BH 1981.2.60 I. Az élettárs a tartási szerződés visszterhes volta tekintetében nem minősül közeli hozzátartozónak [Ptk. 590. § (1) bek., 685. § b) pont].

II: Vélelmezni kell annak a jóhiszeműségét, aki az ingatlannyilvántartásban (telekkönyvben) bízva ellenérték fejében szerez jogot [1972. évi 31. sz. tvr. 2. § (2) bek., 54/1960. (XI. 7.) Korm. sz. r. 1. § (3) bek.].

Az 1968. június 22-én leszármazók és felmenők nélkül meghalt R. M-né B. J. örökhagyó az 1968. február 19-én kelt írásbeli magánvégrendeletében úgy intézkedett, hogy az i-i 3668. számú telekkönyvi betétben 168/17. helyrajzi szám alatt felvett házingatlanát - házastársa, R. M. II. F. örökhagyó haszonélvezeti jogával terhelten - az I. r. felperes és J. F.-né G. A., egyes ingóságait pedig K. J-né örökölje.

A közjegyző az I. r. örökhagyó hagyatékát a fellebbezés hiányában 1970. január 9-én jogerőre emelkedett hagyatékátadó végzésével törvényes öröklés jogcímén a házastársának (a II. r. örökhagyónak) adta át, a végrendeleti örökösök ugyanis - jóllehet bejelentették, hogy az örökhagyó után végrendelet maradt - a végrendeletet a közjegyző többszöri felhívása ellenére sem csatolták az iratokhoz és a hagyatéki tárgyalások egyikén sem jelentek meg, de a végrendelet tartalmát sem közölték.

A felesége halála után egyedül maradt II. r. örökhagyó, akinek ellátását és gondozását az előző házasságából született gyermekei (a II. és a III. r. alperesek) nem vállalták, az I. r. alperest kérte fel arra, hogy gondozónak költözzön hozzá. Szolgáltatásainak ellenében felajánlotta a nevezettnek, hogy ha az akkor még folyamatban volt hagyatéki ügyet "megnyeri", az ingatlanból őt megfelelően "kárpótolja".

Az I. r. alperes 1969 tavaszán a II. r. örökhagyóhoz költözött és gondozás jellegű szolgáltatásait megkezdte. A II. r. örökhagyó 1970 nyarán megbetegedett. Egészségi állapota néhány hónap alatt annyira megromlott, hogy 1970 őszétől már pelenkázni kellett, az 1970. december 11-én kivizsgálás céljából történt kórházba utalásakor pedig megállapították, hogy végbélrákja van. Kérésére a karácsonyi ünnepekre hazaengedték azzal, hogy a műtét elvégzése végett 1971 elején visszatér a kórházba. Otthon tartózkodása idején (1970. december 23-án) a II. r. örökhagyó és az I. r. alperes oly értelmű tartási szerződést kötött, amely szerint a II. r. örökhagyó az i-i 3668. számú telekkönyvi betétben 168/17. helyrajzi számú házingatlanát eltartás, ápolás és eltemettetés ellenében az I. r. alperesre ruházza át. Az államigazgatási hatóság a szerződést 1971. január 4-én jóváhagyta, az ingatlannyilvántartási hatóság pedig az I. r. alperes tulajdonjogát a szerződés alapján a telekkönyvbe bejegyezte.

A II. r. örökhagyón 1971. január 11-én végbél-eltávolításos műtétet hajtottak végre. A nevezett három órával a műtét után szívmegállás (syncope) következtében meghalt.

A felperesek az 1977. augusztus 31-én - az I. r. örökhagyó hagyatékának átadása után több mint hét évvel - benyújtott keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az I. r. felperes a perbeli házingatlan tulajdonjogát végrendeleti öröklés, a II. és a III. r. felperes pedig J.F.-né végrendeleti öröklési igényének engedményezése folytán engedményezés jogcímén megszerezte, és hogy a II. r. örökhagyó és az I. r. alperes között létrejött tartási szerződés érvénytelen. Kérték továbbá, hogy a bíróság az I. r. alperest a házingatlan kiürítésére és 1971. január 1-től havi 700 forint ingatlan-használati díj fizetésére kötelezze.

Az I. r. és a II. r. alperes a kereset elutasítását kérte, a III. r. alperes a felperesek kereseti igényét elismerte.

Az első fokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Döntésének indokolása szerint a tartási szerződés létrejöttekor hatályban volt 54/1960. (XI. 27.) Korm. számú rendelet 1. §-ának (3) bekezdése értelmében annak a jóhiszeműségét, aki a telekkönyvben bízva ellenérték fejében szerez jogot az ingatlanra, vélelmezni kell*. A felperesek az I. r. alperes javára fennálló ezt a vélelmet nem döntötték meg, az I. r. alperes telekkönyvbe bejegyzett tulajdonjoga tehát megtámadhatatlanná vált. A tartási szerződés semmisségét illetően az első fokú bíróság a kirendelt igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye alapján azt állapította meg, hogy a II. r. örökhagyó viszonylag rövid időn belül bekövetkezett halálát a betegségének jellege (a végbélrák áttételének hiányában) felismerhetővé nem tette. A műtétet az örökhagyó egészségének helyreállítása érdekében végezték, és a halál közvetlen oka nem az örökhagyó rákos betegsége, hanem hirtelen szívmegállása volt. A tartási szerződést tehát ez okból nem lehet semmisnek tekinteni. Minthogy pedig az I. r. alperes a házingatlan tulajdonjogát érvényesen megszerezte, ezért az ingatlan kiürítésére és használati díj fizetésére sem köteles.

A másodfokú bíróság a közbenső és részítéletével az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította, hogy az I. r. örökhagyó hagyatékához tartozott házingatlan tulajdonjoga végrendeleti öröklés jogcímén, egymás között egyenlő arányban az I. r. felperest és J. F.-nét illeti. Megállapította továbbá, hogy a II. r. örökhagyó és az I. r. alperes között erre az ingatlanra létrejött tartási szerződés a felperesek vonatkozásában hatálytalan, az I. r. alperest tehát annak tűrésére kötelezte, hogy a kérdéses ingatlan tulajdonjogát 1/2 részben az I. r. felperes, 1/4-1/4 részben a II. és a III. r. felperesek javára a telekkönyvbe jegyezzék be.