembe a GG 50a. §-ában előírt szolgálati idő alapján járó különleges pótlék odaítélésénél.

75 E megfontolásokat nem érinti az a körülmény, melyre az Osztrák Köztársaság hivatkozik, nevezetesen hogy a GG 48. §-ának (3) bekezdésében biztosított lehetőség alapján, mely szerint a külföldi egyetemi tanárok felvételének elősegítése érdekében számukra magasabb alapilletményt lehet megállapítani, a migráns egyetemi tanárok díjazása gyakran kedvezőbb, mint az osztrák egyetemek tanárai által kapott díjazás, még a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék figyelembevételével is.

76 Egyrészről ugyanis a GG 48. §-ának (3) bekezdése csak egyszerű lehetőséget ajánl, és nem garantálja, hogy a külföldi egyetemi tanár az osztrák egyetemre történő kinevezésétől kezdve magasabb díjazást kap, mint az azonos tapasztalattal rendelkező osztrák egyetemi tanárok. Másrészről a GG 48. §-ának (3) bekezdésében szereplő kiegészítő díjazás, mely a kinevezéskor jár, egészen más természetű, mint a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék. Így ez a szabály nem akadályozza meg, hogy a GG 50a. §-a egyenlőtlen bánásmódot eredményezzen a migráns egyetemi tanárokra nézve az osztrák egyetemi tanárokkal összehasonlítva, és ezáltal a munkavállalóknak a Szerződés 48. cikkében biztosított szabad mozgása akadályát képezze.

77 Ebből következően az olyan intézkedés, mint a GG 50a. §-ában előírt szolgálati idő alapján járó különleges pótlék odaítélése alkalmas a munkavállalók szabad mozgásának akadályozására, mely főszabály szerint tilos a Szerződés 48. cikke és a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése értelmében. Ilyen intézkedés csak akkor lenne elfogadható, ha az a Szerződéssel összeegyeztethető jogos célt szolgálna és közérdekű kényszerítő indokok igazolnák. De még ebben az esetben is szükséges volna, hogy az intézkedés alkalmazása kizárólag az elérni kívánt célkitűzés megvalósítására szorítkozzék, és ne terjedjen azon túl (lásd különösen a C-19/92. sz. Kraus-ügyben 1993. március 31-én hozott ítélet [EBHT 1993., I-1663. o.] 32. pontját; a C-55/94. sz. Gebhard-ügyben 1995. november 30-án hozott ítélet [EBHT 1995., I-4165. o.] 37. pontját és a C-415/93. sz. Bosman-ügyben 1995. december 15-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-4921. o.] 104. pontját).

78 1998. június 21-i ítéletében a Verwaltungsgerichtshof kimondta, hogy a GG 50a. §-ában előírt, szolgálati idő alapján járó különleges pótlék a nemzeti jog szerint olyan jutalom, mely az osztrák egyetemek tanárainak az osztrák államhoz, mint egyetlen munkáltatójukhoz való hűségét ellentételezi.

79 Ennek megfelelően meg kell vizsgálni, hogy az a tény, hogy ez a pótlék a nemzeti jog alapján hűségjutalomnak minősül, a közösségi jog alapján annak jele lehet-e, hogy közérdekű kényszerítő indokok vezettek elfogadásához, amelyek igazolhatják a munkavállalók szabad mozgásának korlátozását, melyet a pótlék jelent.

80 E tekintetben elöljáróban fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a Bíróságnak még nem volt alkalma annak megítélésére, hogy a hűségjutalom igazolhatja-e a munkavállalók szabad mozgásának korlátozását.

81 A fent hivatkozott Schöning-Kougebetopoulou ügyben hozott ítélet 27. pontjában és a C-195/98. sz. Österreichischer Gewerkschaftsbund ügyben 2000. november 30-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-10497. o.) 49. pontjában a Bíróság elutasította a német és az osztrák kormány erre vonatkozó érveit. A Bíróság ugyanis ebben az ítéletben azt állapította meg, hogy a szóban forgó szabályozások egyik esetben sem voltak alkalmasak a munkavállalók munkáltatójukkal szemben tanúsított hűségének jutalmazására, mivel a fizetésemelést, melyet a munkavállaló szolgálati ideje alapján kapott, több munkáltatónál letöltött szolgálati évek száma alapján határozták meg. Mivel az ezen ítéletek alapjául szolgáló jogvitákban a fizetésemelés nem minősült hűségjutalomnak, a Bíróság nem találta szükségesnek megvizsgálni, hogy az ilyen jutalom önmagában igazolhatja-e a munkavállalók szabad mozgásának akadályozását.

