62005CJ0438_SUM[1]

A Bíróság (nagytanács) 2007. december 11-i ítélete. International Transport Workers' Federation és Finnish Seamen's Union kontra Viking Line ABP és OÜ Viking Line Eesti. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Court of Appeal (England & Wales), Civil Division - Egyesült Királyság. Tengeri szállítás - Letelepedési jog - Alapvető jogok - A közösségi szociálpolitika céljai - Szakszervezeti szövetségnek magánvállalkozással szembeni kollektív fellépése - Kollektív szerződés, amely alkalmas arra, hogy valamely vállalkozást eltérítsen valamely hajó más tagállamba való átlajstromozásának szándékától. C-438/05. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2007. december 11. ( *1 )

"Tengeri szállítás - Letelepedési jog - Alapvető jogok - A közösségi szociálpolitika céljai - Szakszervezeti szövetség magánvállalkozással szembeni kollektív fellépése - Kollektív szerződés, amely alkalmas arra, hogy valamely vállalkozást eltérítsen valamely hajó más tagállamba való átlajstromozásának szándékától"

A C-438/05. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) (Egyesült Királyság) a Bírósághoz 2005. december 6-án érkezett 2005. november 23-i határozatával terjesztett elő az előtte

az International Transport Workers' Federation,

a Finnish Seamen's Union

és

a Viking Line ABP,

az OÜ Viking Line Eesti

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Skouris elnök, P. Jann, A. Rosas, K. Lenaerts, U. Lőhmus és L. Bay Larsen tanácselnökök, R. Schintgen (előadó), R. Silva de Lapuerta, K. Schiemann, J. Makarczyk, P. Kūris, E. Levits és A. Ó Caoimh bírák,

főtanácsnok: M. Poiares Maduro,

hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. január 10-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- az International Transport Workers' Federation képviseletében M. Brealey QC, segítője: M. Demetriou barrister, D. Fitzpatrick solicitor megbízásából,

- a Finnish Seamen's Union képviseletében M. Brealey QC, segítője: M. Demetriou barrister, J. Tatten solicitor megbízásából,

- a Viking Line ABP és az OÜ Viking Line Eesti képviseletében M. Hoskins barrister, I. Ross és J. Blacker solicitors megbízásából,

- az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében E. O'Neill, meghatalmazotti minőségben, segítői: D. Anderson QC, valamint J. Swift és S. Lee barristers,

- a belga kormány képviseletében A. Hubert, meghatalmazotti minőségben,

- a cseh kormány képviseletében T. Boček, meghatalmazotti minőségben,

- a dán kormány képviseletében J. Molde, meghatalmazotti minőségben,

- a német kormány képviseletében M. Lumma és C. Schulze-Bahr, meghatalmazotti minőségben,

- az észt kormány képviseletében L. Uibo, meghatalmazotti minőségben,

- a francia kormány képviseletében G. de Bergues és O. Christmann, meghatalmazotti minőségben,

- Írország képviseletében D. O'Hagan, meghatalmazotti minőségben, segítői: E. Fitzsimons és B. O'Moore SC, valamint N. Travers BL,

- az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Albenzio avvocato dello Stato,

- a lett kormány képviseletében E. Balode-Buraka és K. Bārdiŋa, meghatalmazotti minőségben,

- az osztrák kormány képviseletében C. Pesendorfer és G. Hesse, meghatalmazotti minőségben,

- a lengyel kormány képviseletében J. Pietras és M. Korolec, meghatalmazotti minőségben,

- a finn kormány képviseletében E. Bygglin és A. Guimaraes-Purokoski, meghatalmazotti minőségben,

- a svéd kormány képviseletében A. Kruse és A. Falk, meghatalmazotti minőségben,

- a norvég kormány képviseletében K. Waage és K. Fløistad valamint F. Sejersted, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében F. Benyon, J. Enegren és K. Simonsson, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2007. május 23-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem egyrészt az EK 43. cikk, másrészt a tagállamok közötti, illetve a tagállamok és harmadik országok közötti tengeri szállításban a szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének alkalmazásáról szóló, 1986. december 22-i 4055/86/EGK tanácsi rendelet (HL L 378., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 174. o.) értelmezésére vonatkozik.

2 Ezt a kérelmet az International Transport Workers' Federation (szállítási dolgozók nemzetközi szövetsége, a továbbiakban: ITF) és a Finnish Seamen's Union (Suomen Merimies-Unioni ry, finn tengerészunió, a továbbiakban: FSU), valamint a Viking Line ABP (a továbbiakban: Viking) és annak leányvállalata, az OÜ Viking Line Eesti (a továbbiakban: Viking Eesti) között - a kollektív fellépés tárgyában és az ilyen fellépéssel való fenyegetések tárgyában, amelyek alkalmasak arra, hogy a Vikinget eltérítsék azon szándékától, hogy az egyik hajóját a finn lobogóról valamely másik tagállam lobogójára átlajstromoztassa - folyó eljárás keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

A közösségi szabályozás

3 A 4055/86 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése előírja:

"A tagállamok közötti, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tengeri szállításban a szolgáltatásnyújtás szabadságát kell alkalmazni a tagállamok összes olyan állampolgára tekintetében, akik egy olyan tagállamban telepedtek le, amely nem azonos a szolgáltatásokat igénybe vevő személy tagállamával."

A nemzeti szabályozás

4 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy a Finn alkotmány 13. cikkét, amely mindenki számára biztosítja a jogot szakszervezet létrehozására és más érdekek védelme céljából való szervezet megalakítására, úgy értelmezték, hogy az lehetővé teszi a szakszervezetek számára a társaságokkal szembeni kollektív fellépést a munkavállalók érdekvédelme céljából.

5 Finnországban azonban a sztrájkjog bizonyos korlátozásoknak van alávetve. Így ezen állam legfelső bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint a sztrájkjog nem gyakorolható, ha a sztrájk a jóerkölcsbe ütközik, illetve azt tiltja a nemzeti vagy a közösségi jog.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

6 A Viking a finn jog szerint bejegyzett, komphajón történő szállítással foglalkozó, jelentős társaság. A Viking hét hajót működtet, köztük a Rosellát, amely finn lobogó alatt biztosítja a Tallinn (Észtország) és Helsinki (Finnország) közötti tengeri összeköttetést.

7 Az FSU finn tengerész-szakszervezet, amelynek mintegy 10000 tagja van. A Rosella legénysének tagjai e szakszervezethez tartoznak. Az FSU tagja az ITF-nek, amely a szállítási ágazatban alkalmazott dolgozók szakszervezeteinek nemzetközi szövetsége, amelynek székhelye Londonban (Egyesült Királyság) található. Az ITF 140 különböző állambeli, 600 szakszervezetet tömörít.

8 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az ITF által végrehajtott egyik fő politika az olcsó lobogókkal szembeni küzdelem. Ennek a politikának az alapvető céljai egyrészt tényleges kapcsolat megállapítása valamely hajó lobogója és a tulajdonos állampolgársága között, másrészt az olcsó lobogók alatti hajók legénysége munkakörülményeinek védelme és javítása. Az ITF álláspontja szerint valamely hajót akkor lajstromoznak olcsó lobogó alatt, ha a hajó tényleges tulajdona és a hajó feletti ellenőrzés a hajó lajstromozása szerinti lobogó államától eltérő állambeli. Az ITF politikájának megfelelően csak azok a szakszervezetek jogosultak az e hajóra vonatkozó kollektív szerződések megkötésére, amelyeknek a székhelye abban az államban van, ahol a hajó tényleges tulajdonosa található. Ez az olcsó lobogókkal szembeni küzdelem bojkottokban és a munkavállalók közötti más szolidaritási akciókban konkretizálódik.

