BH 2022.2.45 I. Az első- és a másodfokú ítélet indokolásának szövegkörnyezetből kiragadott részletei önmagukban nem támasztják alá azt, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét eltérő jogi indokolásra utalással hagyta helyben.

II. Amennyiben az engedélyezés iránti kérelem a Kúria közzétett határozatától a bíróság anyagi pervezetése körében felmerült jogkérdésben való eltérésre irányul, a bizonyítás körében adott tájékoztatás megfelelő voltának megítéléséhez nem nélkülözhető - a szükséges mértékben - az érdemi döntést megalapozó indokok vizsgálata. [2016. évi CXXX. tv. (Pp.) 279. § (1) bek., 346. § (4) bek., 408. § (2) bek., 409. § (2) bek. a) és b) pont, (3) bek., 1995. évi XXXIII. tv. (Szt.) 13. § (1) bek., (2) bek. a) pont].

Az ügy tényállása

[1] Az alperes az 1990-es évek közepe óta gyártja és forgalmazza az E. elnevezésű hányáscsillapító gyógyszerkészítményét, amelynek hatóanyaga az O. nevű vegyület. Az 1990-es évek végén a G. W. Ltd. (a továbbiakban: G.) szabadalombitorlás miatt lépett fel az alperessel szemben azt állítva, hogy az E. termék gyártásával és forgalmazásával bitorolja az O. előállítási eljárását védő szabadalmát. Az alperes kezdetben azzal védekezett, hogy a hatóanyagot a G. szabadalmától független, ún. kerülőeljárással állítja elő saját szabadalmai alapján. Majd 2000 márciusában egy olyan reakcióvázlattal állt elő, amely szerint a dioxospirolakton és a 2-metil-imidazol reakciójában egy imidazolium só köztitermék keletkezik és ez alakul tovább O.-vá. Ezt az érvelést a bíróság elfogadta, és elutasította a G. ideiglenes intézkedés iránti kérelmét, továbbá a Magyar Szabadalmi Hivatal is helyt adott az alperes G.-vel szemben benyújtott nemleges megállapítás iránti kérelmének. Ezután az alperes és a G. 2001 februárjában a jogvitát egyezséggel zárta le.

[2] A felperes 2015-ig, nyugdíjazásáig munkaviszonyban állt az alperessel. Munkatársaival együtt - 23%-os részaránnyal - feltalálója egy szolgálati találmánynak, amelynek tárgya azonos az alperes reakciómechanizmusában keletkező köztitermékkel (intermedierrel) és előállításával.

[3] Az alperes jogosultja a 2000. március 28. napján bejelentett, 2008. április 3. napján megadott "O. intermedierje és eljárás annak előállítására" elnevezésű szabadalomnak, amelynek tárgya a felperesnek és társainak a találmánya.

[4] A feltalálók a szabadalom, illetve annak európai ekvivalensének hasznosítása után díjigénnyel léptek fel. Az alperes úgy nyilatkozott, hogy a találmányt a gyártásban nem hasznosítja, az kizárólag arra szolgált, hogy igazolja az általa használt eljárás reakciómechanizmusát, és ezzel a G. által ellene indított bírósági eljárást peren kívüli megoldással tudta lezárni. Mivel a találmánynak ez az előnye nem számszerűsíthető, a díjazásra egyszeri díjat megállapítva, találmányi díjszerződést ajánlott a feltalálóknak, amelyet ők a felperes kivételével elfogadtak.

[5] A felperes 2017. július 12-én az E. termék forgalmazása után díjigénnyel kereste meg az alperest. Az alperes fenntartotta, hogy a találmányt kizárólag jogi cél elérése érdekében hasznosította, ezért a találmányi díjszerződés szerinti összeget kész megfizetni a felperesnek.

A felperes keresete és az alperes védekezése

[6] A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes és közte nem jött létre találmányi díjszerződés, kérte továbbá az alperest 20 millió forint találmányi díj és kamatai megfizetésére kötelezni.

[7] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a szabadalom csupán jogi célt szolgált, azt a gyártási technológia során nem alkalmazza.

Az első- és a másodfokú bíróság döntése

[8] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

[9] A megállapítási keresetet a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 172. § (3) bekezdésében meghatározott feltételek fennállásának hiányában alaptalannak találta.

[10] Az elsőfokú bíróság a marasztalási keresettel kapcsolatban rögzítette, hogy a felperes két jogalapon támasztott igényt a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 13. § (2) bekezdése alapján: egyrészt a találmány gyártás útján való hasznosítását, másrészt a hasznosítás előnyös piaci helyzet fenntartása érdekében történő mellőzését állította. Rámutatott, hogy a kettő egyszerre nyilvánvalóan nem teljesülhet.

[11] Az elsőfokú bíróság a perben kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján megállapította, hogy az alperes a perbeli szabadalom 1. főigénypontja szerinti vegyületet az E. készítmény gyártása során előállítja, így a felperest mint a perbeli szabadalom feltalálóját az Szt. 13. § (1) bekezdése és (2) bekezdésének a) pontja alapján feltalálói díj illeti meg.

[12] Az elsőfokú bíróság a találmányi díj mértékének meghatározása során kifejtette, hogy a perbeli találmány nem az E. gyártásának képességét teremtette meg az alperesnél, miután az E. készítmény gyártási eljárását az alperes 1996 óta alkalmazza, és nem is javította az alperes technológiáját, így a licenciaforgalomban értékelhető módon hozzáadott értékkel nem rendelkezik. A perbeli találmány szerepe kizárólag azt a célt szolgálta, hogy egy jogvita nyomán napvilágra hozott egy reakciómechanizmust, amely a már korábban használatba vett gyártási eljárást jellemezheti. Jelentősége abban nyilvánult meg, hogy alternatívaként volt hivatkozható egy másik reakciómechanizmussal szemben a bitorlás miatt folyamatban volt jogvitában. A perbeli találmánynak ezért a licenciaforgalomban betöltött szerepe és értéke relatív, csak az az előny képezi a díjazás alapját, amelyet az alperesnek a G. szabadalom bitorlási vádjával szemben sikerült elérnie a találmány révén, vagyis anélkül folytathatta az E. gyártását, hogy nem kellett a G.-nek a szabadalombitorlással elért gazdagodást visszatérítenie, vagy hasznosítási szerződés alapján hasznosítási díjat fizetnie. Ezen költségek megtakarítása az az előny, amellyel arányos találmányi díj illeti meg a felperest a G. szabadalmi oltalmának lejáratáig tartó időszakra. A G. szabadalmának oltalma 2005. január 25-én lejárt, ez a találmányértékesítés végső dátuma, amelyhez képest a perbeli szabadalom megadásának 2008. április 3-i időpontja későbbi, tehát a követelés ekkor vált esedékessé, az elévülés ezen a napon kezdődött meg. Az elévülést megszakító vagy annak nyugvására okot adó körülmény nem merült fel, így a követelés 2013. április 3-án elévült, amely ezért a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 325. § (1) bekezdése alapján bírósági úton nem érvényesíthető.

[13] A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.

[14] A másodfokú bíróság rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság döntésével és indokaival mindenben egyetért, kizárólag a fellebbezésekben foglaltakra nézve fejtette ki az álláspontját. Ennek körében rámutatott, hogy a felperes érvelésével szemben, az elsőfokú bíróság nem érintette a szabadalom oltalomképességének a kérdését és a hozzáadott érték hiányát sem objektíve, hanem csak az alperes tevékenységéhez viszonyítottan állapította meg, ami abból következtethető vissza, hogy az alperes már a reakcióvázlat, illetve a perbeli szabadalom megalkotása előtt is bizonyosan rendelkezett az O. előállítását lehetővé tevő valamilyen technológiával. Ez a körülmény teszi azt is reálissá, hogy az alperes a szolgálati találmánnyal szemben nem támasztott olyan elvárást, hogy az gyakorlati, műszaki értelemben nála a gyártásban technológiai változást hozzon. Abban viszont egyetértett a felperessel, hogy megalapozatlanul tartalmazza az elsőfokú ítélet, hogy az alperes 1996-tól ugyanazt az eljárást alkalmazza, mert erre nem folyt bizonyítás. Nem tulajdonított ugyanakkor ügydöntő jelentőséget annak, hogy ténylegesen milyen gyártási folyamat alapján zajlott 1996-ban az E. termék előállítása, illetve annak mi a viszonya az alperes által ismertetett technológiához vagy a perbeli szabadalomhoz. A felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alperes hasznosítja a szabadalmat, a perben kirendelt igazságügyi szakértő véleménye pedig ennek megállapítására alkalmas. A másodfokú bíróság - egyetértve az elsőfokú bírósággal - az alperes szakértői vizsgálatra vonatkozó kifogásait és a szakértő érdemi megállapításait vitató álláspontját nem osztotta. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával, miszerint a szabadalom licenciaforgalmi értékének meghatározása során a szabadalom speciális keletkezési körülményeinek tulajdonított ügydöntő jelentőséget. Eszerint a találmánnyal az egyedüli cél az volt, hogy egy olyan lehetséges reakcióváltozatot vázoljon fel, amely alapján, függetlenül attól, hogy az valóban beépítésre kerül-e a gyártási folyamatba, az alperes mentesülni tudjon a szabadalombitorlás és jogkövetkezményei alól. A másodfokú bíróság megállapítása szerint a felperes helytelenül értelmezte az esedékesség időpontját is, mert az nem az oltalmi idő megszűnéséhez, hanem a használati cselekményhez, az értékesítéshez kötődik. Az elsőfokú bírósággal egyezően állapította meg, hogy az Szt. 13. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti hasznosítás esetén az esedékesség és egyben az elévülési idő kezdete a perbeli szabadalom lajstromozásának napja. Ehhez képest a felperes 2017. július 17-én kelt felszólító levele már az elévülést követően keletkezett.