BH 2013.3.77 A jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni, a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatóknak és a munkavállalóknak együtt kell működni. A munkáltató kizárólag az alapvető szolgáltatásnak minősülő tevékenység tekintetében jogszerűen élhet a sztrájkoló munkavállalók helyettesítésére új munkavállalók felvételének jogával [Alkotmány 70/C. §; 1989. évi VII. törvény 1. § (1)-(3) bekezdése; 4. § (1) bekezdés; 1992. évi XXII. törvény 193/D. § (2) bekezdés b) pont].

Az alperes munkáltató három hónapos felmondási idővel felmondta a Kollektív Szerződést, a felperesi szakszervezetek erre figyelemmel sztrájkkövetelést nyújtottak át az alperesnek, majd határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. Az alperes a sztrájk alatt külföldről toborzott munkavállalókkal létesített határozott idejű munkaviszonyt kizárólag utasbiztonsági ellenőr munkakör ellátására.

A felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az alperes a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (Sztrájktörvény) előírásait megsértette, a munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerintézkedést alkalmazott, megszegte együttműködési kötelezettségét.

A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a 2008. decemberi sztrájk során megsértette a Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdésében foglaltakat, a munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerintézkedést alkalmazott. Egyebekben a felperesek keresetét elutasította.

Megállapítása szerint a sztrájkolók helyettesítésére a magyar jogszabályok szerint nincs lehetőség. Bár a Sztrájktörvény kifejezetten nem tiltja az új munkavállalók felvételét, az ilyen magatartás a Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdésébe ütközik.

A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kifejtette, hogy a sztrájkhoz fűződő alkotmányos alapjogot csak a törvény biztosította keretek között lehet korlátozni, és ennek nem felel meg az olyan munkáltatói intézkedés, amely veszélyezteti és ellehetetleníti a sztrájkjogot.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a jogerős ítéletet a Kúria a keresetnek helyt adó részében helyezze hatályon kívül és teljes egészében utasítsa el a keresetet.

Vitatta, hogy a sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközt alkalmazott volna. Az alperes szerint az új munkavállalók alkalmazása a sztrájk során nem volt ellentétes a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyik egyezményével sem.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.

A felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélet azon megállapítása jogellenességének megállapítását kérte, miszerint az alperes a 2008. decemberi sztrájk során megsértette a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (Sztrájktörvény) 1. § (2) bekezdésben foglaltakat, s a munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközt alkalmazott az utasbiztonsági ellenőr munkakörre toborzott munkavállalóknak a sztrájk idejére való alkalmazásával.

A munkaügyi bíróság ítéletében helyesen sorolta fel az alkalmazandó magyar jogszabályokat [a Magyar Köztársaság Alkotmánya, a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény, (Sztrájktörvény), és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.)], valamint helyesen hivatkozott az adott jogkérdésben irányadó nemzetközi szabályokra [Európai Szociális Charta, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet - ILO - 87. számú és 98. számú Egyezmények, ILO bizottságai esetjogában megjelent állásfoglalások].

Az Alkotmány 70/C. § (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson, vagy ahhoz csatlakozzon. A (2) bekezdés előírja, hogy a sztrájkjogot az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni.

A Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdése előírja, hogy a sztrájkban való részvétel önkéntes, az abban való részvételre, illetve az attól való tartózkodásra senki nem kényszeríthető. A jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni. A (3) bekezdés szerint a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatóknak és a munkavállalóknak együtt kell működni. A sztrájkjoggal való visszaélés tilos. A 4. § (1) bekezdése előírja, hogy a sztrájk ideje alatt az ellenérdekű felek további egyeztetést folytatnak a vitás kérdés rendezésére, illetve kötelesek gondoskodni a személy- és vagyonvédelemről.

Tilos a munkavállalók kölcsönzése a kölcsönvevő olyan munkahelyén, illetve telephelyén történő munkavégzésre, ahol sztrájk van, a sztrájkot megelőző egyeztetés kezdeményezésétől a sztrájk befejezéséig [Mt. 193/D. § (2) bekezdés b) pont]. A törvény az indokolása szerint általános jelleggel védi a kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállaló és a kölcsönvevővel atipikus munkaviszonyban álló munkavállalói érdeket ezzel a rendelkezéssel. Az Mt. más munkavállalók tekintetében ilyen tilalmat nem tartalmaz.

Osztotta a Kúria a felülvizsgálati kérelem azon álláspontját, miszerint az Alkotmány 70/C. § (2) bekezdése alapján a sztrájkjog egy olyan sajátos alkotmányos jog, amely az Alkotmány rendelkezésénél fogva az ezt szabályozó törvény keretei között gyakorolható, de mivel nem alanyi természetű jog, nem áll az Alkotmány 8. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezések védelme alatt, így a törvényhozó felhatalmazással rendelkezik annak szabályozására, ez azonban korlátozott. Abból, hogy a sztrájkjog az Alkotmány által szabályozott jog, következik, hogy a törvényhozó köteles biztosítani a sztrájkjog gyakorlásának felté­teleit, a sztrájkjog gyakorlásából való kizárásnak csak alkotmányos indokból, valamely alkotmányos jog, alkotmányos értékcél védelme érdekében van helye. (88/B/1999. AB Határozat)

Az Alkotmányról szóló 1949. évi XX. törvény 7. § (1) bekezdése előírja, hogy a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját. A 8. § (2) bekezdésében arról rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.

A döntés meghozatalakor ezért figyelemmel kellett lenni a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 87. számú, illetve 98. számú Egyezményére, amelyek az egyesülési szabadságot szabályozó alapvető nemzetközi normákat tartalmazzák. Ezek ratifikálása alapján Magyarország vállalta, hogy minden szükséges és megfelelő intézkedést megtesz annak biztosítására, hogy a munkavállalók szabadon gyakorolhassák szervezkedési jogukat. Ennek megfelelően az államot terheli az a kötelezettség, hogy a sztrájk gyakorlásával kapcsolatos szabályokat e kívánalomnak megfelelően alkossa meg.

Az Európai Szociális Charta, melyet Magyarországon az 1999. évi C. törvény hirdetett ki, II. Rész 6. cikkének 4. pontja szerint a szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy elismerik a dolgozók és a munkaadók jogát az érdekkonfliktusok esetén történő kollektív fellépésre, beleértve a sztrájkhoz való jogot is, azon kötelezettségek függvényében, amelyek a korábban életbe lépett kollektív szerződésekből eredhetnek. A 31. cikk akként rendelkezik, hogy az I. Részben meghatározott jogokat és alapelveket tényleges megvalósításuk és a II. Részben biztosított gyakorlati alkalmazásuk során semmiféle olyan megszorításnak, vagy korlátozásnak nem szabad alávetni, amelyeket ezekben a Részekben nem tettek kifejezetten lehetővé, kivéve a jogszabályban meghatározott olyan megszorításokat és korlátozásokat, amelyek egy demokratikus társadalomban mások jogainak és szabadságjogainak, vagy a közérdek, a nemzetbiztonság, a közegészségügy, vagy a közerkölcs védelmében szükségesek.