EH 2008.1858 I. A rendőri jelentés közokirat; feladata annak igazolása, hogy az abban megjelenített intézkedés megtörtént.
Kapcsolódó határozatok:
Szekszárdi Törvényszék B.30/2007/20., Pécsi Ítélőtábla Bf.13/2008/10., Kúria Bhar.669/2008/5. (*EH 2008.1858*, BH 2009.8.230)
***********
II. A hiányos, de a lényeges tényeket valósan tartalmazó közokirat nem lehet a Btk. 275. §-a (1) bekezdése b) pontjában meghatározott közokirat-hamisítás tárgya.
A T. Megyei Bíróság a 2007. november 21. napján kelt ítéletében bűnösnek mondta ki A. Sz. A. I. r. és H. B. II. r. vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett kényszervallatás bűntettében, valamint társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétségében. Ezért halmazati büntetésül A. Sz. A. I. r. vádlottat 450 napi tétel pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy egy napi tétel összege 600 forint; H. B. II. r. vádlottat pedig 400 napi tétel pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy egy napi tétel összege 500 forint. Ezen túl e vádlottakat, valamint Sz. B. III. r. vádlottat az ellenük társtettesként, aljas indokból, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogva tartás bűntette, valamint a társtettesként, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette, Sz. B. III. r. vádlottat emellett a társtettesként elkövetett kényszervallatás bűntette miatt emelt vád alól is felmentette.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész mindhárom vádlott terhére a felmentő rendelkezések miatt, a vád szerinti elítélésük és velük szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása végett; A. Sz. A. I. r. és H. B. II. r. vádlott, valamint a vádlottak védője a vádlottak felmentése érdekében jelentettek be fellebbezést.
A fellebbezéseket elbírálva az ítélőtábla a 2008. április 3. napján kelt ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta. Ítéletében A. Sz. A. I. r. vádlott és H. B. II. r. vádlott bűnösségét társtettesként elkövetett jogellenes fogva tartás bűntettében is; H. B. II. r. vádlott bűnösségét emellett közokirat-hamisítás bűntettében is megállapította; Sz. B. III. r. vádlottat pedig bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett jogellenes fogva tartás bűntettében, valamint közokirat-hamisítás bűntettében. Ezért A. Sz. A. I. r. vádlott büntetését tíz hónapi, H. B. II. r. vádlott büntetését egy évi börtönbüntetésre súlyosította, a szabadságvesztés végrehajtását mindkét vádlottal szemben két-két évi próbaidőre felfüggesztve; Sz. B. III. r. vádlottal szemben halmazati büntetésül 300 napi tétel pénzbüntetést szabott ki azzal, hogy egy napi tétel összege 500 forint.
A másodfokú bíróság ítélete ellen H. B. II. r. vádlott felmentése és a büntetés enyhítése, Sz. B. III. r. vádlott, valamint a vádlottak védője mindhárom vádlott javára - felmentésük érdekében - fellebbezést jelentett be.
A Legfőbb Ügyészség a másodfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.
A nyilvános ülésen a legfőbb ügyész képviselője indítványát fenntartotta, míg a vádlottak védője fellebbezését ugyancsak fenntartva a vádlottak felmentését indítványozta a terhükre megállapított valamennyi bűncselekmény vádja alól.
A Legfelsőbb Bíróság, mint harmadfokú bíróság a Be. 387. § (1) bekezdésére figyelemmel, a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az eljárási törvény rendelkezéseit mind az első-, mind a másodfokú bíróság maradéktalanul betartotta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az iratok tartalma alapján kiegészítette, illetve helyesbítette; a kiegészítéssel és helyesbítéssel azt már hiánytalannak és megalapozottnak találta, és így eljárásában irányadónak tekintette.
A harmadfokú bíróság ezt a tényállást túlnyomórészt ugyancsak megalapozottnak találta; azt azonban - a Be. 388. § (2) bekezdésére figyelemmel - az iratok alapján az alábbiakkal egészíti ki:
O. P. sértett 2006 májusában élettársánál, B. Zs.-nál és annak édesanyjánál, B. J.-nénál lakott.
Az immár hiánytalan és a bizonyítékok indokolt mérlegelésével megállapított tényállás összhangban áll az iratok tartalmával, téves ténybeli következtetést sem tartalmaz. Ekként ez a tényállás megalapozott, és a Be. 388. § (1) bekezdésére figyelemmel a harmadfokú eljárásban is irányadó.
