A Fővárosi Törvényszék Mf.630778/2012/3. számú határozata felmondás jogellenességének megállapítása (RENDKÍVÜLI felmondás jogellenességének megállapítása) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 247. §, 253. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 89. §, 95. §, 96. §, 100. §, 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Dobos Katalin, Mészárosné dr. Szabó Judit, Siposné dr. Takács Ágnes

Fővárosi Törvényszék

mint másodfokú bíróság

55.Mf..../2012/3.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság

a Dr. Horicsányi László Ügyvédi Iroda (....,) levelezési cím: (... ) ügyintéző: dr. Horicsányi László ügyvéd) által képviselt

felperes neve (... )felperesnek

a Szabóné dr. Dénes Éva ügyvéd (...) által képviselt

alperes neve (....) alperes ellen

rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránt indult perében a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 36.M..../2010/20. számú ítélete ellen az alperes 22. sorszámú fellebbezése folytán meghozta a következő

Í T É L E T E T

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyja azzal a kiegészítéssel, hogy a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésének napján - 2012. október 3-án - szűnik meg.

A felperes keresetfelemelésére tekintettel a másodfokú bíróság kötelezi az alperest, hogy a felperes részére 15 napon belül további elmaradt munkabér címén 3 960 388 (hárommillió-kilencszázhatvanezer-háromszáznyolcvannyolc) forintot, étkezési hozzájárulás címén 24 000 (huszonnégyezer) forintot fizessen meg.

Kötelezi az alperest a Magyar Állam javára, külön felhívásra 374 400(háromszázhetvennégyezer-négyszáz) forint le nem rótt fellebbezési illeték, míg a felperes részére 15 napon belül 117 000 (száztizenhétezer) forint + 31 590 (harmincegyezer-ötszázkilencven) forint ÁFA, összesen 148 590 (száznegyvennyolcezer-ötszázkilencven) forint másodfokú perköltség megfizetésére.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I N D O K O L Á S

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes 2010. szeptember 28-án rendkívüli felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Kötelezte az alperest,780.000,- Ft átalány-kártérítés, 5.140.909,- Ft elmaradt munkabér és ennek kamatai, 390.000,- Ft végkielégítés, 264.000,- Ft étkezési hozzájárulás, továbbá 234.000,- Ft + 58.500,- Ft ÁFA perköltség megfizetésére. Egyebekben a felperes keresetet elutasította.

Marasztalta az alperest 280.800,- Ft eljárási illetékben.

Indokolásából kitűnően a felperes 2007. március 1. napjától állt az alperes alkalmazásban határozatlan idejű munkaviszonyban, ügyviteli asszisztens munkakörben. Személyi alapbére 2008. február 1. napjától 390.000,- Ft/hó volt.

Az alperes a 2010. szeptember 28. napján kelt és közölt rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az indokolás szerint a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetését a felperes munkáltatói intézkedésekkel szembeni szándékos és sorozatos ellenszegülése és a munkáltatói utasítások negligálása teszi indokolttá. A munkáltató által kiadott feladatok dokumentációját a felperes nem veszi át, a jelenléti íven a valós munkában töltött idővel ellentétes adatokat vezet, a további jogviszony bejelentésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, munkáltatói ismételt kérésre, felszólításra az orvosi célú távolléteiről nem hoz igazolást. A felperes magatartása a munkáltató egészére és a munkatársakra is bomlasztó hatású, a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás után a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban Mt.) 96. § (1) bekezdés a) pontjára, az Mt. 96. § (2) bekezdésére, az Mt. 96. § (4) bekezdésére és az Mt. 89. § (2) bekezdésére hivatkozással a felperes azon keresetét, amely a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására és az ahhoz kapcsolódó jogkövetkezmények alkalmazására, továbbá az egyenlő bánásmód megsértésének megállapítására irányult megalapozottnak, a 6 havi átalány kártérítés tekintetében részben alaptalannak, míg az alperes rendeltetésellenes joggyakorlása tekintetében alaptalannak találta.

