62005TJ0161[1]

Az Elsőfokú Bíróság (hetedik tanács) 2009. szeptember 30-i ítélete. Hoechst GmbH kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Verseny - Kartellek - Monoklórecetsav-piac - Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat - Piacfelosztás és árrögzítés - A jogsértő magatartás betudhatósága - Bírságok - Arányosság - Együttműködés - Súlyosító körülmények - Visszaesés - Iratbetekintés - A meghallgatási tisztviselő jelentése - Abbahagyásra való kötelezés. T-161/05. sz. ügy

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács)

2009. szeptember 30. ( *1 )

"Verseny - Kartellek - Monoklórecetsav-piac - Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat - Piacfelosztás és árrögzítés - A jogsértő magatartás betudhatósága - Bírságok - Arányosság - Együttműködés - Súlyosító körülmények - Visszaesés - Iratbetekintés - A meghallgatási tisztviselő jelentése - Magatartás tanúsításától való tartózkodásra irányuló kötelezés"

A T-161/05. sz. ügyben,

a Hoechst GmbH, korábban Hoechst AG (székhelye: Frankfurt am Main [Németország], képviselik kezdetben: M. Klusmann és U. Itzen, később: M. Klusmann, U. Itzen és S. Thomas ügyvédek)

felperesnek,

az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli kezdetben: A. Bouquet, F. Amato és M. Schneider, később: A. Bouquet és M. Kellerbauer, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

elsődlegesen az [EK] 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E-1/37.773 - "monoklórecetsav"-ügy) 2005. január 19-én hozott C (2004) 4876 végleges bizottsági határozat 2. és 3. cikkének megsemmisítése, másodlagosan a felperessel szemben kiszabott bírság csökkentése iránti keresete tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (hetedik tanács),

tagjai: N. J. Forwood elnök, D. Šváby (előadó) és L. Truchot bírák,

hivatalvezető: K. Pocheć tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. június 18-i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

A jogvita előzményei és a megtámadott határozat

1 Az Európai Közösségek Bizottsága az [EK] 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E-1/37.773 - "monoklórecetsav"-ügy) 2005. január 19-én hozott C (2004) 4876 végleges bizottsági határozatában (a továbbiakban: megtámadott határozat) megállapította, hogy az Akzo Nobel NV anyavállalat és leányvállalatai, az Akzo Nobel Nederland BV, az Akzo Nobel Chemicals BV, az Akzo Nobel Functional Chemicals BV, az Akzo Nobel Base Chemicals AB, az Eka Chemicals AB és az Akzo Nobel AB (a továbbiakban együttesen: Akzo Nobel csoport), az Elf Aquitaine SA és leányvállalata, az Arkema SA (korábban Elf Atochem SA, majd Atofina SA), a Clariant AG és leányvállalata, a Clariant GmbH, valamint a felperes Hoechst AG megsértették az EK 81. cikk (1) bekezdését és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 53. cikkének (1) bekezdését azzal, hogy kartellben vettek részt a monoklórecetsav-piacon (a megtámadott határozat 1. cikke).

2 A monoklór-ecetsav erős szerves sav, amelyet közbenső vegyi anyagként használnak többek között a tisztítószerek, ragasztók és textilvegyszerek gyártásánál, valamint sűrítőanyagként élelmiszereknél, gyógyszerészeti és kozmetikai cikkeknél (a megtámadott határozat (3)-(6) preambulumbekezdése).

3 A Bizottság vizsgálatot kezdeményezett a monoklórecetsav-piacon, miután a Clariant GmbH 1999. december 6-i levelében az e piacot érintő kartell fennállásáról tájékoztatta, és a kartellügyek esetében a pénzbírságok alóli mentességről és a pénzbírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 1996. C 207., 4. o., a továbbiakban: engedékenységi közlemény) alapján kedvezményes bánásmód iránti kérelmet terjesztett elé (a megtámadott határozat (43) preambulumbekezdése).

4 Ezt követően a Clariant GmbH a kartellre vonatkozó dokumentumokat és információkat bocsátott a Bizottság rendelkezésére (a megtámadott határozat (44) és (45) preambulumbekezdése).

5 2000. március 14-én és 15-én a Bizottság helyszíni vizsgálatot végzett az Elf Atochem, az Akzo Nobel Chemicals és az Akzo Nobel Functional Chemicals helyiségeiben (a megtámadott határozat (46) preambulumbekezdése).

6 2003. május 28-án a Bizottság információkérést intézett a Hoechsthöz a megállapodásokra és az ezekben való részvételére vonatkozóan, amelyre kapott választ. A Bizottság újabb információkérést küldött , amelyre a Hoechst és 15-én válaszolt (a megtámadott határozat (53) és (55) preambulumbekezdése).

7 A Bizottság vizsgálata keretében több információkérést küldött a kartell egyes résztvevőinek, illetve azok versenytársainak (a megtámadott határozat (52)-(55) preambulumbekezdése).

8 2004. április 7-én és 8-án a Bizottság kifogásközlést intézett a következő tizenkét címzetthez: az Akzo Nobel csoport hét társaságához, így az Akzo Nobel NV anyavállalathoz és leányvállalataihoz, az Akzo Nobel Nederlandhoz, az Akzo Nobel Functional Chemicalshoz, az Akzo Nobel Chemicalshoz, az Akzo Nobel AB-hez, az Eka Chemicalshoz és az Akzo Nobel Base Chemicalshoz, valamint a Clariant GmbH-hoz és a Clariant AG-hoz (a továbbiakban együttesen: Clariant), a Hoechsthöz, az Elf Aquitaine-hoz és leányvállalatához, az Atofinához. Valamennyi címzett válaszolt a kifogásközlésre.

9 A rendelkezésére álló bizonyítékokra tekintettel a Bizottság úgy vélte, hogy a fent említett vállalkozások megállapodtak egymással annak érdekében, hogy fenntartsák a piaci részesedéseket a mennyiségi kvóták és a vevők egymás közti felosztása révén, információkat cseréltek az árakról, valamint rendszeres többoldalú találkozók során vizsgálták a tényleges eladási mennyiségeket és az árakra vonatkozó információkat a célból, hogy felügyeljék a megállapodások végrehajtását (a megtámadott határozat (84)-(90) preambulumbekezdése).

10 A Hoechsttel kapcsolatban a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az említett társaság közvetlenül részt vett a jogsértésben 1984. január 1-jétől , azaz azon időpontig, amikor a monoklórecetsav-üzletágát eladta a Clariant AG-nak (a megtámadott határozat (246) és (272) preambulumbekezdése).

11 A Bizottság nem fogadta el a Hoechst által a kifogásközlésre adott válaszban előadott azon érvet, miszerint az állítólagos jogsértésekért nem vonható felelősségre, mivel az említett jogsértésekért való felelősséget kifejezett szerződéses megállapodások alapján teljes mértékben átruházta a Clariant-ra. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a Hoechst egyrészt közvetlenül részt vett a jogsértésben, és felelősségre vonható az e jogsértésben való részvételének a monoklórecetsav-üzletága átruházását megelőző teljes időtartamáért, másrészt a jogsértő magatartásáért a versenyjog alapján fennálló felelősségét nem érintik sem a felek között esetlegesen kötött szerződéses megállapodások, sem pedig a tranzakció sajátos szerkezete (a megtámadott határozat (248) preambulumbekezdése).

12 A bírságok összegét a Bizottság a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az [ESZAK] 65. cikk (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatása (HL 1998. C 9., 3. o., magyar nyelvű különkiadás: 8. kötet, 1. fejezet, 171. o.; a továbbiakban: iránymutatás) és az engedékenységi közlemény alapján határozta meg.

13 A megtámadott határozat (276) és (277) preambulumbekezdésében a Bizottság ismertette azokat az általános szempontokat, amelyek alapján a bírságok összegét meghatározta. Kifejtette, hogy figyelembe kell venni a jelen ügy összes körülményét, és különösen a jogsértés súlyosságát és időtartamát - e két szempontot az [EK] 81. és 82. cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6-i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o., magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 15. cikkének (2) bekezdése és az [EK] 81. és 82. cikkben meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003/EK rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 8. fejezet, 2. kötet, 205. o) 23. cikkének (3) bekezdése kifejezetten meghatározza -, és egyedileg kell elbírálni a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások szerepét. A Bizottság kiemelte, hogy e célból a kiszabott bírság összegének meghatározásakor figyelembe veszi az esetleges súlyosító vagy enyhítő körülményeket, és adott esetben alkalmazza az engedékenységi közleményt.

14 A jogsértés súlyosságát illetően a Bizottság a piacok felosztásából és árrögzítésből álló jogsértés természetére, szándékos jellegére, a monoklórecetsav-piacra gyakorolt tényleges hatására, és arra tekintettel, hogy a jogsértés a közös piac, valamint megvalósulásától kezdődően az EGT egészére kiterjedt, megállapította, hogy a megtámadott határozat címzettjeit képező vállalkozások különösen súlyosan megsértették az EK 81. cikk (1) bekezdését és az EGT-Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdését (a megtámadott határozat (280), (281) és (288) preambulumbekezdése).

15 A bírságok kiindulási összegének meghatározása érdekében a Bizottság megállapította, hogy a jelen ügy körülményeire tekintettel - amely ügyben több vállalkozás érintett - egyedileg kell figyelembe venni az egyes vállalkozások jogsértő magatartásának súlyát, így tehát a versenyre gyakorolt tényleges hatását (a megtámadott határozat (290) preambulumbekezdése).

16 A Bizottság úgy vélte, hogy ennek érdekében a jelen ügyben a jogsértésben részt vevő vállalkozásoknak az EGT-ben fennálló piaci részesedését kell összehasonlítási alapként használni az egyes vállalkozások súlyának meghatározása céljából. A Bizottság az összehasonlítást a kérdéses termék EGT-beli piacán - a jogsértés utolsó teljes naptári évében (1998) - fennálló piaci részesedések alapján végezte el. A Hoechstöt illetően viszont az 1996-os évet vette figyelembe (a megtámadott határozat (291) és (292) preambulumbekezdése).

17 Az Akzo Nobel csoport 44%-osra becsült EGT-beli piaci részesedésével a legfontosabb gyártónak bizonyult, és következésképpen az érintett vállalkozások első csoportjába került. A monoklór-ecetsav második legfontosabb gyártójának minősített Hoechst és Clariant 28%-os, illetve 34%-os piaci részesedéssel a második csoportba került. Az Atofinát 17%-osra becsült piaci részesedésével a harmadik csoportba sorolták (a megtámadott határozat (293)-(295) preambulumbekezdése).

18 A Bizottság a bírságok kiindulási összegét a következőképpen határozta meg: 30 millió euró az Akzo Nobel csoport, 21 millió a Hoechst és a Clariant, 12 millió az Atofina és az Elf Aquitaine, és 1,33 millió az Eka Nobel esetében (a megtámadott határozat (296) és (297) preambulumbekezdésében - tévesen - "alapösszeg" szerepel).

19 A Bizottság ezenfelül a jogsértésben való részvételük időtartama alapján valamennyi vállalkozás tekintetében megemelte a bírságok kiindulási összegét, így megállapította, hogy a velük szemben kiszabott bírságok kiindulási összegét a jogsértés valamennyi teljes évére vonatkozóan 10%-kal, hat hónapos vagy annál hosszabb, de egy évnél rövidebb időtartamra vonatkozóan pedig további 5%-kal kell megemelni. Ennek megfelelően az Akzo Nobel csoporttal, valamint az Atofinával és az Elf Aquitaine-nal szemben kiszabott bírság kiindulási összegét 150%-kal, a Hoechsttel szemben kiszabott bírság kiindulási összegét 135%-kal, a Clariant-nal szemben kiszabott bírság kiindulási összegét pedig 15%-kal emelte meg (a megtámadott határozat (302) preambulumbekezdése).

20 A Bizottság a Hoechsttel és az Atofinával szemben a súlyosító körülmények figyelembevétele címén - visszaesés miatt - a velük szemben kiszabásra kerülő bírság alapösszegének 50%-os emelését alkalmazta, mivel e két társaság kartellekben való részvételét korábbi bizottsági határozatok már megállapították (a megtámadott határozat (308) és (314) preambulumbekezdése).

21 Ezzel kapcsolatban a Bizottság megállapította, hogy a Hoechst volt a címzettje az [EK] 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban 1994. július 27-én hozott 94/599/EK bizottsági határozatnak (HL L 239., 14. o.) (a továbbiakban: "PVC II"-határozat) és az [EK] 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott 69/243/EGK határozatnak (HL L 195., 11. o., a továbbiakban: "színezőanyagok"-határozat) (a megtámadott határozat (309) preambulumbekezdése).]

22 A Bizottság nem fogadta el a felperes kifogásközlésre adott válaszában előadott azon érveket, amelyek szerint a hivatkozott határozatok által érintett tevékenységek, termékek és személyek különböznek a monoklórecetsav-ágazathoz kapcsolódó tevékenységektől és személyektől, valamint hogy a "színezőanyagok"-határozat túl régi. A Bizottság szerint ugyanis az iránymutatás által az azonos típusú jogsértésre vonatkozóan előírt követelmény teljesült azáltal, hogy mind a hivatkozott korábbi határozatok, mind pedig a megtámadott határozat kartellekre vonatkoznak, amelyek az EK 81. cikk megsértésének hasonló eseteit foglalják magukban. Nem szükséges, hogy a tevékenységek, a termékek és a személyek ugyanazok legyenek, elegendő, ha a vállalkozás ugyanaz, amely eset fennáll a jelen ügyben (a megtámadott határozat (312) preambulumbekezdése).

23 A Bizottság elvetette a felperes azon érvét is, miszerint a Bizottság a jelen ügyben megsértette a ne bis in idem elvét, mivel a korábbi határozatokat már figyelembe vette - súlyosító körülmények címén - az [EK] 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E 1/37.370 - "szorbátok"-ügy) 2003. október 1-jén hozott 2005/493/EK bizottsági határozatban, amelynek összefoglalását közzétették a Hivatalos Lapban (HL L 182., 20. o.). A Bizottság álláspontja szerint az a tény, hogy a vállalkozások továbbra is elkövetik ugyanazt a típusú jogsértést, és a korábbi bírságok nem késztették őket magatartásuk megváltoztatására, súlyosító körülménynek minősül függetlenül attól, hogy annak tekintették-e a korábbi ügyekben (a megtámadott határozat (313) preambulumbekezdése).

24 Az engedékenységi közlemény alkalmazását illetően a Bizottság a B. pont alapján a Clariant-nal szemben kiszabott bírság összegét 100%-kal csökkentette, tekintettel arra, hogy utóbbi volt a kartell első olyan tagja, amely a kartell létezésére, működésére, időtartamára és végrehajtására vonatkozó információkat közölt. A Bizottság úgy vélte, hogy a Clariant GmbH olyan időpontban tájékoztatta őt egy titkos kartellről, amikor még nem indította meg vizsgálatát, és elegendő információ sem állt a rendelkezésére az említett kartell létezésének megállapításához (a megtámadott határozat (328)-(332) preambulumbekezdése).

