88/B/1999. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Kovács Péter és dr. Kiss László alkotmánybírák különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 3. § (2) bekezdés első mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett, amelyekben az indítványozók a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 3. § (2) bekezdés első mondata alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték. E rendelkezés alapján nincs helye sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál.

Az egyik indítvány szerint az Sztv. 3. § (2) bekezdésének azon rendelkezése, amely foglalkoztatási jogviszonyra tekintet nélkül tiltja a sztrájkot a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél, diszkriminatív és sérti a fegyveres szerveknél dolgozó közalkalmazottak és köztisztviselők Alkotmányban biztosított munkavállalói jogainak érvényesülését. Az indítványozók szerint az Sztv. megalkotásakor a jogalkotó nem vette figyelembe, hogy a fegyveres szerveknél nem csak hivatásos állományúak, hanem közalkalmazottak és köztisztviselők is dolgoznak, akik a hivatásos állománytól jelentős mértékben eltérő foglalkoztatási viszonyok között, eltérő jogszabályok hatálya alatt állnak.

Hivatkoztak arra, hogy az Alkotmány meghatározza azokat az alapvető munkavállalói jogokat, amelyeknek valamennyi foglalkoztatási jogviszonyban érvényesülniük kell. E jogok biztosításának egyik (legvégső) eszköze a sztrájk, mint alapvető munkavállalói jog. Véleményük szerint az alapvető jog lényeges tartalmát az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint nem lehet korlátozni. Ebből eredően a jogok korlátozása csak megfelelő garanciákkal együtt lehetséges a jogok sérelme és a diszkrimináció elkerülése végett.

Az indítványozók a hivatásosoknál elfogadhatónak tartják a sztrájk tilalmát, mert ott a munkavállalói jogaik korlátozásának ellenében a jogszabályok megfelelő garanciát és érdekérvényesítési lehetőséget, nagyobb szociális biztonságot és jövedelmet biztosítanak, mint az ugyanott foglalkoztatott közalkalmazottaknak és köztisztviselőknek. Álláspontjuk szerint ez a rendelkezés diszkriminációt jelent a fegyveres szerveknél alkalmazott közalkalmazottakra és köztisztviselőkre nézve. Az indítványban kifejtik, hogy a rendelkezés azért is diszkriminatív, mert ez a közalkalmazotti, köztisztviselői kör a más közszolgálati szerveknél dolgozó közalkalmazottakkal és köztisztviselőkkel szemben is indokolatlan jogérvényesítési hátrányban van. Úgy vélik, hogy a sztrájkjog tekintetében nem lehet eltérő szabályokat érvényesíteni a különböző közszolgálati szervek dolgozói között.

A másik indítvány a rendőrségi közalkalmazottak sztrájktilalmát sérelmezi. Az indítványozó az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében biztosított jogokkal ellentétesnek tartja a kifogásolt rendelkezést. Véleménye szerint a közalkalmazottaknak nem feladata a rendőrség alapvető feladatainak biztosítása, ezért kérte a rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.

Az Alkotmánybíróság a támadott jogszabály azonosságára tekintettel az indítványokat egyesítette és azokat együttesen bírálta el.

Az eljárás során az Alkotmánybíróság megkereste a belügyminisztert álláspontja kifejtésére.

II.

Az Alkotmánybíróság által határozatának meghozatala során hivatkozott jogszabályi rendelkezések:

1. Az Alkotmánynak az indítványozók által hivatkozott rendelkezései:

"8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

"70/C. § (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson vagy ahhoz csatlakozzon.

(2) A sztrájkjogot az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni.

(3) A sztrájkról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

2. Az Sztv. kifogásolt rendelkezése:

"3. § (1) ...

(2) Nincs helye sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél, és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Az államigazgatási szerveknél a Kormány és az érintett szakszervezetek megállapodásában rögzített sajátos szabályok mellett gyakorolható a sztrájk joga."

3. Az 1976. évi 9. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya (a továbbiakban: Egyezségokmány) 8. cikke:

"1. Az Egyezségokmányban részes államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy biztosítják:

a) mindenkinek azt a jogát, hogy saját gazdasági és társadalmi érdekeinek előmozdítása és védelme érdekében másokkal együtt szakszervezetet alakítson és az általa választott szakszervezetbe - egyedül az adott szervezet szabályaitól függően - beléphessen. E jog gyakorlását csak a törvényben meghatározott olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek a demokratikus társadalomban az állambiztonság, a közrend vagy mások jogai és szabadsága védelme érdekében szükségesek;

b) a szakszervezeteknek azt a jogát, hogy országos szövetséget vagy társulást létesítsenek, valamint az utóbbiaknak azt a jogát, hogy nemzetközi szakszervezeti szervezetet alakítsanak, illetve ahhoz csatlakozzanak;

c) a szakszervezeteknek azt a jogát, hogy - eltekintve a törvényben meghatározott olyan korlátozásoktól, amelyek demokratikus társadalomban az állambiztonság, a közrend vagy mások jogai és szabadsága védelme érdekében szükségesek - szabadon működjenek;

d) az adott ország törvényeivel összhangban gyakorolt sztrájkjogot.

