BH 2010.3.65 Magánorvos és kórház egyetemleges kártérítési felelőssége [Ptk. 348. § és 349. §, 1997. évi CLIV. tv. 13. §, 17. § és 129. §].

Az I. r. felperesnek az édesanyja, a II. r. felperesnek a házastársa volt I. L.-né, akit 2001. augusztus 30-án vett fel az I. r. alperes kórház Sebészeti és Plasztikai Osztálya köldöksérv műtét elvégzése végett. A beutalót a kerületi rendelőintézet adta, a beteg pedig dr. P. P. magánbetege volt, aki nem alkalmazottja az I. r. alperes kórháznak, de a műtét elvégzésének feltételeit, az asszisztenciát és a beteg műtét utáni ellátását az I. r. alperes a 2000. december 18-án kötött szerződés alapján biztosította. Dr. P. P. a II. r. alperes kft. ügyvezetője.

A műtétet dr. P. P. a felvétel napján, 2001. augusztus 30-án elvégezte, az asszisztenciát az I. r. alperes adta, az asszisztáló orvos dr. K. T. volt. A műtét során köldöksérvet nem találtak, a hashártya előtti zsírdaganatot (lipomát) eltávolították, majd hasfali plasztikai műtétet végeztek, amelynek során a felesleges zsírt és bőrt eltávolították, és a köldököt új helyre ültették át. A beteg a műtét közben és még két napon át napi 2500 egység Fragmin nevű vérhígítót kapott. Az I. r. alperes alkalmazottai végezték a beteg műtét utáni ápolását, majd a második napon, 2001. szeptember 1-jén dr. P. P. hazaengedte a beteget. Otthon kellett volna még a betegnek saját magának beadnia a Fragmin nevű injekciót, de ettől elzárkózott, ezért dr. P. P. egy levél Astrix nevű vérhígító tablettát adott át. A beteg az elbocsátásakor nem kapott kórházi zárójelentést, azt az I. r. alperes csak szeptember 4-én állította ki úgy, mintha a beteg hazabocsátása szeptember 2-án történt volna. A zárójelentésen az I. r. alperes orvosainak neve található, de azt nem írták alá.

A beteg a hazabocsátása után lábfájásra panaszkodott, dr. P. P. két alkalommal - szeptember 6-án és 7-én - felkereste őt az otthonában, gyógyszereket adott és befáslizta a lábát, majd külföldre utazott. Szeptember 10-én a háziorvost ki kellett hívni, mert a beteg belázasodott, köhögött, szédült. A háziorvosa kezdődő tüdőgyulladást állapított meg, antibiotikumot adott és otthagyott egy kórházi beutalót, hogy ha rosszabbodna az állapota, menjen kórházba. Erre nem került sor, mert a beteg másnap, szeptember 11-én hajnalban meghalt. A boncolás során hasfali tályogot, a tüdőverőerek vérrögös elzáródását, a comb felületes és részben mélyvénás rögösödését észlelték, és megállapították, hogy a halál közvetlen oka a tüdőverőerek vérrögös elzáródása következtében kialakult légzési és keringési elégtelenség volt.

Dr. P. P. ellen büntetőeljárás indult, amelynek eredményeként az elsőfokú bíróság megállapította a bűnösségét foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, de a másodfokú bíróság megváltoztatta az ítéletet és a vádlottat az ellene emelt vád alól felmentette. Ennek az volt az alapja, hogy a másodfokú eljárásban lefolytatott bizonyítás során dr. M. M. orvosszakértő a véleményét módosította, ennek alapján a másodfokú bíróság kiegészítette és pontosította az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást.

A felperesek módosított keresetükben a hozzátartozójuk halála miatt bekövetkezett vagyoni és nem vagyoni káraikat érvényesítették, és az alperesek egyetemleges marasztalását kérték. Álláspontjuk szerint az alperes orvosai megsértették az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eütv.) 77. §-ának (3) bekezdése szerinti gondossági, a 13. §-ának (1) és (2) bekezdése szerinti tájékoztatási, és a 129. §-ának (1) és (2) bekezdése szerinti kockázat-haszonról szóló követelményét, ezért a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a 339. §-ának (1) bekezdése alapján kártérítésre kötelesek.