25 A Bizottság úgy ítélte meg, hogy az Atofina a vele szemben kiszabott bírság összegének jelentős - 40%-os - csökkentésében részesülhet tekintettel arra, hogy a második olyan vállalkozás volt, amely a kifogásközlés előtt olyan információkat és bizonyítékokat szolgáltatott, amelyek hozzájárultak a kartell létezésének megállapításához, valamint nem vitatta azt a tényállást, amelyre a Bizottság a kifogásközlésben a kartell létezésének megállapítása végett támaszkodott (a megtámadott határozat (337), (338) és (340) preambulumbekezdése).

26 A Bizottság megállapította, hogy az Akzo Nobel csoport a harmadik olyan vállalkozás volt, amely a kifogásközlés előtt a monoklórecetsav-ágazatra vonatkozó kartell létezését megerősítő információkat és bizonyítékokat szolgáltatott, és nem vitatta azt a tényállást, amelyre a Bizottság a kifogásközlésében a kartell létezésének megállapításánál támaszkodott. Következésképpen a Bizottság úgy vélte, hogy az Akzo Nobel csoport teljesítette az engedékenységi közlemény D. szakasza (2) bekezdésének első és második francia bekezdésében foglalt követelményeket, amelyek alapján a Bizottsággal való együttműködés hiányában vele szemben kiszabandó bírság összegét a Bizottság 25%-kal csökkentheti (a megtámadott határozat (342)-(346) preambulumbekezdése).

27 A Bizottság ugyanakkor elutasította a Hoechst azon érveit, amelyek szerint utóbbit az akadályozta meg az engedékenységi közlemény alkalmazására irányuló kérelem benyújtásában, hogy 1999-ben - az eljárás megindítása előtt - eladta a monoklórecetsav-üzletágát a Clariant AG-nak, ezenkívül pedig a Clariant GmbH által ezen az alapon benyújtott kérelem rá is vonatkozik. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a Hoechst benyújthatott volna ilyen kérelmet akkor is, amikor még a monoklórecetsav-üzletág a tulajdonában állt, és a Clariant GmbH kérelme nem terjedhet ki rá, mivel a monoklórecetsav-kereskedelmi egység a Hoechsthöz, majd a Clariant AG-hoz, azaz két egymástól független jogi személyhez tartozott (a megtámadott határozat (325) és (326) preambulumbekezdése).

28 A Bizottság a megtámadott határozat 1. cikkében megállapítja: "Az alább felsorolt vállalkozások megsértették az [EK] 81. cikket a mennyiségi kvóták és a vevők felosztása, az árak összehangolt emelése, a kártalanítási rendszer bevezetése, az eladási mennyiségek és azok árára vonatkozó információk kicserélése révén, valamint azáltal, hogy rendszeresen megrendezett találkozókon vettek részt és más kapcsolatokat tartottak fenn annak érdekében, hogy megegyezzenek és alkalmazzák az említett korlátozásokat. Az alábbi vállalkozások által tanúsított magatartás 1994. január 1-jétől, azaz az EGT-Megállapodás hatálybalépésének időpontjától megsértette az EGT-Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdését is. [...]; [...]; [...];

c) a Hoechst [...] 1984. január 1. és között;

e) a Clariant AG, a Clariant GmbH 1997. július 1. és között."

29 A megtámadott határozat 2. cikkében a következő bírságokat szabták ki: [...]"

"a) az Akzo Nobel Chemicals [...], az Akzo Nobel Nederland [...], az Akzo Nobel NV, az Akzo Nobel Functional Chemicals [...], az Akzo Nobel Base Chemicals [...], az Eka Chemicals [...] és az Akzo Nobel AB:

84,38 millió euró;

b) a Hoechst [...]:

74,03 millió euró;

c) az Elf Aquitaine [...] és az Arkema [...] (korábbi nevén Atofina [...]), együttesen és egyetemlegesen:

45,00 millió euró;

d) az Arkema [...] (korábbi nevén Atofina [...]):

13,50 millió euró;

e) a Clariant AG és a Clariant GmbH, együttesen és egyetemlegesen:

0 euró.

30 A megtámadott határozat 3. cikke szerint:

"Az 1. cikkben felsorolt vállalkozások, amennyiben ezt még nem tették meg, kötelesek azonnal megszüntetni a jogsértést.

Tartózkodniuk kell továbbá bármilyen, az 1. cikkben említett jogsértéssel azonos cselekedet vagy magatartás megismétlésétől, továbbá az olyan cselekedetektől és magatartástól, amelyeknek azonos vagy hasonló célja vagy hatása van."

Az eljárás és a felek kérelmei

31 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. április 25-én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

32 Mivel módosult az Elsőfokú Bíróság tanácsainak összetétele, az előadó bírót a hetedik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.

33 Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (hetedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt.

34 A felek szóbeli előadásait és az Elsőfokú Bíróság által szóban feltett kérdésekre adott válaszait a 2008. június 18-i tárgyaláson meghallgatták.

35 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- semmisítse meg a megtámadott határozat 2. és 3. cikkét;

- másodlagosan, csökkentse a bírság összegét;

- kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

36 A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- utasítsa el a keresetet;

- kötelezze a felperest a költségek viselésére.

A jogkérdés

37 A felperes keresete alátámasztására hét jogalapra hivatkozik. Az első jogalap azon alapul, hogy a felperesnek a szankcionált kartellel kapcsolatos felelőssége nem állapítható meg a monoklórecetsav-üzletága átruházása miatt, a második jogalap a kiszabott bírság jogellenességére, a harmadik az engedékenységi közlemény figyelmen kívül hagyására, a negyedik a bírság alapösszegének kiszámításánál elkövetett mérlegelési hibára, az ötödik a bírság visszaesés címén alkalmazott indokolatlan emelésére, a hatodik eljárási hibákra, a hetedik jogalap pedig a megtámadott határozat 3. cikkében előírt, magatartás tanúsításától való tartózkodásra irányuló meghagyás jogellenességére hivatkozik.

Az első jogalapról, amely azon alapul, hogy a felperesnek a szankcionált kartellre vonatkozó felelőssége nem állapítható meg a monoklórecetsav-üzletága átruházása miatt

A felek érvei

38 A felperes előadja, hogy már nem felelős a monoklórecetsav-üzletágban elkövetett jogsértésekért, mivel az e jogsértésekért való felelősséget - ezen üzletág leválasztásakor és eladásakor - korlátlan terjedelemben átruházta a Virteon GmbH-ra. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a monoklórecetsav-üzletágat jogilag leválasztották, és 1997. május 30-án eladták a 100%-os tulajdonában álló leányvállalatnak, a Virteonnak négy nagy, különleges vegyi anyagokhoz kapcsolódó tevékenységi területtel együtt. A Virteon attól kezdve - önálló vállalkozásként - azonos feltételek mellett folytatta a tevékenységet. A Virteon következésképpen a felperes helyébe lépett, úgy jogi, mint gazdasági értelemben. Az, hogy a Clariant AG felvásárolta a Virteont, nem érinti a Virteon - azóta Clariant GmbH - felelősségét. A Virteon Clariant AG általi felvásárlása után a részvényesekben bekövetkezett változás ugyanis egyáltalán nem befolyásolja a társaság felelősségét tekintettel arra, hogy a gazdasági azonosság fennáll, ebből következően a vállalkozás folytonossága megmaradt. Ekképpen a Virteon - azóta Clariant GmbH - a csoportban ugyanazon jogi személyisséggel továbbra is létezett bármiféle jogi vagy gazdasági megszakadás nélkül.

39 A felperes szerint, amennyiben a vállalkozást egészként ruházzák át oly módon, hogy az új jogalany a jogelődje helyébe lép, és annak tevékenységét folytatja, a gazdasági folytonosság elve az átruházott vállalkozás kartellre vonatkozó felelősségének egyidejű átszállását eredményezi. A felelősség megállapításánál tehát "a vállalkozás gazdasági és nem a jogi egységének nyomát kell követni". A jelen esetben a monoklórecetsav-üzletág leválasztását és eladását követően a Virteon, majd a Clariant GmbH a kartelljogi jogsértésekért felelős jogalanyok, és nem a Hoechst.

40 A felperes azt is megjegyzi, hogy a vállalkozás folytonosságát az a tény is tanúsítja, hogy a Clariant továbbra is részt vett a létező megállapodásokban.

41 A Bíróságnak a Bizottság által hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8-án hozott ítélete (C-49/92. P., EBHT 1999., I-4125. o.) alapján nem lehet más következtetéseket levonni. Ezen ítélet szerint ugyanis az az elv, miszerint a vállalkozás vezetőjének felelősségét az üzletág eladásának ellenére is meg lehet állapítani, a vállalkozás kizárólag harmadik személyek részére történő eladásának esetében érvényes, a csoporthoz tartozó jogalany részére történő eladás esetében - mint a jelen ügyben - nem. E tekintetben a felperes kifejtette a tárgyalás során, hogy a Bíróság megerősítette a közelmúltban hozott egyik ítéletében (C-280/06. sz., ETI és társai ügyben hozott ítélet [EBHT 2007., I-10893. o.]), hogy a gazdasági folytonosság kritériumát kell alkalmazni a jogsértést elkövető egység és a gazdasági jogutódja között az átruházás időpontjában fennálló strukturális kapcsolatokra tekintettel.

42 A felperes azt is megjegyzi, hogy a felelősségátruházás szerepel az átruházási szerződésben, amelyben a felek kifejezetten elismerik, hogy a Virteon mentesíti a felperest a csoporton belüli felelősségétől. A felperes szerint az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a csoportra vonatkozó felelősség ezen átvállalását figyelembe kell venni a bírság kirovásánál.

43 A Bizottság azon érvére, miszerint a felperes megpróbált kibújni a felelőssége alól a monoklórecetsav-üzletága átruházása révén, a felperes azt válaszolja, hogy a csoport 1996 utáni fokozatos átszervezése olyan folyamat része volt, amelyet nem befolyásoltak vagy indokoltak egyes tevékenységi területek esetleges sajátosságai. Az átszervezés ugyanis az összes olyan tevékenység kihelyezését magában foglalta, amely nem kapcsolódott a gyógyszerészeti és mezőgazdasági tevékenységekhez.

44 Úgy az ítélkezési gyakorlat, mint a Bizottság határozathozatali gyakorlata alátámasztják a felperes álláspontját. Amennyiben a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezne a bírság címzettjeinek meghatározásánál, az annak az elvnek a megsértését jelentené, amely szerint az adminisztrációt kötik saját határozatai, amely elvet az Európai Unió 2000. december 7-én, Nizzában kihirdetett Alapjogi Chartájának (HL 2000. C 364., 1. o.) preambuluma és 20. cikke is kimond.

45 A felperes a tárgyalás során hozzátette, hogy a Bizottság állításával ellentétben a Bizottság nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel az EK 81. cikkel szembeni jogsértést elkövetők megállapításánál, azokat ugyanis pontos jogi rendelkezések határozzák meg.

46 A felperes azt is előadja, hogy amikor a monoklórecetsav-üzletággal rendelkezett, annak önálló szervezete volt, önállóan működött, és egyedül felelt eredményeiért. Egyébiránt a felperesnek az érintett tevékenységen kívül nem volt tudomása a jogsértésről, mivel a monoklórecetsav-üzletág jogsértésben részt vevő munkavállalóinak magatartása szembehelyezkedik a Hoechst csoport versenyjogot tiszteletben tartó működési politikájával.

47 A Bizottság alapvetően azzal vág vissza, hogy a felperes azon érvét, miszerint a monoklórecetsav-üzletágának kiszervezése folytán mentesült minden felelősségtől, nem lehet elfogadni. Amennyiben ugyanis helyes lenne a felperes értelmezése, az a nagy vállalkozások számára könnyű kibúvót jelenthetne a kartellek jogi következményei alól, vagy legalábbis csökkentené a kereskedelmi kockázatot a kartell felfedése esetén.

48 A Bizottság azt is megjegyzi, hogy a felperes jogalapja valójában - a jogsértés összesen 149 hónapjából - csak 1997 június hónapját érinti, és hogy e körülmények között a megtámadott határozat egy hónap tekintetében való megsemmisítése nem indokolt.

49 E tekintetben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint vélelmezhető, hogy a 100%-os tulajdonban lévő leányvállalat - amilyen a jelen ügyben a Virteon volt 1997. május 30. és között - lényegében az anyavállalata által kapott utasításokat követte, anélkül hogy szükséges lenne azt bizonyítani, hogy az anyavállalat ténylegesen gyakorolta-e befolyását. A Hoechstnek tehát azt kellett volna bizonyítania, hogy egykori leányvállalata ténylegesen önálló módon határozta meg piaci magatartását 1997 júniusában, amit azonban nem bizonyított.

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

50 Meg kell jegyezni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogsértésért főszabály szerint az érintett vállalkozást a jogsértés időpontjában irányító természetes vagy jogi személynek kell felelnie, még akkor is, ha a vállalkozás működtetéséért a jogsértést megállapító határozat meghozatalakor már más személy felelős (a Bíróság C-286/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítéletének [EBHT 2000., I-9925. o.] 37. pontja és C-279/98. P. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2000., I-9693. o.] 78. pontja; az Elsőfokú Bíróság T-9/99. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2002., II-1487. o.] 103. pontja).

51 A versenyszabályok hatékony végrehajtása céljából mindamellett szükségessé válhat az, hogy a kartellt kivételesen nem a kartellben részes vállalkozás eredeti, hanem az új üzemeltetőjének tudják be abban az esetben, ha az új üzemeltető gazdasági szempontból ténylegesen is az eredeti üzemeltető jogutódjának tekinthető, vagyis ha a kartellben részes vállalkozást tovább működteti (lásd ebben az értelemben Kokott főtanácsnoknak a fent hivatkozott ETI és társai ügyre vonatkozó indítványának 75. és 76. pontját). Abban az esetben ugyanis, ha semmilyen lehetőségről nem rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy a jogsértést elkövető személytől eltérő személyre szabjanak ki szankciókat, a vállalkozások kibújhatnak a szankciók alól azon egyszerű ténynél fogva, hogy a személyük az átszervezések, átruházások vagy más jogi vagy szervezeti változások következtében módosult (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott ETI és társai ügyben hozott ítélet 41. pontját).