82 Jelen ügyben a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítéletében úgy ítélte meg, hogy a GG 50a. §-ában előírt szolgálati idő alapján járó különleges pótlék a munkavállaló egyetlen munkáltatóval szembeni hűségét ellentételezi.

83 Bár nem zárható ki, hogy a munkavállalók munkáltató iránti hűségének jutalmazása a kutatás vagy egyetemi oktatás területén közérdekű kényszerítő indok lehet, meg kell állapítani, hogy az alapeljárás tárgyát képező intézkedés jellegére figyelemmel az általa jelentett akadály nem igazolható ilyen céllal.

84 Egyrészt, bár minden osztrák állami egyetem alkalmazásában álló tanár egyetlen munkáltató, nevezetesen az osztrák állam alkalmazottja, különböző egyetemekre osztották be őket. Ugyanakkor az egyetemi tanárok munkaerőpiacán a különböző osztrák egyetemek nemcsak a más tagállamok és nem tagállamok egyetemeivel állnak versenyben, hanem egymás között is versenyeznek. Ami ez utóbbi versenyt illeti, meg kell állapítani, hogy az alapeljárás tárgyát képező intézkedés nem alkalmas arra, hogy erősítse a tanárok hűségét azon egyetemek irányában, ahol dolgoznak.

85 Másrészt, bár a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék a munkavállalók hűségét kívánja ellentételezni, olyan következménye is van, hogy ellentételezi azon osztrák egyetemek tanárait, akik továbbra is osztrák területen gyakorolják hivatásukat. A szóban forgó pótlék ezért valószínűleg hatással van a tanárok osztrák egyetemen vagy másik tagállam egyetemén betöltendő állás közötti választására.

86 Ennek megfelelően az alapeljárás tárgyát képező, szolgálati idő alapján járó különleges pótlék nemcsak a munkavállaló munkáltató iránti hűségének ellentételezését jelenti. Ugyanígy az egyetemi tanárok munkaerőpiacának megosztásához is vezet osztrák területen, és így ellentétes a munkavállalók szabad mozgásának elvével.

87 Az előzőekből következően a GG 50a. §-ában előírt, a szolgálatban töltött idő alapján járó különleges pótlékhoz hasonló intézkedés a munkavállalók szabad mozgásának olyan korlátozását jelenti, amelyet nem igazolhat közérdekű kényszerítő indok.

88 Ennek megfelelően az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre azt kell válaszolni, hogy a Szerződés 48. cikkét, valamint az 1612/68 rendelet 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes a GG 50a. §-ában foglalt feltételek fennállása esetén a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék odaítélése, amely a Verwaltungsgerichtshof által az 1998. június 24-i ítéletében adott értelmezés szerint hűségjutalomnak minősül.

A negyedik és ötödik kérdésről

89 Az előzetes döntéshozatalra utaló bíróság a negyedik és ötödik kérdésével, amelyet együttesen kell vizsgálni, lényegében azt kívánja megtudni, hogy az alapeljárásban megállapítható-e a tagállam felelőssége a közösségi jog megsértéséért a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítélete alapján.

A Bíróság elé terjesztett észrevételek

90 A negyedik kérdéssel kapcsolatban G. Köbler, a német kormány és a Bizottság álláspontja az, hogy a Szerződés 48. cikke közvetlenül alkalmazható, és a magánszemélyek számára alanyi jogokat keletkeztet, melyeket a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak tiszteletben kell tartaniuk.

91 Az Osztrák Köztársaság azt állítja, hogy a negyedik kérdésre nem kell válaszolni, csak abban az esetben, ha a Bíróság nem az általa javasolt értelemben válaszol az előző kérdésekre. Tekintve, hogy a negyedik kérdést csak abban az esetben tették fel, ha a harmadik kérdésre igenlő válasz születik, amely kérdés szerinte elfogadhatatlan, azt javasolja a Bíróságnak, hogy e kérdésre ne válaszoljon. Továbbá kijelenti, hogy a negyedik kérdés nem egyértelmű, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló végzés erre vonatkozóan nem tartalmaz indoklást.

92 Az ötödik kérdéssel kapcsolatban G. Köbler álláspontja az, hogy arra igenlő választ kell adni, mivel a Bíróságnak minden eszköz rendelkezésére áll ahhoz, hogy maga döntse el, hogy a Verwaltungsgerichtshof jelen esetben nyilvánvalóan és jelentősen túllépte-e mérlegelési jogkörét.

