BH 1996.10.562 A munkáltató kártérítési felelősségét nem a működési területe, hanem a működési körébe tartozó vagy az azon kívül eső ok, továbbá az objektív elháríthatatlanság dönti el [1967. évi II. tv. 62. §, MK 29. sz.].

A felperes vonatfelvevőként állt alkalmazásban az alperesnél. 1989. április 20-án a felperest a szociális épületből a munkavégzési helyére való haladás közben a volt élettársa hátba szúrta. A felperes a sérülése következtében 100%-os rokkanttá vált, a gerincvelő roncsolódása miatt a végtagjai megbénultak. A Legfelsőbb Bíróság végzésével az emberölés bűntettének kísérlete miatt az élettárs ellen indított bűnügyben a másodfokú bíróság ítéletét, amely - egyebek mellett - a vádlottat nyolc év börtönbüntetésre ítélte, helybenhagyta.

A felperes a munkaügyi döntőbizottság elutasító határozata ellen benyújtott keresetében az üzemi balesetéből eredő vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítését kérte.

A munkaügyi bíróság a közbenső ítéletével megállapította az alperes teljes mértékű kártérítési felelősségét. Az első fokú ítélet indokolásának lényege szerint az alperes a munkavédelmi szabályzatában kimondta, hogy az alperes működési területe kiterjed a felperes munkahelyére, az R. állomásra, továbbá a munkával érintett, a munkaviszonnyal összefüggő közútra. A felperes testi épségét a volt élettársa, az alperesnél alkalmazásban álló személy sértette meg azzal összefüggésben, hogy a felperes étkezés után a szociális épületet elhagyta. Ezt az épületet csupán a közúton közelíthette meg. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes sérülését az alperes megakadályozhatta volna, ha a rendészet dolgozói eltávolították volna az élettársat, aki a perbeli napon a felperest már a reggeli órákban is életveszélyesen megfenyegette.

A közbenső ítélet ellen az alperes fellebbezett, és kérte a kártérítés alóli teljes mentesítését.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Az ítélete indokolásában a megyei bíróság kifejtette, hogy az alperes felelősségét az ügyben még alkalmazandó 1967. évi II. törvény 62. §-a szerint a munkaviszony kerete alapulvételével kell vizsgálni. A felperes a sérülését munkaidőben, az alperes igazgatása alatt álló területen szenvedte el, olyan "magánindíttatású és -célú során" azonban, amely nem minősül a munkaviszonyból folyó kötelességek teljesítésének. Az elkövető nem volt szolgálatban a bűncselekmény elkövetésének időpontjában, ezért az ő személyi magatartása nem tartozott az alperes működési köréhez. A bűncselekmény bárki által megközelíthető helyen történt, ezért az alperes rendészeinek mulasztása - különösen, hogy a felperes őket nem értesítette - fel sem merülhet. Ezért az alperes felelőssége az 1967. évi II. törvény 62. §-a alapján nem áll fenn.

A másodfokú ítélet ellen a felperes - jogszabálysértésre hivatkozással - annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének helybenhagyása iránt felülvizsgálati kérelemmel élt. Álláspontja szerint az alperes működési területe kiterjedt - a szociális épület elhelyezkedése és a munkavédelmi szabályzat "Függeléke" alapján - a közútra is. Ezért a felelőssége a Legfelsőbb Bíróság MK 29. számú állásfoglalásának b) pontja értelmében akkor is fennáll, ha az ok nem volt elhárítható. Az élettárs magatartása az alperes működési köréhez tartozó személyi magatartásnak minősül. Az alperes rendészete nem tette meg a szükséges intézkedéseket, noha azáltal a károsodás oka az alperes részéről objektíve elhárítható lett volna. Az említett "Függelék" alapján az adott esetben a balesetet úgy kell tekinteni, mintha az az alperes telephelyén belül következett volna be. Mindezek miatt a felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság törvénysértéssel mellőzte az alperes kártérítési felelősségének megállapítását.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.