52 Ennek megfelelően a Bíróság úgy vélte, hogy a "gazdasági folytonosság" kritériuma kizárólag akkor érvényesül, ha a vállalkozás üzemeltetéséért felelős jogi személy a jogsértés elkövetése után jogi értelemben megszűnt (a fent hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 145. pontja, és a fent hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 104. pontja), vagy a vállalkozás belső átszervezésének esetében, amikor az eredeti üzemeltető nem szűnik meg szükségszerűen jogi értelemben létezni, azonban nem folytatja tovább a gazdasági tevékenységet az érintett piacon, mindkét esetben a vállalkozás eredeti és új üzemeltetője közötti strukturális kapcsolatokra tekintettel (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-204/00. P., C-205/00. P., C-211/00. P., C-213/00. P., C-217/00. P. és C-219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-123. o.] 359. pontját, és a fent hivatkozott ETI és társai ügyben hozott ítélet 41. pontját).

53 A jelen ügyben a megtámadott határozatból és a felperes kifogásközlésre vonatkozó észrevételeiből kitűnik, hogy a Hoechst vegyi üzeme útján saját maga gyártotta a monoklór-ecetsavat 1997. május 30-ig. Ezt az üzemet - a többivel együtt - átruházták a Hoechst 100%-os tulajdonában álló leányvállalatára, a Virteonra . A Hoechst - a Virteon valamennyi részvényének eladása révén - átruházta a monoklór-ecetsavval kapcsolatos összes tevékenységét a Clariant AG-ra.

54 Először is a felperesnek a kartellben - 1997. május 30-ig - történő részvételéért való felelősséget illetően a felperes csak annak közlésére szorítkozik, hogy a monoklórecetsav-üzletág szervezete és működése is önálló volt, és hogy nem volt tudomása a jogsértésről. A felperes azt is előadja, hogy a jogsértésben részt vett munkavállalók magatartása nem felelt meg a csoport versenyjog tiszteletben tartására irányuló politikájának.

55 Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a vegyészeti üzletág Virteonra történő 1997. május 30-i átruházásáig a felperes volt a monoklórecetsav-üzletág üzemeltetéséért és a szóban forgó jogsértést elkövető munkavállalókért közvetlenül felelős jogi személy. E körülmények között a felperesnek tudnia kellett e munkavállalók cselekedeteiről, és nem hivatkozhat a saját belső szervezete hibás működésére (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-12/90. sz., Bayer kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1991., II-219. o.] 35. pontját). Következésképpen a monoklórecetsav-üzletágban dolgozó munkavállalói jogsértő cselekedetei betudhatók a felperesnek.

56 Meg kell továbbá jegyezni, hogy a Bizottságnak a versenyjog terén hozott határozatai alkalmazása és végrehajtása céljából meg kell határoznia egy jogi személyiséggel rendelkező címzettet (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-305/94-T-307/94., T-313/94-T-316/94., T-318/94., T-325/94., T-328/94., T-329/94. és T-335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. április 20-án hozott ítéletének [EBHT 1999., II-931. o.] 978. pontját). A Bizottság tehát helyesen járt el, amikor betudta a monoklórecetsav-üzletágban elkövetett jogsértést a felperesnek, mely utóbbi volt az e tevékenységért ténylegesen felelős jogi személy.

57 Az 1997. május 30. és közötti időszakot illetően a felperes csupán azt állapítja meg, hogy ebben az időszakban a monoklórecetsav-üzletágot több más üzletággal együtt átruházták a Hoechst 100%-os tulajdonában álló leányvállalatára, a Virteonra, még a Clariant AG-nak való eladását megelőzően.

58 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság ezt az időszakot a megtámadott határozat (217)-(219) preambulumbekezdésében a vállalkozás EK 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke értelmében vett fogalmának alapulvételével vette figyelembe. Az említett fogalomra tekintettel - amely a jogsértésekért való felelősségnek az egy vállalkozást képező jogi egységeknek való betudására vonatkozó közösségi ítélkezési gyakorlat alapjául szolgál - a Bizottság helyesen tudta be a jogsértést a Hoechstnek az 1997. május 30. és június 30. közötti időszakra vonatkozóan. A vállalkozás fogalma ugyanis az EK 81. cikk értelmében magában foglal minden olyan gazdasági egységet, amely meghatározott hosszú távú gazdasági célt követő személyi, materiális és immateriális összetevők egységes szervezete, és amely hozzájárulhat az e rendelkezésben foglalt jogsértések elkövetéséhez (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-11/89. sz., Shell kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1992., II-757. o.] 311. pontját és a fent hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 54. pontját).

59 Abban az esetben, ha az anyavállalat a jogsértést elkövető leányvállalatának 100%-os tulajdonosa, fennáll azon egyszerű vélelem, amely szerint az adott anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolt a leányvállalata magatartására (lásd ebben az értelemben a Bíróság 107/82. sz., AEG kontra Bizottság ügyben 1983. október 25-én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3151. o.] 50. pontját, valamint a fent hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 961. és 984. pontját), és egy vállalkozásnak minősülnek az EK 81. cikk értelmében (az Elsőfokú Bíróság T-71/03., T-87/03. és T-91/03. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 59. pontja). Ennélfogva, amikor a közösségi bíróság előtt vitatja a Bizottságnak a leányvállalata magatartása miatt vele szemben bírságot kiszabó határozatát, az anyavállalatot terheli e vélelem megdöntése olyan bizonyítékok nyújtásával, amelyek alkalmasak a leányvállalat önállóságának alátámasztására (az Elsőfokú Bíróság T-314/01. sz., Avebe kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2006., II-3085. o.] 136. pontja, valamint ebben az értelemben a fent hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontja).

60 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Virteon 1997. május 30-tól június 30-ig a Hoechst 100%-os tulajdonában álló leányvállalat volt. Tekintettel arra, hogy a Hoechst - amint azt a kifogásközlésre adott válaszában is megállapítja - eladta a Virteont a Clariant AG-nak a véglegesen megkötött szerződés és a részvények átruházása révén, a monoklórecetsav-üzletág kiszervezésére nyilvánvalóan e leányvállalat részvényeinek harmadik vállalkozás részére történő átruházása céljából került sor. E körülmények között megalapozottnak kell tekinteni azt, hogy a felperes - leányvállalata, a Virteon GmbH önállóságának bizonyítása révén - nem döntötte meg azt a vélelmet, miszerint az anyavállalat a 100%-os tulajdonában álló leányvállalata magatartására meghatározó befolyást gyakorol (a fent hivatkozott AEG kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 50. pontja és a fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 59. pontja).

61 A felperes azon érvét is el kell utasítani, amely szerint a monoklór-ecetsav gazdasági egységének egy másik vállalkozásra történő átruházása következtében a versenyellenes cselekményekért való felelősség is átháramlik az új üzemeltetőre. A fenti 50. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel ugyanis a felperes - a szóban forgó vállalkozást a jogsértés elkövetésének időpontjában irányító jogi személy - felelős a jogsértésért akkor is, ha a jogsértést megállapító határozat meghozatalának napján a vállalkozás üzemeltetése a Clariant AG felelőssége alá tartozott. A személyes felelősség elvét nem ingathatja meg a gazdasági folytonosság elve azokban az esetekben, amikor - a jelen esethez hasonlóan - a kartellben részes vállalkozás üzletágainak egy részét átruházta egy önálló harmadik személyre, és nem áll fenn strukturális kapcsolat a korábbi és az új üzemeltető között (lásd ebben az értelemben Kokott főtanácsnok ETI és társai ügyre vonatkozó, fent hivatkozott indítványának 82. pontját).

62 Márpedig a felperes - állításával ellentétben - nincs olyan kivételes helyzetben, amelyre tekintettel a Bíróság úgy határozhatott volna, hogy a gazdasági folytonosság kritériumát alkalmazza a korábbi üzemeltető versenyellenes cselekményeinek a kérdéses tevékenység új üzemeltetőjének való betudása céljából. Jóllehet a monoklórecetsav-üzletágat először - a csoporton belül - a Hoechst leányvállalatára, a Virteonra, ezt követően pedig a Clariant AG-ra ruházták át, a Hoechst a jogsértés elkövetése után továbbra is önálló jogi személyként létezett (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-65/02. P. és C-73/02. P. sz., ThyssenKrupp kontra Bizottság ügyben 2005. július 14-én hozott ítéletének [EBHT 2005., I-6773. o.] 88. pontját).

63 Ezenfelül a felperes érvelésével ellentétben nem lehet arra az ítélkezési gyakorlatra hivatkozni, miszerint a gazdasági tevékenységek összességének vagy egy részének az egyik jogi egységtől a másikra történő áthelyezése esetében a korábbi üzemeltető által elkövetett jogsértésért való felelősséget a kérdéses tevékenységek keretében be lehet tudni az új üzemeltetőnek, amennyiben az új üzemeltető a korábbi üzemeltetővel egy gazdasági egységet alkot a versenyjogi szabályok alkalmazása céljából akkor is, ha a korábbi üzemeltető jogi személyként még létezik (lásd a fent hivatkozott ETI és társai ügyben hozott ítélet 48. pontját). Meg kell állapítani ugyanis, hogy a Virteonnak a Clariant AG-ra történő 1997. június 30-i átruházását követően sem strukturális, sem szervezeti kapcsolat nem fűzte a Clariant AG-t a Hoechsthöz, amely vállalkozások az EK 81. cikk értelmében önállóak, és közöttük az egyetlen gazdasági kapcsolat az, hogy előbbi felvásárolta a Virteon teljes tőkéjét, és következésképpen a Hoechst monoklórecetsav-üzletága tevékenységeit.

64 Mindamellett a Bizottság az ítélkezési gyakorlat szerint meghatározott körülmények esetén betudhatja - de nem köteles betudni - a korábbi üzemeltető által elkövetett jogsértést az új üzemeltetőnek, különösképpen azokban az esetekben, amelyekben - a jelen ügyhöz hasonlóan - a jogsértést elkövető korábbi üzemeltető továbbra is létezik jogi és gazdasági értelemben (a fent hivatkozott ETI és társai ügyben hozott ítélet 40. pontja). Egyébiránt a jelen ügyben nem áll fenn annak a veszélye, hogy a jogsértést elkövető vállalkozás kibújik a szankciók alól - amelyet a gazdasági folytonosság elve (lásd a fenti 51. pontot) hivatott leküzdeni -, mivel a Hoechst mind jogi, mind pedig gazdasági értelemben továbbra is létezik.

65 A felperes arra sem hivatkozhat, hogy a felelőssége átruházására az üzletág Virteonnal kötött átruházási szerződése útján került sor. Egyrészt az ilyen szerződés nem hozható fel érvként a Bizottsággal szemben a versenyjogi szabályok alapján kirótt szankciók megkerülése céljából, amennyiben az a kartellben való részvétellel kapcsolatos felelősség társaságok közötti megosztását célozza. Másrészt a felelősségnek az átruházási szerződés rendelkezései szerinti állítólagos átruházása nem befolyásolja a felperes felelősségének megállapítását, mivel e szerződést a Hoechst és 100%-os tulajdonában lévő leányvállalata kötötte, amely utóbbi jogsértő magatartása betudható a Hoechstnek anyavállalati minőségében. Mindenesetre a felperes által hivatkozott T-45/98. és T-47/98. sz., Krupp Thyssen Stainless és Acciai speciali Terni kontra Bizottság ügyben 2001. december 13-án hozott azon ítélettől (EBHT 2001., II-3757. o., 62. pont) eltérően, amelyben az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Bizottság kivételesen jogosult volt arra, hogy betudja a társaságnak a jogelődje jogsértő magatartásáért való felelősséget, az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy a Clariant AG vállalta volna a Hoechst cselekményeiért való felelősséget a monoklórecetsav-üzletág átruházását megelőzően.

66 Ebből következik, hogy nem fogadható el a felperes azon érve, miszerint a monoklórecetsav-üzletágban tanúsított versenyellenes magatartásért való felelősség a Clariant AG-nak történő eladásakor átszállt.

67 Tekintettel arra, hogy a Bizottság helyesen tudta be az 1984. június 1-jétől elkövetett jogsértésért való felelősséget a Hoechstnek, az első jogalapot - mint megalapozatlant - el kell utasítani.

A második jogalapról, amely a kiszabott bírság jogellenességén alapul

A felek érvei

68 A felperes előadja, hogy a kiszabott bírság jogellenes, mivel a Clariant GmbH-vá átalakult Virteon új anyavállalata teljes mentességet kapott a bírság alól, a felperes viszont - korábbi anyavállalatként - nem részesült abban. A Bizottság ily módon megsértette az egyenlő bánásmódnak az Alapjogi Charta 20. cikkében előírt elvét, valamint az engedékenységi közlemény értelmét és célját.

69 Tekintettel arra, hogy a Hoechst tulajdonában álló, majd a Clariant AG általi üzemeltetése előtt a Clariant GmbH-vá átalakult Virteonnak átruházott monoklórecetsav-üzletág egyetlen gazdasági tevékenységet képezett, a Clariant GmbH által a bírság alóli mentesülés iránt benyújtott kérelem a "Hoechst/Virteon/Clariant" vállalkozást alkotó összes jogi személyre kiterjed. Egyrészt az a tény, hogy a Bizottság (a megtámadott határozat (332) preambulumbekezdése) a Clariant GmbH-nak nyújtott bírság alóli mentességet az anyavállalatára, a Clariant AG-ra is kiterjesztette a Clariant AG és a Clariant GmbH-vá átalakult Virteon, valamint a Virteon és a Clariant GmbH között fennálló kapcsolatra tekintettel, másrészt a Bizottság határozathozatali gyakorlata is alátámasztja ezt az elemzést. Azzal, hogy a Bizottság nem tekintette úgy, hogy a felperes ugyanannak a gazdasági egységnek a része, mint a Clariant GmbH és a Clariant AG, megsértette az EK 81. cikk szerinti vállalkozás ítélkezési gyakorlat által kialakított fogalmát.

70 A felperes azt is megjegyzi, hogy a kartellt ugyanazok a személyek azonos módon és folyamatosan hajtották végre a jogsértés teljes időtartama alatt, és ennek következtében a Clariant GmbH bírság alóli mentesség iránti kérelme nem kizárólag a Virteon felvásárlását követő időszakra vonatkozott. A Clariant GmbH által a mentesség iránti kérelme alátámasztására hivatkozott tények hasonlóképpen a jogsértés teljes időtartamát érintik. A közölt információkra tekintettel tehát a felperes az, amelynek együttműködése alapján részesülnie kellett volna a kedvezményes bánásmódban. Ezenfelül a mentesség iránti kérelmet az "üzletág" nevében nyújtották be.

71 A felperes közli, hogy nem tudta benyújtani saját mentesség iránti kérelmét az 1997-es év második fele előtt, mivel nem volt tudomása a kartellről ezen időpontot megelőzően. Ezt követően pedig azért nem tudott ilyen kérelmet benyújtani, mert a teljes monoklórecetsav-eszközállományát átruházta a Clariant AG-ra 1997. június 30-án.