9 Ameddig a Rosella finn lobogó alatt hajózik, a Viking a finn jog és az alkalmazandó kollektív munkaszerződés értelmében köteles a legénységnek a Finnországban alkalmazottal azonos szintű bért fizetni. Márpedig az észt legénységek bére alacsonyabb a finn legénységek bérénél. A Rosella üzemeltetése veszteséges volt az ugyanezt az összeköttetést alacsonyabb bérköltséggel biztosító észt hajók közvetlen konkurenciája miatt. A Viking az említett hajó eladása helyett a 2003-as év október hónapja során azt tervezte, hogy átlajstromoztatja, és a hajót vagy Észtországban, vagy Norvégiában lajstromoztatja annak érdekében, hogy az ezen államok valamelyikében székhellyel rendelkező szakszervezettel új kollektív szerződést köthessen.

10 A Viking a finn jognak megfelelően tájékoztatta az FSU-t és a Rosella legénységét a tervéről. A felek közötti megbeszélések során az FSU egyértelműen kifejezte, hogy ellenez egy ilyen tervet.

11 2003. november 4-én az FSU e-mailt küldött az ITF-nek, amelyben ismertette a Rosella átlajstromozására vonatkozó tervét. Ez az e-mail egyebek mellett megjelölte, hogy "a Rosella tényleges tulajdona finnországi, tehát az FSU-nak fennmarad a joga a Vikinggel való tárgyalásra". Az FSU kérte az ITF-et, hogy juttassa el ezt az információt valamennyi tagszakszervezethez, és szólítsa fel azokat, hogy ne folytassanak tárgyalásokat a Vikinggel.

12 2003. november 6-án az ITF körlevelet (a továbbiakban: ITF körlevél) intézett a tagjaihoz, amelyben felszólította őket, hogy ne kezdjenek tárgyalásokba a Vikinggel vagy a Viking Eestivel, a tagszakszervezeteknek követniük kellett ezt az ajánlást a szakszervezetek közötti szolidaritási elvre tekintettel és az említett körlevél be nem tartása miatti szankció kiszabásának kockázata miatt.

13 A Rosellára alkalmazandó létszámról szóló megállapodás 2003. november 17-én lejárt, ezért az FSU-ra ettől az időponttól már nem vonatkozott a finn jogban előírt munkabékére vonatkozó kötelezettség. Ennélfogva az FSU bejelentette a sztrájkot azzal a követeléssel, hogy a Viking egyrészt a Rosella legénységének létszámát nyolc fővel emelje meg, másrészt hagyjon fel e hajó átlajstromozására vonatkozó tervével.

14 A Viking engedélyezte további nyolc főnek a legénységbe való felvételét, azonban megtagadta, hogy az említett tervvel felhagyjon.

15 Mivel azonban az FSU nem volt hajlandó beleegyezni a létszámról szóló megállapodás meghosszabbításába, a 2003. november 18-i levélben jelezte, hogy csak azzal a kettős feltétellel fogad el egy ilyen meghosszabbítást, hogy a Viking egyrészt - a Rosella átlajstromozásától függetlenül - vállalja, hogy továbbra is tiszteletben tartja a finn jogot, az alkalmazandó kollektív munkaszerződést, az általános megállapodást és az említett hajó létszámáról szóló megállapodást, másrészt azt, hogy egy esetleg átlajstromozás nem jár sem az e társasághoz tartozó, finn lobogó alatti hajó fedélzetén dolgozó munkavállalók elbocsátásával, sem a foglalkoztatási feltételeknek a munkavállalók beleegyezése nélküli módosításával. Az FSU sajtóközleményekben a finn munkahelyek védelmének szükségességével indokolta az álláspontját.

16 A Viking 2003. november 17-én eljárást indított a munkaügyi bíróság (Finnország) előtt annak megállapítása iránt, hogy az FSU álláspontjával ellentétben a létszámról szóló megállapodás továbbra is köti a feleket. Azon álláspontja alapján, hogy az említett megállapodás lejárt, az FSU a társadalmi konfliktusok során folytatott közvetítő eljárásáról szóló finn törvénynek megfelelően 2003. december 2-án bejelentette a sztrájk kezdeményezésére vonatkozó szándékát a Rosella vonatkozásában.

17 A Viking 2003. november 24-én értesült az ITF körlevél létezéséről. A következő napon keresetet nyújtott be a helsinki elsőfokú bíróság (Finnország) előtt az FSU által meghirdetett sztrájk megtiltása céljából. A munkaügyi bíróság az előkészítő tárgyalás időpontját 2003. december 2-ára tűzte ki.

18 A kérdést előterjesztő bíróság szerint az FSU teljes mértékben tudatában volt annak a ténynek, hogy a főkövetelése, amely szerint átlajstromozás esetén a legénységet továbbra is az alkalmazandó finn jogban és a kollektív szerződésben előírt feltételek szerint kell foglalkoztatni, értelmetlenné tenné az átlajstromozást, mivel annak az az alapvető célja, hogy a Viking csökkenthesse a bérköltségeit. Ezenkívül a Rosella észt lobogó alatti lajstromozása azzal a következménnyel jár, hogy a Viking - legalábbis a Rosellát illetően - többé nem részesülhet azokban az állami támogatásokban, amelyeket a finn kormány a finn lobogó alatti hajóknak juttat.

19 A békéltetési eljárás során a Viking először vállalta, hogy az átlajstromozás semmilyen elbocsátással nem jár. Az FSU mindamellett nem mondott le a sztrájkról, és a Viking 2003. december 2-án - elfogadva e szakszervezet követeléseit és a kereseteitől való elállással - véget vetett a jogvitának. A Viking egyebekben vállalta, hogy 2005. február 28. előtt nem indítja meg az átlajstromozási eljárást.

20 2004. május 1-jén az Észt Köztársaság az Európai Unió tagja lett.

21 Mivel a Rosella működtetése veszteséges maradt, a Viking kitartott azon szándéka mellett, hogy az említett hajót észt lobogó alatt lajstromoztatja. Az ITF körlevél továbbra is hatályban maradt, mivel azt az ITF soha nem vonta vissza, ezért érvényben maradt az utóbbi által a Rosellára vonatkozóan a tagszakszervezetekhez intézett kérés.

22 2004. augusztus 18-án a Viking kereset nyújtott be a High Court of Justice (England & Wales), Queen's Bench Division (Commercial Court) (Egyesült Királyság) előtt annak megállapítása iránt, hogy az ITF és az FSU fellépése ellentétes az EK 43. cikkel, kérte az ITF körlevél visszavonásának elrendelését, és az FSU arra való kötelezését, hogy ne akadályozza a közösségi jog alapján a Vikinget megillető jogok gyakorlását.

23 A említett bíróság a 2005. június 16-i ítélettel helyt adott a Viking kérelmének, mivel az ITF és az FSU kollektív fellépése és a kollektív fellépéssel való fenyegetése az EK 43. cikkel ellentétesen korlátozta a letelepedési szabadságot, és másodlagosan az EK 39. cikk, illetőleg az EK 49. cikk értelmében a munkavállalók szabad mozgása és a szolgáltatásnyújtás szabadsága jogellenes korlátozásának minősült.