Nem osztotta a felperes azon hivatkozását, mely szerint a felmondás indoka nem lenne kellőképpen világos. Álláspontja szerint a felmondás indokából egyértelműen kitűnik az állított munkavállalói kötelezettségszegés, az indokok összefoglaló megjelölése - figyelemmel az MK. 95. számú állásfoglalásban foglaltakra - teljes mértékben elfogadható.

A rendkívüli felmondás indokaira rátérve, a peres felek egyezően adták elő, hogy a felperes az utasításokat, egyéb dokumentációkat átvette, csak azok aláírására nem volt hajlandó. Ez a kötelezettség önmagában nem is valós, mert a felperes az írásbeli feladatokat átvette, de semmiképpen sem okszerű.

A jelenléti ív vezetése tekintetében megállapította, hogy a rendkívüli felmondás ezen indoka valós, de a szubjektív határidőn túli a 2010. szeptember 3-i, 8-i és 9-i napok tekintetében. Ezekről a körülményekről az alperesi ügyvezetőnek már szeptember 10-én tudomása volt, ezért szólította fel a felperest a szeptember 10-én kelt levelében arra, hogy ezekre a körülményekre nyilatkozzon. A felperes a szeptember 14-i távollétéről már a valós adatokat tüntette fel. Megállapította, hogy a felperes a távolléteit előzetesen jelezte a munkáltató számára, igazolatlan hiányzásokról így nincs szó. A rendkívüli felmondás ezen indoka így nem okszerű.

A rendkívüli felmondás azon indoka kapcsán, hogy a felperes az orvosi célú távolléteiről nem vitt igazolást az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy három nappal kapcsolatban merült fel az igazolás hiánya, illetőleg hogy az nem volt megfelelő. A 2010. szeptember 14-i távollétről a felperes vitt orvosi igazolást, ezen azonban tévedésből a háziorvos azt tüntette fel, hogy a felperes a rendelésen vett részt. Ezzel szemben az utóbb közölt háziorvosi nyilatkozat azt igazolta, hogy ez is kivizsgálás volt.

Megállapította, hogy a felperes kötelezettségszegést követett el azzal, amikor 2010. szeptember 23-ig a szeptember 17-i és a 20-i távollétéről igazolást nem vitt, illetőleg a szeptember 14. napra vonatkozóan az orvosi igazoláson nem tüntette fel, hogy mettől-meddig tartott a kezelés. Álláspontja szerint az alperes jogosult volt ellenőrizni azt, hogy pontosan mettől-meddig tartanak a jogszerű távollétek. Nem fogadta el a felperes azon hivatkozását, mely szerint az orvosok nem voltak hajlandóak ilyen igazolást kiadni. Az, hogy kényelmi, esetleges érzékenységi szempontok alapján a felperes úgy döntött, hogy nem az egyes vizsgálatokon, hanem a háziorvostól egyszerre több időpont igazolását kéri, nem menti a mulasztását.

A megjelölt három időpont tekintetében fontos körülményként értékelte, hogy a felperes előre bejelentette ezeket távolmaradásokat, az alperesnek tudomása volt az emberi reprodukciós eljárásról, és az alperesi ügyvezető személyes nyilatkozata is megerősítette azt, hogy a felperes jelezte részére, hogy havonta, utólag több távollétről egy okirattal nyújt be igazolást. A bizonyítékok mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy ezek a kötelezettségszegések nem voltak olyan súlyúak, amelyek rendkívüli felmondást vonhattak volna maguk után. Összesen három napot, és azon belül bizonyos órákat érintettek, melyek vonatkozásában szeptember 14. napján az orvosi igazolás rendelkezésre állt - bár arra a felperes nem vezette rá a pontos időpontokat -, szeptember 17-re és 20-ra pedig utólag állt rendelkezésre az orvosi igazolás.