93 Az Osztrák Köztársaság úgy véli, hogy a nemzeti bíróságok feladata a magánszemélyeknek a közösségi jog megsértésével okozott károkért fennálló tagállami felelősség megállapítására vonatkozó feltételek alkalmazása.

94 Mindenesetre arra az esetre, ha a Bíróság maga válaszolna arra a kérdésre, hogy megállapítható-e az Osztrák Köztársaság felelőssége, egyrészt azt hangsúlyozza, hogy az EK-Szerződés 177. cikke (jelenleg EK 234. cikk) nem állapít meg a magánszemélyek részére jogokat. Ezért úgy véli, hogy a felelősség megállapításának e feltétele nem áll fenn.

95 Másrészt vitathatatlan, hogy a nemzeti bíróságok az előttük folyó jogvitában széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek annak meghatározásakor, hogy kötelesek-e előzetes döntéshozatal iránti kérelmet benyújtani. E tekintetben az Osztrák Köztársaság azt állítja, hogy mivel a fent hivatkozott Schöning-Kougebetopoulou ügyben hozott ítéletében a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a hűségjutalom főszabály szerint nem ellentétes a munkavállalók szabad mozgásának elvével, a Verwaltungsgerichtshof helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az előtte folyó ügyben jogosult döntést hozni közösségi jogi kérdésekben.

96 Harmadrészt abban az esetben, ha a Bíróság el is ismerné, hogy a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítéletével figyelmen kívül hagyta a közösségi jog rendelkezéseit, e bíróság magatartását semmi esetre sem lehet súlyos jogsértésnek minősíteni.

97 Negyedrészt, az Osztrák Köztársaság azt állítja, hogy nem állapítható meg okozati összefüggés a Verwaltungsgerichtshof Bírósághoz intézett előzetes döntéshozatal iránti kérelmének visszavonása és azon kár között, amelyre G. Köbler hivatkozik. Az ilyen érvelés azon a teljesen elfogadhatatlan állásponton alapulna, hogy amennyiben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet fenntartották volna, a Bíróság az előzetes döntésében szükségszerűen G. Köbler jogi érvelését erősítette volna meg. Más szóval arra engedne következtetni, hogy az 1995. január 1-jétől 2001. február 28-ig terjedő időszakra a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék meg nem fizetéséből eredő kár nem merült volna fel, ha az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet fenntartják, és a Bíróság határozatot hozott volna. Azonban az alapeljárásban részt vevő felek nem alapozhatják érvelésüket arra, amit a Bíróság az előzetes döntéshozatal során határozott volna, és ez alapján kártérítési igénnyel sem léphetnek fel.

98 A német kormány a maga részéről azt állítja, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata eldönteni, hogy a tagállamot terhelő felelősség feltételei fennállnak-e.

99 A Bizottság úgy véli, hogy a tagállam felelőssége nem állapítható meg az alapeljárásban. Ugyanis, bár szerinte a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítéletében félreértelmezte a fent hivatkozott Schöning-Kougebetopoulou ügyben hozott ítéletet, és ezen túlmenően megsértette a Szerződés 48. cikkét, amikor kimondta, hogy a GG 50a. §-a nem ellentétes a közösségi joggal, azonban ez a jogsértés bizonyos mértékig menthető.

A Bíróság válasza

100 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a közösségi jog megsértésével magánszemélyeknek okozott károkért fennálló tagállami felelősségre vonatkozó feltételeket főszabály szerint a nemzeti bíróságoknak kell alkalmazniuk (a fent hivatkozott Brasserie du Pécheur és Factortame egyesített ügyekben hozott ítélet 58. pontja), a Bíróság által e területen lefektetett alapelvekkel összhangban (a fent hivatkozott Brasserie du Pécheur és Factortame egyesített ügyekben hozott ítélet 55-57. pontja; a fent hivatkozott British Telecommunications ügyben hozott ítélet 41. pontja; a C-283/94., C-291/94. és C-292/94. sz., Denkavit és társai egyesített ügyekben 1996. október 17-én hozott ítélet [EBHT 1996., I-5063. o.] 49. pontja és a fent hivatkozott Konle-ügyben hozott ítélet 58. pontja).

101 Mindenesetre a jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére áll minden olyan elem, amely alapján megállapíthatja, hogy a tagállam felelősségének feltételei fennállnak-e.

