BH 2021.2.39 Az életbiztosítási szerződés biztosítottja - a biztosító mentesülését eredményező - súlyosan gondatlan magatartást tanúsít, ha a veszélyhelyzetet maga idézi elő úgy, hogy az adott körülmények között számolnia kell a halálos eredmény kockázatával, de a következményekkel szemben nem készül fel semmilyen védekezésre [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 556. § (1) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes lánya mint biztosított 2008. szeptember 19-én 1 365 000 forint, 2010. augusztus 4-én 5 790 000 forint biztosítási összegű életbiztosítási szerződést kötött az alperessel. A biztosítási szerződések kedvezményezettje a felperes lett.

[2] A biztosított 2015. június 21-én a délutáni órákban kerékpárral edzeni indult. Bf. településen a párhuzamos V. és Ny. utca között húzódik a B.-N. vasútvonal. A sínpálya az 1668 útszelvénynél hosszan egyenes vonalú, dús növényzet szegélyezi. A biztosított ezen a helyen, a V. utcai oldalon a gyalogosok részére kijelölt, labirint korláttal ellátott átkelőhelynél a növényzetnek támasztotta a kerékpárját és elindult az átjárón, hogy átkeljen a síneken, amikor a Bsz. irányából B. felé közlekedő vonatszerelvény 21 óra 37 perckor elütötte. A biztosított a helyszínen életét vesztette.

[3] Az alperes az életbiztosítási szerződés általános feltételei alapján teljesített, azonban a kiegészítő (baleseti halál) biztosítási feltételek szerinti teljesítést megtagadta. A biztosítási feltételek 3. pontjában kikötött mentesülésére, azaz arra hivatkozott, hogy szándékosan vagy súlyosan gondatlanul a biztosított maga okozta a halálát.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[4] A felperes keresetében az életbiztosítási szerződések kiegészítő (baleseti halál) módozatának biztosítási összege, összesen 7 155 000 forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

[5] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az első- és másodfokú ítélet

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 536. § (1) bekezdése, 536. § (2) bekezdés b) pontja, 560. § (1) bekezdése, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 21. § (9) bekezdés d) pontja és (10) bekezdése alkalmazásával a kereset szerint marasztalta az alperest.

[7] Az indokolásában rámutatott arra, hogy súlyos fokú gondatlanságnak az minősül, ha a biztosított magatartása szinte biztosan halálos végkimenetelű, vagyis adott reakciója mellett a baleset elkerülésére nincs esély. A közigazgatási iratok, a perben beszerzett igazságügyi vasútgépészeti, vasút, vontatási és közúti közlekedési műszaki szakértői vélemény alapján megállapítható volt, hogy az adott esetben a vonatszerelvény szabályosan és a néhány nappal korábban bevezetett nyári menetrend szerint pontosan közlekedett. A biztosított megszegte a KRESZ 21. § (10) bekezdésében foglalt közlekedési szabályt. A vonat sebességét és távolságát, valamint az ezáltal kialakult veszélyhelyzetet felmérhette, ezért legkésőbb a terelőkorlát sínek felé eső síkjában meg kellett volna állnia. Minthogy nem állt meg, 1,6-2,7 másodperc észlelési-cselekvési késedelem állapítható meg a terhére. A vonat a sínpár két oldalán lévő terelőkorlát közötti szakaszának az Ny. utcához közelebbi pontján ütötte el. Az irányítókorláttól az elütési pontig megtett útra (3,2 méter) tekintettel további 1,8 métert kellett volna megtennie ahhoz, hogy a túloldali, Ny. utcai terelőkorlátot elérje. Ha a rendelkezésére állt 1,6 másodperc alatt fut, nem 3,2 métert, hanem 5 métert tett volna meg, és így a balesetet elkerülhette volna.

[8] Mindezek alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a biztosított rosszul mérte fel a vonat távolságát vagy sebességét, vagy későn döntött az áthaladás mellett. Gondatlansága (megállás helyett áthaladás cselekvési késedelemmel vagy rossz következtetés levonásával) nem minősíthető súlyosnak, ezért az alperes a kiegészítő biztosítások alapján is teljesítésre köteles.

[9] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a keresetet elutasította.

[10] Az indokolásában utalt arra, hogy a súlyos gondatlanság fogalmát sem a régi Ptk., sem a perbeli biztosítási szerződési feltételek nem határozzák meg, ezért csak a baleset összes körülményét mérlegelve foglalható állás abban a kérdésben, hogy a biztosított magatartása súlyosan gondatlannak minősíthető-e.

A BDT 2002.641. számú eseti döntésben kifejtettek szerint súlyos gondatlanság általában akkor áll fenn, ha a gondosságnak olyan feltűnő elhanyagolása állapítható meg, amely már közel áll a szándékosság szintjéhez; továbbá a súlyosan gondatlan magatartásokat a felelőtlenség, az esetleges hátrányos következmények iránti nagyfokú közömbösség jellemzi.

[11] A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a vasúti gyalogátkelőhelyek közlekedésbiztonsági szempontból fontos szerepet töltenek be. A gyalogosnak az irányító korláton belül haladva több méter távolságot kell megtennie, ez pedig időt és lehetőséget biztosít a számára, hogy mindkét irányba eltekintsen, ezáltal lassan és kellő körültekintéssel, valamint a KRESZ 21. § (10) bekezdésének megfelelően haladjon át a vasúti pályán. A perben kirendelt igazságügyi szakértő állásfoglalása szerint a középső irányító korlát megkerülése után, az elütési ponttól 5,7 méter távolságra, a közeledő vonattal szembefordulva már jól látható volt a 61-102 méter távolságban lévő vonat kivilágított három lámpája. Amikor a biztosított a vágányhoz legközelebb eső korlát síkjába ért, a vonat 34-57 méter távolságra volt. Ekkor már feltűnően, nem csak balra tekintve, hanem a vasúti pályára merőlegesen nézve is észlelnie kellett a szerelvényt, mert annak jelzőlámpái megvilágították a lába előtti útszakaszt, és egyre erősödött a környezeti zajszintet meghaladó hangja is. Innen az elütési pontig 3,2 métert tett meg, sietős léptekkel, amely 2 m/s sebességnek felel meg, vagyis a korlát síkjából kilépés után 1,6 másodperccel ütötte el a vonat.

[12] A másodfokú bíróság mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az adott esetben egy átlagos érzékelésű és figyelmű személy a vonat sebességét és távolságát, az ezáltal kialakult veszélyhelyzetet felmérhette, ezért legkésőbb a korlát sínek felé eső síkjában meg kellett volna állnia. A biztonságos áthaladása nem múlhatott azon a körülményen, hogy gyors futással átér-e a vonat előtt a másik oldalra. Ilyen mértékű kockázatvállalása mellett alappal nem bízhatott abban, hogy a közlekedő vonat által előidézett veszélyhelyzetben átér a szerelvény előtt. A perben rendelkezésre álló adatok szerint semmi nem kényszerítette a vasúti pályán való haladéktalan, az érkező vonat ellenére történő átkelésre. A biztosított azon magatartása, hogy az adott körülmények között a továbbhaladás mellett döntött, a gondosság és a kellő körültekintés olyan mértékű hiányára utal, amely már eléri a súlyos gondatlanság szintjét. Az alperes ezért mentesül a perbeli szerződésből eredő szolgáltatási kötelezettsége alól.