EH 2002.646 I. Egyedi pénzkölcsönzés nem tekinthető olyan pénzügyi szolgáltatásnak, amely csak engedéllyel végezhető, ezért az engedély hiányában kötött egyedi kölcsönszerződés semmissége nem állapítható meg [Ptk. 200. § (2) bek., 523. § (1) bek., 1996. évi CXII. tv. 3. § (1) bek. b) pont, (3) és (4) bek.].

II. Az ügyleti és késedelmi kamat mérséklése körében irányadó szempontok [Ptk. 232. § (3) bek., 301. § (1) bek. és (3) bek., 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet*, 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 12. §].

Az irányadó tényállás szerint az I. r. alperes az 1997. szeptember 29-én kötött kölcsönszerződéssel 55 000 000 Ft kölcsönt nyújtott a felperesnek, 1998. október 1-jei lejáratra, évi 39% ügyleti kamat felszámítása mellett azzal, hogy a kölcsöntőkét a futamidő lejártakor egy összegben, a kamatokat utólag minden hónap 1. napjáig köteles az I. r. alperes megfizetni. Fizetési késedelem esetére a késedelmi kamat mértékét a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresében határozták meg. A felek által 1997. szeptember 29-én kötött opciós szerződés szerint a kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettségek elmulasztása esetén az I. r. alperes egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatta az s.-i 7251/2. hrsz. alatt felvett irodaház elnevezésű, 4819 m2 területű ingatlannak a felperes nevén álló 19/33 tulajdoni illetőségét 55 000 000 Ft vételárért. A módosított opciós szerződés szerint az I. r. alperes az opciós jogát 1999. május 26-áig gyakorolhatta. A szerződésben kikötötték, hogy az I. r. alperes a vásárlást követően az ingatlant köteles értékesíteni és a felperessel elszámolni.

A felperes a fizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért az I. r. alperes az 1999. március 3-án kelt nyilatkozatával az ingatlant megvásárolta, a tulajdonjogát az illetékes földhivatal az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte, és a felperes az ingatlant 1991. május 1-jén birtokba adta.

A felperes az I. r. alperessel szemben előterjesztett keresetében annak megállapítását kérte, hogy az 1997. szeptember 29-én kötött kölcsönszerződés az 1996. évi CXII. törvény 3. §-a (1) bekezdésének b) pontjába, valamint a (3) és (4) bekezdésébe ütközik, tekintve, hogy a pénzkölcsön nyújtása az ÁPTF engedélyéhez kötött tevékenység, amely engedéllyel az I. r. alperes nem rendelkezett. A kölcsönszerződés ezért a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint semmis, ennek következtében semmis a kölcsönszerződés biztosítására kötött opciós szerződés is. Kérte ezért az eredeti állapot helyreállításának elrendelését és az S.-i Földhivatal megkeresését a tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő visszajegyzése végett, - annak megállapítása mellett, hogy az alperes részére 55 000 000 Ft tőkét és annak évi 20% "késedelmi kamatát" kell megfizetnie. A II-V. r. alpereseket ennek tűrésére kérte kötelezni.

Előadta továbbá, hogy a szerződésben írt ügyleti és késedelmi kamatkikötés egyaránt eltúlzottnak tekintendő, ezért a Ptk. 301. § (3) bekezdése és a 232. § (3) bekezdése alapján azok mérséklését kérte. Végezetül sérelmezte, hogy az alperes az ügyleti kamat után is késedelmi kamatot számított fel.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Tagadta, hogy a pénzkölcsönzést üzletszerű tevékenységként folytatta volna, a felperes részére történt egyszeri hitelnyújtás nem volt engedélyköteles tevékenység, így az nem ütközött jogszabályba, következésképpen a megkötött kölcsönszerződés és az annak biztosítását szolgáló opciós szerződés is érvényes. Előadta, hogy a kikötött ügyleti és késedelmi kamat mértéke megfelelt a korabeli piaci viszonyoknak, ezért álláspontja szerint azok mérséklésére sincs törvényes lehetőség.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében a felperes keresetét elutasította és a felperest az I. r. alperes javára 250 000 Ft perköltség, valamint az állam javára 750 000 Ft elsőfokú eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy az 1996. évi CXII. törvényben írt engedély kiadására az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet jogosult. Az engedély hiánya azonban nem érvényességi kelléke a felek által kötött kölcsönszerződésnek mint polgári jogi jogviszonynak. Ha a hitelező a szükséges engedéllyel nem rendelkezik, az nem polgári jogi jogkövetkezményekkel jár, ezért nem teszi érvénytelenné a polgári jogi jogviszony alanyai között létrejött, a Ptk. 523. § (1) bekezdésében szabályozott kölcsönszerződést. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy az alperes a kölcsönszerződés megkötése időpontjában rendelkezett-e avagy sem az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet engedélyével.