24 Az ITF és az FSU 2005. június 30-án fellebbeztek az említett ítélet ellen a kérdést előterjesztő bíróság előtt. Keresetük alátámasztására többek között előterjesztették, hogy a szakszervezeteket a munkahelyek megtartása érdekében történő kollektív fellépés tekintetében megillető jog az EK-Szerződés XI. címében, különösen az EK 136. cikkben elismert alapvető jognak minősül, amelynek az első bekezdése előírja, hogy: "[a]z alapvető szociális jogokat, többek között az 1961. október 18-án Torinóban aláírt Európai szociális chartában, valamint a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló 1989. évi közösségi chartában meghatározott jogokat szem előtt tartva, a Közösség és a tagállamok célkitűzése a foglalkoztatás, az élet- és munkakörülmények javítása - lehetővé téve ezáltal a fejlődési folyamat fenntartása mellett ezek összehangolását -, a megfelelő szociális védelem, a szociális partnerek közötti párbeszéd és az emberi erőforrások fejlesztésének elősegítése a tartósan magas foglalkoztatás és a kirekesztés elleni küzdelem érdekében".

25 Az említett rendelkezésben az Európai szociális charta és a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi charta megemlítése ugyanis magában foglalja az e jogi aktusokban elismert sztrájkjogra való hivatkozást. A szakszervezeteknek ennélfogva joguk van a kollektív fellépéshez a valamely tagállamban székhellyel rendelkező munkáltatóval szemben annak érdekében, hogy utóbbit eltérítsék a vállalkozása egy részének vagy egészének valamely más tagállamba való áthelyezésének szándékától.

26 Felmerül ezért a kérdés, hogy a Szerződés tilt-e valamely szakszervezeti fellépést akkor, ha az arra irányul, hogy a munkáltatót megakadályozza abban, hogy gazdasági okokból éljen a letelepedés szabadságával. Márpedig ahhoz hasonlóan, amit a Bíróság a Szerződés VI. címével kapcsolatban határozott (a C-67/96. sz. Albany-ügyben 1999. szeptember 21-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-5751. o.], a C-180/98-C-184/98. sz., Pavlov és társai egyesített ügyekben 2000. szeptember 12-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-6451. o.] és a C-222/98. sz. van der Woude ügyben 2000. szeptember 21-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-7111. o.]), az említett Szerződés III. címe, valamint annak a személyek és a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó cikkei nem vonatkoznak a "valódi szakszervezeti tevékenységekre".

27 E körülmények között, mivel úgy ítélte meg, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez a közösségi jog értelmezésére van szükség, a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé: "A szabad mozgásra vonatkozó rendelkezések hatálya Horizontális közvetlen hatály Korlátozás fennállása a szabad mozgás tekintetében Letelepedés/szolgáltatásnyújtás Igazolás Közvetlen hátrányos megkülönböztetés Az [ITF] politikája: objektív igazolás Az FSU fellépései: objektív igazolás

1) Valamely szakszervezet vagy szakszervezeti szövetség magánvállalkozással szembeni kollektív fellépése, amelynek az a célja, hogy a vállalkozást a szakszervezettel kollektív munkaszerződés megkötésére vegye rá egy meghatározott tagállamban, amely szerződés értelmetlenné tenné a hajó más tagállamba történő átlajstromozását, az EK 43. cikk, illetve a [...] 4055/86 [...] rendelet hatályán kívül esik-e, tekintettel a közösségi szociálpolitikára - ezen belül az EK-Szerződés XI. címére - és különösen figyelemmel a Bíróság [...] [fent hivatkozott] Albany-ügyben hozott ítéletében (52-64. pont) elfogadott érvelésére?

2) Van-e az EK 43. cikknek, illetve a 4055/86 rendeletnek horizontális közvetlen hatálya, amely olyan jogokat biztosít egy magánvállalkozásnak, amelyekre az egy másik magánféllel, különösen szakszervezettel vagy szakszervezeti szövetséggel szemben a szakszervezet vagy szakszervezeti szövetség kollektív fellépése vonatkozásában hivatkozhat?

3) Valamely szakszervezet vagy szakszervezeti szövetség magánvállalkozással szembeni kollektív fellépése, amelynek az a célja, hogy a vállalkozást a szakszervezettel kollektív munkaszerződés megkötésére vegye rá egy meghatározott tagállamban, amely szerződés értelmetlenné tenné a hajó más tagállamba történő átlajstromozását, korlátozásnak minősül-e az EK 43. cikk, illetve a 4055/86 rendelet értelmében?

4) Valamely szakszervezeti szövetség politikája, amely előírja, hogy a hajót a tényleges tulajdon és az irányítás helye szerinti ország lobogója alatt kellene lajstromozni annak érdekében, hogy a tényleges tulajdon szerinti országban a szakszervezetek e hajó tekintetében kollektív munkaszerződéseket köthessenek, az EK 43. cikk, illetve a 4055/86 rendelet értelmében vett közvetlen hátrányos megkülönböztetést megvalósító, közvetett hátrányos megkülönböztetést megvalósító vagy hátrányos megkülönböztetéssel nem járó korlátozásnak minősül-e?

5) Annak megállapítása érdekében, hogy valamely szakszervezet vagy szakszervezeti szövetség kollektív fellépése közvetlen hátrányos megkülönböztetést megvalósító, közvetett hátrányos megkülönböztetést megvalósító vagy hátrányos megkülönböztetéssel nem járó korlátozásnak minősül-e az EK 43. cikk, illetve a 4055/86 rendelet értelmében, releváns-e a fellépő szakszervezet szubjektív szándéka, vagy a nemzeti bíróságnak kizárólag a fellépés objektív hatásai alapján kell eldöntenie a kérdést?

6) Amennyiben az A tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalat úgy kíván letelepedési szabadságával élni, hogy egy hajót átlajstromoz B tagállamba oly módon, hogy azt a B tagállamban székhellyel rendelkező, az anyavállalat irányítása és ellenőrzése alatt álló, már meglévő egyszemélyes leányvállalata működtesse:

a) valamely szakszervezet vagy szakszervezeti szövetség kilátásba helyezett vagy tényleges kollektív fellépése, amely a fenti tervet értelmetlenné tenné, korlátozást jelent-e az anyavállalatnak az EK 43. cikk alapján fennálló, letelepedéshez való joga tekintetében, és

b) a hajó átlajstromozását követően a leányvállalat hivatkozhat-e a 4055/86 rendeletre a B tagállamból A tagállamba irányuló szolgáltatásnyújtása tekintetében?

7) Ha valamely szakszervezet vagy szakszervezeti szövetség kollektív fellépése az EK 43. cikk vagy a 4055/86 rendelet értelmében közvetlen hátrányos megkülönböztetést megvalósító korlátozásnak minősül, az főszabály szerint igazolható-e az EK 46. cikk szerinti közrendi kivétellel:

a) azon az alapon, hogy a kollektív fellépés (beleértve a sztrájkot is) a közösségi jog által védett alapvető jog; illetve

b) a munkavállalók védelme alapján?

