BH 2009.1.25 A munkáltatót terheli a bizonyítás arra vonatkozóan, hogy a munkavállaló által végzett tevékenység miért vált szükségtelenné [Mt. 89. §].

Pertörténet:

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.718/2004/22., Székesfehérvári Törvényszék Mf.22495/2006/4., Kúria Mfv.10522/2007/2. (*BH 2009.1.25*)

***********

A felperes keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.

A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1975. szeptember 1-jétől állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában, munkaviszonya megszűnését megelőzően a gyártási részlegnél termelés előkészítő munkakörben foglalkoztatták. A munkáltatói jogkör gyakorlója a 2004. október 15-én kelt rendes felmondásával 90 nap felmondási idő biztosításával szüntette meg a munkaviszonyát azon indokolással, hogy a kft. termelési és logisztikai feladatainak újraalakítása során bizonyos szakterületeket a jövőben összevonnak, ennek részeként a felperes által végzett tevékenységre nem lesz szükség.

A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperesnél a felperes munkakörét érintő átszervezés megvalósult. A termelés csökkenése 2004. augusztus, szeptember hónaptól volt érzékelhető, ezért W. M. felvétele 2004 júniusában még nem hozható összefüggésbe a felmondás okával. Az a tény, hogy a felperes munkaköri feladatait a felmondást követően a többi munkavállaló között szétosztották, az átszervezés fogalmát kellően kimeríti, annak célszerűsége pedig a perben nem volt vizsgálható. A felperes nem tudta bizonyítani azon állítását, hogy a felmondás valódi indoka nem a felmondásban közölt ok, hanem magasabb szintű szaktudása volt.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felmondás okai nem felelnek meg az Mt. 89. § (2) bekezdésében foglalt világos indokolási kötelezettségnek, nem egyértelmű, hogy az "egyes szakterületek összevonása" alatt mit értett a munkáltató, és ebből miként következik a felperes munkájának fölöslegessége. Az alperes a kirívóan szakszerűtlenül megfogalmazott felmondást a per során sem tudta világossá tenni, a rá háruló bizonyítási kötelezettségét az elsőfokú bíróság kifejezett felhívása ellenére sem teljesítette. Ebből pedig az következik, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet "megváltoztatását", a kereset elutasítását, és a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság lényeges eljárásjogi szabályt sértett, ugyanis az a mód, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvet nem a bíró diktálja, hanem a jegyzőkönyvvezető visszaolvasás nélkül jegyzeteli, nélkülözi a közokiratok készítésének törvényi előfeltételeit. Ilyen módszer alkalmazása mellett a felek a jegyzőkönyv tartalmáról csak akkor tudnak meggyőződni, amikor az ügyben már jogerős ítélet született. További érvelése szerint a másodfokú bíróság nem adta indokát annak, hogy a felmondás miért lenne szakszerűtlen, és annak sem, hogy számára a felmondás miért nem érthető. A munkáltató intézkedéséből megállapíthatóak azok a konkrét tények, amelyekre a felmondását alapozta, az alperes pedig az átszervezés megtörténtét bizonyította. A munkáltató a felmondás jogát rendeltetésének megfelelően gyakorolta, és nem az motiválta, hogy megszabaduljon attól az embertől, aki a vezetés hozzá nem értését átlátta.