XXVII. számú Polgári Elvi Döntés

a perben vagy nemperes eljárásban fellépő ügyész jogkörének egyes kérdéseiről

A perben vagy nemperes eljárásban fellépő ügyész a Pp. 2/A. §-ában, valamint az 1958. évi 5. törvényerejű rendelet 17. §-ában meghatározott jogkörében a fél keresetét (viszontkeresetét) felemelheti, a nemperes eljárásban a fél kérelmét meghaladó indítványt tehet.

Amennyiben az ügyész és a fél nyilatkozatai eltérnek, azokat a bíróság a per (eljárás) egyéb adatait figyelembe véve bírálja el.

A szocialista jognak a társadalmi fejlődés elősegítése, a gazdasági és a társadalmi viszonyok szervezése terén betöltött kiemelkedő szerepéből következik, hogy nagy érdekek fűződnek a jogszabályok helyes alkalmazásához, a szocialista törvényesség maradéktalan érvényesüléséhez. Ezeknek az érdekeknek a védelme és szolgálata az alapja annak, hogy jogszabályaink fontos szerepet biztosítanak az ügyész számára a polgári peres és nemperes eljárásokban is.

A Pp. 2/A. §-ának (1) bekezdése szerint: "Az ügyész keresetet indíthat fontos állami vagy társadalmi érdekből, illetőleg ha a jogosult a jogainak védelmére bármely okból nem képes, valamint a per bármely szakában felléphet a törvényesség érdekében. Nem indíthat az ügyész keresetet olyan jog iránt, amelyet csak jogszabályban meghatározott személy vagy szerv érvényesíthet."[1]

E rendelkezésekben annak a felismerése jut kifejezésre, hogy a polgári jogviszonyok mikénti rendezése nem közömbös a társadalom számára, jelentősége általában túlnő a felek közötti jogviták keretein. Ezért szükséges az arról való hathatós gondoskodás, hogy a bírósági határozat az igazság érvényre juttatása útján helyesen fejezze ki a társadalmi és az egyéni érdek összhangját. Ennek a célnak szolgálatában áll a rendelkezési elv is, amelynek a szocialista jogban a sajátos tartalma éppen az, hogy a feleknek az anyagi és eljárási jogaikkal való szabad rendelkezése egybekapcsolódik a bíróságnak és az ügyészségnek a jogok védelmében kifejtett céltudatos tevékenységével.

Polgári eljárásjog megteremtette a biztosítékait annak, hogy az ügyésznek a polgári eljárásban való részvétele valóban eredményes lehessen. A Pp. 2/A. §-ának (3) bekezdése szerint ugyanis az ügyészt a fellépés során és az általa indított perben megilletik mindazok a jogok, amelyek a felet megilletik, egyezséget azonban nem köthet, jogról nem mondhat le, illetőleg jogokat nem ismerhet el. Abban a perben, amelynek a megindítására külön jogszabály jogosítja fel az ügyészt, vagy amelyet a törvény vagy külön jogszabály értelmében ellene indítani, az ügyész a fél jogait gyakorolja.

A nemperes eljárásokat illetően hasonlóan határozza meg a fellépő ügyész jogait az 1958. évi 5. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: törvényerejű rendelet) 17. §-a.

Az ítélkezési gyakorlatban már korábban is bizonytalanság volt észlelhető a tekintetben, hogy mi a valóságos tartalma annak a rendelkezésnek, amely szerint az ügyészt a fél jogai illetik meg akkor is, ha nem ö indítja a pert, hanem fellép a mások között folyamatban levő perben.

Ezért vált szükségessé a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának a PK 182. számú állásfoglalása, amely kimondta, hogy a felperesnek a keresettől elállása esetén nincs szükség a Pp. 2/A. §-a alapján fellépő ügyész nyilatkozatának a beszerzésére, ha az elállás a per érdemi tárgyalása [Pp. 160. § (1) bek.] előtt történt. A per érdemi tárgyalásának a megkezdése után történt elállás, valamint a bíróság előtti egyezségkötés esetén azonban szükséges a Pp. 2/A. §-a alapján fellépett ügyész nyilatkozatának a beszerzése is. Ezekben az esetekben, ha az ügyész és a felek nyilatkozatai eltérnek, a bíróság azokat a Pp. 49. §-ának (4) bekezdése értelmében a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el.