8) Valamely szakszervezeti szövetség politikájának alkalmazása, amely előírja, hogy a hajót a tényleges tulajdon és az irányítás helye szerinti ország lobogója alatt kellene lajstromozni annak érdekében, hogy a tényleges tulajdon szerinti országban a szakszervezetek e hajó tekintetében kollektív munkaszerződéseket köthessenek, igazságos egyensúlyt teremt-e a kollektív fellépés alapvető szociális joga és a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága között, és ez a politika objektíven igazolható-e, megfelelő-e, arányos-e, és megfelel-e a kölcsönös elismerés elvének?

9) Amennyiben: a fenti kollektív sztrájk igazságos egyensúlyt teremt-e a kollektív fellépés alapvető szociális joga és a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága között, és ez a sztrájk objektíven igazolható-e, megfelelő-e, arányos-e, és megfelel-e a kölcsönös elismerés elvének?

- az A tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalat A tagállam lobogója alatt lajstromozott hajó tulajdonosa és e hajóval A tagállam és B tagállam között kompszolgáltatást nyújt;

- az anyavállalat B tagállamba kívánja átlajstromoztatni a hajót annak érdekében, hogy az A tagállamban irányadónál alacsonyabb szintű munkafeltételeket alkalmazhasson;

- az A tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalatnak B tagállamban egyszemélyes leányvállalata van, amely irányítása és ellenőrzése alatt áll;

- szándéka szerint a leányvállalat fogja a B tagállamba való átlajstromozást követően a hajót működtetni, a B tagállamban szerződtetett legénységgel, amely az ITF B tagállamban működő tagszakszervezetével kötendő kollektív munkaszerződés hatálya alatt állna;

- a hajó tényleges tulajdonosa továbbra is az anyavállalat lenne, és azt a leányvállalat személyzet nélkül bérelné;

- a hajó továbbra is napi kompszolgáltatást nyújtana A tagállam és B tagállam között;

- az A tagállamban működő szakszervezet kollektív fellépést kezdeményez annak érdekében, hogy az anyavállalatot, illetve a leányvállalatot olyan kollektív munkaszerződés megkötésére vegye rá, amely alapján az A tagállamban működő szakszervezet által elfogadható feltételek vonatkoznak a hajó legénységére az átlajstromozást követően is, és amely így értelmetlenné teszi az anyavállalat számára a hajó B tagállamba történő átlajstromozását,

10) Jelentőséggel bírna-e a 9. kérdésre adandó válasz szempontjából, ha az anyavállalat bíróság előtt a saját és a vállalatcsoporthoz tartozó összes társaság nevében kötelezettséget vállalna arra, hogy az átlajstromozás miatt nem szünteti meg egyetlen munkavállaló munkaviszonyát sem (amely kötelezettségvállalás nem vonatkozott a rövid távú munkaszerződések meghosszabbítására, valamint nem akadályozta bármely munkavállaló azonos feltételek melletti áthelyezését)?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Előzetes megjegyzések

28 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EK 234. cikkel létrehozott együttműködés keretében kizárólag a jogvitát tárgyaló és a meghozandó döntésért felelős tagállami bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőit tekintve az ítélet meghozatalához szükség van-e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések valóban relevánsak-e. A Bíróság mindamellett nem határozhat a valamely tagállami bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatali kérdésről, ha a közösségi jog tagállami bíróság által kért értelmezése nyilvánvalóan nem függ össze a valósággal vagy az alapügyben szereplő jogvita tárgyával, illetve ha a probléma csak hipotetikus jellegű (lásd a C-415/93. sz. Bosman-ügyben 1995. december 15-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-4921. o.] 59. és 61. pontját, valamint a C-350/03. sz. Schulte-ügyben 2005. október 25-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-9215. o.] 43. pontját).

29 A jelen esetben az előzetes döntéshozatal iránti kérelem egyrészt a Szerződés letelepedési szabadságra vonatkozó rendelkezéseinek, másrészt a tengeri szállításban a szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének alkalmazásáról szóló 4055/86 rendelet értelmezésére vonatkozik.

30 Meg kell azonban állapítani, hogy mivel a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó kérdést csak a Rosellának a Viking által tervezett átlajstromozását követően lehet felvetni, és mivel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseknek a Bírósághoz való benyújtása időpontjában ez az átlajstromozás még nem történt meg, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem hipotetikus jellegű, tehát elfogadhatatlan, amennyiben az a 4055/86 rendelet értelmezésére vonatkozik.

31 E körülmények között csak annyiban kell válaszolni a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseire, amennyiben azok az EK 43. cikk értelmezésére vonatkoznak.

Az első kérdésről

32 Az első kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EK 43. cikket úgy kell-e értelmezni, hogy annak hatályán kívül esik valamely szakszervezet vagy szakszervezeti szövetség valamely vállalkozással szembeni kollektív fellépése, amelynek az a célja, hogy a vállalkozást olyan kollektív szerződés megkötésére vegye rá, amely szerződés tartalma eltéríti ezt a vállalkozást a letelepedési szabadság igénybevételének szándékától.

33 Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EK 39., EK 43. és EK 49. cikk nem csupán a hatóságok cselekményeit szabályozza, hanem kiterjed olyan, más jellegű szabályozásokra is, amelyek kollektív jelleggel szabályozzák a munkaviszonyt, az önálló vállalkozást és a szolgáltatásnyújtást (lásd a 36/74. sz., Walrave és Koch ügyben 1974. december 12-én hozott ítélet [EBHT 1974., 1405. o.] 17. pontját, a 13/76. sz. Donà-ügyben 1976. július 14-én hozott ítélet [EBHT 1974., 1333. o.] 17. pontját, a fent hivatkozott Bosman-ügyben hozott ítélet 82. pontját, a C-51/96. és C-191/97. sz., Deliège egyesített ügyekben 2000. április 11-én hozott ítélet [EBHT 2000. I-2549. o.] 47. pontját, a C-281/98. sz. Angonese-ügyben 2000. június 6-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-4139. o.] 31. pontját, valamint a C-309/99. sz. Wouters és társai ügyben 2002. február 19-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-1577. o.] 120. pontját).

34 Mivel a különböző tagállamokban a munkafeltételeket hol törvénnyel vagy rendelettel meghatározott rendelkezések révén szabályozzák, hol kollektív szerződésekkel és magánszemélyek által kötött vagy elfogadott más aktusokkal, az említett cikkek szerinti tilalmaknak a hatósági aktusokra történő korlátozása azzal a veszéllyel járna, hogy azokat egyenlőtlenül alkalmazzák (lásd analógia útján a fent hivatkozott Walrave és Koch ügyben hozott ítélet 19. pontját, a fent hivatkozott Bosman-ügyben hozott ítélet 84. pontját, valamint a fent hivatkozott Angonese-ügyben hozott ítélet 33. pontját).

35 A jelen esetben meg kell állapítani egyrészt, hogy a kollektív fellépéseknek a munkavállalói szakszervezetek általi szervezését azon jogi önállóság részének kell tekinteni, amellyel ezek a szervezetek - amelyek nem minősülnek közjogi szervezeteknek - a részükre többek között a nemzeti jog alapján elismert szakszervezeti szabadság alapján rendelkeznek.

36 Másrészt, ahogyan azt az FSU és az ITF előterjesztik, az alapügyben érintetthez hasonló kollektív fellépéseket - amelyek a szakszervezeteknek a Viking munkavállalói munkája kollektív rendezésére irányuló követelése elérésének végső eszközét jelenthetik - az FSU által megkötni kívánt kollektív szerződéshez elválaszthatatlanul kapcsolódónak kell tekinteni.