72 Végül pedig, amennyiben a mentesség engedékenységi közleményből eredő nyújtása nem vonatkozna arra az időszakra is, amely alatt a Hoechst a monoklórecetsav-üzletág tulajdonosa volt, az engedékenységi közlemény elvesztené értelmét, mivel a jogsértés elkövetője - azaz a monoklórecetsav gazdasági egysége - együttműködött a Bizottsággal, és felfedte a jogsértést.

73 A Bizottság e jogalap elutasítását kéri.

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

74 Először is meg kell állapítani, hogy - amint az azon első jogalap vizsgálata keretében is megállapításra került, amely a monoklórecetsav-üzletágában elkövetett jogsértések Hoechstnek való betudása állítólagos jogellenességén alapul (lásd a fenti 53-60. pontot) - a felperesnek az 1984. január 1-jétől tartó időszakra vonatkozó felelőssége nem szállt át a Clariant AG-ra attól az időponttól, amikor a Clariant AG átvette a Hoechst monoklórecetsav-üzletágát .

75 Tekintettel tehát arra, hogy nem fogadható el a felperes azon érve, miszerint a Hoechst tulajdonában álló, később pedig a Clariant AG-ra átruházott monoklórecetsav-üzletág egyetlen gazdasági egységet alkotott, a Clariant GmbH 1999. december 6-án az engedékenységi közlemény alapján benyújtott kérelme (a továbbiakban: engedékenységi kérelem) nem vonatkozott a monoklórecetsav-üzletággal ezen időpontot megelőzően rendelkező társaságra, azaz a Hoechstre. Ki kell emelni ugyanis, hogy a Hoechst és a Clariant AG elkülönült jogi személyiséggel rendelkező olyan társaságok, amelyek egymást követően vettek részt a monoklór-ecetsavra vonatkozó kartellben, és amelyek az EK 81. cikk értelmében vett két önálló vállalkozás részét képezik (lásd a fenti 63. pontot). A Clariant GmbH által az engedékenységi közlemény alapján benyújtott kérelem csupán annak a vállalkozásnak kedvezhet, amelynek részét képezi a Clariant GmbH, a Hoechstnek nem.

76 Ezt a végkövetkeztetést a felperes azon érve sem gyengíti, amely szerint az engedékenységi kérelem megfogalmazásából kitűnik, hogy az arra az időszakra hivatkozik, amikor a monoklór-ecetsav piacán a felperes tevékenykedett. Az engedékenységi közlemény bírság alóli mentességre és a bírság jelentős csökkentésére vonatkozó B. szakasza szerint ugyanis az a vállalkozás részesülhet a bírság alóli csökkentésben - amely akár a bírság alóli mentességhez is vezethet -, amelyik teljesítette az említett pontban előírt cselekményeket. Ugyanakkor - amint az a fenti 75. pontban is megállapításra került - a kérelmet nem a Hoechst, hanem a Clariant GmbH nyújtotta be, mely utóbbi ebben az időpontban a Clariant vállalkozás részét képezte. A felek nem vitatják, hogy a Hoechst e kérelem elküldésének időpontjában már semmiféle befolyást nem gyakorolt arra a társaságra, amely bejelentette a kartellt. Következésképpen - és függetlenül attól a ténytől, hogy e kérelem utal arra az időszakra, amikor a monoklór-ecetsav piacán a Hoechst tevékenykedett - a Clariant GmbH e lépése nem kötelezheti a Hoechstöt, és ebből következően nem is részesítheti utóbbit az engedékenységi közleményben előírt méltányos elbírálásban.

77 A felperes azon érvét is el kell utasítani, miszerint nem volt abban a helyzetben, hogy az engedékenységi közlemény alapján saját maga kérelmet nyújtson be abban az időszakban, amikor a monoklórecetsav-üzletág az ellenőrzése alatt állt. A felperes ugyanis nem szolgáltat bizonyítékot ezen állítása alátámasztására, és egyébként sem bizonyítja, hogy a monoklórecetsav-üzletág - 1997. május 30-i kiszervezése előtt - önállóan, és nem a felügyelete alatt működött.

78 A Bizottsághoz hasonlóan az Elsőfokú Bíróság is úgy véli, hogy a megtámadott határozat egyáltalán nem vonja kétségbe az engedékenységi közlemény szellemét és célját. Tekintettel arra ugyanis, hogy a Clariant AG és leányvállalata, a Clariant GmbH egyetlen gazdasági egységet alkot, az engedékenységi közlemény céljának veszélyeztetése nélkül részesülhetnek - egyetlen vállalkozást képezve - az általa előírt kedvezményekből. A felperes nem ebben a helyzetben van, mivel nem áll fenn kapcsolat közötte és az engedékenységi kérelem benyújtója, azaz a Clariant GmbH között.

79 Végül azon érvet illetően, amely szerint a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve akkor sérül, ha hasonló helyzeteket eltérő módon kezelnek, vagy eltérő helyzeteket ugyanolyan módon kezelnek, kivéve ha ez a fajta bánásmód objektív módon indokolt (a Bíróság 106/83. sz. Sermide-ügyben 1984. december 13-án hozott ítéletének [EBHT 1984., 4209. o.] 28. pontja és az Elsőfokú Bíróság T-304/02. sz., Hoek Loos kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2006., II-1887. o.] 96. pontja). Tekintettel arra, hogy a jelen ügy felperese a Clariant-tól elkülönült vállalkozásként nincs a Clariant-éhoz hasonló helyzetben, mivel utóbbi szolgáltatott elsőként döntő bizonyítékokat a kartell létezésére vonatkozóan, az egyenlő bánásmód megsértésére alapított kifogás nem fogadható el.

80 A fentiek összességére tekintettel el kell utasítani a kiszabott bírság jogellenességére alapított második jogalapot.

A harmadik jogalapról, amely az engedékenységi közlemény figyelmen kívül hagyásán alapul

A felek érvei

81 A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem csökkentette legalább 10%-kal a vele szemben kiszabott bírságot az engedékenységi közlemény alapján. A felperes a közlemény D. szakasza (2) bekezdése második francia bekezdésének megfelelően tájékoztatta a Bizottságot arról, hogy érdemben nem vitatja a tényállást a kifogásközlésre adott válaszában, és hogy erre tekintettel jogosult lenne - a kartellben részes többi vállalkozáshoz hasonlóan - a bírság csökkentésére.

82 A felperes megjegyzi, hogy a kifogásközlésre adott válasza 9. pontjából kiderül, hogy nem vitatja a Bizottság kifogásközlésében kifejtett tényeket. Azt, hogy nem vitatta a tényeket, az sem vonja kétségbe, hogy ugyanezen 9. pontban megállapította, hogy fenntartja magának a nem vitatott tények Bizottságétól eltérő jogi értékelésének lehetőségét.

83 Arra az érvre, amely szerint azért nem ismerte el a tényeket, mert arra hivatkozott, hogy azokról nincs tudomása, a felperes azt válaszolja, hogy a tények ismeretének hiánya nem teszi kétségessé azok elismerését.

84 A felperes ezenfelül előadja, hogy sem az engedékenységi közlemény, sem a Bizottság határozathozatali gyakorlata, sem pedig az ítélkezési gyakorlat nem teszi a tények nem vitatásából eredő bírságcsökkentés nyújtását külön kérelemtől függővé. Ebből következően jogosan várható el, hogy a felperes az engedékenységi közlemény alapján bírságcsökkentésben részesüljön.

85 A Bizottság ezenfelül nem adott magyarázatot arra, hogy miért nem vette figyelembe a bírság megállapításánál azt, hogy a felperes nem vitatta a tényeket, továbbá nem ismertette, hogyan járt el. E tekintetben a felperes előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a vállalkozás együttműködésére vonatkozó megfontolásoknak tartalmazniuk kell a tények nem vitatásának értékelését (az Elsőfokú Bíróság T-236/01., T-239/01., T-244/01-T-246/01., T-251/01. és T-252/01. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-1181. o.] 414. és azt követő pontjai).

86 A Bizottság erre azt válaszolja, hogy amennyiben a felperes részesülni kíván az engedékenységi közlemény nyújtotta kedvezményekből, köteles az említett közlemény E. szakasza alapján hivatalos kérelmet benyújtani. Ugyanakkor a felperes a közigazgatási eljárás során végig azzal védekezett, hogy a vele szemben felrótt jogsértések létezéséről csak 2003-ban szerzett tudomást, és emiatt nem tudott a saját nevében kérelmet benyújtani.

87 A Bizottság ezenfelül úgy véli, hogy a felperes nem közölte kifejezetten, hogy az engedékenységi közlemény értelmében érdemben nem vitatja a tényeket. E tekintetben megjegyzi, hogy a Hoechst a kifogásközlésre adott válasza 9. pontjában - azon a kijelentésen túl, hogy nem vitatja a tényeket - közölte, hogy e tények nem elegendők a Bizottság meghatározott jogi következtetéseinek alátámasztásához. Egyébiránt a kifogásközlésre adott válasza előző pontjában a felperes kijelentette, hogy mivel 1997-ben eladta a Clariant-nak a monoklórecetsav-üzletágat annak személyzetével és valamennyi vagyoni eszközével együtt, csupán azon információkra vonatkozóan tud nyilatkozni az állítólagos jogsértés részleteiről, amelyeket saját maga következtetett ki a kifogásközlésből. A Bizottság álláspontja szerint a felperes az Elsőfokú Bíróság előtt azt sem ismeri el kifejezetten, hogy részt vett a kartellben.

88 A Bizottság emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a bírság összegének az engedékenységi közlemény alapján történő csökkentése csak abban az esetben igazolt, ha a szolgáltatott információk és általában véve az érintett vállalkozás magatartása alapján a vállalkozás részéről tényleges együttműködés állapítható meg. A felperes ugyanakkor nem részletezte, és nem is bizonyította a Bizottsággal való együttműködését, és még ellent is mond magának azon kijelentésével, hogy nem rendelkezik olyan dokumentumokkal vagy kapcsolatokkal, amelyek segítségével felvilágosítást nyújthatna a helyzetről.

89 Végül a Bizottság azzal érvel, hogy a megtámadott határozat indokolása nem hiányos. A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat (324)-(326) preambulumbekezdésében ismerteti a felperes fő ellenérveit, többek között azokat, amelyeket a felperes az engedékenységi közlemény alkalmazására vonatkozóan ténylegesen előadott a közigazgatási eljárás során. Tekintettel arra, hogy a felperes kifejezetten és egyértelműen nem vitatta a tényeket, a Bizottság úgy véli, hogy nem volt szükséges a megtámadott határozatban szereplőnél részletesebb indokolást adni. Ezen túlmenően a fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítéletre való hivatkozás irreleváns.

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

90 Az engedékenységi közlemény "Jelentős mértékű csökkentés" című D. szakasza előírja:

"(1) Amikor a vállalkozás együttműködik anélkül, hogy a B. és C. [szakaszban] ismertetett feltételeket teljesítené, azon bírság 10-15% közötti csökkentésének kedvezményében részesül, amelyet az együttműködés hiánya miatt szabtak volna ki rá. Ilyen lehet többek között az az eset, amikor:

- a kifogásközlés elküldése előtt a vállalkozás olyan információkat, okiratokat vagy egyéb bizonyítékokat szolgáltat, amelyek hozzájárulnak az elkövetett jogsértés létezésének megerősítéséhez,

- a kifogásközlés kézhezvételét követően a vállalkozás tájékoztatja a Bizottságot arról, hogy érdemben nem vitatja azokat a tényeket, amelyekre a Bizottság vádjait alapíthatja."

91 Emlékeztetni kell arra, hogy annak érdekében, hogy a vállalkozás a bírság összegének az engedékenységi közlemény D. szakasza (2) bekezdésének második franciabekezdése alapján - a tények nem vitatására tekintettel - történő csökkentése kedvezményéből részesülhessen, a kifogásközlés megismerését követően köteles a Bizottságot kifejezetten tájékoztatni arról, hogy nem szándékozik érdemben vitatni az abban leírt tényeket (a T-44/00. sz., Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8-án hozott ítélet [EBHT 2004., II-2223. o.] 303. pontja).

92 A jelen ügyben a következő megállapítást tartalmazzák a felperes kifogásközléssel kapcsolatos észrevételei:

"A Hoechst hangsúlyozni kívánja, hogy érdemben nem vitatja a Bizottság által a kifogásközlésben megállapított tényeket. A Hoechst ugyanakkor bizonyítani fogja, hogy e tények jogilag nem elegendők a Bizottság meghatározott jogi következtetéseinek alátámasztására. A Hoechst ezt követő érvei tehát kizárólag a jelen ügy tényeinek jogi értékelésére vonatkoznak".

93 Helyénvaló annak megállapítása is, hogy a felperes a kifogásközlésre adott válaszában kijelentette:

"Mivel 1997-ben eladta a Clariant-nak a monoklórecetsav-üzletágat annak személyzetével és valamennyi vagyoni eszközével együtt, a Hoechst csupán azon információkra vonatkozóan tud nyilatkozni az állítólagos jogsértés részleteiről, amelyeket saját maga következtetett ki a kifogásközlésből. A Hoechst tehát - olyan alapvető számviteli adatok, mint az üzleti forgalom stb. kivételével - nem rendelkezik más információforrással a kartellben való állítólagos részvételre vonatkozóan."

94 A Bizottság mindemellett úgy véli, hogy a felperes arra vonatkozó nyilatkozata, hogy nem vitatja a kifogásközlésben megállapított tényeket, nem tekinthető kifejezettnek, világosnak, egyértelműnek, és olyannak, amely tényleges együttműködést jelent a felperes részéről.

95 Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy a felperes a kifogásközlésre adott válaszában kifejezetten azt nyilatkozta, hogy nem vitatja a kifogásközlésben szereplő tényeket. Azon körülmények, amelyek szerint a felperes csupán a kifogásközlésben vele szemben felrótt tényekről tudott nyilatkozni, és nem tudott a jogsértésre vonatkozó egyéb bizonyítékot szolgáltatni, nem vonják kétségbe azt a tényt, hogy a felperes érdemben nem vitatta a kifogásközlésben ismertetett tényeket. A felperes azon kijelentésével kapcsolatban, amely szerint a Bizottság által megállapított tények nem voltak elegendők meghatározott jogi következtetései alátámasztására, meg kell jegyezni, hogy azzal alapvetően nem a felrótt tényeket cáfolja, hanem azok Bizottság általi értelmezését, és az annak alapján a felperesnek a kartellben betöltött irányító szerepére, a kartellben részt vevők nagyfokú hierarchiájára, vagy a Hoechst jogsértő magatartásával kapcsolatban megállapított visszaesésre vonatkozóan levont jogi következtetéseket. Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy meghatározott tények Bizottság általi jogi értékelésének a vitatása nem azonos e tények létezésének a vitatásával. Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a Bizottság állításával ellentétben a felperes nem vitatta az Elsőfokú Bíróság előtti keresetében a monoklórecetsav-piacon fennálló kartellben való részvételét.