Nem talált kellő jogi alapot a kikötött ügyleti és késedelmi kamatok mérséklésére sem. Megállapította, hogy az ügyleti kamatkikötés megfelelt a kikötéskor általában alkalmazott mértékű ügyleti kamatoknak. A gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonyában pedig általános volt a késedelmi kamat mértékének a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresében történő megállapítása is. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a hitelezőt a lejárt ügyleti kamat után is megillette a késedelmi kamat, így annak felszámítását a felperes alappal nem kifogásolhatta.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset teljesítését, valamint az I. r. alperes perköltségekben való marasztalását kérte. Megismételte a kölcsönszerződés semmisségével kapcsolatosan az elsőfokú bíróság előtt kifejtett és korábban részletesen ismertetett jogi álláspontját. Előadta, hogy a Ptk. 200. § (2) bekezdése minden jogszabályba ütköző szerződést semmisnek nyilvánít, tekintet nélkül arra, hogy polgári anyagi jogi, avagy azon kívül eső egyéb jogszabályt sért. E körben hivatkozott a BH 1988. évi 7. számában 332. sorszám alatt közzétett eseti döntésére. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az ügyleti és késedelmi kamat mérséklésére irányuló kérelmét nem teljesítette, végezetül annak megállapítását, hogy az alperes jogosult volt az ügyleti kamat után késedelmi kamatot felszámítani.

Az I. r. alperes fellebbezési ellenkérelmet nem nyújtott be.

A fellebbezés nem alapos.

A szerződéskötéskor hatályos, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 3. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a pénzkölcsön üzletszerű nyújtása pénzügyi szolgáltatásnak minősül, és mint ilyen a (4) bekezdés értelmében kizárólag az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet engedélyével végezhető. Az üzletszerű tevékenység fogalmát a Hpt. 2. számú mellékletének II/22. számú 3. pontja akként határozza meg, hogy ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett a - előre egyedileg meg nem határozott - ügyletek megkötésére irányuló - rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység. Az egyedi pénzkölcsönzés tehát nem tekinthető a Hpt. 3. §-ának (1) bekezdésében írt olyan pénzügyi szolgáltatásnak, amelynek végzéséhez az ÁPTF engedélye szükséges, ezért az engedély hiányában kötött egyedi kölcsönszerződés semmissége a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján nem állapítható meg.

Az I. r. alperes tagadása következtében a Pp. 164. § (1) bekezdése szerint a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az I. r. alperes engedélyköteles pénzügyi tevékenységet folytatott, erre nézve a felperes bizonyítást nem ajánlott fel, így a bizonyítatlanság következményeit neki kell viselnie.

Az érvényes kölcsönszerződés biztosítására kötött szerződés - egyéb érvénytelenségi ok hiányában - maga is érvényes.

Alaptalan volt a felperes fellebbezése az ügyleti, illetőleg a késedelmi kamat mértéke tekintetében is. A szerződésben a felek az ügyleti kamat mértékét évi 39%-ban határozták meg. A Ptk. 232. § (2) bekezdése az ügyleti kamat mértékének megállapítását a felek megállapodására bízza. A (3) bekezdés értelmében a bíróság a felek által túlzott mértékben megállapított ügyleti kamatot mérsékelheti. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a bankok által alkalmazott ügyleti kamat még 1999-ben is évi mintegy 30%-ot tett ki és a kölcsönt még különböző banki költségek is terhelték, úgymint kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék stb. 1997-ben a kölcsönszerződés megkötése időpontjában a bíróság hivatalos tudomása szerint is magasabbak voltak a bankok által alkalmazott ügyleti kamatok az 1999-ben alkalmazottnál, ezért az 1997-ben évi 39%-ban kikötött ügyleti kamat eltúlzottnak nem tekinthető, annak mérséklésére a Legfelsőbb Bíróság sem látott törvényes lehetőséget.

A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint sem volt túlzott a szerződésnek a késedelmi kamat mértékére vonatkozó rendelkezése sem. Bár a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet rendelkezéseit az 1995. évi CXXI. törvény hatályon kívül helyezte, általános gyakorlat volt a gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogviszonyában a jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő késedelmi kamat kikötése, így a felek által kikötött késedelmi kamat mértéke megfelel a gazdálkodó szervezetek között általában alkalmazott késedelmi kamatnak.

Csupán rámutat a Legfelsőbb Bíróság, hogy amennyiben a felperes pénzügyi szolgáltatást végző banktól vett volna fel kölcsönt évi 39% ügyleti kamat felszámítása mellett az ez után járó késedelmi kamat a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 12. §-a értelmében 45%-ot tett volna ki, a felek által a szerződésben kikötött késedelmi kamat mértéke ezt sem haladta meg.

Alaptalanul sérelmezte a felperes a lejárt ügyleti kamat után késedelmi kamat felszámítását. A szerződés szerint a felperes az ügyleti kamatot havonta, utólag volt köteles megfizetni. Egyes kamatrészletek ezért a következő hónap első napján lejártak, a fizetés elmulasztása esetében a felperes azonnal késedelembe esett. A Ptk. 301. § (1) bekezdése szerint pénztartozás esetében a kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdődően köteles késedelmi kamatot fizetni. Tekintve, hogy a késedelmi kamat valójában az idegen pénz használatának ellenértéke, az adós kamatfizetése kötelezettsége akkor is beáll, ha a késedelmét kimenti.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezés folytán szükségessé vált indokolásbeli kiegészítéssel a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 30.647/2000. sz.)

* A 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendeletet az 1995. évi CXXI. törvény hatályon kívül helyezte, de a határozatban foglaltak továbbra is irányadóak.