BH 1982.4.140 Bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség megállapítása szempontjából a felróhatóság megítélése körében kettős követelmény érvényesül: egyfelől elvárható a szocialista törvényességnek megfelelő lelkiismeretes bírói munka, ugyanakkor e téren is érvényre kell jutnia az ítélkezés függetlensége garanciális elvének. - Egymagában az a körülmény, hogy a bíróság határozata utóbb tévesnek (törvénysértőnek) bizonyult, nem vezethet annak megállapítására, hogy a meghozatalában közreműködő bíró vétkes magatartást tanúsított, így felróhatóság hiányában a kártérítési felelősség sem foghat helyt [Ptk. 349. §., 339. § (1) bek., PK 42. sz.].

A felperesnél a külföldi cég képviseletére létesített külön iroda vezetője L. I. volt. A külföldi cég 1980. január 1. napjával engedélyt kapott saját iroda létesítésére, ezért 1979. tavaszán - 1979. december 31-re - felmondta a felperessel kötött képviseleti szerződést. A felperes erre tekintettel a külön iroda dolgozóinak - köztük L. I-nak - a munkaviszonyát mondta fel, ugyanerre az időpontra. L. I-nak a felmondás hatálytalanítása iránti kérelmét a felperes munkaügyi döntőbizottsága elutasította.

L. I. a határozat ellen keresetet terjesztett elő a munkaügyi bíróságnál, amely a keresetnek helyt adott, a döntőbizottság határozatát megváltoztatta és a felmondást hatálytalanította. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperesnél átszervezés következtében L. I. munkaköre megszűnt. A nevezett azonban a felmondási idő kezdetén már betöltötte 55. életévét, így munkaviszonyát az Mt. V. 27. §-ának (1) bekezdése értelmében csak különösen indokolt esetben lehet felmondani, s e § (2) bekezdése szerint egyáltalán nem, ha a vállalatnál van olyan munkakör, amelynek ellátására az ilyen dolgozó alkalmas, és e munkakört vállalja. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 10. számú állásfoglalása szerint a különös indok fennállásához mindig olyan súlyos ok szükséges, amely mellett a vállalat részére tarthatatlanná válna, vagy aránytalan terhet jelentene a munkaviszony további fenntartása. A munkaügyi bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperesnél ilyen helyzet nem állt elő, belső átcsoportosítás útján L. I-t olyan munkakörben tudná alkalmazni, amelyhez képesítése és gyakorlata megvan. Mulasztott tehát a vállalat, amikor a felmondás helyett ilyen munkakört nem ajánlott fel L. I-nak.

A munkaügyi bíróság ítéletét törvényességi óvás folytán a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte és L. I. keresetét elutasította. A határozat indokolásában a Legfelsőbb Bíróság rámutatott, hogy a felperesnél működött külön iroda megszűnésével egyidejűleg a felügyeleti szerv kötelezte a felperest létszámának három fővel való csökkentésére, a létszámát 32,6 főben állapította meg, s ez be volt töltve. A felperes mindent elkövetett, hogy L. I. részére más vállalatnál, illetőleg a külföldi cég megalakuló önálló képviseleténél megfelelő munkakört biztosítson. Mulasztás így nem terheli. A munkaügyi bíróság az Mt. V. 27. §-a (2) bekezdésének és az MK 10. számú kollégiumi állásfoglalásnak a téves értelmezésével jutott arra az álláspontra, hogy a felperes a felmondással kapcsolatos munkáltatói jogait nem törvényesen gyakorolta. Az adott esetben a felperes bizonyította, hogy a vállalatnál betöltetlen, tehát L. I-nak felajánlható munkakör nem volt. Az említett kollégiumi állásfoglalásban kiemelt súlyos ok - amely az Mt. V. 27. §-nak (1) bekezdésében meghatározott dolgozók munkaviszonya megszüntetéséhez szükséges külön indok fennállásának megállapításához szükséges - jelentkezhet a vállalat gazdálkodási körében is. Rajta kívülálló, de reá nézve kötelező intézkedés - a külföldi cég képviseletének megszűnése - nyomán a felperestől nem várható el, hogy munkaszerződésének fenntartása érdekében esetleg más megfelelően dolgozó munkavállalóját bocsássa el. Az adott létszámhelyzetben pedig olyan megoldás, amellyel a felperes L. I.-t mástól átcsoportosítandó munkaelvégzésével bíz meg, gazdasági szempontból megengedhetetlen.

A felperes módosított keresetében 21 335 Ft kártérítés és járulékai megfizetésére kérte az alperest kötelezni a Ptk. 349. §-ának alapján. Előadta, hogy a munkaügyi bíróságnak a felmondást hatálytalanító - utóbb azonban törvénysértőnek bizonyult - ítélete nyomán L. I. részére 1980. január 1-től 1980. március 5-ig -a nevezett munkaviszonyának áthelyezéssel történt megszüntetéséig - munkabér, SZTK járulék és nyereségrészesedés címén ilyen összeget fizetett ki.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az első fokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Álláspontja szerint a bírósági jogkörben okozott kár megtérítésére is alkalmazandók a Ptk.-nak a kártérítésre vonatkozó általános szabályai (339. §). A kártérítési felelősség megállapításához elsősorban jogellenesség szükséges, az alperes azonban jogellenes magatartást nem tanúsított. Eljárása során az alperes a bizonyítékok minden részletre kiterjedő összegyűjtésével a tényállást helyesen állapította meg, s ennek alapján a Pp. 206. §-ában foglalt mérlegelési jogkörében jutott arra a meggyőződésre, hogy L. I. munkaviszonyát a felperes az Mt. V. 27. §-a (1) bekezdésének megsértésével szüntette meg. A bírói mérlegelés körébe tartozó döntés a bírónak törvényben biztosított joga, ezért még akkor sem lehet jogellenes, ha a döntését felülbíráló magasabb fokú bíróság ettől eltérő más eredményre jut, megállapítva, hogy a bíróság a jogszabály tartalmának és a Legfelsőbb Bíróság kollégiumi állásfoglalásának téves értelmezésével hozta azt. A Ptk. módosított szabályai mellett is csak olyan jellegű bírói mulasztás, késedelem vagy a jogszabály és a joggyakorlat olyan mérvű figyelmen kívül hagyása, félretétele mellett állapítható meg a jogellenesség, amely a fegyelmi felelősségrevonásra is alapot adna. E jogellenes magatartásoknak a törvényben biztosított mérlegelési jogkörön kívül kell esniük. Az alperes magatartása tehát nem jogellenes, nem felróható, kártérítési felelősséggel nem tartozik.

Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Álláspontja szerint a munkaügyi bíróság ítélete - az MK 10. számú kollégiumi állásfoglalás téves alkalmazása miatt - törvénysértőnek bizonyult, ilyen körülmények között a jogellenesség hiányára nem lehet hivatkozni.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helyben hagyására irányult.

A fellebbezés alaptalan.

Az első fokú bíróság a felek között nem vitás tényállásból arra a jogi következtetésre jutott, hogy az alperes kártérítési felelőssége nem áll fenn. Ezt a jogi álláspontot a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokokkal találta helyesnek.