Az állásfoglalás indokolása a továbbiakban azt az általános jellegű megállapítást is tette, hogy a Pp. 2/A. §-ának (3) bekezdésében említett kivételektől (egyezség, jogról való lemondás, elismerés) eltekintve mindazokban az esetekben, amikor valamely perbeli intézkedéshez a felek kölcsönös kérelmére szükség van, nem mellőzhető az ügyész nyilatkozatának a beszerzése, mert a jogszabály az ügyészi hozzájárulástól tette függővé azokat a perbeli intézkedéseket, amelyekhez a törvény a felek megegyező nyilatkozatát kívánja meg [pl. a Pp. 137. § (1) bek. a) pontja szerinti szünetelés, a Pp. 157. § f) pontja szerinti permegszüntetés].

Még ma sem tekinthető azonban egységesnek az ítélkezési gyakorlat abban a kérdésben, hogy a perben fellépő ügyészt mennyiben illeti meg a kereset felemelésének, illetőleg leszállításának a joga.

A Pp. 2/A. §-ának (3) bekezdése az ügyészt megillető jogok tekintetében nem tesz különbséget az ügyészi fellépés és az ügyészi keresetindítás között, hanem egységesen akként rendelkezik, hogy az ügyészt mind a fellépés során, mind pedig az általa indított perben - a törvényben meghatározott eseteket kivéve - mindazok a jogok megilletik, amelyek a felet megilletik. Ez pedig azt is jelenti, hogy a perben fellépő ügyészt megilleti az a jog is, hogy a fél jogai védelmében a fél keresetét (visszontkeresetét) felemelhesse, ha az adott esetben egyébként a keresetindítás joga is megilletné.

Ez összhangban áll azzal, hogy az ügyész a törvényesség biztosítása érdekében lép fel a perben. Ennek a célnak a szolgálatában tehát bármelyik fél érdekében végezhet perbeli cselekményeket. Ha a per adatai alapján arra a meggyőződésre jut, hogy a kereset (viszontkereset) indító felet jog illeti meg annál, mint amelyet az érvényesített, e jogok védelmében megfelelő indítványt tehet a bíróságnak a másik fél marasztalására. Ez következik a polgári eljárásjogban érvényesülő rendelkezési elv - előbb már kifejtett szocialista felfogásából, amely messzemenőén biztosítja a jogok védelmét, s erről való gondoskodást állami feladatnak tekinti. Mindez egyik fontos biztosítéka a vitát keletkeztető jogviszonyok igazságos és társadalmi érdeket szem előtt tartó bírósági rendezésének, s egyben megszabja a perben fellépő ügyész jogi helyzetét is.

Lényegében ilyen megfontolásokon alapult a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának a hatályát vesztett 573. számú állásfoglalása is, amely az ügyész önálló perlési jogából azt a következtetést vonta le, hogy az ügyész a tartás iránti keresetnek teljesen helyt adó ítélet ellen is nyújthat be fellebbezési óvást a tartásdíj mértékének magasabb összegben való megállapítása iránt, s a másodfokú bíróság a fellebbezést a Pp. 49. §-ának (4) bekezdése értelmében akkor is érdemben bírálhatja el, ha a tartásdíj mértékének a felemeléséhez a jogosult fél nem járul hozzá.

Ez az állásfoglalás csak a tartási pereket említi ugyan, minthogy azonban a jogszabály az ügyész fellebbezési joga tekintetében nem különböztet az egyes perfajták között, az ügyész nemcsak a tartási perben élhet fellebbezéssel a keresetnek helyt adó ítélet ellen, hanem az egyéb perekben is. De következik ebből az is, hogy ha az ügyész a fellebbezésében a kereseti összegnél nagyobb összeg megítélését kérheti, akkor megilleti az a jog is, hogy a fél keresetét felemelhesse. Ezzel a joggal azonban az ügyész a másodfokú eljárásban csak a Pp. 247. §-ában foglalt rendelkezések korlátai között élhet.