A megsértett jogszabályról, amelynek a magánszemélyek részére jogokat kell megállapítania

102 Amint az a harmadik kérdésre adott válaszból kiderül, a Szerződés 48. cikke és az 1612/68 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése azok a közösségi jogi szabályok, amelyek megsértése az alapeljárás tárgya. Ezek a jogszabályok határozzák meg a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásának alapelvéből származó következményeket az állampolgárságon alapuló, különösen a javadalmazás tekintetében történő minden hátrányos megkülönböztetés megtiltásával.

103 Vitathatatlan, hogy e rendelkezések célja jogok megállapítása magánszemélyek részére.

A kellően súlyos jogsértésről

104 Elöljáróban fel kell idézni a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítéletének alapjául szolgáló eljárás lefolyását.

105 Az e bíróság előtt G. Köbler és a Bundesminister für Wissenschaft, Forschung und Kunst (tudományos, kutatási és művészeti szövetségi miniszter) között folyamatban lévő eljárásban, amelynek tárgya G. Köblernek a GG 50a. §-ában előírt szolgálati idő alapján járó különleges pótlékra vonatkozó igényének elutasítása volt, az említett bíróság 1997. október 22-i végzésével, melyet a Bíróság Hivatala C-382/97. számon vett nyilvántartásba, előzetes döntéshozatal céljából a Szerződés 48. cikkének és az 1612/68 rendelet 1-3. cikkének értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé.

106 A Verwaltungsgerichtshof e végzésében többek között megállapítja, hogy az előtte folyamatban lévő ügy eldöntése érdekében "döntő fontosságú azt megtudni, hogy ellentétes-e a [...] Szerződés 48. cikke alapján a közösségi joggal, ha az osztrák jogalkotó a »rendes egyetemi tanároknak a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék« odaítélését, mely pótlék természetét tekintve nem minősül sem hűségjutalomnak, sem külön díjazásnak, hanem az előmeneteli rendszer szabályai szerint az illetmény eleme, osztrák egyetemen szerzett tizenöt éves szolgálati idő meglététől teszi függővé".

107 Először is meg kell állapítani, hogy ebből az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kétségtelenül megállapítható, hogy a Verwaltungsgerichtshof úgy vélte, hogy a nemzeti jog értelmében a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék nem minősül hűségjutalomnak.

108 Továbbá az osztrák kormány által a C-382/97. sz. ügyben benyújtott írásbeli észrevételekből következik, hogy annak bizonyítása érdekében, hogy a GG 50a. §-a nem sérti a munkavállalók szabad mozgásának a Szerződés 48. cikkében előírt elvét, e kormány kizárólag azt állította, hogy az e rendelkezésben meghatározott szolgálati idő alapján járó különleges pótlék hűségjutalmat képez.

109 Végül fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a Bíróság már a fent hivatkozott Schöning-Kougebetopoulou ügyben hozott ítélet 22. és 23. pontjában kimondta, hogy az olyan intézkedés, amely a munkavállaló díjazását szolgálati idejétől teszi függővé, ugyanakkor kizárja annak lehetőségét, hogy valamely más tagállamban töltött hasonló közszolgálati időt figyelembe lehessen venni, alkalmas arra, hogy megsértse a Szerződés 48. cikkét.

110 Mivel egyrészt a Bíróság már kimondta, hogy az ilyen intézkedés sértheti a Szerződés e rendelkezését, és másrészt e tekintetben az osztrák kormány által előadott egyetlen igazolás sem volt releváns az előzetes döntéshozatalra utaló végzés fényében, a Bíróság hivatalvezetője 1998. március 11-én írt levelével megküldte a Verwaltungsgerichtshof részére a fent hivatkozott Schöning-Kougebetopoulou ügyben hozott ítéletet annak érdekében, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló bíróság megvizsgálhassa, rendelkezésére állnak-e a közösségi jog értelmezésének azon elemei, melyek alapján eldönthető az előtte folyamatban lévő jogvita, és kérdést tett fel azzal kapcsolatban, hogy a megküldött ítélet fényében szükségesnek tartja-e az előzetes döntéshozatal iránti kérelmének fenntartását.

111 A Verwaltungsgerichtshof 1998. március 25-i végzésével a felkérte a feleket, hogy nyilatkozzanak a Bíróság hivatalvezetőjének kérdésével kapcsolatban, ugyanakkor előzetesen megállapította, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát képező jogi kérdés G. Köbler javára dőlt el.