96 Amint azt a Bizottság előadja, nem elegendő, ha valamely vállalkozás általános jelleggel azt állítja, hogy e közleménnyel összhangban nem vitatja a feltételezett tényeket, ha az adott ügy körülményei között ezen állítás egyáltalán nem jelent segítséget a Bizottság számára (az Elsőfokú Bíróság T-48/00. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2004. július 8-án hozott ítélet [EBHT 2004., II-2331. o.] 193. pontja). Ahhoz ugyanis, hogy a vállalkozás a közigazgatási eljárás során tanúsított együttműködése alapján a bírság csökkentésében részesüljön, a magatartásának meg kell könnyítenie a Bizottság közösségi versenyszabályok megsértésének megállapítására és megbüntetésére irányuló feladatát (lásd az Elsőfokú Bíróság T-38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2005., II-4407. o.] 505. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

97 A jelen ügyben megállapítható, hogy noha a felperes nem segítette a Bizottságot a kartellben való részvétele tisztázásában olyan bizonyítékok szolgáltatásával, amelyekkel nem rendelkezett, ugyanakkor a felperes kifogásközlésre adott válaszában kifejezetten és egyértelműen megfogalmazott nyilatkozata arról, hogy nem vitatja a kifogásközlésben megállapított tényeket, határozottan könnyítette a Bizottság feladatát. Azon tények megállapítása céljából ugyanis, amelyekre a felperessel szembeni kifogásait szándékozott alapítani, a Bizottság a végleges határozatban hivatkozhatott a kifogásközlésben megállapított tényekre a felperes általi kifejezett és egyértelmű elismerésüknek köszönhetően, anélkül hogy bizonyítania kellett volna fennállásukat. Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem közölte, hogy miért nem tekintette a felperes közreműködést olyannak, amely könnyíti a Bizottságnak a jogsértés létezésének megállapításából és megszüntetéséből álló feladatát.

98 Ekképpen a megtámadott határozat és különösen annak "Az engedékenységi közlemény alkalmazása" című 4. pontja nem tartalmaz indokolást arra vonatkozóan, hogy a Bizottság miért nem alkalmazta az engedékenységi közlemény D. szakaszának (2) bekezdését. Márpedig a Bizottság állításával ellentétben a felperes együttműködésére vonatkozó megfontolásoknak tartalmazniuk kell a Bizottság arra vonatkozó értékelését, hogy a felperes nem vitatja a tényeket (lásd ebben az értelemben a Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítéletének 415. pontját).

99 Hozzá kell tenni, hogy a Bizottság - jóllehet széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a vállalkozás által tanúsított együttműködés minőségének és hasznosságának értékelésében (a Bíróság C-328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10-én hozott ítéletének [EBHT 2007., I-3921. o.] 88. pontja) - indokolás nélkül nem térhet el az általa - saját magára nézve követendőnek - előírt, gyakorlati magatartási szabályoktól (lásd analógia útján a Bíróság C-397/03. P. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2006., I-4429. o.] 91. pontját).

100 A fentiek összességére tekintettel a felperestől tévesen tagadták meg a bírság összegének az engedékenységi közlemény D. szakasza (2) bekezdésének második franciabekezdése alapján - a tények nem vitatására tekintettel - történő csökkentését.

101 E körülmények között az Elsőfokú Bíróság köteles a csökkentés megfelelő mértékét meghatározni. A 17. rendelet 17. cikke és az 1/2003 rendelet 31. cikke alapján ugyanis az Elsőfokú Bíróság az EK 229. cikk szerinti korlátlan jogkörrel rendelkezik az olyan határozatok felülvizsgálatánál, amelyekben a Bizottság bírságot szab ki, és törölheti, csökkentheti vagy növelheti a kiszabott bírság összegét. Az Elsőfokú Bíróság korlátlan jogkörében eljárva a bírság összegének 10%-os csökkentését tartja célszerűnek.

102 Az Elsőfokú Bíróság e változtatás konkrét következményeit a későbbiekben vizsgálja meg (lásd a következő 196-198. pontot).

A negyedik jogalapról, amely a bírság alapösszegének kiszámításánál elkövetett mérlegelési hibán alapul

103 E jogalap keretében a felperes két kifogást terjeszt elő, amelyek közül az egyik a bírság alapösszegének a piac méretéhez képesti aránytalanságára, a másik az említett összegnek az érintett vállalkozások kategóriákba sorolására tekintettel való aránytalanságára hivatkozik.

Az első kifogásról, amely a bírság alapösszegének a piac méretéhez képesti aránytalanságára hivatkozik

- A felek érvei

104 A felperes úgy véli, hogy a bírság alapösszege a piac viszonylag csekély terjedelmére tekintettel teljes mértékben aránytalan és nem megfelelő. Tekintettel utóbbi 106 millió eurós nagyságára, a felperes számára kevéssé érthető az, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban a vállalkozások első kategóriájára vonatkozóan kiszabott bírság alapösszegét 30 millió euróban, míg a második kategóriára kiszabott bírságét 21 millió euróban határozta meg. Ezenfelül megjegyzi, hogy ezen összeg példa nélküli a Bizottság határozathozatali gyakorlatában, és e tekintetben a Bizottságnak az [EK] 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban 2004. október 26-án hozott C (2004) 4221 végleges határozatára (COMP/F-1/38.338 - "PO/tűk"-ügy) (a továbbiakban: "tűk"-ügy) hivatkozik.

105 A felperes szerint a Bizottság írásbeli beadványaiban végzett összehasonlítás nem meggyőző, mivel a Bizottság az összehasonlítás mércéjeként csupán az első kategória vállalkozásaira vonatkozó alapösszegeket alkalmazza. Ugyanakkor a Bizottság által hivatkozott ugyanazon határozatokban a második kategória vállalkozásaira vonatkozó alapösszegeket elemezve kitűnne, hogy a felperessel szemben alkalmazott összeg aránytalan.

106 A Bizottság alapvetően azzal vág vissza, hogy az alapösszegek nem aránytalanok a piac terjedelmére tekintettel, és hogy a felperes "Tűk"-ügyben hozott határozattal vont párhuzama nem fogadható el, és egyébként sem megalapozott. A felperes ugyanis a keresethez való csatolása nélkül hivatkozik a határozatra, miközben azt még közzé sem tették a Hivatalos Lapban, és hibásan idéz belőle. A Bizottság ezenkívül emlékeztet arra, hogy sem az 1/2003 rendelet, sem az ítélkezési gyakorlat, sem pedig az iránymutatás nem írja elő, hogy a bírságokat közvetlenül az érintett piac terjedelme alapján kell meghatározni, mivel utóbbi csupán a vizsgálandó tényezők egyike. Ennek megfelelően a Bizottság a "Tűk"-ügyben a jogsértéseknek nem csak a tűk piacán, hanem - legalábbis átmeneti jelleggel - a többi rövidáru-cikk piacán kifejtett hatását is figyelembe vette a kiindulási összegek meghatározása céljából.

- Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

107 Először is meg kell állapítani, hogy a felperes vitatja a bírság alapösszegét, amely az iránymutatás 1. B. pontjának negyedik bekezdése szerint a jogsértés súlyosságára, valamint az időtartamára tekintettel megállapított összegekből tevődik össze. A felperes érveléséből ugyanakkor az következik, hogy a bírság vitatott összege a jogsértés súlyosságára tekintettel meghatározott összegnek felel meg, ily módon az e jogalap keretében vitatott összeg a bírság kiindulási összegével egyezik meg.

108 Emlékeztetni kell arra, hogy a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének második albekezdése és az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése alapján a bírság összegének meghatározásakor a jogsértés időtartamán kívül figyelembe kell venni annak súlyosságát is. Egyébiránt az iránymutatás 1. A. pontja első bekezdése szerint a jogsértés súlyosságának megállapításánál figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac méretét.

109 E jogi keret nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy a bírság kiindulási összegének meghatározása céljából figyelembe vegye a piac méretét. A Bizottság módszere ugyanis - amely lényegében a bírságok tételes kiszabásán nyugszik, ugyanakkor viszonylagos és rugalmas - semmiképp nem írja elő, de nem is tiltja azt, hogy a Bizottság az általános kiindulási összeg meghatározásakor figyelembe vegye az érintett piac méretét, tehát még kevésbé írja elő a Bizottságnak azt, hogy ezt az összeget a piac összesített forgalmának valamely meghatározott százaléka alapján rögzítse (az Elsőfokú Bíróság T-15/02. sz., BASF kontra Bizottság ügyben 2006. március 15-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-497. o.] 134. pontja).

110 Ebből következik, hogy a bírságok összegének meghatározására vonatkozó mérlegelési jogkörében a Bizottság dönthetett akként, hogy nem veszi figyelembe az érintett piac, jelen esetben a monoklórecetsav-piac méretét.

111 Mivel a kartell résztvevői nem vitatják a különösen súlyos jogsértés elkövetését, a Bizottság az iránymutatás 1. A. pontjának harmadik francia bekezdésére tekintettel jogosult volt velük szemben 20 millió eurónál magasabb kiindulási összegű bírságot kiszabni.

112 Azon érvet illetően, amely a kiindulási összegnek a Bizottság határozathozatali gyakorlata tükrében való aránytalanságára hivatkozik, emlékeztetni kell arra, hogy az önmagában nem szolgál a versenyügyekben kiszabott bírságok jogi kereteként, mivel utóbbit kizárólag a 17. és 1/2003 rendelet, valamint az iránymutatás határozzák meg (lásd az Elsőfokú Bíróság T-203/01. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-4071. o.] 292. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

113 Ebből következik, hogy azt a kifogást, amely a felperessel szemben kiszabott bírság kiindulási összegének a piac méretére tekintettel való aránytalanságára hivatkozik, mint megalapozatlant el kell utasítani.

A második kifogásról, amely a bírság alapösszegének az érintett vállalkozások kategóriákba sorolására tekintettel való aránytalanságára hivatkozik

- A felek érvei

114 A felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy mérlegelési hibát követett el a kartellben részt vevő vállalkozások kategóriákba sorolásánál. Az első kategóriára vonatkozóan a piac csekély terjedelme alapján kiszabott alacsonyabb alapösszeget - az ítélkezési gyakorlatra tekintettel - alkalmazni kellett volna az alacsonyabb kategóriák vállalkozásainak esetében is.

115 A felperes ezenkívül úgy véli, hogy a Bizottság a második kategóriába sorolás és ennek következtében helytelen - túl magas - alapösszeg figyelembevétele révén nem követte azt a módszert, amelyet pedig saját maga határozott meg a kartell résztvevői viszonylagos súlyának megállapítása céljából. Márpedig a Bizottságnak helyesen, következetesen és különösen hátrányos megkülönböztetéstől mentesen kellett volna alkalmaznia saját módszerét. Az ilyen besorolás az arányosság elvét is sérti.

116 Ekképpen tekintettel arra, hogy az Akzo Nobel csoporttal szemben kiszabott bírság kiindulási összegét 20 millió euróban határozták meg a piac csekély terjedelme alapján, a felperessel szemben kiszabott bírság kiindulási összegét - hasonlóképpen - csökkenteni kellett volna 12,6 millió euróra annak biztosítása érdekében, hogy a kiindulási összegek arányosak legyenek a kartellben érintett vállalkozások piaci részesedéseivel.

117 Végül a felperes álláspontja szerint a Bizottság megsértette az EK 253. cikkben előírt indokolási kötelezettséget, mivel a megtámadott határozatban nem határozta meg pontosan azokat a kritériumokat, amelyek lehetővé tették volna a felperesnek annak értékelését, hogy az érintett vállalkozások kategóriákba sorolása piaci részesedésükre tekintettel aránytalan volt-e.

118 A felperesnek a piaci részesedések közötti eltérésre alapított érvére a Bizottság lényegében azt válaszolja, hogy a Bíróság úgy határozott, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot azon vállalkozások azonos kategóriába sorolásakor, amelyek piaci részesedése közötti legfeljebb hét pont eltérés volt (a Bíróság C-57/02. P. sz., Acerinox kontra Bizottság ügyben 2005. július 14-én hozott ítéletének [EBHT 2005., I-6689. o.] 76-78. pontja). Következésképpen a Bizottság úgy véli, hogy a jelen ügyben a három kategória kialakítására szolgáló kritérium - azaz a kartell tagjainak a jogsértés utolsó teljes naptári évében a monoklórecetsav-piacon fennálló piaci részesedése (a megtámadott határozat (292) preambulumbekezdése) - megfelelő, ily módon a felperes második kategóriába sorolása igazolt.

119 A felperes azon érvét, amely szerint az Akzo Nobel csoporttal szemben kiszabott bírság alacsonyabb kiindulási összegének a vele szemben kiszabott bírság összege csökkentését kellene eredményeznie, a Bizottság indokolatlannak tartja, mivel a felperes esetében a különösen súlyos jogsértésre tekintettel alkalmazott kiindulási összeg 20 millió euró, míg az alapösszeg 21 millió euró. Márpedig az iránymutatás meghatározza, hogy a különösen súlyos jogsértésekre vonatkozó alapösszeg általában meghaladja a 20 millió eurót.

120 A Bizottság ezenfelül úgy véli, hogy teljesítette indokolási kötelezettségét, mivel a megtámadott határozatban megjelölte azokat a mérlegelendő tényezőket, amelyek lehetővé tették számára az elkövetett jogsértés súlyának és időtartamának értékelését, anélkül hogy köteles lett volna azokat részletesebben kifejteni, illetve a bírság számítási módjával kapcsolatos számszerű adatokat feltüntetni.

- Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

121 Először is emlékeztetni kell arra, hogy az előzőleg említett okokból (lásd a fenti 107. pontot) a felperes alapösszegre való hivatkozását úgy kell értelmezni, hogy a felperes azzal valójában a bírság kiindulási összegére utal.

122 Az iránymutatás szerint, amennyiben a jogsértésben több vállalkozás is érintett, a Bizottság - amint ebben az esetben is tette - súlyozhatja a kiindulási összegeket annak figyelembevétele érdekében, hogy az egyes vállalkozások jogsértő magatartása milyen súlyú, így csoportosítva a kartell tagjait "különösen, ha az azonos típusú jogsértéseket elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn" (az iránymutatás 1. A. pontjának hatodik bekezdése). Az iránymutatás egyébiránt kimondja, hogy "az azonos magatartásért járó azonos büntetés elve - ha a körülmények így kívánják - az érintett vállalkozások vonatkozásában eltérő összegű bírságok kiszabásához vezethet, anélkül hogy ezt a különbségtételt aritmetikai számítások szabályoznák" (az iránymutatás 1. A. pontjának hetedik bekezdése).

