BH 1998.6.295 I. Az üdülőszövetkezetekre - a jogszabály előírása szerint - a lakásszövetkezetekre vonatkozó rendelkezések az irányadók. Az üdülőépületben a tagot meghatározott időre vonatkozóan megillető használati jogot biztosító ún. "üdülőjegy" nem részjegy [1992. évi I. tv. (Szvt.) 52. § (2) bek., 92. § (1) bek., 107. § (1) bek.].

II. Az üdülőszövetkezeti részjegy nem tekinthető értékpapírnak: másra át nem ruházható, bírósági végrehajtás alá nem vonható, ezért óvadék tárgyaként sem funkcionálhat [Szvt. 53. § (1) bek., Ptk. 270. § (1)-(2) bek., 338/C. §].

Az elsőfokú bíróság a 95-XIX. sorszámú végzésével a hitelező kifogásait elutasította. Végzésének indokolásában utalt arra, hogy az adós felszámolásának közzététele 1993. január 7-én a Magyar Közlöny 1. számában történt. Mivel az eljárás megindítása iránti kérelem 1991. évben érkezett, az eljárásra a többször módosított és kiegészített 1986. évi 11. törvényerejű rendelet (Ftvr.) rendelkezései az irányadók. A hitelező kifogásolta, hogy a felszámoló a követelését csak részben vette figyelembe, azt nem jelzálogjoggal biztosított követelésként sorolta be. Ezért a teljes követelését az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint jelzálogjoggal, továbbá óvadékkal biztosított követelésként kérte besorolni.

Az elsőfokú bíróság alaptalannak találta a hitelező kifogásait. Megállapította, hogy az 1991. február 22-én kelt szerződés alapján bejegyzett jelzálogjog a 20 000 000 Ft kölcsönösszegnek a P. Bank Részvénytársaság részéről történt kiegyenlítésével megszűnt. A hitelező bírói felhívásra sem tudta igazolni, hogy az 1991. december 9-én kelt külön-külön 10 000 000-10 000 000 Ft kölcsönösszegekre kötött újabb szerződések alapján a jelzálogjog bejegyzése megtörtént volna. A bíróság álláspontja szerint a Ptk. 266. §-ának (1) bekezdése alapján minden egyes kölcsönösszeget csak akkor lehet jelzálogjoggal biztosítottnak tekinteni, ha az azokra vonatkozó jelzálogjog bejegyzése szerződésenként külön-külön megtörténik. Nem találta alaposnak a bíróság az óvadékra történő hivatkozást sem. A hitelező által 21 186 000 Ft értékben óvadékként átvett 99 db szövetkezeti részjegyről az eljárás során kiderült, hogy az valójában üdülőhasználatra jogosító jegy, amely értékpapírnak nem tekinthető, forgalomképtelen, ezért értéktelen, így - a Ptk. 270. §-ának (2) bekezdése szerint - nem szolgálhat óvadékként. Ezért nem tévedett a felszámoló, amikor a hitelező követelését az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint sorolta be.

Az eljárás során a hitelező a követelését 28 727 123 Ft összegben tartotta fenn, amelyből a felszámoló 20 000 000 Ft körüli összeget mint tőkét, 2 209 315 Ft-ot a futamidő lejártáig számított ügyleti kamatként, míg 1992. április 1-jétől 1993. január 7-ig 6%-os késedelmi kamatot, 927 123 Ft-ot, összesen 23 136 438 Ft-ot ismert el. Az elsőfokú bíróság a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján - mivel a hitelező nem bizonyította, hogy ennél magasabb összeg járna részére - a további kifogást elutasította.

Az elsőfokú bíróság végzése ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést, a végzés megváltoztatásával a kifogásának történő helytadást kérte. Hivatkozott arra, hogy a szerződő felek korábbi szerződésük kapcsán már létrehozott, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett, onnan ki nem töröltetett jelzálogjoggal biztosították a jogügyletüket, azaz valójában a keretbiztosítéki jelzálogjog intézményének lehetőségével éltek. Ebből eredően a jelzálogjog biztosításához a feltételek adottak voltak, nevezetesen az írásba foglalása megtörtént, másfelől azt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. Tévedett a bíróság az óvadék vonatkozásában is, mert a szövetkezet tagjai egyenként 214 000 Ft névértékű, évi 2 hét igénybevételi jogot biztosító "üdülőjegy" megváltása alapján lettek tagok, és az üdülőszövetkezeti tagsági jog megtestesítője ezen értékpapír volt. Nem vitatható a hitelező szerint, hogy a hitelszerződések biztosítására óvadékba adott papírok valóságos vagyoni értéket megtestesítő értékpapírok voltak, és azokat értékpapírként kell figyelembe venni. Hivatkozott továbbá arra, hogy a szerződésekben kikötött kamat az Ftvr. 17. §-ának (1) bekezdése értelmében jogszerűen érvényesíthető.

A fellebbezését ezt követően kiegészítette, amelyben lényegében megerősítette a fellebbezésében foglaltakat.

A felszámoló az elsőfokú bíróság végzésének a helybenhagyását kérte. Hivatkozott arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság az Fpkf. II. 33.222/1993/2. számú eseti döntésében egyértelműen kimondta, hogy az ügyleti kamatot a hitelszerződésben kikötött lejárati időpontig lehet felszámítani, ezt követően a felszámolás kihirdetéséig lehet késedelmi kamatot számítani. Álláspontja az, hogy az üdülőjegy nem minősül értékpapírnak, az csupán egy bizonyos jogról kiállított igazolásnak tekinthető. Észrevételének kiegészítésében kifejtette, hogy az Ftvr. 30. §-ának (4) bekezdése alapján sem tekinthető a követelés zálogjoggal biztosítottnak, mivel a 2x10 000 000 Ft-os hitel forgóeszközpótló hitel volt, ezért semmiképpen nem állíthatja a hitelező, hogy az adós a hitelből jutott volna a zálogtárgyhoz. Utalt arra is, hogy a megmaradt értékesítetlen üdülőjegyeket adta óvadékként a hitelező részére az adós, amelyek ebből eredően nem képviseltek értéket.

A másodfokú eljárás során a Legfelsőbb Bíróság az iratok tartalma alapján az elsőfokú bíróság által egyébként a bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyesen megállapított tényállást a kölcsönszerződések 6. pontjában foglaltak alapján azzal egészíti ki, hogy a szerződéses kamatfizetés kezdő időpontja a kölcsön folyósításának napja, utolsó napja pedig az a nap, amikor a törlesztett összeg jóváírása megtörtént.

Az így kiegészített tényállás alapján, részben - az igény összegszerűségének megállapítása vonatkozásában - alapos a hitelező fellebbezése.