2. E cikk nem akadályozza, hogy e jogoknak a fegyveres erők, a rendőrség, valamint az államigazgatás tagjai által történő gyakorlását törvényes korlátozásnak vessék alá."

4. Az 1999. évi C. törvénnyel kihirdetett Európai Szociális Charta hivatkozott szabályai:

"5. Cikk

Szervezkedési jog

A dolgozók és a munkaadók azon szabadságának biztosítására és támogatására, hogy gazdasági és szociális érdekeik védelmében helyi, országos vagy nemzetközi szervezeteket hozhatnak létre és csatlakozhatnak ezen szervezetekhez, a Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a nemzeti törvények sem önmagukban, sem alkalmazásuk révén nem csorbítják ezt a szabadságot. Az ezen cikkben biztosított garanciák rendőrségre alkalmazásának mértékét a nemzeti törvények vagy rendelkezések határozzák majd meg. E garanciák fegyveres erőknél szolgálatot teljesítőkre történő alkalmazásának alapelveit és azt a mértéket, ameddig az e kategóriához tartozó személyeknél e garanciákat biztosítják, ugyancsak nemzeti törvények vagy rendelkezések határozzák meg.

6. Cikk

A béralkuhoz való jog

A béralku megkötésére irányuló tárgyalások folytatására való jog tényleges gyakorlásának biztosítására a Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy

1. támogatják a dolgozók és a munkaadók közötti konzultációt;

2. ahol szükséges és helyénvaló, ott támogatják a munkaadók vagy munkaadói szervezetek és a dolgozói szervezetek közötti önkéntes tárgyalási mechanizmusokat a munkafeltételek és körülmények kollektív szerződések általi szabályozása céljából;

3. támogatják a munkaügyi viták rendezését szolgáló megfelelő érdekegyeztetési és önkéntes döntési mechanizmusok létrehozását és felhasználását; és elismerik

4. a dolgozók és a munkaadók jogát az érdekkonfliktusok esetén történő kollektív fellépésre, beleértve a sztrájkhoz való jogot is, azon kötelezettségek függvényében, amelyek a korábban életbe lépett kollektív szerződésekből eredhetnek."

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság az indítványokkal összefüggésben elsőként azt vizsgálta, hogy az indítvány nem minősül-e ítélt dolognak. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 31. § c) pontja értelmében "ítélt dolog" címén az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) - ezen belül - azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor "res iudicata", ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. (1620/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 972, 973.) Ha az újabb indítványt más okra, más alkotmányossági összefüggésre alapítják, az Alkotmánybíróság az újabb indítvány érdemi vizsgálatába bocsátkozik. [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200, 212.; 17/1999. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1999, 131, 133.; 5/2002. (II. 22.) AB határozat, ABH 2002, 78, 81.; 37/2004. (X. 15.) AB határozat, ABH 2004, 908, 911.]

Az Alkotmánybíróság az Sztv. 3. § (2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatára folytatott már eljárást, és 673/B/1990. AB határozatában az indítványt elutasította. (ABH 1992, 446, 449.) Abban az eljárásban az indítványozó az Sztv. 3. § (2) bekezdésének azon részét kifogásolta, mely szerint "nincs helye sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél". Az indítványozó az Alkotmány 7. § (2) bekezdésének, valamint 70/C. § (2) bekezdésének sérelmét állította. Mivel jelen ügyben azindítványozók az Sztv. 3. § (2) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatára irányuló kérelmüket a rendelkezés más részét érintően, és részben más alkotmányossági összefüggésre hivatkozva terjesztették elő, ítélt dolog nem áll fenn, ezért az Alkotmánybíróság az Sztv. 3. § (2) bekezdésének érdemi vizsgálatát az indítványban megjelölt szervek közalkalmazottai és köztisztviselői sztrájkjogának tilalmával kapcsolatban elvégezte.

2. Az indítvány elbírálása során az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt a sztrájkjognak az alkotmányos jogok között elfoglalt helyét kellett tisztáznia.

A sztrájkjog a modern, a gazdasági, szociális jogokat elismerő államokban, mint a gazdasági, szociális érdekkonfliktusok esetén történő kollektív fellépés egyik biztosítéka, általánosan elismert.

A sztrájkhoz való jogot, mint a gazdasági, szociális érdekek érvényesítését biztosítani hivatott jogosítványt, a gazdasági, szociális jogok elismeréséről szóló nemzetközi egyezmények is tartalmazzák.

Az Egyezségokmány és az Európai Szociális Charta - amelynek Magyarország is részese - kifejezett rendelkezést tartalmaz a kollektív fellépéshez való jogokról, beleértve a sztrájkhoz való jogot is. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization - ILO) égisze alatt született nemzetközi egyezményekben - a 2000. évi LII. törvény által kihirdetett, az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelméről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1948. évi 31. ülésszakán elfogadott 87. számú egyezményt, és a 2000. évi LV. törvénnyel kihirdetett, a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1949. évi 32. ülésszakán elfogadott 98. számú egyezmény - nincs kifejezett rendelkezés a sztrájkjogról. Az ILO esetjoga azonban elismeri a sztrájkjogot, mint a hatékony kollektív tárgyalásokhoz nélkülözhetetlen olyan jogot, amely ezen egyezmények védelmét élvezi.