37 Ebből következően az olyan kollektív fellépések, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdés említ, főszabály szerint az EK 43. cikk hatálya alá tartoznak.

38 Ezt a következtetést nem kérdőjelezik meg az FSU, az ITF és a Bírósághoz az előző pontban megfogalmazottal ellentétes álláspontjuk alátámasztására észrevételeket előterjesztő egyes tagállamok által hivatkozott különböző érvek.

39 Először is a dán kormány előterjeszti, hogy az egyesülési jog, a sztrájkjog és a kizárás joga nem tartoznak az EK 43. cikkben megfogalmazott alapvető szabadság területére, mivel a Nizzai Szerződéssel módosított EK 137. cikk (5) bekezdésének megfelelően a Közösségnek nincs hatásköre e jogok szabályozására.

40 E tekintetben elegendő arra emlékeztetni, hogy azokon a területeken, amelyek nem tartoznak a Közösség hatáskörébe, a tagállamok főszabály szerint továbbra is szabadon határozhatják meg a szóban forgó jogok fennállásának feltételeit és e jogok gyakorlásának részletes szabályait, az említett államok azonban ezt a hatáskört a közösségi jog tiszteletben tartásával kötelesek gyakorolni (lásd analógia útján a társadalombiztosítás területét illetően a C-120/95. sz. Decker-ügyben 1998. április 28-án hozott ítélet [EBHT 1998., I-1831. o.] 22. és 23. pontját, valamint a C-158/96. sz. Kohll-ügyben 1998. április 28-án hozott ítélet [EBHT 1998., I-1931. o.] 18. és 19. pontját; a közvetlen adóztatást illetően a C-334/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2004. március 4-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-2229. o.] 21. pontját, valamint a C-446/03. sz., Marks & Spencer ügyben 2005. december 13-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-10837. o.] 29. pontját).

41 Ebből következően az a körülmény, hogy az EK 137. cikk sem a sztrájkjogra, sem a kizárás jogára nem alkalmazható, az alapügyben érintetthez hasonló kollektív fellépést nem vonja ki az EK 43. cikk hatálya alól.

42 A dán és a svéd kormány észrevételei szerint továbbá a kollektív fellépés joga, a sztrájkjogot is beleértve, olyan alapvető jognak minősül, amely nem tartozik EK 43. cikk hatálya alá.

43 Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a kollektív fellépés jogát, a sztrájkjogot is beleértve, elismerik mind azok a különböző nemzetközi jogi aktusok, amelyek keretében a tagállamok együttműködtek, vagy amelyekhez csatlakoztak - mint az 1961. október 18-án Torinóban aláírt Európai szociális charta, amelyet egyébként kifejezetten megemlít az EK 136. cikk és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1948. július 9-én elfogadott 87. számú egyezménye az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelme tárgyában -, mind az említett tagállamok által közösségi szinten vagy az Unió keretében kidolgozott jogi aktusok, mint az Európai Tanács 1989. december 9-i strasbourgi ülésén elfogadott, a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi charta - amelyet szintén megemlít az EK 136. cikk - és a Nizzában 2000. december 7-én kihirdetett, az Európai Unió alapjogi chartája (HL C 364., 1. o.).

44 Jóllehet a kollektív fellépés jogát, a sztrájkjogot is beleértve, a közösségi jog általános elveinek szerves részét képező alapvető jogként kell elismerni, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, annak gyakorlását azonban bizonyos korlátozásoknak lehet alávetni. Ahogyan ugyanis azt az Európai Unió alapjogi chartájának 28. cikke ismételten megerősíti, az említett jogok a közösségi joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban részesülnek védelemben. Egyebekben, ahogyan a jelen ítélet 5. pontjából következik, a finn jog szerint a sztrájkjog nem gyakorolható, ha a sztrájk a jóerkölcsbe ütközik, illetve azt tiltja a nemzeti vagy a közösségi jog.

45 Ebben a tekintetben a Bíróság már határozott arról, hogy az alapvető jogok védelme olyan jogos érdeket képez, amely főszabály szerint igazolhatja a közösségi jog által megállapított, sőt akár a Szerződésben biztosított valamely olyan alapvető szabadságból fakadó kötelezettségek korlátozását is, mint amilyen az áruk szabad mozgása (lásd a C-112/00. sz. Schmidberger-ügyben 2003. június 12-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-5659. o.] 74. pontját) vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága (lásd a C-36/02. sz. Omega-ügyben 2004. október 14-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-9609. o.] 35. pontját).

46 A fent hivatkozott Schmidberger-ügyben és Omega-ügyben hozott ítéletekben azonban a Bíróság akként határozott, hogy a szóban forgó alapvető jogok - azaz a szólásszabadság és az egyesülési szabadság, valamint az emberi méltóság tiszteletben tartása - gyakorlása nem esik kívül a Szerződés rendelkezéseinek hatályán, és a Bíróság úgy vélte, hogy azt összhangba kell hozni az említett Szerződés által védett jogokra vonatkozó követelményekkel, valamint annak meg kell felelnie az arányosság elvének (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Schmidberger-ügyben hozott ítélet 77. pontját, valamint a fent hivatkozott Omega-ügyben hozott ítélet 36. pontját).

47 Az előzőekből következik, hogy az alapügyben szóban forgó kollektív fellépések a kollektív fellépés jogához kötődő alapvető jelleg ellenére sem esnek kívül az EK 43. cikk hatályán.

48 Végül az FSU és az ITF azt állítják, hogy a Bíróság által a fent hivatkozott Albany-ügyben hozott ítéletében elfogadott érvelést analógia útján alkalmazni kell az alapügyben is, mivel a letelepedési szabadságnak és a szolgáltatásnyújtás szabadságának bizonyos korlátozásai szorosan hozzátartoznak a kollektív tárgyalás keretében folytatott kollektív fellépésekhez.

49 Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fent hivatkozott Albany-ügyben hozott ítélet 59. pontjában a Bíróság miután megállapította, hogy a munkáltatókat és munkavállalókat képviselő szervezetek közötti kollektív szerződések kétségkívül bizonyos versenykorlátozó hatásokkal járnak, mindazonáltal akként határozott, hogy az e szerződésekben foglalt szociálpolitikai célokat súlyosan aláásnák, ha a szociális partnerek az EK-Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének (jelenleg EK 81. cikk (1) bekezdés) hatálya alá tartoznának a foglalkoztatási- és munkakörülmények javítását célzó intézkedések kialakítására való közös törekvésük során.

50 A Bíróság a fent hivatkozott Albany-ügyben hozott ítéletének 60. pontjában ebből arra következtetett, hogy a szociális partnerek között a fentiekben meghatározott cél érdekében, kollektív tárgyalások keretében megkötött megállapodásokra - jellegükre és céljukra való tekintettel - nem vonatkozik a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése.

51 Meg kell azonban állapítani, hogy ez az érvelés az említett Szerződés III. címében megfogalmazott alapvető szabadságokra nem alkalmazható.

52 Az FSU és az ITF által előterjesztettekkel ellentétben ugyanis a szervezkedési szabadság és a kollektív fellépés jogának gyakorlását nem lehet az említett alapvető szabadságokat bizonyos mértékben veszélyeztetőnek tekinteni.

