ÍH 2007.116 A BIZONYÍTÁS SORRENDJE KÓRHÁZ FELELŐSSÉGÉNEK VIZSGÁLATÁNÁL

Amíg a kórháztól kártérítést igénylő felperes nem tudja bizonyítani a károsodása és a kórház tevékenysége közötti okozati összefüggést, nem kell a bizonyításnak kiterjednie a felelősség kimentését célzó hivatkozásokra [Ptk. 339. § (1) bek.; Pp. 164. § (1) bek.; 1997. évi CLIV. tv. 77. § (3) bek.].

A felperes 2004. február 19-én otthonában elesett, az alperes traumatológiája 2004. február 19-én 16 óra 45 perckor vette fel jobb térd ficama diagnózissal. A felvételi lapon rögzítésre került, hogy a jobb térd duzzadt, deformált, rugalmasan rögzített, keringési zavar a végtagokon nincs, artéria tibialis posterior pulzálása tapintható, a láb hátirányú hajlítása nem kivitelezhető.

Az első beavatkozásra 2004. február 19-én került sor, amikor a műtéti jegyzőkönyv szerint a térdficamot reponálták, hosszú plantaris U sínt helyeztek fel, a keringést a végtagokon a repositio után épnek rögzítették. Február 23-án levették a gipszet, mert annak műanyag rögzítőre történő cserélése érdekében mintavételre került sor. Február 25-én a gipszet műanyag rögzítőre cserélték.

2004. március 5-én ismételt beavatkozásra került sor, a műtéti jegyzőkönyv szerint a felperes térdhajlatában körülbelül csecsemőtenyérnyi necrosist találtak, ezért necrectomiát végeztek.

2004. március 8-án narcosisban kötéscserére került sor, a sarktájon újabb necrosis alakult ki, azt eltávolították.

2004. március 10-én a műtéti jegyzőkönyv leírása szerint a külboka-tájékon újabb necrosis jelent meg, necrectomia után az ellenoldali combról vett félvastag bőrrel ezt fedték. A 2004. március 22-én kiállított zárójelentés szerint diagnózisként a térdkalács ficama került feltüntetésre, azonban az epikrízis tartalmazza, hogy peroneus paresisét szelektív ingerárammal, gyógytornával kezelték, de a felperes ágyban történő mobilizálása mindvégig nehézkes volt. A krónikus részlegre került áthelyezésre, mert az ágyból felkelteni tartósan nem tudták. 2004. április 9-én utólagos beírással a zárójelentésen a diagnózist kiegészítették a paresis n.peronei l.d., valamint decubitus calc. et gen. l.d. megnevezésekkel.

A krónikus osztályon 2004. március 22. és március 29. között feküdt a felperes. Zárójelentési diagnózisai között a térdficam és a felfekvés szerepel, ez a zárójelentés is 2004. április 9-én kiegészítésre került a diagnózis tekintetében az érzőideg-sérüléssel, valamint a felfekvéssel, ez utóbbi már eredeti diagnózisként is szerepelt.

2004. április 8. és 2004. április 20. között az alperes rehabilitációs osztálya kezelte mobilizálás céljából.

A felperest 2004. november 11-én a K. Gy. Kórház Traumatológiai Osztálya vizsgálta, rögzítették, hogy teljes nervus paraneus paresis észlelhető a jobb oldalon. Idegsebészeti beavatkozásnak értelmét nem látták.

2005. március 15-én a H. Kórház ellenőrzési lapján a következő bejegyzés is megtalálható: "1 éve gipsz decubitus alapján n. peronb. laesio." Műtétet ajánlottak, melyről a későbbiek során kívánt a felperes dönteni.

A felperes 1983-ban született, 170 cm magas, testsúlya 120 kg. Az Országos Orvosszakértői Intézet szakvéleménye szerint a felperes 50%-os munkaképesség-csökkenés mellett, ülő munkakörben, könnyű fizikai munka végzésére alkalmas.

A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy 2004. február 19-étől az alperesi gyógyintézménybe történő felvételétől számítottan a gipsz levételének időpontjáig, azaz 2004. február 25-éig az alperes alkalmazottja kezelése során nem megfelelően járt el, a felperes jobb lábának idegkárosodását a gipszelés okozta, a bőrelhalás is ennek következménye, amely miatt több műtét vált szükségessé. Az idegkárosodást már a felvételkor - amennyiben fennállt - fel kellett volna tüntetni a diagnózisok között, azonban erre csak a kezelést követő 6. napon került sor. A felfekvések kialakulásának a beteg túlsúlya nem magyarázata, sőt ennek ismeretében a gipszelést még gondosabb és körültekintőbb módon kellett volna végezni. A hiányos és elégtelen dokumentáció, a nem kellő körültekintéssel végzett gipszelés, a későn megkezdett oki terápia megalapozza az alperes kártérítő felelősségét. Összegszerűen 5 000 000 Ft nem vagyoni kártérítés, 301 796 Ft vagyoni kártérítés, továbbá 2004. február 19-étől kezdődően havi 30 000 Ft járadék megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozott, hogy alkalmazottai úgy jártak el a felperes ellátása során, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a felperes együttműködési készséget kezelése során nem mutatott, az ágyból nem volt hajlandó felkelni, a felfekvések ennek következtében alakultak ki.

Az elsőfokú eljárásban lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye alapján a bíróság a felperes keresetét elutasította. Határozatát a bizonyítási eljárás során beszerzett orvosszakértői véleményre alapította, melynek tartalma szerint a felperes szárkapocsmenti idegkárosodása nagy valószínűséggel már a baleset pillanatában bekövetkezett, de legalábbis az alperesi gyógyintézménybe történő felvételéig mindenképpen. Ezt arra alapította, hogy a baleseti sebészeti kórlap felvételi státusában a láb hátrafelé hajlításának képtelensége már szerepel. A felvételi diagnózisok között a nervus peroneus nem szerepelt, azonban erre vonatkozóan kezelése a felperesnek megtörtént, tehát az adminisztrációs vagy egyéb okból történt mulasztásnak a felperes kialakult állapotában jelentősége nem volt. Az orvos szakértő kizárta, hogy a jobb szárkapocsmenti ideg károsodása a gipszelés következtében keletkezett volna, a felperes esetében a szelektív ingeráram-kezelést elkezdték, a felperes szélsőséges elhízása miatt a gipszrögzítés fokozott veszéllyel jár ugyan, azonban a legnagyobb gondossággal felhelyezett gipsz ellenére is alakulhatnak ki bőrelhalások. A határozat indokolásában megállapította azt is, hogy a kezelőorvos és az ápolószemélyzet tájékoztatása ellenére a túlsúlyos felperes nem mozgott, a bőrelhalás nem azon a területen alakult ki, ahol technikai hiba miatt a felfekvések ki szoktak alakulni, hanem azokon a területeken, ahol a végtag fekvő testhelyzetben a gipszre támaszkodik. Összességében álláspontja az volt, hogy a felperes károsodása és az alperes kezelése között okozati összefüggés nem áll fenn.