Az Egyezségokmány és az Európai Szociális Charta egyaránt utalnak a szervezkedési szabadság, illetőleg a sztrájkjog korlátozásának lehetőségére, külön is megemlítve a fegyveres szerveket és a rendőrséget. Az Egyezségokmány 8. cikkének 1. bekezdése d) pontja szerint az Egyezségokmányban részes államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy biztosítják az adott ország törvényeivel összhangban gyakorolt sztrájkjogot. A 8. cikk 2. bekezdése azt tartalmazza, hogy e cikk nem akadályozza, hogy e jogoknak a fegyveres erők, a rendőrség, valamint az államigazgatás tagjai által történő gyakorlását törvényes korlátozásnak vessék alá.

Európában az államok jelentős része alkotmányban vagy külön törvényben ex-pressis verbis ismeri el a sztrájkjogot: ide tartozik Franciaország, Görögország, Lengyelország, Moldova, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia. Más országok, például Belgium, Egyesült Királyság, Hollandia, Németország, Luxemburg joggyakorlatuk révén ismerik ezt el, és vagy az egyesülési jogból vezetik le, vagy ettől független alapon ismerték el. A sztrájkjogot a gazdasági érdekérvényesítés végső eszközének tekintik. Az ún. "vadsztrájkok" tilosak, ennek érdekében a sztrájk csak az egyeztető tárgyalások bizonyított kimerítése után kezdeményezhető, továbbá a szakszervezetek általi vezetést, illetve esetenként emellett a sztrájkról az érintett dolgozók titkos szavazással meghozott döntését is a jogszerűség feltételének szokták minősíteni. A politikai sztrájkok többnyire tilosak (például az Egyesült Királyságban, Németországban, és Spanyolországban), ugyanakkor a politikai követeléseket is érintő, de meghatározóan a saját bérkövetelésekkel összekapcsolódó sztrájkot Franciaországban és Olaszországban elfogadják. A szolidaritási sztrájkot, azaz a hasonló helyzetben levő munkavállalók támogatására, a saját bérkövetelésekkel összekapcsolódó sztrájkot Franciaország, Lengyelország, Németország, Spanyolország bizonyos feltételekkel elfogadja. Akármelyik megoldásról is van szó, a sztrájkjog tekintetében rendszerint a közszférában korlátozások vannak, ideértve a közigazgatást, illetve az alapvető közszolgáltatásokat, amelyek tipikusan állami vagy önkormányzati tulajdonban vannak. Egyes országok (például Ausztria, Dánia, Németország, Olaszország, Törökország) generálisan tiltják a közszférában a sztrájkot, és vannak olyan országok, amelyek a sztrájkjog gyakorlását azon az alapon nem engedélyezik, hogy az adott területeken a sztrájk az állam biztonságára, vagy a lakosság életére, egészségére jelentene veszélyt. Ez az indoka a korlátozásnak Lengyelországban, Szlovákiában, Szlovéniában. Több államban előírják a "még elégséges szolgáltatás" biztosításának a kötelezettségét. Az alapvető fontosságú szolgáltatásokat nyújtó közszféra pontos terjedelme tekintetében azonban nem egyértelmű az európai gyakorlat: sok országban idetartozik a légi forgalomirányítás, azonban Franciaországban, Görögországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban itt is lehetséges a sztrájk. Az országok jelentős részében a hol állami, hol magántulajdonban levő vasúti hálózatok dolgozóinak sztrájkjogát elismerik. Van sztrájkjoguk a rendőröknek Belgiumban, Finnországban, Franciaországban, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban. Svájcban a rendőrök annak ellenére sztrájkolhatnak, hogy ott ilyen joggal a közszféra hasonlítható helyzetben levő kategóriái közül például a katonák, diplomaták, határőrök, vámosok, légi forgalomirányítók nem rendelkeznek. Ugyanakkor a rendőrség esetében ott is, ahol az elvben meg engedett, a sztrájkban részt vevők körére, illetve a sztrájk terjedelmére, időtartamára nézve különböző korlátokat intézményesítettek. A jogi lehetőségével egyes államokban ténylegesen - igaz, a magánszférához képest jóval ritkábban - élnek is, erre példa Franciaország, Belgium, Svájc. Más államokban ez inkább az érdekérvényesítésben sikerrel hivatkozott, de valójában be nem vetett eszköz. A joggyakorlat tehát sokrétű, és sem a jogcsalád, sem a regionális helyzet nem meghatározó.

3. A magyar jogrendszerben az Alkotmány tartalmazza a sztrájkjogot. Az Alkotmány rendszerében az alapvető jogokat és kötelezettségeket szabályozó fejezetben a gazdasági, szociális jogok között nyert elhelyezést. Az Alkotmány 70/C. §-a azokat az alkotmányos jogokat szabályozza, amelyek a gazdasági, szociális érdekek védelmében a kollektív fellépés lehetőségét, a szervezkedés szabadságát hivatottak biztosítani. A 70/C. § (1) bekezdése mindenki számára nyitva álló alanyi jogosultságként, alapvető alkotmányos jogként biztosítja azt a jogot, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt érdekvédelmi szervezetet alakítson, illetőleg ahhoz csatlakozzon. A 70/C. § (2) bekezdése e körben a szervezkedési szabadság eszközeként alkotmányos jogként ismeri el a sztrájk jogot, azzal, hogy az külön - a 70/C. § (3) bekezdése alapján a jelenlevő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott - törvény keretei között gyakorolható. Az Alkotmány sem a sztrájkjog gyakorlására jogosultak körét, sem annak tartalmát, feltételeit nem határozza meg, hanem a sztrájkjog teljes körű szabályozását külön törvényre bízza.

