BH 2000.8.338 Az önbíráskodás bűntette nem valósul meg, ha az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze;

ezért a bűncselekmény megállapítására nem kerülhet sor, ha a birtokos a birtok megvédéséhez szükséges mértékben, önhatalommal hárítja el a birtoka ellen irányuló támadást, illetőleg a már elvesztett birtok védelmében a birtokos önhatalommal jár el, feltéve hogy más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség magát a birtokvédelmet meghiúsítaná [Btk. 273. § (1) és (2) bek., Be. 214. § (3) bek. a) pont, Ptk. 190. § (1) és (2) bek., 39/1976. (X. 30.) MT r. 1. § (2) bek., 7. § (2) bek. e) és f) pont].

A kerületi bíróság az 1998. február 17-én hozott ítéletében az I. r., a II. r., a III. r. és a IV. r. vádlottakat az ellenük társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

A megállapított tényállás lényege a következő.

1994. évben egy telek használatával kapcsolatban vita támadt az ingatlant birtokló két vállalkozó között. Ennek során a területileg illetékes polgármesteri hivatal közbejöttével az egymással vitában álló felek egyezséget kötöttek, mely szerint a telken vasáruházat üzemeltető F. Gy. kötelezte magát arra, hogy a telket 1994. április 24-ig kiüríti.

Mindkét vállalkozó biztonsági őröket alkalmazott, K. J. a B. Bt.-t, F. Gy. a V. Kft.-t bízta meg a használt terület és a rajta levő ingó vagyon őrzésével.

1994. április 1-jén K. J. megbízottai - a megállapodástól eltérően - elkezdték a F. Gy. által birtokolt terület kiürítését. Evégből a két telekrész közötti kerítést megbontották, az ajtókat lehegesztették, a kapubejárót egy autóbusszal eltorlaszolták, és megkezdték az áru elszállítását. A V. Kft. helyszínen levő biztonsági őreit túlerejükkel kényszerítették a telep elhagyására.

Az őrök az eseményeket a V. Kft. vezetőjének, az I. r. vádlottnak jelentették, aki értesítette megbízóját és a cég ügyvédjét is. Valamennyien a telepre mentek, ahol azonban a kérdés békés rendezését nem tudták megoldani. Rendőrnyomozót is hívtak a helyszínre, segítséget azonban nem kaptak. A biztonsági őrzéssel megbízott cég vezetői elhatározták, hogy a területet újólag birtokba veszik.

Az I. r. vádlott szervezte meg a biztonsági őrök fellépését. Este 7 órakor a V. Kft. tizenegy alkalmazottja érkezett a telephelyre, ahol F. Gy. megbontotta a kapu drótfonatát, ezen át a biztonsági őrök, közöttük a vádlottak bementek. Pár perc alatt visszafoglalták a telephelyet. Ennek során az I. r. vádlott szolgálati maroklőfegyveréből négy figyelmeztető lövést adott le, a II. r. vádlott az ellene vezetett kutyákat látva ugyancsak elővette szolgálati maroklőfegyverét, azt csőre töltötte, ám abból lövést nem adott le, a III. r. és a IV. r. vádlottak - miközben a III. r. vádlott egy kutyát vezetett - kivezették a telepről K. J. egyik alkalmazottját.

Az ítélet jogi indokolásában a kerületi bíróság rögzítette, hogy a vádlottakat alkalmazó vagyonvédelmi kft. egy megbízási szerződés alapján járt el, tevékenysége az őrzött telep birtokvédelmére terjedt ki. Ennek során a megbízási szerződés és a vagyonvédelem szabályai szerint járt el: a birtokháborítás tényéről a megbízót és ügyvédjét is értesítette, a telep visszafoglalása során tett intézkedések, a biztonsági őrök - közöttük a vádlottak - eljárása törvényes volt. E körben az elsőfokú bíróság a fegyveres biztonsági őrségről szóló, módosított 39/1976. (X. 30.) MT rendelet 7. §-a (2) bekezdésének f) pontjára hivatkozott, amely szerint az őr jogosult az őrzött létesítményt ért támadás elhárítására, így az eljárás jogszerűsége zárta ki az önbíráskodás bűntettének megállapíthatóságát, ezért a vádlottak felmentésére a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján - bűncselekmény hiányában - került sor.

Az ítélet ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére fellebbezett.

A másodfokú bíróság az 1999. április 29. napján kelt, jogerős ítéletében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a vádlottak bűnösségét társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettében megállapította, ezért az I. r. vádlottat 200 napi, a II. r., a III. r. és a IV. r. vádlottat személyenként 150 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, a pénzbüntetés napi tételösszegét az I. r. vádlott esetében 300, míg a többi vádlott esetében 200 forintban állapította meg.

A másodfokú ítéletben foglaltak szerint a tényálláshoz tartozóként kellett rögzíteni azt, hogy a vádlottak legalább öt kutyával érkeztek a helyszínre, közülük 6 személynél fegyver volt. A helyszínt elfoglalva tartó K. J.-n kívül meg nem állapítható létszámban több személy is jelen volt.

Az e kiegészítésekkel teljessé tett tényállásból a másodfokú bíróság a vádlottak bűnösségére vont következtetést. Jogi indokolásában elsődlegesen a 39/1976. (X. 30.) MT rendelet 7. §-a (2) bekezdésének e) és f) pontjainak megsértésére utalt, kifejtve, hogy a polgári vagyonvédelmet ellátó őrök - a birtok elleni támadást elhárítva - csak addig bírnak intézkedési jogosultsággal, amíg birtokon belül vannak. Minthogy azonban K. J. megbízottainak fellépése hatására a V. Kft. alkalmazottai a telephelyet elhagyták, a birtokból kiestek, annak erőszakos visszafoglalására pedig jogalapjuk nem volt. A telephely visszafoglalásakor már nem az általuk védett birtok védelmében jártak el, hanem - a jogszabályban biztosított cselekvési lehetőségeiken túllépve - a megváltozott birtokállapotot próbálták meg erőszakkal és fenyegetéssel megváltoztatni. Ez a fellépés azonban jogszerűtlen volt, és minthogy a vádlottak vagyoni érdek védelmében jogellenesen alkalmaztak kényszert és fenyegetést, bűnösségüket a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, társtettesként megvalósított önbíráskodás bűntettében kellett megállapítani.

A védői hivatkozások cáfolata körében egyébként a másodfokú bíróság elvetette a vádlottak jogos birtokvédelmi fellépésével kapcsolatos érvelést: az ítélet indokolása szerint a vádlottak tevékenysége nem a birtok védelmére, hanem a megváltozott birtokállapot ismételt módosítására irányult. Ugyanakkor az elvesztett birtok visszavételére irányulóan sem voltak jogosultak az önhatalomra. A Ptk. 190. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint e körben elsődleges a birtokvédelem hatósági eszközeinek igénybevétele és csupán az ezzel járó időveszteség folytán beálló aránytalan következmények, károk elhárítása esetén jöhet szóba az elvesztett birtok önhatalommal történő visszaszerzése. A másodfokú ítélet szerint az áruk átrakodásával és esetleges elszállításával kapcsolatos tényeket az eljárásban kellően nem derítették fel, ezért az ennek kapcsán felmerülő kárveszély tekintetében sem lehetett megalapozott jogkövetkeztetést levonni.