53 Egyebekben hangsúlyozni kell, hogy az a körülmény, hogy valamely szerződés vagy tevékenység ki van véve a Szerződésnek a versenyre vonatkozó rendelkezései hatálya alól, nem jár azzal a következménnyel, hogy ez a szerződés, illetve ez a tevékenység ugyanezen Szerződésnek a személyek vagy szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó rendelkezései hatálya alól is ki lenne véve, mivel az említett rendelkezések mindegyike saját alkalmazási feltételeknek tesz eleget (lásd ebben az értelemben a C-519/04. P. sz., Meca-Medina és Majcen kontra Bizottság ügyben 2006. július 18-án hozott ítéletet [EBHT 2006., I-6991. o.]).

54 Végül emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már határozott arról, hogy a kollektív szerződések rendelkezései nem esnek kívül a Szerződés személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alól (a C-15/96. sz. Schöning-Kougebetopoulou-ügyben 1998. január 15-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-47. o.], a C-35/97. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1998. szeptember 24-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-5325. o.], valamint a C-400/02. sz. Merida-ügyben 2004. szeptember 16-án hozott ítélet [EBHT 2004., I-8471. o.]).

55 Az előzőekre tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK 43. cikket úgy kell értelmezni, hogy e cikk hatálya alól főszabály szerint nincs kizárva valamely szakszervezet vagy szakszervezeti szövetség valamely vállalkozással szembeni kollektív fellépése, amelynek az a célja, hogy a vállalkozást olyan kollektív szerződés megkötésére vegye rá, amelynek tartalma eltéríti ezt a vállalkozást a letelepedési szabadság igénybevételének szándékától.

A második kérdésről

56 Ezzel a kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EK 43. cikk olyan jogokat biztosít-e a magánvállalkozásoknak, amelyekre azok szakszervezettel vagy szakszervezeti szövetséggel szemben hivatkozhatnak.

57 E kérdés megválaszolása érdekében emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a tagállamok között a személyek szabad mozgása és a szolgáltatásnyújtás szabadsága akadályainak megszüntetését veszélyeztetné, ha az állami eredetű korlátok eltörlését közömbösíteni lehetne az egyesületek és a nem közjogi jellegű szervezetek jogi önállóságának gyakorlásából eredő akadályokkal (lásd a fent hivatkozott Walrave és Koch ügyben hozott ítélet 18. pontját, a fent hivatkozott Bosman-ügyben hozott ítélet 83. pontját, a fent hivatkozott Deliège-ügyben hozott ítélet 47. pontját, a fent hivatkozott Angonese-ügyben hozott ítélet 32. pontját, valamint a fent hivatkozott Wouters és társai ügyben hozott ítélet 120. pontját).

58 A Bíróság ezenkívül már határozott arról, hogy az a tény, hogy a Szerződés bizonyos rendelkezései kifejezetten a tagállamoknak vannak címezve, nem zárja ki, hogy az ezzel egyidejűleg jogokat ruházzon bármely olyan magánszemélyre, akinek az ott meghatározott kötelezettségek teljesítéséhez érdeke fűződik, másrészt a Szerződés valamely feltétlenül érvényesítendő rendelkezésében meghatározott alapvető szabadság sérelmének tilalma többek között kiterjed a munkaviszonyt kollektív módon rendező valamennyi megállapodásra (lásd ebben az értelemben a 43/75. sz. Defrenne-ügyben 1976. április 8-án hozott ítélet [EBHT 1976., 455. o.] 31. és 39. pontját).

59 Márpedig ezeknek a megfontolásoknak érvényesnek kell lenniük az EK 43. cikk esetében is, amely egy alapvető szabadságról rendelkezik.

60 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy - ahogyan az a jelen ítélet 35. és 36. pontjából következik - az FSU és az ITF kollektív fellépéseinek célja olyan szerződés megkötése, amelynek kollektív módon kell szabályoznia a Viking munkavállalóinak munkáját, és hogy ez a két szakszervezet nem minősül közjogi jellegű szervezetnek, valamint amelyek a részükre többek között a nemzeti jog által biztosított jogi önállóságot gyakorolják.

61 Ebből következően az EK 43. cikket úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben fennállóhoz hasonló körülmények esetén arra a magánvállalkozások közvetlenül hivatkozhatnak szakszervezettel vagy szakszervezetek szövetségével szemben.

62 Ezt az értelmezést egyebekben megerősíti a Szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezései tárgyában kialakított ítélkezési gyakorlat, amelyből kitűnik, hogy a korlátozások lehetnek nem állami eredetűek is, és azokat magánszemélyek vagy magánszemélyek csoportja általi fellépés is eredményezheti (lásd a C-265/95. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. december 9-én hozott ítéletének [EBHT 1997., I-6959. o.] 30. pontját, valamint a fent hivatkozott Schmidberger-ügyben hozott ítélet 57. és 62. pontját).

63 A jelen ítélet 61. pontjában megfogalmazott értelmezést nem kérdőjelezi meg az a körülmény sem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtti jogvita kiindulópontját képező korlátozás a finn nemzeti jog által biztosított olyan jog gyakorlásából ered, mint a jelen esetben a kollektív fellépés joga, a sztrájkjogot is beleértve.

64 Ehhez hozzá kell tenni, hogy ellentétben többek között az ITF állításával, a Bíróságnak a jelen ítélet 57. pontjában felhívott ítélkezési gyakorlatából nem következik, hogy az említett értelmezés a kvázi közjogi szervezetekre vagy a szabályozási szerepet betöltő és kvázi jogalkotói hatáskörrel rendelkező egyesületekre korlátozódik.

65 Ez az ítélkezési gyakorlat ugyanis egyáltalán nem tartalmaz olyan elemet, amely alapján helytállóan lehetne azt állítani, hogy az az egyesületekre vagy a szabályozási szerepet betöltő vagy kvázi jogalkotói hatáskörrel rendelkező szervezetekre korlátozódik. Végeredményben meg kell állapítani, hogy a munkavállalók szakszervezetei a szervezkedési szabadság alapján rendelkezésükre álló önálló hatáskör gyakorlásával - amely arra irányul, hogy a munkáltatókkal vagy a szakmai szervezetekkel tárgyalásokat folytassanak a munkavállalók munkakörülményeiről és bérezéséről - részt vesznek a munkaviszony kollektív rendezésére irányuló szerződések kialakításában.

66 E megfontolásokra tekintettel úgy kell válaszolni a második kérdésre, hogy az EK 43. cikk olyan jogokat biztosít a magánvállalkozásoknak, amelyekre azok szakszervezettel vagy szakszervezeti szövetséggel szemben hivatkozhatnak.

A harmadik-tizedik kérdésről

67 E kérdésekkel, amelyeket együttesen kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy az alapügyben érintetthez hasonló kollektív fellépések az EK 43. cikk értelmében vett korlátozásoknak minősülnek-e, és amennyiben igen, az ilyen korlátozások milyen mértékben igazolhatók.

A korlátozások fennállásáról

68 Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján a letelepedés szabadsága egyike a Közösség alapelveinek, és hogy a Szerződésnek e szabadságot biztosító rendelkezései közvetlen hatállyal bírnak az átmeneti időszak vége óta. E rendelkezések biztosítják a másik tagállamban való letelepedéshez való jogot, nemcsak a közösség állampolgárai, hanem az EK 48. cikkben meghatározott társaságok számára egyaránt (a 81/87. sz. Daily Mail and General Trust ügyben 1988. szeptember 27-én hozott ítélet [EBHT 1988., 5483. o.] 15. pontja).