Az Alkotmány 70/C. § (2)-(3) bekezdésének felhatalmazása alapján az Sztv. szabályozza a sztrájkjog gyakorlására jogosultak körét, azt, hogy mely célból van lehetőség sztrájkra, rendezi a jogszerű sztrájk anyagi jogi és eljárási feltételeit, megállapítja a sztrájkjog érvényesülését, a jogszerű sztrájkban részt vevők védelmét biztosító garanciális rendelkezéseket, meghatározza azokat az eseteket, amikor a sztrájk jogellenesnek minősül.

Mindezek alapján megállapítható, hogy az Alkotmány 70/C. § (2) bekezdése alapján a sztrájkjog egy olyan sajátos alkotmányos jog, amely az Alkotmány rendelkezésénél fogva törvény által korlátozottan, "az ezt szabályozó törvény keretei között" gyakorolható. Az Alkotmány e szabályozási módjából következően a törvényhozó nagyobb szabadsággal rendelkezik a sztrájkhoz való jog szabályozásában, mint más, alanyi jogi jellegű alapvető alkotmányos jogok esetén. A sztrájkjog nem alanyi jogi természetű alapvető jog, nem áll az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés védelme alatt, így a sztrájkjog szabályozása során a törvényhozó szélesebb körű felhatalmazással rendelkezik a sztrájkjog korlátozására is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a törvényhozónak ez a felhatalmazása alkotmányos korlátok nélküli. Abból, hogy sztrájkjog az Alkotmány által szabályozott jog, következik az, hogy a törvényhozó köteles biztosítani a sztrájkjog gyakorlásának feltételeit, a sztrájkjog gyakorlásából való kizárásnak csak alkotmányos indokból, valamely alkotmányos jog, alkotmányos érték, cél védelme érdekében van helye.

Hasonlóan foglalt állást a sztrájkjog kizárásával kapcsolatosan az Alkotmánybíróság a 673/B/1990. AB határozatában, amikor az Sztv. azon szabályának alkotmányosságát vizsgálta, amely a sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél való kizárásáról rendelkezik. E határozatában a következőket állapította meg: "az igazságszolgáltatás tagjainak a sztrájkja mások alapvető jogainak érvényesítését veszélyeztetné, súlyosabb esetben ténylegesen megakadályozná. Az állampolgári jogok védelme, e védelem hatékonysága, illetve annak a biztosítása szükségessé teszi az igazságszolgáltatás tagjai sztrájkjogának messzemenő korlátozását - gyakorlatilag annak eltörlését - mivel enélkül mások alapvető jogainak védelme nem biztosítható. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a vitatott törvényhely ezért nincs ellentétben az Alkotmány 70/C. § (2) bekezdésében foglalt alapvető szabállyal." (ABH 1992, 446, 447-448.)

Az Alkotmánybíróság rámutat arra is, hogy a 673/B/1990. AB határozatában az igazságszolgáltatás dolgozóinak a sztrájkhoz való jogát az egyén bírósághoz fordulásának jogával szembesítette. Tehát nem általában véve utalt az állampolgári jogok védelmére, hanem két, egyaránt az Alkotmányban tételesen biztosított jogot, egyrészt a 70/C. §-t, másrészt az 57. § (1) bekezdését és a 70/K. §-t vetette össze egymással, és ezek egymás közötti összefüggései alapján döntött. Azaz azt vizsgálta, hogy van-e alkotmányos indoka annak, hogy az igazságszolgáltatási szervek alkalmazottai tekintetében a törvény tilalmazza sztrájkot.

4. Az Alkotmánybíróságnak ezért eljárása során azt kellett vizsgálnia, hogy van-e alkotmányos indoka annak, hogy az Sztv. 3. § (2) bekezdése a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél megtiltja a sztrájkot, kizárva ezzel az e szerveknél dolgozó köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkjogát is.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Sztv. 3. § (2) bekezdésében az érintett szervek megjelölésére használt megnevezéseket a hatályos jog már nem használja.

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló 2004. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Amtv.) 4. § (1) bekezdése az Alkotmány VIII. fejezetének címét megváltoztatta. A módosítás eredményeként a VIII. fejezet címe "A fegyveres erők és a rendőrség"-ről, "A Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek"-re változott.

Nem használja fegyveres erők elnevezést a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény (a továbbiakban: Htv.) sem. A rendvédelmi szervek körét az Alkotmány VIII. fejezetére is tekintettel a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 1. § (5) bekezdése sorolja fel. Eszerint rendvédelmi szervnek minősülnek: a rendőrség, a határőrség, a polgári védelem, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, az állami és hivatásos tűzoltóság, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok. Lényegében ezek a szervek azok, amelyek az Sztv. 3. § (2) bekezdésében fegyveres erők, fegyveres testületek és rendészeti szervek megjelöléssel szerepelnek.