Arra hivatkoztak, hogy a beteg köldöksérv műtéthez járult hozzá, ezzel szemben hasplasztikai műtétet végeztek, lényegében egy bujtatott esztétikai sebészeti beavatkozás történt, amelyet a társadalombiztosítás nem finanszíroz. A hozzájáruló nyilatkozatot az operáló orvos nem is írta alá, és a II. r. alperes a műtétet nem is végezhette volna el, mert a beteg a kórelőzményeire, arra figyelemmel, hogy korábban két alkalommal volt már mélyvénás trombózisa, nagy kockázatú betegnek minősült. Sérelmezték, hogy zárójelentést csak később adott ki az I. r. alperes, annak tartalma nem is egyezik az ápolási lappal, nincs benne utalás a további gyógykezelésre és elmaradásának következményeire. A beteg nem kapott megfelelő vérhígítót, holott ha azt megfelelő mennyiségben és ideig kapja, a halála megakadályozható lett volna.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték.

Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy dr. P. P. a közöttük levő megállapodás alapján elvégezhette a műtétet, de a felelősség kizárólag őt terheli. Az ő utasításának megfelelően történt a beteg műtét utáni ellátása, és maga döntött arról, hogy a műtét után két nappal hazaengedi a beteget. Azt nem vitatta, hogy a zárójelentést utóbb a kórház adta ki.

A II. r. alperes ugyancsak a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a betegnél köldöksérvet diagnosztizált az orvosa, ennek megoldásához műtétre volt szükség, amelyhez előzetesen megfelelően kivizsgáltatta a beteget és a mélyvénás trombózis szövődményének lehetősége miatt még elvégeztette a vénák átjárhatóságára szolgáló Doppler vizsgálatot is, amely negatív eredményt adott. Ennek alapján a néhai átlagos kockázatú betegnek minősült. A szeptember 1-jei kibocsátáskor a beteg jó állapotban volt, az adott vérhígító megfelelő volt, és a kibocsátásakor adott tabletta alkalmas volt a vérhígításra. A beteget otthonában kétszer is meglátogatta, ellátta gyógyszerrel és konzultált a háziorvosával is.

A beavatkozók ugyancsak a kereset elutasítását kérték.

A bíróság jogerős közbenső ítéletével megállapította, hogy "néhai I. L.-né halála miatt az I. és II. r. alperesek egyetemleges felelőssége fennáll". Álláspontja szerint az alperesek alkalmazottai megsértették az Eütv. 13. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat, az operáló orvos nem írta alá a műtéthez való hozzájáruló nyilatkozatot és azon a kórház bélyegzője sem szerepel. Az alperesek orvosai nem jártak el az Eütv. 77. §-ának (3) bekezdése szerinti gondossággal, az operáló orvos nem értékelte megfelelően a mélyvénákról készült, műtét előtti ultrahangvizsgálatot, így a műtét elmaradása kisebb kockázattal járt volna, mint a műtét elvégzése, ezért az Eütv. 129. §-ának (2) bekezdése szerinti szabály is sérült. Kifejtette, hogy ha a beteg az öninjekciózást nem vállalta, akkor a műtétet nem lehetett volna elvégezni, illetőleg a kezelés idejére a kórházban bent kellett volna tartani. A bíróság nem fogadta el az I. r. alperesnek a felelőssége hiányára történt hivatkozását, és kifejtette, hogy tevékeny részese volt a beteg gyógykezelésének. A beteget ő vette fel a kórházba, az alkalmazottai közreműködtek a műtétnél és a beteg azt követő ellátásánál. Ismerték a műtét jellegét, tudták azt, hogy folyamatosan adni kell a Fragmin nevű injekciót. A beteg halálához vezető mikroembólia már a kórházban kialakult, de azt nem észlelték, majd utóvérzés keletkezett, amely elgennyesedett. Az a körülmény, hogy a beteg szombati napon történt hazabocsátásáról az ügyeletes orvosnak nem volt tudomása, nem mentesíti a beteg gyógykezelésében ténylegesen részt vállaló I. r. alperest az Eütv. 77. §-ának (3) bekezdése alapján fennálló felelősség alól.