69 A Bíróság végeredményben akként határozott, hogy a Szerződésnek a letelepedési szabadságra vonatkozó rendelkezései célja többek között a fogadó tagállamban a nemzeti bánásmód kedvezményének biztosítása, egyúttal ellentétes ezekkel az, ha a származási ország állampolgárainak, valamint a jogszabályainak megfelelően alapított, és egyébként az EK 48. cikk meghatározásának megfelelő társaságnak a más tagállamban való letelepedését megakadályozza. Az EK 43-EK 48. cikkben biztosított jogokat lényegüktől fosztaná meg az, ha a származási tagállam megtilthatná a vállalkozásoknak, hogy másik tagállamban való letelepedés céljával területét elhagyhassák (lásd a fent hivatkozott Daily Mail and General Trust ügyben hozott ítélet 16. pontját).

70 Másodszor rá kell mutatni, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a Szerződés említett cikkei értelmében a "letelepedés" fogalma magában foglalja valamely határozatlan időtartamú gazdasági tevékenység tényleges gyakorlását egy másik tagállambeli állandó telephely révén, és amennyiben valamely hajó eszközét képezi az érintett tagállamban állandó telephely létesítését magában foglaló gazdasági tevékenység gyakorlásának, annak lajstromozását nem lehet elválasztani a letelepedés szabadságának gyakorlásától (a C-221/89. sz., Factortame és társai ügyben 1991. július 25-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-3905. o.] 20-22. pontja).

71 A Bíróság ebből arra következtetett, hogy a hajók lajstromozására megállapított feltételek az EK 43-EK 48. cikk értelmében nem képezhetik akadályát a letelepedés szabadságának (a fent hivatkozott Factortame és társai ügyben hozott ítélet 23. pontja).

72 Márpedig a jelen esetben azt nem lehet vitatni, hogy az FSU által kilátásba helyezett kollektív fellépés eredményeként a Viking számára kevésbé vonzó, sőt értelmetlen - ahogyan arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott - a szabad letelepedéshez való jogának a gyakorlása, mivel az meggátolja a Vikinget, valamint a Viking Eesti leányvállalatot abban, hogy a fogadó tagállamban ugyanolyan bánásmódban részesüljön, mint az ezen államban székhellyel rendelkező többi gazdasági szereplő.

73 Másrészt az ITF által az olcsó lobogókkal szembeni küzdelem politikájának végrehajtása érdekében folytatott kollektív fellépést - amely elsősorban annak megakadályozására irányul, ahogy az az ITF észrevételeiből kitűnik, hogy a hajótulajdonosok a hajók tényleges tulajdonosainak állampolgársága szerintitől különböző államban lajstromoztassák a hajóikat - legalábbis alkalmasnak kell tekinteni arra, hogy a Vikinget korlátozza a szabad letelepedés jogának gyakorlásában.

74 Ebből következik, hogy az alapügyben érintetthez hasonló fellépések a letelepedési szabadság korlátozásának minősülnek az EK 43. cikk értelmében.

A korlátozások igazolásáról

75 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a letelepedés szabadságának korlátozása kizárólag akkor engedhető meg, ha az a Szerződéssel összeegyeztethető jogos célt szolgál, és azt közérdeken alapuló kényszerítő ok igazolja. Azonban ebben az esetben az is szükséges, hogy alkalmas legyen az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és ne lépje túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket (lásd különösen a C-55/94. sz. Gebhard-ügyben 1995. november 30-án hozott ítélet [EBHT 1995., I-4165. o.] 37. pontját, valamint a fent hivatkozott Bosman-ügyben hozott ítélet 104. pontját).

76 A többek között a német kormány, Írország és a finn kormány által támogatott ITF előterjeszti, hogy az alapügy korlátozásai indokoltak, mivel azok szükségesek a közösségi jog által elismert alapvető jog oltalmának biztosításához, és azok célja a munkavállalók jogainak védelme, amely a közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősül.

77 Ebben a tekintetben meg kell jegyezni, hogy a kollektív fellépés joga, amelynek célja a munkavállalók védelme, olyan jogos érdeket képez, amely elvileg igazolhatja a Szerződésben biztosított alapvető szabadságok egyikének korlátozását (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Schmidberger-ügyben hozott ítélet 74. pontját), és hogy a munkavállalók védelme szerepel a Bíróság által már elismert közérdeken alapuló kényszerítő okok között (lásd különösen a C-369/96. és C-376/96. sz., Arblade és társai egyesített ügyekben 1999. november 23-án hozott ítélet [EBHT 1999., I-8453. o.] 36. pontját, a C-165/98. sz., Mazzoleni és ISA ügyben 2001. március 15-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-2189. o.] 27. pontját, valamint a C-49/98., C-50/98., C-52/98-C-54/98. és C-68/98-C-71/98. sz., Finalarte és társai egyesített ügyekben 2001. október 25-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-7831. o.] 33. pontját).

78 Ehhez hozzá kell tenni, hogy az EK 3. cikk (1) bekezdésének c) és j) pontja szerint a Közösség tevékenysége nemcsak "a belső piac[ot foglalja magában], amelyet az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke tagállamok közötti szabad mozgását gátló akadályok eltörlése jellemez" hanem a "szociálpolitik[át]" is. Az EK 2. cikk ugyanis kimondja, hogy a Közösség feladata, hogy többek között előmozdítsa "a gazdasági tevékenységek harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődését" és "a foglalkoztatottság és a szociális védelem magas szintjét".

79 Mivel a Közösségnek nemcsak gazdasági, hanem szociális célja is van, a Szerződésnek az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseiből eredő jogokat egyensúlyba kell hozni a szociálpolitika céljaival, amelyek között - ahogyan az az EK 136. cikk első bekezdéséből kitűnik - szerepel különösen az élet- és munkakörülmények javítása - lehetővé téve ezáltal a fejlődési folyamat fenntartása mellett ezek összehangolását -, a megfelelő szociális védelem és a szociális partnerek közötti párbeszéd.

80 A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróságra hárul annak vizsgálata, hogy az FSU és az ITF által indított kollektív fellépés útján elérni kívánt célok a munkavállalók védelmére vonatkoztak-e.

81 Ebben a tekintetben először is az FSU kollektív fellépését illetően meg kell állapítani, hogy ez a fellépés ugyan - mivel az e szakszervezet azon tagjai munkahelyeinek és munkakörülményeinek védelmére irányult, akiket esetleg érinthet a Rosella átlajstromozása - első ránézésre ésszerűen tekinthető a munkavállalók védelme céljához tartozónak, azonban ezt a minősítést nem lehet fenntartani annak megállapítása esetén, hogy a szóban forgó munkahelyek vagy munkakörülmények nem voltak veszélyben vagy súlyos fenyegetettségben.

82 Ez volna a helyzet különösen, ha a kérdést előterjesztő bíróság által a tizedik kérdésben érintett kötelezettségvállalás jogi szempontból ugyanolyan kötelező hatállyal rendelkezőnek bizonyulna, mint valamely kollektív szerződés rendelkezései, és alkalmas volna arra, hogy a munkavállalók számára biztosítsa a munkaviszonyukat szabályozó kollektív szerződés jogi rendelkezéseinek tiszteletben tartását és e szerződés rendelkezéseinek fenntartását.