A társadalmi rendünk védelméhez, a népgazdaság erősítéséhez fűződő érdekek fokozott követelmények támasztását igénylik mind a szocialista szervezetekkel, mind pedig az állampolgárokkal szemben. A perben fellépő ügyész által történő keresetfelemelés alkalmas eszköze lehet annak, hogy hatékonyabbá tegye az említett érdekek védelmét. E tekintetben nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy pl. a társadalmi tulajdon megkárosítói ellen indított perekben a károkozók ellen érvényesített igények mértéke tekintetében nemegyszer tapasztalható indokolatlan elnézés a társadalmi tulajdon kezelői részéről.

Az ügyész perbeli jogai azonban nem korlátlanok. A Pp. 2/A. §-ának (3) bekezdése értelmében ugyanis az ügyész nem köthet egyezséget, jogról nem mondhat le és jogot nem ismerhet el. A perbeli jogoknak ez a korlátozása szükségszerű következménye annak, hogy a fél által a perben érvényesített jogok alanya nem az ügyész, s mint ahogyan az ügyész nem rendelkezhet a per tárgyával peren kívül, éppen úgy nem illeti meg ez a jog a peres eljárásban sem. De következik ebből az is, hogy az ügyész általában nem végezhet olyan percselekményeket, amelyekben - az anyagi jog hatásaikat tekintve - lényegében a per tárgyával való rendelkezés nyilvánulna meg. Éppen ezért a perben fellépő ügyészt a fél által előterjesztett kereset leszállításának a joga a fél ellenzése esetén nem illeti meg, mert ez már - a tartalmát tekintve - a per tárgyával való rendelkezést jelentene. A perben fellépő ügyész - természetesen - indítványozhatja, hogy a bíróság a fél keresetének csak részben adjon helyt, ez azonban nem azonos a fél keresetének a leszállításával, mert a bíróság továbbra is a fél keresete által meghatározott körben köteles az ügyben dönteni. A perben fellépő ügyész említett indítványa lényegében a törvényesség érdekében tett olyan indítvány, amely egyben a másik fél jogos érdekeit védi.

A perben fellépő ügyész az általa felemelt keresetet leszállíthatja. Az ügyész által felemelt és a fél által magáévá tett keresetnek a fél által ellenzett leszállítása esetén azonban a bíróságnak az igény jogosságát a fél által megjelölt keretben kell elbírálnia.

Az ügyész nem valamelyik fél, hanem a törvényesség érdekében lép fel a perben. Ennek következtében a fellépő ügyész és a perben érvényesített igény jogosultja között jogviszony nem keletkezik. Az ügyész tehát a felektől függetlenül végezhet percselekményeket, ehhez a fél hozzájárulására nincs szükség.

Ebből az is következik, hogy az ügyész és a fél perbeli cselekményei eltérhetnek egymástól. A Pp. 49. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint, ha az ügyész és a fél perbeli cselekményei (nyilatkozatai, kérelmei stb.) eltérnek, azokat a bíróság a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni akkor is, ha az ügyész és a fél perbeli nyilatkozatai a keresetnek az ügyész által történt felemelése tekintetében térnek el egymástól. A bíróságnak ilyen esetben a jogszabályok és a fél valóságos érdekének a szem előtt tartásával kell döntenie. A helyes jogalkalmazás megkívánja, hogy a bíróság a követelés anyagi jogosultját az ügyész keresetfelemelése tekintetében nyilatkozattételre szólítsa fel.

A fentiek megfelelően irányadók a nemperes eljárásokban is. Ha tehát az ügyész az 1958. évi 5. törvényerejű rendelet 17. §-a alapján nemperes eljárásban lép fel, megilleti az a jog, hogy az igényt érvényesítő fél kérelmét meghaladó indítványt terjesszen elő. Amennyiben az ügyész és a fél nyilatkozatai eltérnek, az említett törvényerejű rendelet 17. §-ának (3) bekezdése, illetőleg a 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet 13. §-ának (3) bekezdése értelmében ebben az esetben is a Pp. 49. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezést kell megfelelően alkalmazni.

A kereset felemelésén, illetőleg a nemperes eljárásban a fél kérelmét meghaladó indítvány előterjesztésén kívül az ügyészt természetesen megilletik a jogszabályban meghatározott egyéb jogok is.