112 A Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i végzésével visszavonta az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, mivel úgy vélte, hogy a jogvita megoldása szempontjából felesleges fenntartania azt. Jelezte, hogy az ügy döntő kérdése az volt, hogy a GG 50a. §-ában előírt szolgálati idő alapján járó különleges pótlék hűségjutalomnak minősül-e, vagy sem, és ezt a nemzeti jog keretei között kell eldönteni.

113 E tekintetben a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítéletében kifejtette, hogy "az 1997. október 22-i előzetes döntéshozatal iránti kérelmében abból az elvből indult ki, hogy a »rendes egyetemi tanároknak szolgálati idő alapján járó különleges pótlék« természetét tekintve sem hűségjutalomnak, sem egyéb juttatásnak nem minősíthető", és hogy "ezt a közigazgatási peres eljárás feleire nézve nem kötelezően megfogalmazott jogértelmezést el kell vetni". A Verwaltungsgerichtshof ebben az ítéletben ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó pótlék mégiscsak hűségjutalomnak minősül.

114 Az előzőekből következik, hogy miután a Bíróság hivatalvezetője felkérte a Verwaltungsgerichtshofot, hogy nyilatkozzék arról, hogy fenn kívánja-e tartani az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, ez utóbbi felülvizsgálta a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék nemzeti jog szerinti minősítését.

115 A GG 50a. §-ában előírt szolgálati idő után járó különleges pótlék újraminősítését követően a Verwaltungsgerichtshof elutasította G. Köbler keresetét. 1998. június 24-i ítéletében a fent hivatkozott Schöning-Kougebetopoulou ügyben hozott ítéletből azt a következtetést vonta le, hogy ezt a pótlékot hűségjutalomnak kell minősíteni, akkor is, ha az önmagában ellentétes a Szerződés 48. cikkében foglalt megkülönböztetés tilalmának elvével.

116 Márpedig, mint az a jelen ítélet 80. és 81. pontjából kiderül, a Bíróság a fent hivatkozott Schöning-Kougebetopoulou ügyben hozott ítéletében nem nyilatkozott arról, hogy a munkavállalók szabad mozgásának akadályát jelentő hűségjutalom igazolható-e, és ha igen, milyen feltételek esetén. Így a Verwaltungsgerichtshof által a fenti ítéletből levont következtetés az ítélet téves olvasatán alapul.

117 Ezért, mivel egyrészt a Verwaltungsgerichtshof a nemzeti jogra vonatkozó értelmezését megváltoztatta azzal, hogy a GG 50a. §-ában szereplő jogintézményt átminősítette, miután a fent hivatkozott Schöning-Kougebetopoulou ügyben hozott ítéletet részére megküldték, és mivel másrészt a Bíróságnak még nem volt alkalma annak megítélésére, hogy egy hűségjutalom igazolhatja-e a munkavállalók szabad mozgásának korlátozását, a Verwaltungsgerichtshofnak fenn kellett volna tartania az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét.

118 E bíróság ugyanis nem vélhette úgy, hogy az adott jogi kérdés megoldása a Bíróság kialakult ítélkezési gyakorlatából ered, vagy hogy semmilyen ésszerű kétség nem merülhet fel azzal kapcsolatban (lásd a 283/81. sz., CILFIT és társai ügyben 1982. október 6-én hozott ítélet [EBHT 1982., 3415. o.] 14. és 16. pontját). Így az a kötelezettség terhelte a Szerződés 177. cikkének harmadik bekezdése alapján, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét fenntartsa.

119 Ezenkívül, mint az a harmadik kérdésre adott válaszból kitűnik, a GG 50a. §-ában előírt szolgálati idő alapján járó különleges pótlékhoz hasonló intézkedés, még ha hűségjutalomnak minősíthető is, a munkavállalók szabad mozgásának akadályát jelenti, ami a közösségi joggal ellentétes. Ennek megfelelően a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítéletével megsértette a közösségi jogot.

120 Ezért meg kell ezért vizsgálni, hogy a közösségi jog megsértése nyilvánvaló-e a figyelembe veendő tényezők alapján, ahogy az a jelen ítélet 55. és 56. pontjában szerepel.

121 E tekintetben elsősorban azt kell megállapítani, hogy a harmadik kérdés válaszának tárgyát képező közösségi rendelkezések megsértése önmagában nem alapozza meg e minősítést.