A honvédség és a rendvédelmi szervek az alapjogok érvényesülésének biztosításában jelentős szerepet kaptak, mivel az ország függetlenségének, területi épségének, alkotmányos rendjének, az ország belső rendjének, közbiztonságának, a lakosság és az ország anyagi javai védelmének alapvető feladatait látják el.

Az Alkotmány 40/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar Honvédség alapvető kötelessége a haza katonai védelme és a nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása. A Htv. 69. § (1) bekezdése a Honvédség jogállását polgári irányítás alatt álló, függelmi rendszerben működő és centrálisan szervezett fegyveres állami szervezetként határozza meg. A honvédség személyi állománya a Htv. 79. §-a alapján tényleges szolgálatot teljesítő katonákból, köztisztviselőkből, közalkalmazottakból és a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókból; hadkiegészítési állománya önkéntes tartalékosokból, kiképzett és kiképzetlen potenciális hadkötelesekből, valamint megelőző védelmi helyzet és rendkívüli állapot idején - a hadkötelezettség bevezetése után - hadkötelesekből áll.

Az állam köteles fenntartani és védeni a jogrendet, a jogbiztonságot, valamint az ezekhez kapcsolódó közrendet és közbiztonságot. "A közbiztonság a jogállam intézményrendszerének és a demokratikus társadalom működésének nélkülözhetetlen feltétele és így általánosságban alkotmányos érték és alkotmányos cél." [13/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001, 177, 198.] A közbiztonság és a belső rend védelme az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdése alapján a rendőrség alapvető feladata. E feladat az állam és a társadalom különböző szervei alkotmányos működési feltételeinek és a közélet zavartalanságának biztosítását, továbbá az állampolgárok személy- és vagyonbiztonságának, alapvető jogainak védelmét jelenti. Alapvető feladataként meghatározott, a közbiztonság és a belső rend védelmét előíró alkotmányi rendelkezés "olyan alkotmányos cél, amelynek elérése és fenntartása az élet védelmét is szolgálja." [9/2004. (III. 30.) AB határozat, ABH 2004,

179, 186.] A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 1. § (2) bekezdése szerint a rendőrség többek között, általános bűnügyi nyomozó hatósági jogkört gyakorol, végzi a bűncselekmények megelőzését és felderítését, közlekedési, hatósági és rendészeti feladatokat lát el, gondoskodik a büntetőeljárásban részt vevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelméről, valamint a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjának végrehajtásáról, továbbá védi a Magyar Köztársaság érdekei szempontjából különösen fontos személyek életét, testi épségét, őrzi a kijelölt létesítményeket. Az Rtv. 2. § (1) bekezdése szerint a rendőrség védelmet nyújt az életet, a testi épséget, a vagyonbiztonságot közvetlenül fenyegető vagy sértő cselekményekkel szemben, felvilágosítást és segítséget ad a rászorulóknak, tiszteletben tartja és védelmezi az emberi méltóságot, óvja az ember jogait.

A rendőrség jogállását tekintve az Rtv. 3. § (1) bekezdése szerint bűnmegelőzési, bűnüldözési, államigazgatási és rendészeti feladatokat ellátó állami, fegyveres rendvédelmi szerv. Az Rtv. 7. § (1) bekezdése szerint a rendőrség személyi ál lo-mánya hivatásos állományú rendőrökből, köztisztviselőkből és közalkalmazottakból állhat.

Az Alkotmányban szabályozott feladatot lát el az Alkotmány 40/A. § (3) bekezdése alapján a határőrség is, feladata az államhatár őrzése, rendjének fenntartása. A határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Hő.tv.) 2. §-a szerint a határőrség kettős rendeltetésű, sajátos jogállású és szervezetű fegyveres szerv, amely az Alkotmány VIII. fejezete szerint a rendvédelmi szervek körébe tartozik. A Hő.tv. 28. §-a szerint a határőrség személyi állománya tényleges szolgálatot teljesítő határőrökből, igénybe vett tartalékos hadkötelesekből, köztisztviselőkből és közalkalmazottakból állhat.

Az életet és a vagyonbiztonságot, a természetes és épített környezetet veszélyeztető természeti és civilizációs katasztrófák megelőzésében és károsító hatásai elleni védekezésben jelentős feladatokat látnak el az e célból létrehozott rendvédelmi szervek. Ezek sorába tartoznak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és területi szervei. A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény 25. § (3) bekezdése szerint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és területi szerveinek tagjai hivatásos állományúak, köztisztviselők és közalkalmazottak.

A polgári védelem a honvédelem rendszerében megvalósuló, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányítása alatt álló szervezet, feladat- és intézkedési rendszer, amelynek célja a fegyveres összeütközés, a katasztrófa és más veszélyhelyzet esetén a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása, valamint az állampolgárok felkészítése azok hatásainak leküzdése és a túlélés feltételeinek megteremtése érdekében. A polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény 2. § (1) bekezdés d) pontja szerint a hivatásos polgári védelmi szerv a hivatásos, valamint a köztisztviselői és közalkalmazotti állománya útján a lakosság és az anyagi javak védelme érdekében a polgári védelmi feladatok tervezését, szervezését és ellenőrzését végzi.

