EH 2006.1415 Jogszabálysértő az a közbenső ítélet, amelynek rendelkező része pontatlan, és abból nem állapítható meg, hogy kinek a joga fennállásának megállapításáról rendelkezett [Pp. 213. §, 215. §].
Az 1987-ben született II. r. felperes 1999. március 6-án görkorcsolyázás közben elesett és a jobb tenyerét egy törött sörösüveg-darab elvágta. Az alperest kórházba szállították, ahol megállapították a többszörös ínsérülést, és azonnal megoperálták. A sérült eret lekötötték, és az inakat összevarrták. A fő érzőideg sérülését nem észlelték.
A II. r. felperes a műtét után elrendelt gyógytorna során nem tudta mozgatni az ujjait, ezért panaszaira a H. Kórházban 1999. március 31-én EMG vizsgálatot végeztek, amely kimutatta a fő érző- és mozgató ideg területén fennálló vezetési zavart, és április 28-án a H. Kórházban újból megoperálták. Sérült kezének állapota folyamatosan javult, de jobb kezének szorítóereje gyenge.
A felperesek a keresetükben 2 500 000 forint nem vagyoni, és 220 000 forint vagyoni kártérítés megfizetésére kérték az alperes kötelezését arra hivatkozással, hogy a II. r. felperes 1999. március 6-án elvégzett kézműtéte során az alperes orvosai nem tettek eleget az egészségügyről szóló, 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eü. tv.) 77. §-ának (3) bekezdése szerinti kötelezettségüknek, ezért nem ismerték fel a fő érzőideg sérülését, így erre irányuló vizsgálatot sem végeztek. Emellett a hüvelykujj ínsérülését sem észlelték, a hüvelykujj hajlító inát tévesen a mutatóujj inához rögzítették, és így elmaradt a mutatóujj és középsőujj mélyhajlító inának rögzítése. Álláspontjuk szerint az orvosok gondosságának hiánya okozta a diagnosztikus tévedést, szakszerűtlen eljárásuk befolyásolta a gyermek gyógyulását, mert a második műtétre a teljes ín- és idegrekonstrukció esetén nem került volna sor, és a sérülés egészségkárosodás nélkül gyógyult volna.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azt nem vitatta, hogy a II. r. felperes ellátása során diagnosztikai tévedés történt, mert a hüvelykujj-hajlító ín, valamint az idegágak sérüléseit nem ismerték fel, de arra hivatkozott, hogy ez a legnagyobb gondosság és körültekintés tanúsítása ellenére következett be, ezért kártérítésre nem kötelezhető.
Az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét a másodfokú bíróság megváltoztatta, és közbenső ítéletével megállapította az alperes kártérítési felelősségét "a II. r. felperesen 1999. március 6-án elvégzett kézműtéttel kapcsolatban". A szakértői vélemény alapján megállapította a másodfokú bíróság, hogy a II. r. felperes második kézműtétjére azért került sor, mert az első műtét alkalmával nem tudták maradéktalanul ellátni a sérüléseket. Az idegsérülést ugyanis az alperes orvosai nem vették észre, és az inakat is részben rosszul egyesítették. Ez nem felel meg a legnagyobb gondosság követelményének, és e műtét hiányosságai csak a második műtéttel voltak korrigálhatók. Megállapította a másodfokú bíróság, hogy a II. r. felperes kára az, hogy a két műtét között eltelt idővel a gyógytartam meghosszabbodott. A felpereseket ezért megilleti a kártérítés, de "csak a második műtétig terjedő időben felmerült, illetőleg a második műtéttel kapcsolatban felmerült vagyoni és esetleges nem vagyoni károk tekintetében". A II. r. felperes sérült kezének funkciója gyakorlatilag helyreállt, a megmaradt funkcióbeli korlátozottságok pedig alapvetően a balesetből és a sérülés jellegéből következnek, azokért az alperes nem felelős.
A jogerős közbenső ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet és azt a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének b) pontja ba) alpontjára alapították. Kérték az alperes "teljes körű felelősségének" a megállapítását "az orvosi beavatkozás következtében kialakult maradandó fogyatékosság tekintetében". Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet megalapozatlan, mert figyelmen kívül hagyta a tényállás tisztázása érdekében bejelentett bizonyítási indítványaikat, és hiányos, homályos, a bizonyított tényekkel ellentétben álló szakértői véleményen alapul. A diagnosztikai tévedésért való helytállás körében felmerült elvi jelentőségű jogkérdésben is szükségesnek látták a jogerős ítélet felülvizsgálatát a joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése érdekében.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása során hozott határozatával a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozatában a kihirdetés napjával megsemmisítette a Polgári perrendtartás 270. §-a (2) bekezdésének az "és" szövegrészét, valamint az ezt követő rendelkezéseket. A Legfelsőbb Bíróság ezért csak abban a kérdésben foglalhatott állást, hogy a jogerős határozat a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének hatályos rendelkezése szerint az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő-e.
A felperesek a perben a II. r. felperes egészségkárosodásával kapcsolatban felmerült vagyoni és nem vagyoni káraikat érvényesítették, de nem jelölték meg határozottan, hogy külön-külön milyen követelésük van. Ezt az elsőfokú bíróság sem követelte meg, így a keresetet teljesen elutasító ítélet ellen a felperesek által előterjesztett fellebbezést a másodfokú bíróság úgy bírálta el, és úgy hozott közbenső ítéletet, hogy a felperesek igényei tisztázatlanok maradtak. A Pp. 213. §-ának (3) bekezdése szerinti közbenső ítélet rendelkező része tehát a keresettel érvényesített jog fennállásának megállapításáról csak pontatlan rendelkezést tartalmazhatott, a határozat pedig tartalmilag és annak indokolása szerint is megalapozatlan.
A Pp. 213. §-ának (1) bekezdése az ítélet teljességének követelményét fogalmazza meg, és azt jelenti, hogy az ítéleti döntésnek ki kell terjednie a perben elbírálásra kerülő kereseti kérelemre, több kereseti kérelem, illetőleg több felperes kereseti kérelme esetén ezek mindegyikére, valamint a viszontkeresetre és ellenkérelemre. Ehhez kapcsolódóan a Pp. 215. §-a rendelkezik arról, hogy a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg ellenkérelmen, arról azonban a bíróságnak döntenie kell.
A rendelkező rész és az indokolás összefüggése és egysége feltétel, az elválaszthatatlan kapcsolatot jelentő egységes anyagi jogerő pedig a rendelkező rész és az indokolás között akkor áll fenn, ha a rendelkező részben szerepel az a döntés, amelyre vonatkozó indokolást tartalmaz a határozat, illetőleg az indokolás olyan rendelkezésről szól, amelyet a határozat rendelkező része tartalmaz. A határozat akkor felel meg az említett jogszabályi követelményeknek, ha annak rendelkező része a keresetről szóló döntést határozottan, világosan, érthetően, kétséget kizáró megfogalmazással tartalmazza, és megfelel a végrehajthatóság követelményének is. Ez az adott esetben azt jelenti, hogy a határozat rendelkező része mindkét felperes igényéről szóló döntést tartalmazza.
A jogerős közbenső ítélet indokolása a II. r. felperes káráról szól, ugyanakkor "a felpereseket" megillető kártérítést említ, a határozat rendelkező részéből azonban nem állapítható meg, hogy kinek a joga fennállásának megállapításáról rendelkezett. Ha mindkét felpereséről, akkor ennek a határozatból ki kellett volna tűnnie, ha pedig csak a II. r. felpereséről, akkor az I. r. felperes igényének elutasításáról részítélettel [Pp. 213. § (2) bek.] kellett volna határoznia. Közbenső ítélet esetében ez azért is elengedhetetlen, mert a követelés összegére folytatódó eljárásban a bíróságnak és a feleknek is tudniuk kell, hogy kinek és milyen joga fennállásáról tartalmaz döntést a határozat, mert ehhez képest történik majd a döntés a külön-külön követelések összegéről.
A jogerős közbenső ítélet amellett, hogy eljárásjogilag hibás, a per érdemét illetően megalapozatlan is.
A perben nem volt vitás, hogy a II. r. felperes kézsérülésének vizsgálata és operációja során az alperes orvosai a hüvelykujj-hajlító ín, valamint az idegágak sérülését nem ismerték fel, ezért ezek ellátása sem történt meg. E diagnosztikai tévedés azonban csak akkor alapozza meg az alperes kártérítési felelősségét, ha a felismerés - bár arra lehetőség volt - azért maradt el, mert az alperes orvosai elmulasztották a tőlük elvárható gondosságot, és ez vezetett a II. r. felperes maradandó egészségkárosodásához. Önmagában az a tény, hogy az alperes orvosai a műtét során az idegsérülés hiányát a műtéti leírásban rögzítették, nem jelenti az elvárható gondosság tanúsítását, ha saját magatartásuk miatt kerültek abba a helyzetbe, hogy az idegsérülés felismerése nem történhetett meg. Ennek a kérdésnek a vizsgálata - az előterjesztett bizonyítási indítvány ellenére - nem történt meg az elsőfokú eljárásban.
Az alperes kártérítési felelőssége körében további kérdés, hogy az alperes orvosai - bár felismerték a II-III. mélyhajlító inak sérülését, és a műtéti leírásban dokumentálták azok ellátását (összevarrását) - a H. Kórházban elvégzett második műtét során ezeknek az inaknak az ellátását nem tudták megállapítani, azt viszont igen, hogy "az első ellátás nem volt sikeres, nem megfelelő képletek voltak összevarrva" (34. sorszámú jegyzőkönyv dr. T. B. tanúvallomása) és ez funkciózavart eredményezett. A mélyhajlító inak összevarrása, illetőleg annak hiánya körében is elmaradt a tényállás tisztázása, és ezt nem pótolja a másodfokú bíróságnak dr. T. S. szakértő feltételezésekre alapított magyarázatának elfogadása, és annak alapján olyan következtetés levonása, hogy a II. r. felperes kezének funkcióbeli korlátozottsága alapvetően a balesetből és a sérülés jellegéből következik, így ezért az alperes nem felelős. Csak a tényállás teljes feltárása - a felperesek által indítványozott tanúbizonyítás, illetőleg esetleges további szakértői bizonyítás - alapján lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a II. r. felperes egészségkárosodása az alperes orvosainak magatartására vezethető vissza, vagy attól független, és akkor is bekövetkezett volna, ha az első műtét során az idegsérülést észlelik, megfelelően ellátják, és a felismert ínsérüléseket is megfelelően összevarrják.
A felperesek tehát alappal hivatkoztak a Pp. 270. §-ában meghatározott felülvizsgálati okra, s mert a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalához szükséges tények az iratokból nem állapíthatók meg, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet, valamint az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot utasította új eljárásra és új határozat hozatalára.
(Legf. Bír. Pfv. III. 20.633/2005. sz.)