E tényállásból helyesen következtetett az első- és másodfokú bíróság arra, hogy O. P. sértett bántalmazásával A. Sz. A. I. r. és H. B. II. r. vádlott elkövette a kényszervallatás bűntettét és a testi sértés vétségét, és azok minősítése is törvényes.
Így az e cselekményekkel kapcsolatos védői fellebbezések nem megalapozottak.
Helytálló a másodfokú bíróság álláspontja a kényszerítő eszköz alkalmazása kapcsán született jelentéssel összefüggő közokirat-hamisítás bűntettére vonatkozóan is.
A jelentés - amely ugyan az ítélőtábla által kifejtettektől eltérően nem rendelkező, hanem bizonyító jellegű közokirat - feladata annak igazolása, hogy az abban megjelenített intézkedés törvényes volt.
Az irányadó tényállás szerint O. P. sértett - miután rejtekhelyét a nyomozók felfedezték - ellenállást nem tanúsított. Így a jelentésben szereplő azon adat, amely szerint megbilincselésére azért került sor, mert ellenállt, valótlan volt. Miután ekként a jelentést készítő Sz. B. III. r. vádlott lényeges tényt hamisan foglalt közokiratba, elkövette a terhére rótt közokirat-hamisítás bűntettét, és annak minősítése is törvényes.
Ezért e cselekmény kapcsán a vádlott és a védő fellebbezését a Legfelsőbb Bíróság ugyancsak megalapozatlannak találta.
A házkutatási jegyzőkönyvvel kapcsolatos közokirat-hamisítás, valamint a jogellenes fogva tartás bűntette kapcsán azonban a másodfokon eljárt ítélőtábla helytelenül következtetett a vádlottak bűnösségére.
A Be. 166. § (2) bekezdés d) pontja szerint a nyomozási cselekményről készült jegyzőkönyvben fel kell tüntetni a jelen lévő ügyész, nyomozó hatóság tagja, eljárásban részt vevő személy és képviselője, védő, tanú, tanú érdekében eljáró ügyvéd, hatósági tanú és jegyzőkönyvvezető nevét.
Az eljárásban részt vevő személyek a Be. 42. §-a szerint a bíró, az ügyész, a nyomozó hatóság tagja, a terhelt, a védő, a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló, a magánfél, az egyéb érdekeltek, ezek képviselői és a segítők.
Az adott ügyben a fentiek közül csak a nyomozók és - terheltként - a jelen ügy sértettje tartózkodott a házkutatás során a helyszínen.
Ezen túl a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. (VI. 24.) BM-IM rendelet 79. § f) pontja szerint a jegyzőkönyvben rögzíteni kell a lefoglalást szenvedő nyilatkozatát is arra vonatkozóan, hogy a nyomozati cselekmény ténye, illetve a lefolytatás módja miatt él-e panasszal.
Az adott ügyben - az ítélőtábla álláspontjával szemben - a lefoglalás szenvedője nem B. J.-né, hanem maga a sértett volt, miután a házkutatást azért rendelték el az adott helyszínen, mert a sértett ott lakott.
Nem kétséges, hogy az ügyben a ház tulajdonosának lehetősége lett volna egyéb érdekeltként fellépve a házkutatást elrendelő határozat ellen a Be. 55 § (1) bekezdésében írtakra figyelemmel jogorvoslatot kérni. Azonban - szemben a sértettel, aki e pozíciójánál fogva szükségképpen résztvevője az eljárásnak - ő csak akkor vált volna az eljárás résztvevőjévé, ha egyéb érdekeltként fellépett volna. Miután ezzel a jogával nem élt, nem is volt szükséges az ő feltüntetése a jegyzőkönyvben.
Ebből értelemszerűen következik, hogy a házkutatásról felvett jegyzőkönyvben - amely az ítélőtábla által kifejtettekkel ellentétben ugyancsak nem rendelkező, hanem bizonyító közokirat - az abban szereplőkön kívül a nyomozó hatóság valamennyi jelen lévő tagjának nevét kellett volna csupán feltüntetni.