122 A közösségi jog ugyanis kifejezetten nem rendezi azt a kérdést, hogy a munkavállaló munkáltató iránti hűségének olyan jutalmazása - mint amilyen a hűségjutalom is -, amely a munkavállalók szabad mozgásának akadályát jelenti, igazolható-e, és így összeegyeztethető-e a közösségi joggal. Erre a kérdésre a Bíróság ítélkezési gyakorlatában sem található válasz. Egyébiránt ez a válasz nem volt magától értetődő.

123 Másodsorban az a tény, hogy a nemzeti bíróságnak fenn kellett volna tartania az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, amint ez megállapításra került a jelen ítélet 118. pontjában, nem cáfolhatja ezt a következtetést. Jelen esetben ugyanis a Verwaltungsgerichtshof úgy döntött, hogy visszavonja az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, úgy vélve, hogy a fent hivatkozott Schöning-Kougebetopoulou ügyben hozott ítélet megadja a megoldásra váró közösségi jogi kérdésre a választ. Ezen ítélet téves olvasata az oka annak, hogy a Verwaltungsgerichtshof nem tartotta szükségesnek, hogy a Bíróság értelmezze e kérdést.

124 E feltételek mellett és az eset összes körülményeit figyelembe véve a jelen ítélet 119. pontjában megállapított jogsértést nem lehet nyilvánvalónak, és ezáltal kellően súlyosnak minősíteni.

125 Hozzá kell azonban tenni, hogy ez a válasz nem befolyásolja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre a Bíróság által adott válaszból a tagállamokra háruló kötelezettségeket.

126 A negyedik és ötödik kérdésre ezért azt kell válaszolni, hogy a közösségi jog megsértése, ahogyan az az alapeljárás körülményei között a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítéletéből ered, nem minősül nyilvánvalónak, ami szükséges lenne ahhoz, hogy a közösségi jog alapján megállapítható legyen a tagállamnak a végső fokon ítélkező bíróságai által hozott határozatok miatt fennálló felelőssége.

A költségekről

127 A Bíróság felé észrevétellel élő osztrák, német, francia, holland kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt függőben lévő ügy egy szakaszát képezi, ez utóbbi bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

a Landesgericht für Zivilrechtssachen Wien 2001. május 7-i végzésével hozzá intézett kérdésre válaszolva a következőképpen határozott:

1) Az elv, mely szerint a tagállamoknak meg kell téríteniük a közösségi jog felróható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkat, akkor is alkalmazandó, ha a kérdéses jogsértés végső fokon ítélkező bíróság határozatából ered, amennyiben a megsértett jogszabály jogokat állapít meg a magánszemélyek részére, a jogsértés kellően súlyos, és közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn az államot terhelő kötelezettség megsértése és a károsult felek által elszenvedett kár között. Annak megállapítása érdekében, hogy a jogsértés kellően súlyos-e abban az esetben, ha a kérdéses jogsértés ilyen határozatból ered, a nemzeti bíróságnak, az igazságszolgáltatás sajátosságaira is figyelemmel, meg kell határoznia, hogy a jogsértés nyilvánvaló-e. Az egyes tagállami jogrendszerek feladata az ilyen kártérítésekkel kapcsolatos jogviták elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság kijelölése.

2) Az EK-Szerződés 48. cikkét (jelenleg, módosítást követően EK 39. cikk), valamint a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az 1956. évi Gehaltsgesetz (az illetményekről szóló 1956. évi törvény) 1997-ben módosított változatának 50a. §-ában foglalt feltételek fennállása esetén a szolgálati idő alapján járó különleges pótlék odaítélése, amely a Verwaltungsgerichtshof (Ausztria) által az 1998. június 24-i ítéletében adott értelmezés szerint hűségjutalom.

3) A közösségi jog megsértése, ahogyan az az alapeljárás körülményei között a Verwaltungsgerichtshof 1998. június 24-i ítéletéből ered, nem minősül nyilvánvalónak, ami szükséges lenne ahhoz, hogy a közösségi jog alapján megállapítható legyen a tagállamnak a végső fokon ítélkező bíróságai által hozott határozatok miatt fennálló felelőssége.

Rodríguez Iglesias Puissochet Wathelet

Schintgen Timmermans Gulmann

Edward La Pergola Jann

Skouris Macken Colneric

von Bahr Cunha Rodrigues Rosas

Kihirdetve Luxembourgban, a 2003. szeptember 30-i nyilvános ülésen.

R. Grass G. C. Rodríguez Iglesias

hivatalvezető elnök

* Az eljárás nyelve: német.