A Pécsi Törvényszék Pf.20957/2017/4. számú határozata öröklés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 23. §, 28. §, 29. §, 78. §, 139. §, 206. §, 229. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 115. §, 602. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 74. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §, 15. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Barth Andrea, Hosszú Hedvig, Tolnai Ildikó

Pécsi Törvényszék mint másodfokú bíróság

1.Pf.20.957/2017/4. szám

A Pécsi Törvényszék a (név) Ügyvédi Iroda (cím, eljáró ügyvéd: név) által képviselt (felperes neve) (felperes címe) szám alatti lakos felperesnek a (név) Ügyvédi Iroda (cím, eljáró ügyvéd: név) által képviselt (alperes neve) (alperes címe) szám alatti lakos alperes ellen a Pécsi Járásbíróságon indított öröklési perében a 2017. május 31. napján meghozott 6.P.21.217/2015/31. számú ítélet ellen az alperes által 32. sorszámon előterjesztett és 34. sorszámon megindokolt fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, és a keresetet elutasítja.

Mellőzi az alperes perköltségben és le nem rótt illetékben marasztalását, és kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 1.000.000,- (egymillió) forint együttes első- és másodfokú perköltséget, valamint az államnak - az illetékes állami adóhatóság felhívására - 3.979.000,- (hárommillió-kilencszázhetvenkilencezer) forint le nem rótt együttes első- és másodfokú illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek viszonyában (név 1.) hagyatéka vonatkozásában (név 2.) született (név 2.)érdemtelenség folytán kiesett az öröklésből, ezért (név 1.) hagyatékának nem az alperes, hanem a felperes az örököse. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 368.984,- forint elsőfokú perköltséget, valamint az államnak, külön felhívásra, 1.479.000,- forint le nem rótt kereseti illetéket.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett; annak megváltoztatását, a kereset elutasítását és a felperes perköltség megfizetésére kötelezését kérte; felvetette azonban, hogy megalapozatlanságára tekintettel helye lenne az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének is.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására és az alperes másodfokú perköltségben marasztalására irányult.

A fellebbezés alapos.

Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal abban, hogy a Pécsi Járásbíróság rendelkezett a jogvita elbírálására joghatósággal, hatáskörrel és illetékességgel egyaránt.

A perben öröklési jogviszonyból eredő igényt érvényesített a felperes, ezért az elsőfokú bíróság helytállóan alkalmazta a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet ( Nmjtvr.) 58. § (1) bekezdését, ami szerint a magyar bíróság eljárhatott a jogvitában, mert az örökhagyó (név 1.) a halálakor nem vitatottan rendelkezett magyar állampolgársággal.

A felperes a pert úgy indította meg, hogy a per tárgyának értékét meg nem határozhatóként jelölte meg, és erre rótta le a bíróság felhívására az eljárási illetéket. Az elsőfokú bíróság azonban a 10/I. sorszámú végzésében - az alperes érdemi ellenkérelmének előterjesztését követően - a pertárgy értékét 40.550.820,- forintban határozta meg. A törvényszék hatásköre a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (1952. évi Pp.) 23. § (1) bekezdése alapján a pertárgy értékére figyelemmel kerülhetett volna megállapításra, az 1952. évi Pp. 28. §-ának értelmében azonban az elsőfokú bíróság a hatáskörének hiányát hivatalból ekkor már nem vehette figyelembe, mivel az alperes előterjesztette az 1952. évi Pp. 139. §-ának megfelelő érdemi ellenkérelmét.

Az elsőfokú bíróság az 1952. évi Pp. 29. § (2) bekezdése alapján illetékességgel is rendelkezett a per lefolytatására, mert az alperes belföldi lakóhelyének és tartózkodási helyének hiányában erre az a bíróság volt illetékes, ahol a felperes lakóhelye volt.

Helytállóan határozta meg az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásánál alkalmazandó jogot is, mivel az Nmjtvr. 11. § (1) bekezdése kimondta, hogy az ember személyes joga annak az államnak a joga, amelynek állampolgára, a (2) bekezdés szerint pedig azt, hogy ha valakinek több állampolgársága van és egyik állampolgársága magyar, személyes joga a magyar jog. Ezért az alkalmazandó jog meghatározása szempontjából nem volt jelentősége annak, hogy az örökhagyó halálakor rendelkezett-e a magyaron kívül más állampolgársággal is.

Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal abban is, hogy alaptalan volt az alperes elévülési kifogása, mert a felperes által érvényesített öröklési igény tulajdoni jellegére tekintettel a felek jogvitájában irányadó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 115. § (1) bekezdése értelmében nem évül el.

A rendelkezésre álló adatok alapján az sem volt megállapítható, hogy a külföldi bíróság az ügy érdemében a magyar polgári eljárásjogi törvény rendelkezéseinek megfelelő joghatással bíró olyan döntést hozott a felperes igényéről, ami anyagi jogerejénél fogva az 1952. évi Pp. 229. § (1) bekezdésében szabályozott jogkövetkezmény szerint ítélt dolgot eredményezett volna a felek jogvitájában.

A csatolt iratok alapján ugyanis az volt megállapítható, hogy (név 3.) 2015. január 15. napján kelt Gz.19/15. számú, az ügyben született korábbi határozatot hatályon kívül helyező és az ügy újra tárgyalását elrendelő végzése folytán indult eljárást a (név 4.) a 2015. október 29. napján kelt 2.II.111/2015. számú határozatával arra tekintettel szüntette meg, hogy a felperes a keresetétől elállt. Ezért, függetlenül attól, hogy a külföldi bíróság a saját eljárási szabályai szerint milyen aktussal fejezte be az eljárást, az ügyben meghozott határozata nem tekinthető olyan érdemi döntésnek, ami kizárná, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazon felek, ideértve jogutódjaikat is, egymás ellen új keresetet indítsanak. Tehát az alperes ítélt dologra alapított eljárási kifogása nem volt megalapozott; különösen, hogy a (név 3.) az ügyben született ítéletet hatályon kívül helyező végzésében arra utasította az első fokon eljárt bíróságot, hogy vizsgálja meg, rendelkezik-e joghatósággal a jogvita elbírálására, figyelemmel arra, hogy az örökhagyó magyar állampolgár volt.