BH+ 2015.9.406 A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó keretszerződés új díj, vagy költség bevezetésével nem módosítható egyoldalúan. Az általános szerződési feltételek pénzintézet által történő módosítása akkor is egyoldalú szerződésmódosításnak minősül, ha azt a jogszabály alapján csak akkor lehet az ügyfél részéről elfogadottnak tekinteni, amennyiben annak hatályba lépése előtt ezzel ellentétes nyilatkozatot nem tesz [2009. LXXXV. tv. 15. §; 1996. CXII. tv. 210. § (12) bek.; 2010. CLVIII. tv. 71. § (1) bek.].

A felperes 2013. március 2. napjával a pénzintézetnél új díjként könyvelési díjat vezetett be a kondíciós listában meghatározott fizetésforgalmi és készpénzes műveleteket illetően, valamint az eseti, állandó átutalási megbízások, a csoportos beszedési megbízások, a pénztári készpénzkifizetés és az ATM-ből történő készpénzfelvételi tranzakcióknál az addigi fix összegű díjat 2013. február 11. napjától az adott tranzakció értékének konkrét százalékában határozta meg, minimum érték megjelölése mellett. A módosításokról a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (továbbiakban: Pft.) 15. §-a alapján azzal értesítette az ügyfeleket, hogy amennyiben annak hatályba lépése előtt ezzel ellentétes nyilatkozatot nem tesznek, a módosításokat elfogadottnak tekinti. Közölte azt is, hogy a módosítás hatálybalépése előtti napig az ügyfelek jogosultak a bankszámla-szerződését azonnali hatállyal díjmentesen felmondani.

Az alperesi jogelőd Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a tranzakciós illeték bevezetésére figyelemmel hivatalból lefolytatott fogyasztóvédelmi témavizsgálat alapján megállapította, hogy a könyvelési díj bevezetése és a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására irányuló szerződésben foglalt díjak számítási módjának megváltoztatása jogszabálysértő volt. Erre figyelemmel határozatában megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását, felhívta a felperest a vonatkozó jogszabályi rendelkezések mindenkori betartására, 21 000 000 Ft fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, végül kötelezte a felperest, hogy a felszámított könyvelési díjat, illetve díjtöbbletet 2013. augusztus 15. napjáig térítse vissza az ügyfelek részére, és arról a határozatban foglaltak szerint tájékoztassa a hatóságot. Indokolásában hangsúlyozta, hogy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (továbbiakban: Hpt.) és a Pft. rendelkezéseit nem egymást kizáró módon, hanem egymást kiegészítő jelleggel kellett alkalmazni. Az egyoldalú szerződésmódosításokra a Hpt. 210. § (12) bekezdése szerinti - a Pft. 15. §-ára is kiterjedő - tiltó szabály ellenére került sor. A határozatokban alkalmazott jogkövetkezmények jogalapjaként a pénzügyi szervezetek állami felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény (továbbiakban: Psztv.) 71. § (1) bekezdésére hivatkozott.

Az alperesi határozat megváltoztatása, illetve hatályon kívül helyezése iránt előterjesztett felperesi keresetet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította. Az elsőfokú bíróság osztotta az alperes azon álláspontját, hogy az általános szerződési feltételek kétoldalú módosítása fogalmilag kizárt, így a perbeli ügyben is egyoldalú szerződésmódosításról volt szó, amely a Hpt. 210. § (12) bekezdésébe ütközött. Ezen utóbbi jogszabályi rendelkezés olyan közjogi fogyasztóvédelmi norma, amelynek célja a felek információs és gazdasági egyenlőtlenségének kiegyensúlyozása. A Hpt. szabályai minden pénzügyi intézményre és minden pénzügyi szolgáltatási tevékenységre és szerződésre irányadóak, amely szabályokhoz képest a pénzforgalmi szolgáltatás tekintetében a Pft. szabályai nem enyhítést tartalmaznak, hanem többletkövetelményt határoznak meg. A pénzforgalmi szerződés, tehát kizárólag a Pft. 15. §-ának és Hpt. 210. §-ának együttes megtartásával lett volna jogszerűen módosítható. Rámutatott továbbá, hogy mivel az alperes jogszabályi rendelkezés megsértésével többletdíjat okozott ügyfeleinek, azt az alperes megállapíthatta és a Psztv. 71. § (1) bekezdés d) pontja alapján jogosult volt intézkedést tenni a jogszerű állapot helyreállítására. A hatóság erre figyelemmel jogszerűen rendelkezett a visszatérítési kötelezettségről, intézkedésével hatáskörét nem lépte túl, illetőleg nem bocsátkozott egyedi polgári jogi igények elbírálásába.

A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Hangsúlyozta, hogy felperes pénzügyi intézmény, e minőségében pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végez, ennélfogva rá egyéb rendelkezések mellett a Hpt. rendelkezései is irányadóak. Az abban foglalt jogszabályi rendelkezéseket a Pft. szabályai csupán kiegészítik, de nem írják felül. Helytállóan jutott így az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a Hpt.-ben megfogalmazott jogszabályi tiltó rendelkezést nem oldja fel a Pft. 15. §-a sem. Álláspontja az volt továbbá, hogy az alperes nem bírált el polgári jogi igényt, hiszen ilyet senki nem is terjesztett elő. Az alperes ugyanakkor a feltárt jogsértő magatartás kiküszöbölése érdekében jogszerűen rendelte el a jogtalanul felszámított díj, illetőleg díjtöbblet ügyfelek részére történő visszatérítését, ezzel az intézkedéssel eleget téve a Psztv.-ben megfogalmazott azon kötelezettségének, hogy a jogsértő állapotot, a feltárt hiányosságot megszüntesse.

A másodfokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben az első- és másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Kifejtette, hogy a Pft. 15. §-a vonatkozásában az ügyfél hallgatása a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 216. § (2) bekezdése alapján elfogadásnak minősült. Erre figyelemmel az első- és másodfokú bíróságnak azt kellett volna megállapítania, hogy az ügyfeleivel fennálló pénzforgalmi keretszerződéseit kétoldalú szerződésmódosítás keretében módosította, és mivel a Pft. 15. §-ának szabályai a kétoldalú szerződésmódosítás esetére vonatkoznak, a Hpt. 210. § (12) bekezdésében foglalt rendelkezéseket nem kellett alkalmaznia. Emellett változatlan volt az álláspontja a tekintetben, hogy a Psztv. 71. § (1) bekezdés d) pontja nem hatalmazza fel az alperest arra, hogy polgári jogi igények kérdésében döntsön, és a felperest konkrét ügyfelekkel szembeni pénzfizetésre kötelezze. Nem lehet tehát ezen rendelkezést olyan módon kiterjesztően értelmezni, hogy az alperesnek joga legyen általános jelleggel arra, hogy polgári jogi követelésekre vonatkozó végrehajtható határozatot hozzon.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Kúria álláspontja szerint az első- és másodfokú bíróság megfelelő alapossággal feltárta és rögzítette ítéletének indokolásában az irányadó tényállást, és abból az alkalmazandó jogszabályi rendelkezések helyes értelmezése alapján, okszerű mérlegelés eredményeként helyesen állapította meg, hogy a felperesi pénzintézetnél a könyvelési díj bevezetése és a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására irányuló szerződésben foglalt díjak számítási módjának megváltoztatása jogszabálysértő volt. A Kúria a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §-a alapján elvégzett okszerű mérlegelés felülvizsgálatára nem látott indokot az alábbiak szerint.