Kétségtelen, hogy H. B. II. r. terhelt ezt elmulasztotta, miután a jegyzőkönyvben csak magát tüntette fel, mint az eljárás vezetőjét.
A vád tárgyává tett közokirat-hamisítás bűntettét a Btk. 275. § (1) bekezdés b) pontja szerint az a hivatalos személy követi el, aki lényeges tényt hamisan foglal közokiratba.
A kérdéses közokirat kétségtelenül hiányos volt, azonban valótlan tényt nem tartalmazott. Ráadásul a hiányzó adatok nem tették alkalmatlanná arra, hogy a házkutatás menetének szabályszerűsége ellenőrizhető legyen.
Így tévedett a másodfokú bíróság akkor, amikor a jegyzőkönyvet készítő H. B. II. r. vádlott bűnösségét e cselekmény kapcsán közokirat-hamisítás bűntettében is megállapította.
A jogellenes fogva tartás bűncselekményének megítélésében sem osztotta a Legfelsőbb Bíróság az ítélőtábla véleményét.
A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvénynek - a 2006. május 31-én hatályos - 33. § (2) bekezdésének b) pontja szerint a rendőr a közbiztonság érdekében a hatóság elé állíthatta azt, aki bűncselekmény elkövetésével volt gyanúsítható.
E rendelkezés nem tartalmazza az ítélőtábla azon értelmezését, amely szerint csak a házkutatás eredményessége esetén lett volna a jelen ügy sértettje előállítható, mert a korábbiakban már ismert, azoktól eltérő bűncselekmény elkövetésének a lehetőségét ez támasztotta volna alá, és ennek hiányában a közbiztonság érdeke az előállítás jogszerűségét nem igazolta.
A házkutatás elrendelésére és foganatosítására az elsőfokú ítéletben rögzített és irányadó tényállás szerint azért került sor, mert a nyomozás tárgyát képező bűncselekmények egyik sértettjének képviselője bejelentette a nyomozó hatóságnak, hogy a korábbiakban már közölteken túl eltulajdonítottak a sértett gazdasági társaság telephelyéről közel 500 000 forint értékű vegyszert is. Önmagában a házkutatás eredménytelenségéből még nem következik az, hogy a sértett nem volt e bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Annak pedig, hogy a gyanú szerinti bűncselekménynek a jogi értékelése a későbbiekben hogyan alakul, az esetlegesen a folytatólagosság egységébe foglalható-e a korábban már ismertté vált bűncselekményekkel, e szempontból semmilyen jelentősége nincs.
Ráadásul tévesen értelmezte a másodfokon eljárt bíróság a hivatkozott rendelkezést akként, hogy csak olyan bűncselekmény gyanúja miatt van helye a sértett előállításának, amely az ellene folyamatban volt büntetőügyben vele szemben korábban még nem merült fel.
A rendőrök elől elrejtőzni igyekvő sértett előállítása nem volt jogszerűtlen; így tévedett az ítélőtábla, amikor a vádlottak büntetőjogi felelősségét a jogellenes fogva tartás bűntettében is megállapította.
A fentiekre tekintettel a vádlotti, illetve védői fellebbezéseket részben alaposnak találva a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot - a Be. 393. § (2) bekezdése szerinti nyilvános ülésen eljárva - a Be. 398. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta; A. Sz. A. I. r., H. B. II. r. és Sz. B. III. r. vádlottat a társtettesként elkövetett jogellenes fogva tartás bűntette [Btk. 228. § (1) bekezdése], emellett H. B. II. r. vádlottat a közokirat-hamisítás bűntette [Btk. 275. § (1) bekezdés b) pontja] miatt emelt vád alól a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontjának első fordulata alapján felmentette, mert a vád tárgyává tett ezen cselekmények nem bűncselekmények.
Miután a felmentő rendelkezések lényegesen érintik a bűnösség körét, a Legfelsőbb Bíróság a Be. 398. § (2) bekezdése alapján a büntetéssel kapcsolatos rendelkezéseket is megváltoztatta. Egyebekben a megtámadott határozatot helybenhagyta.