A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Tütv.) 30. § (1) bekezdése szerint a hivatásos állami és a hivatásos önkormányzati tűzoltóság egységes elvek alapján szervezett rendvédelmi szerv. E rendvédelmi szervek alapvető feladata az élet és vagyonbiztonságot veszélyeztető tüzek megelőzése, a tűzeseteknél és a műszaki mentéseknél való segítségnyújtás. A hivatásos tűzoltóság hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjai a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény hatálya alá tartoznak, a polgári állományú tagjai a Tütv. 32. § (2) bekezdése szerint köztisztviselők vagy közalkalmazottak.

Fegyveres rendvédelmi szerv a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 1. § (1) bekezdése szerint a Vám- és Pénzügyőrség, amely vámigazgatási, jövedéki igazgatási, bűnüldözési és nyomozó hatósági, valamint rendészeti feladatokat lát el. A Vám- és Pénzügyőrség polgári alkalmazottainak jogviszonyára a Vtv. 6. § a alapján a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) rendelkezései irányadók.

Állami fegyveres rendvédelmi szerv a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény (a továbbiakban: Bvt.) 1. §-a szerint a büntetés-végrehajtási szervezet is, amely a szabadságelvonással járó büntetéseket, intézkedéseket, a büntetőeljárási kényszerintézkedéseket, a szabálysértés miatt kiszabott pénzbírság átváltoztatása folytán megállapított elzárást, továbbá - törvény által megállapított körben - az idegenrendészeti őrizet végrehajtását látja el. A büntetés-végrehajtási szervezet a feladatainak törvényes ellátásával járul hozzá a közrend és a közbiztonság erősítéséhez. A Bvt. 10. §-a szerint a büntetés-végrehajtási szervezet személyi állománya hivatásos büntetés-végrehajtási szolgálati jogviszonyban és a külön jogszabályban meghatározott munkakörök esetén, közalkalmazotti és köztisztviselői jogviszonyban álló személyekből állhat.

Az ismertetett jogszabályok alapján összefoglalóan megállapítható, hogy a Honvédség és a rendvédelmi szervek - az igazságszolgáltatási szervekhez hasonlóan - az Alkotmányban meghatározott alapjogok érvényesülését segítik elő, alapvető feladatuk az alkotmányos rend és az alapvető emberi jogok védelme. E szervek az Alkotmányban biztosított alapvető jogok védelmét kötelezettségeik maradéktalan teljesítésével tudják hatékonyan szolgálni. A jogalkotó feladata az intézmény és eszközrendszer olyan alakítása, amely lehetővé teszi, hogy e szervek alkotmányos rendeltetésüknek minden körülmények között eleget tegyenek. A honvédség és a rendvédelmi szervek feladataikat a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott személyi állományukkal látják el. A törvényekben meghatározottak szerint a személyi állomány tagjai az e szerveknél alkalmazott közalkalmazottak és köztisztviselők is. A honvédség és a rendvédelmi szervek alkotmányos feladatainak hatékony ellátását csak a teljes személyi állomány munkája tudja biztosítani. Valamennyi alkalmazott a munkakörébe tartozó feladatkör ellátásával szolgálja az egész szervezetet, és ez független attól, hogy az alkalmazott milyen foglalkoztatási jogviszony keretében végzi a tevékenységét. A hivatásos szolgálatot teljesítők munkáját közvetlenül segítő köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkja esetén az általuk ellátott feladatok elmaradása vagy azok teljesítésében való késlekedés jelentősen hátráltathatja a szervezetet feladatának teljesítésében, ezzel akadályozhatja az állami feladatok ellátását, az élet- és vagyonmentést, vagyis mások alapvető jogainak érvényesítését.

Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a honvédség és a rendvédelmi szervek személyi állományába tartozó köztisztviselőkre és közalkalmazottakra vonatkozóan az Sztv. 3. § (2) bekezdésében megállapított sztrájktilalomnak alkotmányos indoka van. Ezért az Alkotmány 70/C. § (2) bekezdésének megsértése nem állapítható meg. Így az Alkotmánybíróság az indítványokat e tekintetben elutasította.

5. Az Alkotmánybíróság ezt követően vizsgálta azt is, hogy az indítványozók által támadott rendelkezés sérti-e az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt rendelkezést a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. E határozataiban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmány e rendelkezése az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem alapvető alkotmányos jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánynak ez az általános jogegyenlőségi követelménye arra vonatkozik, hogy az állam mint közhatalom a jogok és kötelezettségek elosztása során köteles egyenlőkként - egyenlő méltóságú személyként - kezelni a jogalanyokat, a jogalkotás során a jogalkotónak mindegyikük szempontjait azonos körültekintéssel, elfogulatlansággal és méltányossággal kell értékelnie. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203-204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140., 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 342-344.; 37/2002. (IX. 4.) AB határozat, ABH 2002, 230, 241-242. stb.]

Az Alkotmánybíróság általánosan követett gyakorlata szerint tehát a jogalanyok között tett megkülönböztetés akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha a jogalkotó azonos jogi helyzetben lévő, a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó, egymással összehasonlítható jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne.