123 Az Elsőfokú Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a jogsértés súlyának meghatározásakor a Bizottság nem köteles biztosítani, hogy ha ugyanazon jogsértésben részt vevő több vállalkozásra szab ki bírságot, akkor a különböző vállalkozások esetén elvégzett számítás eredményeként a bírság végső összege azok teljes forgalmára nézve tükrözze a közöttük tett különbségtételt. A Bizottság ugyanakkor csoportonként is meghatározhatja e bírságok összegét (az Elsőfokú Bíróság T-213/00. sz., CMA CGM és társai kontra Bizottság ügyben 2003. március 19-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-913. o.] 385. pontja, és a T-330/01. sz., Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2006., II-3389. o.] 57. pontja). Az a módszer, amelynek alapján az eltérő bánásmód alkalmazása érdekében a bírságok kiindulási összegének meghatározásakor a kartell tagjait kategóriákba sorolják, és amelynek elvét az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata annak ellenére megerősítette, hogy az figyelmen kívül hagyja az azonos kategórián belüli vállalkozások méretbeli különbségeit (az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott CMA CGM és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 385. pontja, és a fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 217. pontja), átalányosítja az azonos kategóriákba tartozó vállalkozásokra vonatkozóan meghatározott kiindulási összegeket.

124 Mindazonáltal, az ítélkezési gyakorlat értelmében az ilyen kategóriákba sorolásnak tiszteletben kell tartania az egyenlő bánásmód elvét, amely szerint tilos a hasonló helyzeteket eltérő módon, illetve a különböző helyzeteket azonos módon kezelni, kivéve ha ez a bánásmód objektíve igazolható. Az ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanakkor a bírság összegének legalábbis arányban kell állnia a jogsértés súlyának értékelésekor figyelembe vett tényezőkkel (a fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítélet 219. pontja).

125 A jelen ügyben az érintett vállalkozások csoportosítását lehetővé tévő kategóriák meghatározása érdekében meg kell állapítani, hogy a Bizottság úgy határozott, hogy az érintett vállalkozások kérdéses piacon betöltött jelentőségét veszi figyelembe, és ennek érdekében egyetlen szempontra, vagyis a monoklór-ecetsav világpiacán a jogsértés utolsó teljes naptári évében, 1998-ban fennálló részesedésekre támaszkodik a Hoechst kivételével, amely esetében az 1996-os évet vette figyelembe.

126 Erre alapozva a Bizottság három kategóriát határozott meg az Akzo Nobel csoport 44%-os, a Clariant 34%-os, a Hoechst 28%-os és az Atofina/Elf Aquitaine 17%-os piaci részesedésére tekintettel. A következő kiindulási összegeket állapította meg:

- első kategória (Akzo Nobel csoport): 30 millió euró;

- második kategória (Hoechst, Clariant): 21 millió euró;

- harmadik kategória (Atofina/Elf Aquitaine): 12 millió euró ((293)-(296) preambulumbekezdés).

127 Meg kell állapítani, hogy 16 pont eltérés volt az Akzo Nobel csoport és a Hoechst piaci részesedése között, valamint 11 pont eltérés a Hoechst és az Atofina/Elf Aquitaine piaci részesedése között. Ennek megfelelően a Bizottság helyesen alakított ki egy köztes kategóriát azoknak a vállalkozásoknak, amelyek piaci részesedéseinek mértéke nagyon hasonló - a Hoechst esetében 28%, a Clariant esetében 34% - volt, amely kategória a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező Akzo Nobelt magában foglaló első kategória és a legkisebb piaci részesedéssel rendelkező Atofina/Elf Aquitaine vállalkozást magában foglaló harmadik kategória között kapott helyet.

128 A Bizottság tehát ekképpen eljárva következetes módszert választott a kartell tagjainak három kategóriába sorolására, amelyet objektíve indokol a három kategóriába tartozó egyes vállalkozások piaci részesedései közötti különbség (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítélet 220. pontját). Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a Bizottság - a felperes állításával ellentétben - nem tért el az iránymutatásban meghatározott szokásos módszerétől. Következésképpen az alkalmazott módszer nem diszkriminatív.

129 Egyébiránt az iránymutatás tartalmának az Elsőfokú Bíróság általi elemzéséből következik, hogy abban nincs szó olyan aritmetikai számítási módszerről, amely ne engedné meg, hogy az egyes érintett vállalkozások bírságait külön-külön kiigazítsák a jogsértésben való részvételük viszonylagos súlya alapján. Az iránymutatás ugyanis számos olyan rugalmas tényezőt tartalmaz, amely lehetővé teszi a Bizottságnak, hogy mérlegelési jogkörét a 17. rendelet 15. cikke és az 1/2003 rendelet 23. cikke rendelkezéseivel összhangban gyakorolja (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-189/02. P., C-202/02. P-C-208/02. P. és C-213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5425. o.] 266. és 267. pontját).

130 A felperes azon érvével kapcsolatban, miszerint annak, hogy az Akzo Nobel csoporttal szemben kiszabott bírság kiindulási összegét a csekély piaci részesedésre tekintettel alacsonyabb mértékben határozták meg, a felperessel szemben kiszabott bírság kiindulási összegének csökkentéséhez kellett volna vezetnie, emlékeztetni kell arra - amint azt a fenti 110. pont is említi -, hogy a Bizottság az iránymutatás 1. A. pontja alapján a bírság kiindulási összegének meghatározásakor nem volt köteles figyelembe venni a piac kis méretét. Következésképpen meg kell állapítani, hogy az iránymutatás 1. A. pontja második bekezdésének harmadik francia bekezdésében meghatározott különösen súlyos jogsértésre vonatkozóan a Bizottság jogosult volt az első kategória esetében 30 millió euró, a második kategóriára 21 millió euró, a harmadik kategóriára pedig 12 millió euró kiindulási összeget rögzíteni.

131 Azon kifogást illetően, miszerint a Bizottság nem indokolta a vállalkozások kategóriákba sorolását, meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (290)-(296) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy a jelen ügyben a jogsértésben részt vevő vállalkozások súlyának meghatározásakor azok EGT-beli piaci részesedését kell összehasonlítási alapként figyelembe venni, ezt követően pedig három kategóriába sorolta a kartellben részt vevő vállalkozásokat e piaci részesedések közötti különbségekre tekintettel. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság által a versenyjogi jogsértésekért kiszabott bírságok összegének kiszámításánál az indokolási kötelezettség által előírt lényeges formai követelmények a Bizottságot - a felperes állításával ellentétben - nem kötelezik azon mérlegelési tényezők megjelölésére, amelyek lehetővé tették számára a jogsértés súlyának és időtartamának meghatározását (a Bíróság C-291/98. P. sz., Sarrió kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítéletének [EBHT 2000., I-9991. o.] 73. pontja, és a C-238/99. P., C-244/99. P., C-245/99. P., C-247/99. P., C-250/99. P-C-252/99. P. és a C-254/. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének [EBHT 2002., I-8375. o., a továbbiakban: LVM-ítélet] 463. pontja). Ugyanakkor e követelmények akkor teljesülnek, ha a Bizottság megjelöli határozatában a bírságok számítási módjára vonatkozó számszerű tényezőket, mindemellett hangsúlyozva, hogy a Bizottság nem fosztható meg mérlegelési jogkörétől számtani képletek kizárólagos és mechanikus alkalmazása révén (az LVM-ítélet 464. pontja, valamint lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Sarrió kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 76. és 80. pontját).

132 Ebből következik, hogy a felperes tévesen hivatkozik az arányosság elvének megsértésére a vele szemben kiszabott bírság kiindulási összegére vonatkozóan, mivel a bírság kiindulási összege indokolt azokra a szempontokra tekintettel, amelyeket a Bizottság a vállalkozásoknak az érintett piacon elfoglalt jelentősége értékelésekor megállapított. Ezenkívül a megtámadott határozat elegendő mértékben indokolja a vállalkozások kategóriákba sorolását.

133 Következésképpen azt a kifogást, amely a bírság kiindulási összegének az érintett vállalkozások kategóriákba sorolására tekintettel való aránytalanságára hivatkozik, el kell utasítani.

134 A fentiek összességére tekintettel a bírság kiindulási összegének kiszámításánál elkövetett mérlegelési hibára alapított jogalapot el kell utasítani.

Az ötödik jogalapról, amely a bírság visszaesés címén való indokolatlan emelésén alapul

A felek érvei

135 A felperes álláspontja szerint az alapösszegnek az állítólagos visszaesés alapján történő 50%-os emelése nem indokolt. A Bizottság ugyanis már figyelembe vette a felperes tekintetében a visszaesést - azonos indokok miatt - a Chisso Corporation, a Daicel Chemical Industries Ltd, a Hoechst AG, a The Nippon Synthetic Chemical Industry Co. Ltd és az Ueno Fine Chemicals Industry Ltd ellen indított, az EK 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E-1/37.370 - "szorbátok"-ügy) 2003. október 1-jén hozott 2005/493/EK bizottsági határozatban, amelynek összefoglalását közzétették a Hivatalos Lapban (HL L 182., 20. o., a továbbiakban: "szorbátok"-határozat), ily módon a Bizottság megsértené a ne bis in idem elvét, ha a jelen ügyben másodszor is emelést alkalmazna.

136 Ezenfelül a visszaesés miatti emelés alapja kevéssé elfogadható, mivel az emelést alátámasztó határozatok a Hoechst csoport más tevékenységeit érintik, és egyébként sem emelkedtek jogerőre a jogsértés abbahagyására megállapított időszakban, vagy annyira régiek, hogy már nem jelentenek büntetést súlyosító körülményt.

137 A bírság visszaesés miatti emelése a korábbi jogsértések és a bírsághoz vezető jogsértés közötti érdemi és időbeni kapcsolattól függ. Amikor tehát a vállalkozás az első jogsértés után több évtizeddel - és jóval az elévülés törvényes határidejének letelte után - követ el újabb jogsértést, miután az első jogsértésben közreműködött személy már elhagyta a vállalkozást, nem lehet visszaesés miatt elítélni. Következésképpen a "színezőanyagok"-határozatban vele szemben kartellért kiszabott bírság túl régi és elévült, ily módon nem indokolhatja a büntetés súlyosítását. A "PVC II"-határozat sem eredményezheti a bírság visszaesés miatti emelését, mivel egyrészt e határozat az Elsőfokú Bíróság által nem létezőnek nyilvánított és a Bíróság által megsemmisített korábbi határozat átvételére szorítkozik, másrészt az e két határozat tárgyát képező jogsértéseket jogerősen csak az LVM-ítéletben állapították meg.

138 A felperes azt is előterjeszti, hogy a kezdeti jogsértés címén hivatkozott határozatok egyike sem valósít meg érdemi kapcsolatot a jelen üggyel. Semmivel sem indokolható, hogy a csoport eltérő tevékenységet folytató és eltérő személyeket érintő önálló részében elkövetett jogsértéseket kezdeti jogsértéseknek tekintsék a visszaesés címén. Az EK 81. cikket ugyanis a monoklórecetsav-kereskedelmi egység sértette meg, amelyet a Bizottság által hivatkozott korábbi határozatok egyáltalán nem érintenek. A Bizottság azzal, hogy ily módon a csoport többi leányvállalatának korábbi cselekményeire utal, és azokat ismét a felperesnek tudja be súlyosítva ezzel a büntetést, megkülönböztető bánásmódot gyakorol azon csoportok tekintetében, amelyek egyetlen jogi személy ellenőrzése alatt több önálló tevékenységi területtel rendelkeznek.

139 A Bizottság e jogalap elutasítását kéri.

- Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

140 Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a súlyosító körülményeknek a bírság meghatározása keretében történő figyelembevétele összhangban van a Bizottság a versenyjog tiszteletben tartásának biztosításából álló feladatával (a Bíróság C-308/04. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2006. június 26-án hozott ítéletének [EBHT 2006., I-5977. o.] 71. pontja). Így az esetleges visszaesés is szerepel azon tényezők között, amelyeket az érintett jogsértés súlyának elemzése során figyelembe kell venni (a fent hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 91. pontja).

141 Az arra hivatkozó kifogással kapcsolatban, miszerint elengedhetetlen a kezdeti jogsértés és a visszaesés közötti időbeni kapcsolat, és az EK 81. cikk megsértéséért bírságot kiszabó "színezőanyagok"-határozat olyan jogsértésre vonatkozik, amely már elévült, vagy túl régi ahhoz, hogy a jelen ügyben a büntetés súlyosítását indokolja, emlékeztetni kell arra, hogy a visszaesés megállapításának és meghatározott jellemzőinek értékelése a Bizottság mérlegelési jogkörének része, és az ilyen megállapítás tekintetében a Bizottságot nem kötheti esetleges elévülési idő. A visszaesés ugyanis olyan lényeges elem, amelyet a Bizottságnak értékelnie kell, mivel a visszaesés figyelembevétele magatartásuk megváltoztatására készteti az olyan vállalkozásokat, amelyek hajlamosak a versenyjogi szabályok megsértésére (a Bíróság C-3/06. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2007. február 8-án hozott ítéletének [EBHT 2007., I-1331. o.] 38. és 39. pontja).

142 Ebből következik, hogy a Bizottság minden esetben figyelembe veheti az ilyen hajlamra utaló jeleket. E tekintetben a Bizottság a jelen ügyben két korábbi határozatra, a "színezőanyagok"- és a "PVC II"-határozatra támaszkodott (lásd a fenti 21. pontot). Az Elsőfokú Bíróság a Bizottsághoz hasonlóan úgy véli, hogy az említett határozatok létezése és a felperes jelen ügyben megállapított jogsértése a felperes arra vonatkozó hajlamát tanúsítják, hogy nem vonja le - függetlenül a "színezőanyagok"-határozatot illetően eltelt időtől - az EK 81. cikkben előírt versenyszabályok általa való megsértésének megállapításából fakadó szükségszerű következményeket.

143 Az arra hivatkozó kifogással kapcsolatban, miszerint a "PVC II"-határozat azért nem indokolhatja a visszaesés megállapítását, mert csak a jelen ügyben vitatott jogsértés befejezését követően emelkedett jogerőre, hangsúlyozni kell, hogy elegendő, ha előzőleg már megállapításra került, hogy a vállalkozás azonos típusú jogsértést követett el, jóllehet a határozat még bírósági felülvizsgálat alatt áll. A visszaesés különös jellemzőinek értékelése ugyanis az adott ügy körülményeinek a Bizottság mérlegelési jogkörébe tartozó értékelésétől függ. Egyébiránt a Bizottság határozataira vonatkozóan mindaddig fennáll az érvényesség vélelme, ameddig azokat nem semmisítették meg, vagy nem vonták vissza (a Bíróság C-137/92. P. sz., Bizottság kontra BASF és társai ügyben 1994. június 15-én hozott ítéletének [EBHT 1994., I-2555. o.] 48. pontja).

