BH 1997.11.523 Gazdasági társaság taggyűlésén való képviseleti jog igazolására az ügyvéd részére adott meghatalmazás csak akkor alkalmas, ha egyébként megfelel a teljes bizonyító erejű magánokirat kellékeinek [1988. évi VI. tv. (Gt.) 182. § (1) bek., 185. §, 200. §, 1983. évi 4. tvr. 10. § (1) bek., Pp. 69. § (2) bek., 196. § (4) bek].

Az alperes társaság 1993. február 26-i taggyűlése a 17. és 18. számú határozatokkal kizárta a társaságból az I. és II. r. felpereseket. Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperesek keresetét, amely a kizárásuk tárgyában hozott taggyűlési határozatok hatályon kívül helyezésére irányult. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a taggyűlés összehívása és lefolytatása szabályszerűen történt. Mivel a felperesek a kizárásuk kérdésében nem szavazhattak, a határozatok érvényességét nem érinti az a körülmény, hogy a felpereseknek a taggyűlésen képviselőjük útján való részvételét nem biztosították. A kizárás indokaként felhozott okok közül az elsőfokú bíróság alaposnak találta azt, amely szerint a felperesek azáltal veszélyeztették az alperes gazdasági céljainak az elérését, hogy a később mintaoltalmat nyert U2 vasbeton folyókaelemmel azonos BS plusz folyókaelemet az alperes engedélye nélkül az általuk alakított betéti társaság keretében jogosulatlanul felhasználták, megsértve ezzel az alperes kizárólagos jogát. A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A másodfokú bíróság szerint a felperesek képviseletében eljárni kívánó jogi képviselő meghatalmazása az 1988. évi VI. tv. (Gt.) 185. §-ában előírtaknak nem felelt meg. Az ügy érdemét illetően pedig a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával.

A jogerős ítélet ellen a felperesek éltek felülvizsgálati kérelemmel, kérve az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatásának az elrendelését. Álláspontjuk szerint a taggyűlés megtartása jogsértő volt, mert azon a teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősülő ügyvédi meghatalmazással rendelkező jogi képviselő részvételét nem biztosították, a kizárást pedig nem előzte meg írásbeli felszólítás. A bíróságok ítéletei azért is törvénysértőek és megalapozatlanok, mert a mintaoltalmi eljárást nem folyamatában vizsgálták, és így nem vették figyelembe azt a körülményt, hogy a kizárás időpontjában az U2 elem és a BS plusz folyókaelem fő igénypontjai nem egyeztek meg, tehát annak megtervezése nem is jelenthetett veszélyt az alperes gazdasági tevékenységére, felhasználására pedig egyáltalán nem is került sor. Az ezzel ellentétes jogerős ítéleti megállapítás megalapozatlan. Az igénypontokat csak a kizárást követően módosította (terjesztette ki) az alperes, így a mintaoltalmi jog megsértése - azonosság hiányában - nem alapozhatta meg a felperesek kizárását. Mivel a bíróságok nem a kizárás időpontjára nézve vizsgálták a mintaoltalmi eljárást, ítéleteik megalapozatlanok. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Legfelsőbb Bíróság először a felpereseknek a taggyűlés megtartásával kapcsolatos eljárási kifogását, vagyis a felperesek képviseletében a taggyűlésen jelentkező ügyvéd meghatalmazásának szabályszerűségét vizsgálta. A Gt. 185. §-a úgy rendelkezik, hogy a tag által adott meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az ügyben eldöntendő kérdés az volt, hogy az egyébként szabályszerű ügyvédi meghatalmazás tanúk alkalmazása nélkül is teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül-e, és így megfelel-e a Gt. 185. §-a által támasztott követelménynek. Azt, hogy egy magánokirat milyen feltételek megléte mellett minősül teljes bizonyító erejűnek, a Pp. 196. §-ának (1) bekezdése határozza meg. A Pp. 196. §-ának (4) bekezdése szerint: "a jelen § rendelkezései nem érintik azokat a jogszabályokat, amelyek egyes magánokiratok bizonyító erejét másként szabályozzák....". Vizsgálandó volt tehát, hogy van-e olyan jogszabályi rendelkezés, amely az ügyvédi meghatalmazást tanúk alkalmazása nélkül is teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősíti. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint ilyen jogszabályi rendelkezés nincs, mert sem az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. tvr. 10. §-ának (1) bekezdése, sem pedig a Pp. 69. §-ának (2) bekezdése nem értelmezhető ilyenként. E jogszabályi rendelkezésekből csak az következik, hogy az ügyvédi meghatalmazás szabályszerűségéhez tanúk alkalmazására nincs szükség, nem vonható azonban le belőlük olyan következtetés, hogy az ügyvédi meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirat lenne. A Gt. 185. §-a a taggyűlésen való képviseleti jogot igazoló meghatalmazásra a Pp. 69. §-ának (2) bekezdése csak a perbeli ügyvédi meghatalmazásra irányuló rendelkezéséhez képest fokozott alaki követelményt ír elő, amikor nem említi meg külön az ügyvédi meghatalmazást. Ebből ugyanis az következik, hogy e jogszabályhely alkalmazásában az ügyvédi meghatalmazás csak akkor alkalmas a taggyűlésen való képviseleti jog igazolására, ha egyébként megfelel a teljes bizonyító erejű magánokirat kellékeinek.