Az indítványozók szerint az Sztv. 3. § (2) bekezdésének rendelkezése hátrányos megkülönböztetést jelent a honvédségnél és a rendvédelmi szerveknél alkalmazott közalkalmazottak és köztisztviselők részére. Álláspontjuk szerint a diszkrimináció fennáll egyrészt a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjaival szemben, másrészt a közigazgatási szerveknél, illetőleg közintézményeknél alkalmazott köztisztviselőkkel és közalkalmazottakkal szemben is.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Sztv. 3. § (2) bekezdése a honvédség és a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjaira, valamint az ott foglalkoztatott köztisztviselőkre és közalkalmazottakra azonos rendelkezést tartalmaz a sztrájkjog gyakorolhatóságát illetően, ezért az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme e vonatkozásban nem áll fenn.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem állapítható meg az alkotmányellenes megkülönböztetés a honvédségnél és a rendvédelmi szerveknél alkalmazott köztisztviselők és közalkalmazottak, valamint a más szervezetekkel közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselők és közalkalmazottak között sem.

A honvédségnél és a rendvédelmi szerveknél alkalmazott köztisztviselők és közalkalmazottak olyan szervezetekben látják el feladataikat, amelyek hatékony és zavartalan működéséhez - amint azt az Alkotmánybíróság a fentiekben megállapította - különösen fontos alkotmányos érdek fűződik. A honvédségnek és a rendvédelmi szerveknek más közszolgálati szervektől eltérő jogállása, alkotmányos helyzete és funkciója miatt a sztrájkjog gyakorlása szempontjából az e szervezetekben dolgozó köztisztviselők és közalkalmazottak nem tekinthetők a közigazgatási szervekben, illetőleg közintézményekben dolgozó köztisztviselőkkel és közalkalmazottakkal azonos szabályozási körbe tartozónak.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az Sztv. 3. § (2) bekezdésének az indítványozók által vitatott rendelkezésével kapcsolatosan az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme nem állapítható meg. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat e részében is elutasította.

Budapest, 2006. június 27.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Ár pád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter alkotmánybíró különvéleménye

Az elutasítással nem értek egyet, mivel nézetem szerint az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna vizsgálnia a sztrájkjoggal összefüggő alábbi kérdéseket is.

1. Egyetértek azzal, hogy a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál a sztrájkjog gyakorlása e testületek alkotmányos működését, feladatuk hatékony elvégzését ellehetetlenítené. Ezért magam is összeegyeztethetőnek tartom az Alkotmánnyal a hivatásos szolgálati viszonyban állók mellett azon köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkjogának kizárását, akik olyan beosztásban, munkakörben dolgoznak, hogy sztrájkjuk esetén a hivatásos szolgálati viszonyban állók nem tudnák elvégezni a törvény szerinti feladatukat, vagy akik olyan beosztásban, munkakörben dolgoznak, hogy a sztrájkjuk a közérdeket, nemzetbiztonságot, közegészséget veszélyeztetné. A rendvédelmi szerveknél alkalmazásban álló köztisztviselők és közalkalmazottak között azonban vannak olyan munkaköröket ellátók is, akiknek a feladata, munkája közvetlenül nem kapcsolódik mások alapvető jogainak védelméhez. Az e körbe tartozó köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkjogának kizárása már egyáltalán nem magától értetődő. Ebben az összefüggésben annak kimunkálása, hogy a teljes állományon belül mely területek alkalmazottai, mely beosztások, munkakörök azok, amelyek foglalkoztatási jogviszonytól függetlenül az állampolgári jogok hatékony védelmét szolgálják, a jogalkotó által, megítélésem szerint különösebb nehézség nélkül elvégezhető lenne. Ennek megfelelően tehát a jelenlegi szabályozásban az egyik fő problémát annak differenciálatlanságában látom.

2. A közszolgálatban a sztrájkjog a személyi körre, illetve tartalmára nézve is alkotmányosan korlátozható, kizárható. A korlátozás - a kizáráshoz hasonlóan - azonban nem lehet öncélú, hanem az államhatalmi ág adott alágazatának működési sajátosságaihoz illeszkedő, annak alkotmányos működési szükségleteinek való megfelelés következménye. Ennek következményeként azonban az, aki ex lege nem rendelkezik sztrájkjoggal, vagy akinek a sztrájkjoga alkotmányosan korlátozott, nem kerülhet az érdekérvényesítés szempontjából hátrányosabb helyzetbe, mint azok, akik a magánszférában vagy az állam által működtetett közüzemekben rendelkeznek sztrájkjoggal. A sztrájkjog korlátozása vagy el nem ismerése tehát feltételezi, hogy a jogalkotó az érdekérvényesítés e végletes eszközének hiányát hatékony jogi biztosítékokkal ellentételezi. Ilyenek az adekvát, pártatlan és gyors, mindegyik félnek a vitarendezés mindegyik fázisában részvételt biztosító békéltetési vagy választottbírósági eljárások, amelyek döntése teljeskörűen és azonnal végrehajtható. Az érdekérvényesítési intézmények hatékonyságának az ilyen testületekben és hatalmi ágakban tehát jelentősen meg kell haladnia ebben az esetben azt a szintet, amelyet a többi szférában a sztrájkjog nélkül számított érdekegyeztetési potenciál képez. A jogalkotó ezt a kompenzációs mechanizmust megfelelően kimunkálta a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai számára [a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 31. § (1)-(5) bekezdések], ugyanakkor az ugyanitt foglalkoztatott köztisztviselőkre, közalkalmazottakra ennek hatálya nem terjed ki. Utóbbi két kategória tehát nemcsak a sztrájkjoggal, mint olyannal, hanem az ennek hiányát ellentételező, hatékony érdekérvényesítési mechanizmussal sem rendelkezik és ez a hatályos szabályozásnak a másik alapvető problémája.