144 Az, hogy a Bizottságnak az [EK 81.] cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/31.865 "PVC"-ügy) 1988. december 21-én hozott határozatát (HL 1989. L 174., 1. o.) követően elfogadott "PVC II"-határozatot megsemmisítették (a fent hivatkozott Bizottság kontra BASF és társai ügyben hozott ítélet), és az bírósági eljárások tárgyát képezte, amelyek a kérdéses jogsértés befejezése - azaz a felperes tekintetében - után az LVM-ítélethez vezettek, nem kérdőjelezheti meg a rá vonatkozó érvényességi vélelmet az említett ítélet kihirdetéséig. Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy az Elsőfokú Bíróság és a Bíróság ítéleteiket a megtámadott határozat elfogadása előtt hozták meg. Következésképpen - a felperes állításával ellentétben - a Bizottság támaszkodhatott a "PVC II"-határozatra.

145 A Bizottság tehát helyesen hagyatkozott a "színezőanyagok"- és a "PVC II"-határozatra a felperes visszaesésének megállapítása céljából.

146 Azt az érvet is el kell utasítani, miszerint a "színezőanyagok"- és a "PVC II"-határozat nem valósít meg érdemi kapcsolatot a jelen üggyel. Az iránymutatás ugyanis az ugyanazon vállalkozás ugyanazon típusú jogsértésére vonatkozó visszaesésével foglalkozik. Ezenfelül a visszaesés egyes nemzeti jogrendekben elfogadott fogalma magában foglalja, hogy a személy új jogsértéseket követett el, miután hasonló jogsértésért már korábban szankcionálták (a fent hivatkozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 284. pontja).

147 Márpedig tekintettel arra, hogy a Hoechstöt szankcionálták az EK 81. cikk megsértéséért a "színezőanyagok"- és a "PVC II"-határozatban, ugyanarról a vállalkozásról van szó, amelyet a megtámadott határozatban ugyanazon típusú jogsértésért ítéltek el a monoklórecetsav-piacon fennálló kartellben való részvétele miatt, annak ellenére, hogy a kérdéses jogsértések leányvállalatokra (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 290. pontját) vagy eltérő piacokra (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-101/05. és T-111/05. sz., BASF kontra Bizottság ügyben 2007. december 12-én hozott ítéletének [EBHT 2007., II-4949. o.] 64. pontját) vonatkoznak. Annak ellenére, hogy a Bizottság megállapította, hogy az EK 81. cikk értelmében vett vállalkozás (lásd a fenti 58. pontot) megsértette a közösségi versenyjogot, az nem hagyott fel az említett rendelkezés megsértésével.

148 Az előzőekre tekintettel a Bizottság jogosult volt 50%-kal emelni a bírság alapösszegét annak érdekében, hogy a felperest a Szerződés versenyjogi szabályainak tiszteletben tartására késztesse.

149 A ne bis in idem elvének állítólagos megsértésével kapcsolatban a Bizottság kifejti, hogy ezen elv alkalmazása három konjunktív feltétel teljesüléséhez kötött: a tényállás azonossága, a jogsértés elkövetőjének azonossága és a védett jogi tárgy azonossága. Ezen elv tehát tiltja, hogy ugyanazt a személyt ugyanazon jogsértő magatartás miatt egyazon védett jogi tárgy védelmében többször szankcionálják (a fent hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 338. pontja).

150 Meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben nem teljesül a tényállás azonosságának követelménye. A "szorbátok"-határozat ugyanis - amelyre a felperes annak megállapítása céljából hivatkozik, hogy a ne bis in idem elvét megsértették - eltérő célra irányuló kartellel, vagyis eltérő termékpiacra, a szorbátok - és nem a jelen ügyben vitatott monoklór-ecetsav - piacára vonatkozó jogsértéssel foglalkozik (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 339. pontját és az Elsőfokú Bíróság T-329/01. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-3255. o.] 292. pontját).

151 Következésképpen a megtámadott határozat meghozatala révén nem sértette meg a ne bis in idem elvét.

152 A fentiek összességére tekintettel a bírság összegének visszaesés alapján történő indokolatlan emelésére hivatkozó jogalapot el kell utasítani.

A hatodik jogalapról, amely a közigazgatási eljárás során elkövetett eljárási hibákon alapul

153 A felperes az eljárási jogai megsértésére hivatkozó jogalapját két részre osztja. Az első rész a közigazgatási eljárás során a nem megfelelő iratbetekintésen, a másik pedig a meghallgatási tisztviselő jelentésének jogellenességén alapul.

Az első, a nem megfelelő iratbetekintésre alapított részről

- A felek érvei

154 A felperes először is előadja, hogy nem engedélyezték részére a Clariant-nak a monoklórecetsav-üzletág jogsértéseire vonatkozó észrevételeihez, különösen pedig a Clariant csoport kifogásközlésre adott válaszához való hozzáférést. A felperes megjegyzi, hogy 2004. május 22-én a Clariant AG és a Clariant GmbH kifogásközlésre adott válaszainak megtekintésére irányuló kérelmet nyújtott be, amelyet a Bizottság levelében elutasított.

155 Ezen elutasítás a felperest állítása szerint megakadályozta abban, hogy együttműködjön a Bizottsággal, és a védelemhez való jogát gyakorolja. A monoklór-ecetsavval kapcsolatos tevékenységeinek a Clariant AG-ra való átruházásából eredő különleges helyzetére tekintettel ugyanis már nem tudta a vonatkozó kereskedelmi iratokat megtekinteni. A felperes - több ízben - a Clariant AG-t is kérte, hogy bocsásson számára hozzáférést a monoklórecetsav-üzletág eladását megelőző időszakra vonatkozó iratokhoz és információkhoz.

156 A felperes szerint, amennyiben a kifogásközlés címzettjének tudomására jut, hogy a Bizottság a vizsgálat iratain kívül olyan dokumentumokkal rendelkezik, amelyek hasznosak lehetnek a védelméhez, e dokumentumokhoz is hozzáférést kérhet. Az ítélkezési gyakorlat ugyanis elismeri, hogy úgy a harmadik személyek kifogásközlésre adott válaszai, mint a kartellekre vonatkozó más eljárásokat vagy a Bizottság más tevékenységi területeit érintő bizottsági iratokból származó dokumentumok az olyan iratok körébe tartoznak, amelyekbe a felperes betekinthet.

157 A felperes megállapítja, hogy az iratbetekintés nem csupán az azon iratokhoz való hozzáférésre vonatkozik, amelyeken a kifogásközlés alapul, hanem azt is lehetővé kell tennie a vállalkozásnak, hogy a Bizottság irataiban a saját védelmének alátámasztására szolgáló mentő dokumentumokat keressen. A felperes előadja, hogy a jelen ügyben annak megállapítása érdekében volt szüksége a Clariant AG és a Clariant GmbH kifogásközlésre adott válaszaihoz való hozzáférésre, hogy a monoklórecetsav-ágazatra vonatkozó saját dokumentumok hiányában lehetséges lett volna-e a Bizottsággal való fokozott együttműködés. Ezenkívül a monoklórecetsav-üzletága Clariant AG-nak való 1997-es eladását követően a felperes már nem volt abban a helyzetben, hogy megtekinthesse a kereskedelmi iratokat, és egyáltalán nem volt már lehetősége folytatni a kérdéses tények felderítését.

158 Arra az érvre, miszerint a Clariant AG és a Clariant GmbH észrevételei kizárólag terhelő dokumentumok lehettek volna, a felperes azt válaszolja, hogy a Bizottság- mivel nem ismerte a felperes védekezési stratégiáját - nem dönthetett arról, hogy mi képez terhelő vagy mentő dokumentumot. A Bizottság az ítélkezési gyakorlat és a Bizottság határozathozatali gyakorlata szerint ugyanis nem határozhat arról, hogy az egyes dokumentumok mennyiben relevánsak a vállalkozás és védekezési stratégiája szempontjából.

159 A Bizottság azzal vág vissza, hogy a felperes iratbetekintési jogát a közigazgatási eljárás során tiszteletben tartották, mivel a kifogásközlés kézhezvétele után betekinthetett a vizsgálati iratokba. A Bizottság megállapítja, hogy a felperes soha nem volt jogosult betekinteni egyéb iratba, többek között a kifogásközlés többi címzettjének válaszaiba sem. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis csak az aktában található iratokba, vagyis az előterjesztett kifogásokra tekintettel terhelő vagy mentő dokumentumokba lehet betekinteni.

- Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

160 Először is emlékeztetni kell arra, hogy versenyügyekben az iratbetekintésnek különösen az a célja, hogy lehetővé tegye a kifogásközlés címzettje számára, hogy megismerje a Bizottság aktájában szereplő bizonyítékokat azért, hogy e bizonyítékok alapján megfelelően ki tudja fejteni a véleményét azokról a következtetésekről, amelyekre a Bizottság a kifogásközlésében jutott. Az iratbetekintés ennélfogva a védelemhez való jog biztosítására és különösen a meghallgatáshoz való jog hatékony gyakorlására vonatkozó eljárási garanciák közé tartozik (lásd az Elsőfokú Bíróság T-191/98. és T-212/98-T-214/98. sz., Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. szeptember 30-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-3275. o.] 334. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

161 Az iratbetekintés joga azt is magában foglalja, hogy Bizottság lehetőséget biztosít az érintett vállalkozás számára a vizsgálati iratai között található valamennyi olyan dokumentum vizsgálatára, amely hasznos lehet a védelme szempontjából (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-199/99. P. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2003. október 2-án hozott ítéletének [EBHT 2003., I-11177. o.] 125. pontját és az Elsőfokú Bíróság T-30/91. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1995., II-1775. o.] 81. pontját). Ezek magukban foglalják mind a terhelő, mind a mentő iratokat, kivéve más vállalkozások üzleti titkait, a Bizottság belső iratait és egyéb bizalmas jellegű információkat (a Bíróság 85/76. sz., Hoffmann-La Roche kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1979., 461. o.] 9. és 11. pontját, és a fent hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 68. pontját).

162 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperes nem vitatja, hogy betekinthetett az ügy irataiba, beleértve azokat a dokumentumokat és nyilatkozatokat, amelyeket benyújtottak a Bizottsághoz, és azokat a dokumentumokat, amelyekre a Bizottság támaszkodott. A felperes csupán annak kijelentésére szorítkozik, hogy nem kapott hozzáférést a Clariant észrevételeihez, különösen a kifogásközlésre adott válaszához, jóllehet szüksége lett volna ezek megtekintésére annak megállapítása érdekében, hogy az általa a Clariant AG-ra átruházott monoklórecetsav-üzletágra vonatkozó saját iratok hiányában lehetséges lett volna-e a Bizottsággal való fokozott együttműködés. A felperes ugyanis arra hivatkozik, hogy a monoklórecetsav-üzletág korábbi tulajdonosaként - az EK 81. cikk alapján bírsággal sújtott többi vállalkozáshoz képest - nyomós érdeke fűződött ezen dokumentumok megtekintéséhez.

163 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az érintett vállalkozás csak a közigazgatási kontradiktórius szakasz elején - a kifogásközlés révén - szerezhet tudomást mindazokról a lényeges bizonyítékokról, amelyekre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik, és hogy e vállalkozásnak jogában áll az ügy irataiba betekinteni a védelemhez való joga hatékony gyakorlásának biztosítása érdekében. Következésképpen a többi fél kifogásközlésre adott válasza elvben nem szerepel a vizsgálati akta azon iratai között, amelyekbe betekinthetnek a felek.

164 Mindazonáltal, ha a Bizottság az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban a jogsértés megállapítása érdekében a kifogásközlésre adott válasz valamely szakaszára vagy az ezen válaszhoz csatolt mellékletre kíván támaszkodni, az ezen eljárásban érintett más feleknek is lehetőséget kell biztosítani, hogy az ezen bizonyítékkal kapcsolatos álláspontjukat kifejthessék. E feltételek mellett a kifogásközlésre adott válasz kérdéses szakasza, illetve az e válaszhoz csatolt melléklet a jogsértésben részt vevő különböző feleket terhelő bizonyítéknak minősül (lásd az Elsőfokú Bíróság T-25/95., T-26/95., T-30/95., T-32/95., T-34/95-T-39/95., T-42/95-T-46/95., T-48/95., T-50/95-T-65/95., T-68/95-T-71/95., T-87/95., T-88/95., T-103/95. és T-104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II-491. o.] 386. pontját és a fent hivatkozott Avebe kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 50. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

165 Ezért az érintett vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a Bizottság által a határozatban elfogadott következtetés más lett volna, ha a dokumentumot - amelyet a vállalkozással nem közöltek, és amelyre a Bizottság a jogsértés megállapítása során támaszkodott - terhelő bizonyítékként nem vették volna figyelembe (a fent hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 73. pontja).

166 Ha a Bizottság nem közöl mentő dokumentumot, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az érintett vállalkozásnak csak azt kell bizonyítania, hogy e dokumentum nyilvánosságra hozatalának hiánya a hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolyását és a Bizottság határozatának tartalmát (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-51/92. P. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1999. július 8-án hozott ítéletének [EBHT 1999., I-4235. o.] 81. pontját és az LVM-ítélet 318. pontját).

167 Mindazonáltal a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem releváns a jelen ügyben, mivel a kifogásközlés elküldésekor a felperes betekinthetett az aktában ezen időpontban szereplő összes iratba, beleértve azokat is, amelyek lehetővé tették számára, hogy - amint azt a fenti 163. pont is megemlíti - együttműködjön a Bizottsággal. Az iratbetekintés fentiekben kifejtett terjedelmére tekintettel meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a felperes védelemhez való jogát teljes mértékben tiszteletben tartották.

168 A felperes mindenesetre nem bizonyítja, és nem is hivatkozik arra írásbeli beadványaiban, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban a Clariant kifogásközlésre adott válaszának egyik szakaszára támaszkodott volna annak érdekében, hogy alátámassza a felperes jogsértő magatartására vonatkozó bizonyítékokat, vagy hogy a nyilvánossá nem tett dokumentumokhoz való hozzáférése esetén a Bizottság határozatának más lett volna a tartalma.

169 Az, hogy a szóban forgó választ nem közölték, egyrészt nem akadályozta a felperest abban, hogy megfelelően ismertetni tudja álláspontját a kifogásközlésben kifejtett azon következtetésekre vonatkozóan, amelyekre a Bizottság a vizsgálati aktában - amelyhez a felperes nem vitatottan hozzáférést kapott - szereplő bizonyítékokra tekintettel jutott, másrészt nem befolyásolta az eljárás lefolyását és a megtámadott határozat tartalmát.

170 Ennélfogva nem állapítható meg, hogy a Bizottság azzal, hogy nem közölte a felperessel a Clariant kifogásközlésre adott válaszát, megsértette előbbi védelemhez való jogát.