83 Amennyiben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki egyértelműen, hogy milyen jogi hatályt kell elismerni a tizedik kérdésben érintetthez hasonló kötelezettségvállalás esetén, akkor a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy a szakszervezet azon tagjainak munkahelyei vagy munkakörülményei, akiket érinthet a Rosella átlajstromozása, veszélyben vagy súlyos fenyegetettségben voltak-e.

84 Abban az esetben, ha a kérdést előterjesztő bíróság e vizsgálat végén arra a következtetésre jutna, hogy az előtte lévő ügyben az FSU azon tagjainak munkahelyei vagy munkakörülményei, akiket érinthet a Rosella átlajstromozása, valóban veszélyben vagy súlyos fenyegetettségben voltak, akkor e bíróságra hárul még annak a vizsgálata, hogy az e szakszervezet által indított kollektív fellépés alkalmas-e az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem lép-e túl az annak eléréséhez szükséges mértéken.

85 Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ugyan a tényállás megállapítására és a nemzeti jogszabály értelmezésére egyedül jogosult nemzeti bíróság feladata végső soron annak meghatározása, hogy az említett kollektív fellépés megfelel-e, ezeknek a követelményeknek, és ha igen mennyiben, a nemzeti bíróság számára hasznos válaszokat adni hivatott Bíróság hatásköre kiterjed arra, hogy az alapeljárás iratai, valamint az előterjesztett írásbeli és szóbeli észrevételek alapján az előtte lévő konkrét jogvita eldöntését lehetővé tévő útmutatást adjon e nemzeti bíróságnak.

86 Az FSU által folytatott fellépéseknek az alapügy szerinti célok elérésére való megfelelő jellegét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az nem vitatott, hogy a kollektív fellépések, a kollektív tárgyalásokhoz és a kollektív szerződésekhez hasonlóan, az ügy sajátos körülményei között a szakszervezetek egyik fő eszközét képezhetik a tagjaik érdekeinek védelmére (EJEB, 1975. október 27-i Syndicat national de la police belge kontra Belgium ítélet, Ítéletek és Határozatok Tára A sorozat, 19. sz. és a 2002. július 2-i Wilson, National Union of Journalists és társai kontra Egyesült Királyság ítélet, Ítéletek és Határozatok Tára 2002-V., 44. §.).

87 Azon kérdést illetően, hogy az alapügyben érintett kollektív fellépés nem lép-e túl a cél eléréséhez szükséges mértéken, a kérdést előterjesztő bíróság feladata különösen annak vizsgálata, hogy egyrészt a nemzeti jogszabály és a jelen ügyben alkalmazandó szerződéses szabályok alapján az FSU nem rendelkezett-e más, a letelepedési szabadságot kevésbé korlátozó eszközökkel a Vikinggel kezdeményezett kollektív tárgyalás lezárásához, másrészt hogy ez a szakszervezet kimerítette-e az eszközeit az ilyen fellépés kezdeményezése előtt.

88 Másodszor az ITF által folytatott politika végrehajtásának biztosítására irányuló kollektív fellépéseket illetően hangsúlyozni kell, hogy amennyiben ez a politika arra az eredményre vezet, hogy megakadályozza, hogy a hajótulajdonosok a hajók tényleges tulajdonosainak állampolgársága szerintitől különböző államban lajstromoztassák a hajóikat, a letelepedési szabadságnak az ilyen fellépésekből következő korlátozásai objektív módon nem igazolhatók. Mindamellett meg kell állapítani, ahogyan az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, az említett politikának célját képezi a tengerészek munkakörülményeinek védelme és javítása is.

89 Ahogyan azonban a Bírósághoz benyújtott iratokból következik, az ITF az olcsó lobogókkal szembeni küzdelem politikájának keretében köteles - valamely tagjának kérelmére - szolidaritási fellépést kezdeményezni az olyan hajó tényleges tulajdonosával szemben, amelyet az e tulajdonos állampolgársága szerintitől eltérő államban vettek nyilvántartásba, függetlenül attól a kérdéstől, hogy e tulajdonos által a szabad letelepedéshez való jogának gyakorlása a munkavállalói munkahelyére vagy munkakörülményeire hátrányos következményekkel járhat-e. Ahogyan a Viking a tárgyalás során állította, anélkül hogy ebben a kérdésben az ITF megcáfolta volna, valamely hajó tényleges tulajdonosának lakóhelye szerinti azon állam szakszervezetei számára, amelynek állampolgárságával a hajó tényleges tulajdonosa rendelkezik, a kollektív tárgyalás jogának fenntartásában álló politika abban az esetben is alkalmazható, ha a hajót olyan államban lajstromozták, amely a munkavállalók számára magasabb szociális védelmet nyújt, mint amilyenben az első államban részesülnének.

90 E megfontolásokra tekintettel úgy kell válaszolni a harmadiktól a tizedik kérdésre, hogy az EK 43. cikket úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben érintetthez hasonló kollektív fellépések, amelyek valamely meghatározott tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozást arra szándékoznak rávenni, hogy kollektív munkaszerződést kössön az e tagállamban székhellyel rendelkező szakszervezettel, és az e szerződésben előírt rendelkezéseket az említett vállalkozásnak valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező leányvállalata munkavállalóira alkalmazza, az említett cikk értelmében vett korlátozásoknak minősülnek. Ezek a korlátozások főszabály szerint igazolhatók az olyan közérdeken alapuló kényszerítő ok védelme alapján, mint a munkavállalók védelme, feltéve hogy bizonyítást nyer, hogy azok alkalmasak az elérni kívánt jogszerű cél megvalósításának biztosítására, és nem lépik túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

A költségekről

91 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1) Az EK 43. cikket úgy kell értelmezni, hogy e cikk hatálya alól főszabály szerint nincs kivéve valamely szakszervezet vagy szakszervezeti szövetség valamely magánvállalkozással szembeni kollektív fellépése, amelynek az a célja, hogy a vállalkozást rávegye kollektív szerződés megkötésére, amelynek tartalma eltéríti ezt a vállalkozást a letelepedési szabadság igénybevételének szándékától.

2) Az EK 43. cikk olyan jogokat biztosít a magánvállalkozásoknak, amelyekre azok szakszervezettel vagy szakszervezeti szövetséggel szemben hivatkozhatnak.

3) Az EK 43. cikket úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben érintetthez hasonló kollektív fellépések, amelyek valamely meghatározott tagállamban székhellyel rendelkező magánvállalkozást arra szándékoznak rávenni, hogy kollektív munkaszerződést kössön az e tagállamban székhellyel rendelkező szakszervezettel, és az e szerződésben előírt rendelkezéseket az említett vállalkozásnak valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező leányvállalata munkavállalóira alkalmazza, az említett cikk értelmében vett korlátozásoknak minősülnek.

Ezek a korlátozások főszabály szerint igazolhatók az olyan közérdeken alapuló kényszerítő ok védelme alapján, mint a munkavállalók védelme, feltéve hogy bizonyítást nyer, hogy azok alkalmasak az elérni kívánt jogszerű cél megvalósításának biztosítására, és nem lépik túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: angol.