3. A diszkriminációra vonatkozó indítványt a többségi határozat a homogén személyi körök hagyományos, bevált tesztje alapján, stabil gyakorlatát követve utasítja el. Egyetértek ennek logikájával, azonban ellentétes álláspontom kialakításában szerepet játszott a többségi határozat által is hivatkozott, az ILO-egyezmé-nyekből és az Európa Tanács égisze alatt kötött Európai Szociális Chartából Magyarországra háramló kötelezettségek elemzése is. E kötelezettségek végrehajtásának ellenőrzése az erre az adott egyezmények részes államai által feljogosított monitoring testületek révén azt tanúsítja, hogy a köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkjogát illetően a hatályos jogi szabályozás ugyanakkor olyan korlátozásokat tartalmaz, amelyek nem esnek egybe azzal a stabil értelmezési gyakorlattal, amely az ILO-egyezmények, illetve az Európai Szociális Chartát illetően az adott nemzetközi szervezetekben kialakultnak tekinthető. (Freedom of Association and Collective Bargaining: General Survey by the Committee of Experts on the Application of Conventions and Recommendations, Report III (Part 4(B)), International Labour Conference, 69th Session, Geneva, International Labour Office, 1983, 66.o (Freedom of Association: Digest of Decisions and Principles of the Freedom of Association Committe of the Governing Body of the ILO, 3rd.ed. Geneva, International Labour Office, 1985) ILO Principles Concerning the Right to Strike, International Labour Office, Geneva 1998,55.o) Digest of the Case Law of the European Committe of Social Rights, Strasbourg, 2005, Council of Europe, 30-31, 35.o) Az ILO-egyezmények, illetve a Charta értelmezési gyakorlata, a sztrájkjog korlátozásai, a korlátozásoknak az érdekérvényesítés során járó intézményes ellentételezése tekintetében gyakorlatilag egybeesik. Figyelemre méltó tény továbbá az is, hogy az Európai Szociális Charta végrehajtásáról benyújtott első (2002) és második (2004) magyar kormányjelentés értékelése során az erre a Charta alapján felhatalmazott testületek (European Committee of Social Rights, Conclusions XVI-2 (40. oldal) és Conclusions XVII-2 (33-35. oldal); Governmental Committee of the European Social Charter, Report Concerning Conclusions XVII-2, T-SG(2005)24, (13. oldal, 39. §) megállapították, hogy a köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkjogának hatályos magyar szabályozása túlmegy azokon a korlátokon, mint amire a Charta lehetőséget nyújt. A Miniszteri Bizottság 2006. március 1-jén elfogadott ResChS(2006)1 jelzetű határozatában Magyarországot is arra hívta fel, hogy - a megfelelő módon - vegye figyelembe e bizottságok megállapításait.

Az indítványban felvetettek tehát tartalmilag is egybevágnak a nemzetközi jogi kötelezettségvállalások fent említett koherens értelmezési gyakorlatával.

4. Megítélésem szerint a jogállamisághoz hasonlatosan a Magyar Köztársaság jogrendjének a nemzetközi joggal való összhangja tény és program. Az összhang hiánya egy konkrét nemzetközi kötelezettség esetében ugyanakkor nem szükségképpen jelent alkotmánysértést, mivel előfordulhat, hogy adott esetben csak Alkotmány alatti szinten esett sérelem a jogrenden. Az Alkotmányon akkor esik sérelem, ha a 7. § (1) bekezdés szerinti összhang hiánya kirívó, vagy ha az Alkotmányban biztosított alapjog sérelmét is jelenti, vagy ha így az Alkotmány egyéb rendelkezése is sérül. Ettől független kérdés az, hogy az összhang hiánya egy-egy konkrét esetben nemzetközi jogsértést és az azért beálló nemzetközi jogi felelősséget eredményez-e, és ezt a tényt milyen fórum jogosult megállapítani. Az összhang helyreállítása ilyen esetekben eleve különböző (nemzetközi jogi, illetve törvényhozási) módokon is lehetséges. Ezekre az összefüggésekre - figyelemmel a többségi határozatban az Alkotmány 70/C. § (2) bekezdése sajátos természetéről írott, általam is osztott tételekre - ugyanakkor nézetem szerint ki kellett volna térni ahhoz, hogy megállapíthassuk, az összhang megbomlásának az alkotmánybírósági eljárásban milyen jogkövetkezményt tulajdonítunk.

Budapest, 2006. június 27.

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

A különvéleményhez csatlakozom:

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró