BH 2011.11.327 A rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütköző - adókikerülés célzatú - ügyletek sorozata alapján jogszabályellenes az adózás előtti eredmény [2003. évi XCII. tv. 1. §, 2. §, 2000. évi C. tv. 44. §, 81. §, 1996. évi LXXXI. tv. 8. §].

A felperes tulajdonában volt a 38086/27 hrsz.-ú, kivett ipartelep megjelölésű ingatlan.

A felperes 2006. július 25. napján adásvételi előszerződést kötött az ingatlanra a F. LLC (székhely: USA, a továbbiakban: előszerződő fél) céggel, a vételárat a szerződő felek 350 000 000 Ft + 70 000 000 Ft általános forgalmi adó (áfa) összegben határozták meg.

A felperes a vele addig üzleti kapcsolatban nem állt külföldi off shore társaságoknak (székhelyeik: Ciprus, Panamai Köztársaság, Britis Virgint szigetek) a 2006. szeptember 14. napján megkötött kölcsönszerződések szerint 3 197 548 650 Ft kölcsönt nyújtott. A szerződések aláírásakor az összeg nem állt a rendelkezésére.

A felperes 2006. szeptember 15-én 3 200 000 000 Ft + 640 000 000 Ft áfa értékben az ingatlant eladta a G. Kft.-nek. A vevő az ingatlan vételárát a szerződésben megszabott határidőben kiegyenlítette, a felperes a rendelkezésre álló pénzösszeget a korábban megkötött kölcsönszerződések alapján kihelyezte.

Az előszerződő cég 2006. október 20-án 3 350 000 000 Ft összegre a felperessel szemben az illetékes bíróságtól fizetési meghagyás kibocsátását kérte. A felperes az előszerződő cég követelését lekönyvelte, a "8" számlaosztályon belül 8631 káreseménnyel kapcsolatos fizetések címén elszámolta, "479" egyéb rövid lejáratú kötelezettségként tartotta nyilván, és a 2006. évi társasági adóbevallásában az adózás előtti eredményét 3 350 000 000 Ft-tal csökkentette.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél társasági adónemben 2006. évre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2007. október 15. napján kelt határozatával a felperes terhére a bevalláshoz viszonyítva 504 026 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 501 713 000 Ft minősült adóhiánynak, kötelezte a felperest az adókülönbözet összege, továbbá 250 856 000 Ft adóbírság, és 19 095 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére, megállapítva, hogy felperes 2006. évre az adózás előtti eredményét a ténylegesnél 3 350 000 000 Ft-tal alacsonyabb összegben mutatta ki. Indokolása szerint felperes eljárásával (az ügyleteivel) az ingatlan értékesítéséből származó jelentős összegű bevétele utáni társasági adó fizetési kötelezettségét kívánta megkerülni. Ezzel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 2. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendeltetésszerű joggyakorlás elvét megsértette, továbbá az összeg, mint adóalap, jogellenesen elvonásra került, ugyanis a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 44. §-ának (1) bekezdés c. pontja, illetve 81. §-ának (2) bekezdés b) pontja szerint csak valós jogcímmel lehet elszámolni kártérítést. Az elsőfokú hatóság hangsúlyozta, hogy nem azért nem ismerte el a kárigényt, mert eljárása során a felperessel szemben kibocsátott fizetési meghagyás még nem volt jogerős, hanem, mert a felperes nem okozott jogellenesen kárt. Az Art. 1. §-ának (7) bekezdése alkalmazásával a feltárt összefüggésből adódóan a kártérítés címén elszámolt összeg a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 8. §-ának (1) bekezdés d) pontja szerint nem a vállalkozás érdekében felmerült ráfordítás, így az adózás előtti eredményt növeli.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2008. március 10. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint az adóhatóság számára hitelt érdemlő módon nem került igazolásra, hogy a szerződéskötési értéket többszörösen meghaladó kárigény elfogadására milyen indokok alapján került sor. Az adózó a benyújtott kárigény elhárításával, meg nem fizetésének esetleges jogkövetkezményeivel, annak értékelésével kapcsolatosan semmilyen intézkedést nem tett. Mindezek alapján az elsőfokú hatóság helytállóan állapította meg, hogy az előszerződő fél kárigénye megalapozatlan, továbbá maga az előszerződés, illetve a hozzákapcsolódó kártérítési kötelezettség színlelt volt, amelyek így a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 207. §-ának (6) bekezdése alapján semmisnek minősülnek.

A másodfokú határozat meghozatalát követően, 2008. április 4-én küldte meg a felperes az adóhatóságnak a Fővárosi Ítélőtábla 2008. február 27-én kelt végzését, és a végzés alapján 2008. március 19-én jogerősítési záradékkal ellátott fizetési meghagyást, amelyek szerint a fizetési meghagyás 2007. március 30. napján jogerős és végrehajtható.

A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását, az elsőfokú határozat megsemmisítését és az eljárás megszüntetését kérte. Előadta, hogy a jogerős fizetési meghagyáson alapuló követelést teljesítette. Nem vitatva, hogy az Art. 1. §-ának (7) bekezdése alapján az adóhatóság a szerződéseket valódi tartalmuk szerint minősítheti, kifejtette, hogy az első- és másodfokú adóhatóság eljárása jogsértő, mert a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CLX. törvény (a továbbiakban: Ket.) 19. §-ának (5) bekezdése alapján a jogosultságuk nem terjed ki arra, hogy a bíróság által jogerősen elbírált jogkérdésben, egy kötelezettség fennállása tekintetében, a jogerős bírósági határozattól eltérő álláspontot foglaljanak el, és a bíróság jogerős határozata ellenére azt állapítsák meg egy kötelezettségről, hogy az színlelt jogügyleten alapult, amelynek nincs kimutatható eredménye.

Az alperes abban az esetben, ha a Ket. 32. §-ának (1) bekezdése alapján az eljárását felfüggesztette volna, úgy a Fővárosi Ítélőtábla végzése ismeretében, a Ket. 19. §-ának (5) bekezdése alapján nem hozhatott volna törvénysértő döntést.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint az adóhatóság a tényállás tisztázási és indokolási kötelezettségét teljesítette. Kifejtette, miszerint az ügyben lényegtelen az a körülmény, hogy az előszerződő fél követelése érvényesítése tárgyában indított-e bírósági eljárást vagy sem, mivel az adóhatóság megállapítását a felperes által elismert kártérítésre, és nem a fizetési meghagyásra alapította. Ebből következően az adóhatóság részéről jogszerű volt az eljárás felfüggesztésének mellőzése, és sem a Ket. 19. §-ának (5) bekezdését, sem pedig a 32. §-ának (1) bekezdését nem sértette meg.

Az elsőfokú bíróság azon tények együtteséből, hogy felperes az előszerződésben az ingatlan vételárát bruttó 420 000 000 Ft-ban határozta meg, majd kölcsönadóként a kölcsön összegének rendelkezésére nem állása mellett 3 197 548 650 Ft-ra vonatkozóan kölcsönszerződést kötött, később 3 840 000 000 Ft bruttó összegben értékesítette az ingatlant, ugyanakkor az előszerződő félnek 3 350 000 000 Ft kártérítést fizetett, azt állapította meg, hogy az adóhatóság az Art. 1. §-ának (7) bekezdése, 2. §-ának (1) bekezdése helytálló értelmezésével és alkalmazásával döntött. A felperes ugyanis az adójogviszonyban jogait nem rendeltetésszerűen gyakorolta, és sem a közigazgatási eljárásban, sem a perben nem igazolta, hogy az előszerződés kötési értéket többszörösen meghaladó kárigény elfogadására milyen indokok alapján került sor. Ebből következően jogszerűen állapította meg az adóhatóság azt, hogy mind az előszerződés, mind pedig az arra alapított kárigény semmis, és a társasági adóban a jogkövetkezményekről is helytállóan rendelkezett. A felperes a kárösszeget egyrészt nem vitatta, másrészt azt tartozatlanul fizette meg, ezért alaptalanul hivatkozott az Art. 1. §-ának (7) bekezdése második mondatára, és a fizetési meghagyásra.