171 Ezt a következtetést a felperes által hivatkozott azon körülmények sem gyengítik, miszerint a felperes a monoklórecetsav-üzletágban folytatott tevékenységeinek eladását követően már nem rendelkezett a vonatkozó kereskedelmi iratokkal, és a Clariant megtagadta tőle azok közlését. A vállalkozásokat terhelő általános elővigyázatossági kötelezettség alapján ugyanis a felperes köteles lett volna könyveiben és irattárában megőrizni a tevékenységét dokumentáló anyagokat - a monoklórecetsav-üzletágban folytatott tevékenységei Clariant AG-ra történő átruházása körülményei között is - annak érdekében, hogy rendelkezzen a szükséges bizonyítékokkal bírósági vagy közigazgatási eljárások esetén (az Elsőfokú Bíróság T-5/00. és T-6/00. sz., Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben 2003. december 16-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-5761. o.] 87. pontja).

172 Következésképpen - mint megalapozatlant - el kell utasítani a védelemhez való jognak a nem megfelelő iratbetekintés miatti megsértésére alapított első részt.

A második, a meghallgatási tisztviselő jelentésének jogellenességére alapított részről

- A felek érvei

173 A felperes előadja, hogy a meghallgatási tisztviselő zárójelentése nem teljes és nyilvánvalóan jogellenes, mivel nem említi a felperes eljárási hibákra vonatkozó kifogásait, és nem ad indokolást az általa előterjesztett érvekkel kapcsolatban.

174 Ezenfelül a meghallgatási tisztviselő jelentésének azon megállapítása, miszerint "az összefonódásban részt vevő vállalkozások meghallgatáshoz való jogát tiszteletben tartották", téves, mivel a jelen ügyben az EK 81. cikkére vonatkozó eljárásról van szó. Amennyiben a meghallgatási tisztviselő helyesen készítette volna el jelentését, a Bizottság eltérő határozatot hozott volna. Mindenesetre a biztosok testülete nem hozhatott volna határozatot azelőtt, hogy a meghallgatási tisztviselő jogi hibáját orvosolták volna. Ennélfogva meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot az eljárási szabályok súlyos megsértése miatt.

175 A Bizottság e rész elutasítását kéri.

- Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

176 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a meghallgatási tisztviselő jelentése olyan bizottsági belső irat, amelynek nem rendeltetése, hogy kiegészítse vagy kijavítsa a vállalkozások érvelését, és amely ennélfogva semmiféle ügydöntő jelentőséggel nem bír a közösségi bíróság által végzendő felülvizsgálat szempontjából (a fent hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 375. pontja, és a fent hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 40. pontja).

177 Azon kifogást illetően, amely szerint a meghallgatási tisztviselő jelentése nem teljes, emlékeztetni kell arra, hogy az egyes versenyjogi eljárásokban a meghallgatási tisztviselők megbízásáról szóló 2001. május 23-i 2001/462/EK, ESZAK bizottsági határozat (HL L 162., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 151. o.) 15. cikke értelmében a meghallgatási tisztviselő írásbeli zárójelentést készít a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartásáról, így többek között a dokumentumok nyilvánosságra hozataláról és az ügy irataihoz való hozzáférésről, a kifogásközlés megválaszolásának határidejéről és a szóbeli meghallgatás lefolytatásáról. A 15. cikk azt is előírja, hogy az említett jelentésben mérlegelni kell azt is, hogy a határozattervezet csak azokkal a kifogásokkal foglalkozik-e, amelyek vonatkozásában a felek lehetőséget kaptak álláspontjaik ismertetésére, valamint hogy a vizsgálat tárgyilagos volt-e.

178 Ezenkívül a 2001/462 határozat 16. cikke meghatározza, hogy a meghallgatási tisztviselő zárójelentését a Bizottság elé terjesztett határozattervezethez csatolják annak érdekében, hogy a Bizottság egyedi ügyben hozott döntése során tájékozott legyen az eljárás bonyolításával és a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartásával kapcsolatos valamennyi lényeges információról.

179 A fent említett rendelkezésekből következik, hogy a meghallgatási tisztviselőnek nem feladata egybegyűjteni az érdekeltek által a közigazgatási eljárás során előterjesztett valamennyi eljárási kifogást, csupán a közigazgatási eljárás lefolytatása jogszerűségének megítélésénél releváns kifogásokat köteles a Bizottság tagjai testületével közölni (a fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet 53. pontja).

180 A jelen ügyben a meghallgatási tisztviselő jelentéséből kitűnik, hogy a felek CD-ROM-on hozzáférhettek az ügy irataihoz, és hogy a felperesnek - jóllehet először a kifogásközlés nem teljes változatát kapta meg - elküldték a javított változatot, és annak megválaszolására vonatkozóan a felperes határidő-hosszabbításban részesült. A jelentés pontosan meghatározza, hogy a felperes 2004. június 22-i és július 28-i levelében hozzáférést kért a Clariant AG kifogásközlésre adott válaszához, és hogy arról tájékoztatták, hogy a többi fél kifogásközlésre adott válaszai nem képezik a vizsgálat iratainak részét, mely utóbbiakhoz általános hozzáférést biztosítottak. A jelentés azt is megállapítja, hogy a felek - az Elf Aquitaine és a felperes kivételével - részt vettek a meghallgatáson, és a Bizottság elé terjesztett határozattervezet kizárólag azokat a kifogásokat tartalmazza, amelyek tekintetében a feleknek lehetőségük volt álláspontjuk kifejtésére.

181 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a meghallgatási tisztviselő említette a jelen ügy által felvetett eljárási kérdéseket, jóllehet nem volt köteles az említett ítélkezési gyakorlat (lásd a fenti 179. pontot) alapján arra, hogy a közigazgatási eljárás során előterjesztett ilyen jellegű valamennyi kifogást egybegyűjtse.

182 Ennek következtében a jelentés abból eredő hiányosságára és jogellenességére alapított kifogást, miszerint az nem tartalmazza az eljárási szabályok megsértésére vonatkozó állításokat, és egyáltalán nem ad választ a felhozott érvekre, nem lehet elfogadni.

183 Ezenkívül a meghallgatási tisztviselő "Zusammenschlussot" (összefonódás) említő jelentésének hibájára alapított kifogással kapcsolatban meg kell állapítani, amint azt a Bizottság is kiemeli, hogy ez a hiba kizárólag a német változatban szerepel. Amint arra a Bizottság rámutatott, több nyelvi változat - így francia és angol - is létezik, amelyeket szintén közöltek a Bizottság tagjainak testületével, és amelyek nem tartalmaznak hibát.

184 Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a jelentés második bekezdése valamennyi nyelvi változatban "az EK 81. cikk (1) bekezdése és az EGT-Megállapodás 53. cikke (1) bekezdése vonatkozásában a monoklórecetsav-ágazatban lehetségesen elkövetett jogsértést" említ.

185 Ennélfogva tekintettel az említett jelentésre, amely meghatározza a jelen ügy jogi keretét, valamint arra, hogy az állítólagos hiba csak a német változatban szerepel, a jelen kifogást el kell utasítani.

186 Következésképpen a közigazgatási eljárás során elkövetett eljárási hibákra alapított hatodik jogalapot el kell utasítani.

A hetedik jogalapról, amely a magatartás tanúsításától való tartózkodásra irányuló meghagyás jogellenességén alapul

A felek érvei

187 A felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat 3. cikkében hozzá intézett, magatartás tanúsításától való tartózkodásra irányuló meghagyás sérti a 17. rendelet (3) bekezdését, mivel lehetetlen cselekményre irányul. Tekintettel ugyanis a monoklórecetsav-piacon folytatott tevékenységei 1997-ben történt teljes átruházására, a magatartás tanúsításától való tartózkodásra irányuló meghagyás nem jogszerű. Azon túl, hogy e kötelezés harmadik személyekben azt a hamis látszatot kelti, hogy a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában még meg nem vizsgált bizonyítékok álltak fenn, a felperes álláspontja szerint a megtámadott határozat címzettjeinek polgári jogait sérti.

188 A felperes álláspontja szerint, amikor a vállalkozás már nem tevékenykedik a piacon, és még elméletileg sem áll fenn annak lehetősége, hogy e vállalkozás ismét kartellben vegyen részt az érintett piacon, nem lehet hozzá kötelezést intézni.

189 A Bizottság a jogalap elutasítását kéri.

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

190 A 17. rendelet 3. cikkének (1) bekezdése és az 1/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése előírják, hogy amennyiben a Bizottság kérelemre vagy saját hatáskörében eljárva, az [EK 81.] vagy az [EK 82.] cikk megsértését észleli, határozatban kötelezheti az érintett vállalkozást vagy vállalkozások társulását a jogsértés megszüntetésére.

191 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 17. rendelet 3. cikke (1) bekezdésének alkalmazása magában foglalhatja bizonyos olyan tevékenységek és magatartások folytatásának, vagy helyzetek létrehozásának megtiltását, amelyek jogellenessége megállapítást nyert, valamint jövőbeni hasonló magatartás követésének megtiltását is. Ezenfelül tekintettel arra, hogy 17. rendelet 3. cikkének (1) bekezdését a megállapított jogsértésnek megfelelően kell alkalmazni, a Bizottságnak joga van az érintett vállalkozásokra kiszabott kötelezettségek terjedelmének meghatározására a jogsértés megszüntetésének érdekében (lásd az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 1249. és 1250. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

192 A jelen ügyben a megtámadott határozat 3. cikke értelmében:

"Az 1. cikkben említett vállalkozások, amennyiben ezt még nem tették meg, kötelesek azonnal megszüntetni az e cikkben említett jogsértéseket.

Tartózkodniuk kell továbbá bármilyen, az 1. cikkben említett jogsértéssel azonos cselekedet vagy magatartás megismétlésétől, továbbá az olyan cselekedetektől és magatartástól, amelyeknek azonos vagy hasonló célja vagy hatása van."

193 Az ilyen kötelezések nyilvánvalóan a Bizottság jogkörébe tartoznak a 17. rendelet 3. cikke (1) bekezdése, azt követően pedig az 1/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése alapján. A Bizottság a kartellben részt vevő vállalkozások arra való kötelezése révén, hogy ne ismételjék meg, illetve szüntessék meg az 1. cikkben említett cselekményeket vagy magatartásokat, vagyis a mennyiségi kvóták és a vevők felosztását, az árak összehangolt emelését, kártalanítási rendszer bevezetését, az eladási mennyiségekre és az árakra vonatkozó információk cseréjét, a fent említett korlátozások alkalmazása céljából a rendszeres találkozókon való részvételt és más kapcsolatok fenntartását, valamint azokat a cselekményeket vagy magatartásokat, amelyeknek hasonló célja vagy hatása lehet, csupán a jogellenességnek a megtámadott határozat 1. cikkében szereplő megállapítása - e vállalkozások jövőbeni magatartására vonatkozó - következményeit mondta ki.

194 Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat 3. cikkének (1) bekezdése meghatározza, hogy a vállalkozások csupán abban az esetben kötelesek megszüntetni a jogsértést, amennyiben azt még nem tették meg. Tehát tekintettel arra, hogy a felperes eladta a monoklórecetsav-tevékenységeit, és már megszüntette a jogsértést a megtámadott határozat időpontjában, nem vonatkozik rá a megtámadott határozat 3. cikkének említett bekezdése.

195 Ennélfogva a megtámadott határozat 3. cikkének jogellenességére alapított jogalapot nem lehet elfogadni.

A felperessel szemben kiszabott bírság végleges összegéről

196 Tekintettel a fenti 101. pontban tett megállapításra, a megtámadott határozatot meg kell változtatni, mivel a Bizottság nem vette figyelembe az engedékenységi közlemény D. szakasza (2) bekezdésének második francia bekezdése alapján azt a tényt, hogy a felperes nem vitatta a tényeket. A felperessel szemben kiszabott bírságot ezen az alapon 10%-kal kell csökkenteni.

197 Egyébiránt a Bizottság megtámadott határozatban szereplő megfontolásai és az alkalmazott számítási módszer változatlanok maradnak.

198 A felperessel szemben kiszabott bírság végleges összege tehát a következőképpen kerül kiszámításra: a 21 millió euró kiindulási összeget 135%-kal növelni kell a jogsértés időtartamának figyelembevétele érdekében. A bírság alapösszege tehát 49,35 millió euró. Ehhez az alapösszeghez adódik hozzá a felperes visszaesése címén alkalmazott 50%-os emelés, az így kapott összeg 74,03 millió euró. Végül ezt az összeget az engedékenységi közlemény D. szakasza (2) bekezdésének második franciabekezdése alapján 10%-kal, azaz 7,403 millió euróval kell csökkenteni. Következésképpen a bírság végleges összege 66,627 millió euró.

A költségekről

199 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3. §-a alapján részleges pernyertesség esetén az Elsőfokú Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. A jelen eset körülményeire tekintettel helyénvaló úgy határozni, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (hetedik tanács)

a következőképpen határozott:

1) Az Elsőfokú Bíróság a Bizottság [EK] 81. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E 1/37.773 - "monoklórecetsav"-ügy) 2005. január 19-én hozott C (2004) 4876 végleges határozata 2. cikkének b) pontjában a Hoechst AG-val szemben kiszabott bírság összegét 66,627 millió euróban állapítja meg.

2) Az Elsőfokú Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3) A felek maguk viselik saját költségeiket.

Forwood

Šváby

Truchot

Kihirdetve Luxembourgban, a 2009. szeptember -i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei és a megtámadott határozat

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdés

Az első jogalapról, amely azon alapul, hogy a felperesnek a szankcionált kartellre vonatkozó felelőssége nem állapítható meg a monoklórecetsav-üzletága átruházása miatt

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A második jogalapról, amely a kiszabott bírság jogellenességén alapul

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A harmadik jogalapról, amely az engedékenységi közlemény figyelmen kívül hagyásán alapul

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A negyedik jogalapról, amely a bírság alapösszegének kiszámításánál elkövetett mérlegelési hibán alapul

Az első kifogásról, amely a bírság alapösszegének a piac méretéhez képesti aránytalanságára hivatkozik

- A felek érvei

- Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A második kifogásról, amely a bírság alapösszegének az érintett vállalkozások kategóriákba sorolására tekintettel való aránytalanságára hivatkozik

- A felek érvei

- Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

Az ötödik jogalapról, amely a bírság visszaesés címén való indokolatlan emelésén alapul

A felek érvei

- Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A hatodik jogalapról, amely a közigazgatási eljárás során elkövetett eljárási hibákon alapul

Az első, a nem megfelelő iratbetekintésre alapított részről

- A felek érvei

- Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A második, a meghallgatási tisztviselő jelentésének jogellenességére alapított részről

- A felek érvei

- Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A hetedik jogalapról, amely a magatartás tanúsításától való tartózkodásra irányuló meghagyás jogellenességén alapul

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A felperessel szemben kiszabott bírság végleges összegéről

A költségekről

( *1 ) Az eljárás nyelve: német.